Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2012 02 09

A Francz Josef Lehranstalt életében jelentős változást jelentett, hogy 1859-ben nyilvános főtanoda jelleget kapott, és ettől fogva államilag elismert bizonyítványt adhatott ki. A hitközség komoly áldozatot hozott az új intézmény érdekében:
1860. májusában 1.600 Forintért megvette a mai Mátyás király u. 17. szám alatti telket és egy 14 tanteremből álló egyemeletes iskolát épített, amelyet a kor fogalmai szerint igényesen felszerelt. A hét fős a tantestület számára saját könyvtárat rendezett be.
1861-től egyre nagyobb teret kap a magyar nyelv és műveltség oktatása. Ebben Seligman Eleázár tanító járt az élen, aki egyben a “Magyarító Egylet” akkor alakult helyi csoportjának vezetője.
1863-ban a hatósági látogatók már elégedetten szóltak az iskola megmagyarosodásáról.
A jól tanulók jutalomban, a nehéz anyagi körülmények között élők ruha- és másfajta segélyben részesültek.
A hitközség az elemi főtanoda épületét 1871. májusában eladta a városnak 24.559 Forintért, és az intézményét a Fürdő u. 1. szám alá költöztette.  A város ezt az épületet lebontotta és a helyén felépítette a ma is álló egyemeletes iskolát, amit a szomszédos reáltanoda kapott meg.

Forrás: Schweitzer József – A Pécsi Izraelita Hitközség története.
Budapest, 1966, 58. oldal
Madas József: Pécs-belváros telkei és házai. Adatgyűjtemény. Pécs, 1978, 455. oldal

Megjegyzés: 1857 és 1892 között az ún. osztrák értékű – ezüst alapú – Forint volt Magyarországon a törvényes fizetőeszköz. Ezt váltotta fel 1892-ben az aranyalapú valuta.

Read Full Post »