Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2013 05 23

???????????????????????????????Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írása közlését.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.
A fordításomban nem “gördülékeny” megoldásokat választottam, hanem arra törekedtem, hogy a lehetőségekhez képest hűen adjam vissza a szerző 126 évvel ezelőtti gondolatait.

……………………………

Megboldogult Édesanyám szívesen taníttatott volna, de lehetőségei ezt nem engedték meg, és tizenegy éves koromban kivett az iskolából, hogy magam keressem meg kenyeremet. A kezdet meglehetősen szerény volt: néhány krajcárért azbesztet és kénsavat vásároltam, ezeket kis üvegekbe töltöttem, megfelelő faszálkákat vettem hozzá, ezekből készítettem el az akkoriban használatos gyújtóeszközöket; amellett árusítottam ceruzákat és egyéb hasonló dolgot is. A helybeli asztalosmester, idősb Keil Ferenc, még emlékszik rá, hogy 55 évvel ezelőtt a műhelyében ceruzákat adtam el neki. Nappal kereset után mentem, hogy a legszükségesebb igényeimet fedezhessem, éjjel tanultam, télen még fűtetlen szobában is, mivel tüzelőre nem volt pénzem. Vasár- és ünnepnapokon a néhai Szepesy[1] püspök által alapított nyilvános könyvtárt látogattam, ahol a szellemi élvezeten kívül még egy jól fűtött szobában is részesültem. Magamtól tanultam németül, magyarul, franciául és héberül.

Így értem el tizenhat éves koromat, és 160 Ft megtakarított vagyonom volt. Akkor – 1836 decemberében – Magyarországon nem létezett még dohánymonopólium, godisai[2] parasztoktól dohányleveleket vásároltam; pár hétig ott is tartózkodtam, amíg a dohányt csomókba kötötték. Ez idő alatt parasztoknál a puszta földre szórt szalmán aludtam, és mivel a vallásos étkezési előírásokat szigorúan figyelembe vettem, étkezésemről magam gondoskodtam. Naponta négy krajcárért kenyeret vásároltam, azt a három étkezéshez három részre osztottam és aszalt meggyet főztem hozzá, hogy a nagy hidegben mégis legyen valami meleg ételem.

1838-ban  itt [Pécsett] már  meg tudtam nyitni egy bútor- és egy ruházati boltot. Ezek a Lyceum épületében[3] voltak, és megszakítás nélkül huszonkét évig béreltem ezeket. – Magyarországon abban az időben még nem létezett ipar, a kézművesség maga, mivel csak kevesen gyakorolták, csekély dolgokat tudott számunkra biztosítani, tehát nem volt egyszerű bútort szerezni, és ismételten előfordult, hogy a szobánkból eladtam a saját használatra szánt ágyakat, hogy néhány Forintot kereshessek. Mi a földön feküdtünk, amíg másokat kaptunk. Habár magam minden nélkülözést elviseltem, hogy kereshessek valamit, ennek a kívánságnak az emberszeretet parancsolata folyamatosan határt szabott, ahogy ezt a következő eset bizonyítja: Egyszer a W. nevű helyi polgár hívatott, hogy vegyem meg tőle két szobája szép berendezését, mert azonnal el fog innen utazni. Miközben a bútorokat megszemléltem, észrevettem, hogy a felesége keservesen sír. Erre megkértem W.-t, várjon a következő reggelig, akkor fogok csak dönteni a dologról. – Másnap reggel azonban W. jött el hozzám, nagy hálálkodott, és elmondta, kibékült a feleségével, így nem ad el semmit; ha ezeket a bútorokat tegnap megvettem volna, azonnal elutazott volna. Még hosszú évekig élt egyetértésben a családjával. – Már az első pillanatban felismertem, hogy ezen a vételen legalább 100 Ft-ot is kereshettem volna, de az egész életemen át betartott alapelvem, miszerint ne vásároljak olyas valakitől, aki kényszerűségből ad el, nem engedte, hogy megvegyem annak az asszonynak a könnyeivel borított bútorokat. Egy család boldogságát mentettem ezzel meg, és ez a tudat számomra még ma is felemelő. Ez már annak idején is, habár szegény voltam, jótékonyabban hatott rám, mint amire az anyagi nyereség képes lett volna. – Gyakran mesélte a megboldogult P. kanonok is, emlékszik még azokra az időkre, amikor ruhákat hiteleztem meg neki.

Kenyérkereset közben állandóan igyekeztem ismereteimet bővíteni, és még húszéves koromban is Anton Blauhorn úrral egy Hauk nevű oktatónál tanultam a kereskedelmi tudományokat.

talisz12


[1] Négyesi báró Szepesy Ignác (Eger, 1780. augusztus 13. – 1838. június 16.) bölcseleti és teológiai doktor, pécsi püspök, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. 1828-tól haláláig a Pécsi Egyházmegye püspöke. A hivatkozott könyvtárt nem ő, hanem 18. századi elődje, Klimo György püspök alapította. Szepesy a Klimo-féle könyvtárt maga is vásárlásokkal gazdagította és az eredetileg jogi líceumnak szánt épületben helyezte el, ahol az ma is található.

[2] Godisa: község Baranya megye északi részén.

[3] Az egykori pálos rendi kolostorban, a Király utca és Lyceum utca sarkán.

Read Full Post »