Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2013. június

jerusalemi

Jeruzsálem látképe egy pécsi zsidó imakönyvön.

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

“Vállaltam továbbá épületek kivitelezését is, és példám révén jótékony újításokat is bevezettem a munkások érdekében. Így pl. az építő- és ácsmestereknél az volt a szokás, hogy embereiket csak vasárnap fizették ki, és mivel a délelőttöt a templomban és a korsó mellett töltötték, az embereknek gyakran vasárnap délutánig kellett a mester ajtaja előtt sorban állni, hogy megkapják bérüket. H. Joh. Kleber asztalosmester, állítólag a híres francia tábornok Kleber unokája, még pontosan emlékszik akkori saját segédidejéből ezekre a szomorú állapotokra. – A késői vasárnapi kifizetésnek különböző hátrányos következménye származott a munkásokra; legfőképp, hogy a heti szükségleteiket hitelre kellett megvásárolniuk, és ennek következtében drágábban is. Gyakran megesett, hogy a munkás ahelyett, hogy a pénzt a feleségének adta volna, azt a csábító vasárnapon közvetlenül a kocsmába vitte és ott elitta, ami viszont házastársi veszekedésekhez vezetett.
Bevezettem, hogy a munkásaim feleségei minden szombaton korán megkapták a férjük megérdemelt bérét, és így lehetőségük volt a szombati hetivásáron olcsóbban megvenni az élelmiszerüket. Vannak munkásaim, akik 30 éve megszakítás nélkül nálam dolgoznak. Ők ez idő alatt házakat és szőlőket szereztek, és tisztességesen nevelik gyerekeiket. – A mutatott jó példa hamarosan követőkre talált, és a legtöbb munkaadónál ma is alkalmazzák.
Üzleti tevékenységem, melyet 1855-ben az első itteni kőszéntároló létrehozásával bővítettem, nem akadályozott meg abban, hogy a közjóért is tegyek. A felismerés, hogy milyen fontosak a fürdők az emberek egészsége számára, arra indított, hogy e rendkívül elhanyagolt területen valami tartósat alkossak. Az akkor számomra csak kis mennyiségben rendelkezésre álló anyagi eszközök miatt tanácsosnak tartottam, hogy 1856-57-ben társuljak három helyi polgárral (akiknek a neve a városi levéltárban megtalálható), hogy egy nagy nyilvános úszóiskolát építsek. – Ez az elmocsarasodott Balokány tóból kellett megvalósuljon, és 15 év után díjmentesen át kellett menjen a város tulajdonába. A feladat rendkívül nehéz volt, és amikor a három úriember a nagy nehézségeket valamint az építési költségeket látta, elvesztette bátorságát és visszalépett a vállalkozástól. Én azonban be akartam tartani az ígéretemet, ezért az akkori vagyonom legnagyobb részét kockáztattam az ügyért, és megvalósítottam az épületet. – Ez számos megtisztelő elismerést hozott nekem, először is, hogy Ő császári és királyi Fensége, Albrecht főherceg megengedte, hogy az úszóiskola az ő tisztelettől övezett nevét viselhesse.” (Folytatása következik.)

A Balokány környéke a Budai külvárosban egy 19. sz. végi térképen. (Kattintással nagyítható.)

A Balokány környéke a Budai külvárosban egy 19. sz. végi térképen. (Kattintással nagyítható.)

Reklámok

Read Full Post »

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását. Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

Engel Adolf fakereskedésének számlafejléce. (Nagyítható.)

Engel Adolf fakereskedésének számlafejléce 1872-ből. (Nagyítható.)

1848/49-es forradalmi esztendőben rövid ideig a Nemzeti Gárdában[1] kellett szolgáljak, a néhai Rosinger volt a parancsnokunk. 1848 márciusában jó Édesanyátok a megboldogult Lajos testvéretekkel elmenekült a városból, mivel egy nyárspolgár banda a zsidók általános elüldözését kezdeményezte.

A zavargások leverése után nemsokára visszatérhetett, hogy a következő évben a város bombázásától és a szerb inváziótól való félelem miatt Lajossal és a csak néhány hónapos Helénnel újból elhagyja a várost; ez a menekülés is szerencsés hazatéréssel végződött. Ebben az időben gubaccsal is kereskedtem, ami bár fáradalmas, de nyereséget hozott, és 1853-ban a Lyceum-utcában egy házat tudtam venni, amit felújíttattam, és  fakereskedést nyitottam benne. Ezzel megtettem az első lépést azon a területen, amelyen később tartós sikereket tudtam elérni. A fa-üzlet itt akkoriban nagyon szűk körben mozgott; a helyi fakereskedők csupán deszkát és léceket árusítottak, ezeket a Dráva drávaszabolcsi vidékéről biztosítottak. Épületfát Mohácsról kellett beszerezni, mégpedig kocsifuvarral, mivel még vasút nem létezett, úgyhogy a költségek és az idővesztesség gyakran elérték a megvásárolt fa értékét. Tölgyfát a falusiak hoztak a hetivásárokra, ha azonban ezek a szállítások a mezőgazdasági munkák idején elmaradtak, tölgyfa hiányában az építkezéseket szüneteltetni kellett. A kiterjedt szőlőművelés ellenére nem lehetett itt dongának való fát kapni, és a kádároknak távoli vidékekre kellett utazni, hogy beszerezzék. Az asztalosok kénytelenek voltak furnérlemezeket kézimunkával maguk készíteni; ez a rendkívül nehéz munka a legerősebb alkatúakat is tönkre tette, és ismételten előfordult, hogy fiatal asztalosok sorozás előtt azt kérték, hogy furnért vágassanak velük, mert ez a munka legyengítette őket, és így a katonai szolgálatra alkalmatlannak találták őket.  Másrészt Hoffmann C. asztalosmester arról panaszkodott, hogy a  jó segédek e munka miatt nem akartak nála dolgozni. Saját érdememnek nevezhetem, hogy fakereskedésem megalapításával az összes említett nehézségeket megoldottam, mivel ezentúl  minden fajta puha- és keményfát tartottam raktáron, beszereztem kádárfát, furnért Hamburgból és Steiermarkból hoztam, később magam is felállítottam egy furnérfűrészt.”


[1] Engel Adolf a Nemzetőrséget nevezi emlékiratában Nemzeti Gárdának. [2] Lajos Engel Adolf első gyermeke volt.

Read Full Post »

Imák németül és héberül.

Esti ima németül és héberül. A kép kattintással nagyítható.

Haász Mihály (1810-1862) a 19. század közepén a pécsi belvárosi római katolikus templom plébánosa, a pécsi Lyceum hittudományi és történelem professzora volt. Az 1845-ben megjelent “Baranya. Földirati, statisticai és történeti tekintetben”  c. művében azt írja “a zsidók ugyan tudnak magyarul; de magok közt mégis rossz német nyelven beszélnek.” Haász a jiddist tartotta „rossz német” nyelvnek.

A jiddis az askenáz zsidók “anyanyelve” volt a 19. században. A középkortól terjedt el “Askenáz” Németországgal való azonosítása. A német nyelvterületről keletre vándorló zsidók vitték el az ottani rítust Lengyelországba, Cseh- és Morvaországba, Magyarországra.
Az 1852-ben megnyitott zsidó iskola, a Franz Josef Lehranstalt német oktatási nyelvű volt. (Pécs német származású polgárai is ekkor még német tannyelvű iskolába íratták gyermekeiket.) 1861-től egyre nagyobb teret kapott a magyar nyelv és műveltség oktatása. Ebben Seligman Eleázár tanító járt az élen, aki egyben a “Magyarító Egylet” akkor alakult helyi csoportjának vezetője volt. 1863-ban a hatósági látogatók már elégedetten szóltak a zsidó iskola megmagyarosodásáról.
Ehrlich Ede, 1863 és 1874 között Pécs harmadik főrabbija, minden alkalmat felhasznált, hogy a haza nyelvén prédikáljon, így az ő nevéhez fűződik a pécsi szószék megmagyarítása. Az 1869. július 22-én, az új zsinagóga felavatásán is magyar beszédet mondott. Nem véletlen, hogy a magyar nyelv használatát ennyire szívén viselte, hiszen az 1844-ben alapított és 12 év után újjáalakított “Magyar Egylet” egész gondolata az ő indítványára született.
Mivel a pécsi polgárság és köztük a zsidó közösség el-/megmagyarosodása nem máról holnapra történt, hanem a 19. sz. végéig tartó folyamat volt, a német nyelv még sokáig fontos szerepet játszott a helyi kommunikációban és a hitéletben egyaránt. Az 1870 és 1906 között kiadott Fünfkirchner Zeitung is “német nyelvű magyar újság” volt.
Az ebből a korszakból fennmaradt zsidó imakönyvek héber, ill. héber és német nyelvűek. Alább közlöm az előző bejegyzés végén látható imakönyv-illusztráció mellett lévő címoldalt. Ez az imakönyv a Tóra Örömünnepe  (Szimhat Tóra) imáit tartalmazza. Ekkor, Tisri hónap 22-23-án, olvassák fel a Tórából (Mózes öt könyve) az utolsó hetiszakaszt, ill. kezdik el újra olvasni a Tórát az első hetiszakasszal. (Ez a most folyó 5773. zsinagógai évben a keresztény naptárban 2012. október 8-9-re esett.)
A korábbi hetek bejegyzéseiben bemutatott jánosi Engel Adolf is ilyen könyvekből imádkozhatott.

A Tóra Örömünnepének imái.

A Záróünnep és Tóra Örömünnepének imái.

Read Full Post »