Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2013. augusztus

???????????????????????????????

A Chevra Kadisha könyv címlaprészlete.

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

“A Czindery-kertben hajdan egy alacsonyabb igényeket kiszolgáló szórakoztató helyiség állt,  A korábbi tulajdonos eltűrte, mivel a vendéglátósok itt jó üzleteket csináltak és neki ragyogó bérleti díjat tudtak fizetni.  A tisztességről és erkölcsről vallott nézeteim azonban nem engedték meg, hogy ezt az állapotot  hagyjam tovább fennállni, annak ellenére, hogy ennek megszüntetésével magamnak kárt okoztam, mivel a bérlőnek ezáltal elapadt a legjobb bevételi forrása, és egyre kevesebbet, végül semmilyen bérleti díjat nem tudott már fizetni.
Viszont nemesebb szórakozások céljára mindig szívesen bocsátottam rendelkezésre a kertet, különösképpen jótékonysági célokra, és a Pécsi Dalárda egykor közkedvelt kerti ünnepségeire, amelyek lehetővé tétele érdekében még anyagi áldozatokat is hoztam. A kerti ünnepségeket a város kiemelkedő személyiségei mellett a legjobb közönség látogatta. Érdemeimre tekintettel a Pécsi Dalárda hálából élethosszig tartóan tiszteletbeli tagjává választott.
1864-ben egy cirkuszt építettem a kertben. Ez vállalkozás a folyton alkalmazott elveim gyakorlását kívánta meg tőlem. – Belling cirkuszigazgató ugyanis még 900 Ft bérleti díjjal tartozott nekem, és emiatt könnyű lett volna a tulajdonát elzálogosítanom, mert minden vagyona a cirkuszba volt fektetve, azonban nem akartam tönkretenni egy családot, így elveszett a pénzem, mert Belling egy másik hitelezője, egy helybéli kereskedő, minden holmiját kíméletlenül eladatta. Ez a kereskedő később ennek ellenére maga is tönkrement, amit rideg kőszívűsége jutalmának láttam.

Kaufer építész síremléke Pécsett.

Kaufer építész sírfelirata a pécsi zsidó temetőben.

1870-ben a kertben egy úszóiskolát építtettem, melyben sok honvédot díjtalanul oktattattam, amiért a honvédség főparancsnoka, Ő Királyi Fensége József főherceg, köszönetét egy hivatalos okiratban fejezte ki nekem. Létesítettem a kertben egy hideg vizes gyógyintézetet, amely élénk látogatottságnak örvend. Helyiségét emiatt idén meg kellett nagyobbíttatnom. Idén a fürdőintézet további bővítésére is sor került, egy gőzfürdőt építettünk a gyógyintézethez, melyet Kaufer építész tervei alapján Móric fiam kivitelezett.”

Reklámok

Read Full Post »

homlokzat

Homlokzatdísz a zsinagógán.

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

“Az egyik legnagyobb sorscsapást 1862. augusztus 20-án szenvedtem el, amely napon a Mindenható magához hívta a legidősebb fiamat. Lajost, aki a 19. évében járt. Hogy ő mit jelentett nekem és mindannyiunknak, milyen erényei és kiváló tulajdonságai voltak, azt a gyászbeszédében olvashatjátok, amelyet Hirschfeld  rabbi a koporsójánál tartott és okulásotokra kinyomtattam. Én azonban nem hagytam, hogy e súlyos vesztesség megtörjön, megdupláztam tevékenységemet, amíg Benneteket új támaszaimmá felneveltelek. – A törött ág családunk címerében erre a veszteségre utal.
A szobában, amelyben ezeket írom, hunyt el 76 éves korában szeretett Édesanyám is; akik ismerték, mind mélyen és őszintén gyászolták. A megboldogult huszonkét éve élt nálam, jó Anyátok a lehető legjobb ápolásban és a legnagyobb tiszteletben részesítette. Ritka egyetértésben éltek együtt, és az anyós és menny között gyakori veszekedések náluk soha sem fordultak elő. Megboldogult Édesanyám utolsó szavai a jó Anyátoknak mondott köszönet szavai voltak.
1864. Június 20-án hunyt el derék Simon fivérem, egy özvegyet és öt árva gyermeket hagyott maga után. A gyerekek felneveléséhez minden lehetséges módon hozzájárultam. Engel Miksa, a fiatalabbik fiú, jelenleg a Fiumei [Magyar Általános] Hitelbank igazgatója, míg az idősebb, Lipót, 1886 októberében meghalt, maga után egy szegény özvegyet és négy árvát hagyva, akiknek a neveléséről ugyancsak gondoskodnom kell.”

Read Full Post »

DCS3Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

“1868-ban Őexcellenciája [báró Majláth György] a Felsőház elnöke és Judex Curiae (országbíró) lett, egyúttal a Semmitőszék, valamint a Curia (legfelső bíróság) elnöke. Ezeknek a magas méltóságoknak mindegyike 12.000 forint évi honoráriummal jár, ám Majláth úr csak egy tisztségért fogadott el tiszteletdíjat. Amilyen könnyen áldozott fel ilyen viszonylag nagy összeget, épp olyan szerényen és egyszerűen élt saját otthonában, saját maga felügyelte gyermekei nevelését, akiket tanulásra ösztökélt, mondván, hogy ő csupán egy szegény nemes, aki a jó nevelésen kívül nem tud nekik mást adni. – Szigorú igazságosságáért Őfelsége őt a legmagasabb rendjellel, az Aranygyapjas Érdemrenddel, tüntette ki, és – mivel élete folyamán a nemesi rangjának többször felajánlott megemelését állhatatosan visszautasította – gyermekeit halála után grófi rangra emelte.
A kegyelmes asszony magas rangja ellenére személyesen vezeti háztartását, és szívélyessége miatt általános szeretetnek és tiszteletnek örvend; a megboldogulttal valódi mintaházasságban élt, és a nemesi hagyományok iránti hű ragaszkodás teszi, hogy a leggazdagabb magyar mágnások megtiszteltetésnek vették, ha a Majláth családdal rokoni kapcsolatba kerültek.
Mindebből levonhatjátok a tanulságot, hogy – amint bölcseink is mondják – az igaz emberről való megemlékezés áldásul szolgál, és fordítva pedig a rossz tett sem marad büntetlen.

A gazdag nemes földesúr, aki, mint ahogy írásom elején említettem, Édesapámat annak idején 1000 forintjától megfosztotta, 28 évvel ezelőtt meghalt, és vele együtt a neve is kihunyt és elfelejtődött, egyik legszebb birtoka ma az én tulajdonomhoz tartozik; ez nemde bár a Gondviselés egy félreérthetetlen intése!”

Read Full Post »

Engel Adolf aláírása (1845)

Engel Adolf aláírása egy hitközségi jegyzőkönyvön 1845-ből.

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

Biedermann báró úr kitűnő közgazdász volt; amikor 39 évvel ezelőtt megvette az üszögi és mozsgói birtokokat, az épületek düledező állapotban voltak, a szántóföldek elhanyagolva. Szüntelen fáradozásai révén rövid idő alatt mintagazdaságokat csinált belőlük. Mint családapa ugyancsak mintaszerű volt; feleségével együtt kitűnő nevelésben részesítették leányaikat, úgy hogy azok a legelőkelőbb családokba házasodtak.szavait.[1] Büszkeséggel utalhatunk rá, hogy törzsünk leszármazottai a legmagasabb társadalmi körök ékességei. Biedermann egyik veje a magyar honvédelmi miniszter, báró Fejérváry, aki egy parlamenti vitában azt a mindig megfontolandó kijelentést tette, hogy szívesebben igényelne a törvényhozástól kétszázezer ekét, mint ugyanannyi fegyvert. Egy vitéz tábornok ritkán tett ilyen önmegtagadó nyilatkozatot, ám még messze van az idő, amikor a népek közt örök béke fog  uralkodni, és a próféta szavai szerint a kardokat sarlókká alakítják.
Milyen kár, hogy a megboldogultnak nem adatott meg, hogy meghallgathassa e államférfi szavait.
Ugyancsak hosszú időn keresztül álltam üzleti kapcsolatban megboldogult Őexcellenciájával, a Kúria bírájával, Majláth György báróval is. Egykor egy erdőt vettem tőle; a szerződéskötést hosszabb ideig tartó tárgyalások előzték meg, amely idő alatt tisztviselői az erdő köré árkot ásattak, aminek sok fa esett áldozatul. Minthogy a vásárlási szerződést az eredeti állomány alapján kötöttem meg, a véglegesítésnél pedig nem volt tudomásom a változásról, miután meg tudtam állapítani a kárt, az urasági tisztviselőkhöz fordultam kártérítésért, amiről ők mindenféle paragrafusra hivatkozva hallani sem akartak.
Így levelet írtam Őexcellenciájának Budára, tájékoztattam a tényállásról, és kijelentettem, hogy alá fogom vetni magamat az ítéletének. – Postafordultával válaszolta: Miután ítélőbíróvá teszem a saját ügyében, eleget kell tennie a bíró első kötelességének, az „Audeatur et altera pars” elvnek, és előbb meg kell hallgatnia az ellenpártot. Egyúttal szigorú utasítást adott tisztviselőinek, hogy azonnal győződjenek meg a tényállásról, és azt közöljék vele. – Néhány hét elteltével Excellenciája idejött és teljesen kártalanított.
Meg akarom ismertetni veletek ennek a nagy embernek néhány jellemvonását. Annak idején, amikor Őexcellenciája magyar udvari kancellár volt Bécsben, az Osztrák Nemzeti Bank húszezer forintért felajánlotta neki a nála elzálogosított, és akkor eladandó Szentkatalin birtokot. Szentkatalin a Majláth–féle családi birtokhoz tartozó Bakócza nyugati oldalán fekszik és 1800 hold kiterjedésű, többnyire szép erdőségekből áll, tehát szinte a törzsbirtok kiegészítésére teremtették. Majláth azonban azzal a megokolással utasította vissza az ajánlatot, hogy ö nemzeti javakat nem vesz meg, ilyenen nem akar gazdagodni. – A birtokot továbbadták, és az 1800 hold azóta háromszor százezer forintnál több jövedelmet hozott már. Hasonlóképpen felajánlották a megboldogultnak a Bakócza keleti részével határos, ugyancsak kincstári felső-mindszenti birtokot is, amelyet értékének egyharmadáért megkaphatott volna, de ő hű maradt elveihez és ezt szintén nem vette meg.”


[1] A Biedermann család nemesített osztrák-magyar zsidó család, házasságok révén  számtalan magyar és külföldi főnemes család rokona. Magyarországon két ága volt: a turonyi, valamint az üszögi és mozsgói Biedermannok. A fent jellemzett Biedermann Gusztáv (1819-1880) 1867-ben kapott magyar nemességet üszögi és mozsgói előnévvel. Felesége Gumpel Erzsébet volt, akitől négy leánya született. A legidősebb, Sarolta (1844-1928), lett báró komlóskeresztesi Fejérváry Géza (1833-1914), táborszernagy, magyar honvédelmi miniszter és miniszterelnök (1905–1906) felesége. (Kempelen Béla: Magyar zsidó családok, Bp. 1939., ill. Wikipedia) – A lábjegyzetet kisebb módosításokkal Christof Baiersdorftól vettem át.

Read Full Post »