Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2015. július

Pécsett a múlt hét végén kezdődött az XIX. Europa Cantat Fesztivál. 27 éve ugyancsak itt volt a nyugat- és kelet-európai kórusok találkozóhelye, az X. Europa Cantat Fesztivál. De hová sorolanadó Izrael? Távoldélkelet-Európába? Ez se, az se, meg ez is, az is? Hálás vitatéma. A nemzetközi kórustalálkozó német és francia szervezői e fesztiválra a kezdetektől tudatosan meghívtak egy-egy izraeli vendégkórust is. 1985-ben, amikor Pécs, mint az 1988. évi vendéglátó-rendező, átvette a stafétát Strassburgban, sok kérdés merült fel. Szocialista ország ilyent még nem csinált soha. A nyugati szervezők természetesen kérték, hogy megint legyen egy izraeli kórus is a vendégegyüttesek között, a szocialista országokat képviselő kórusok mellett. Kormányzati szintén az volt a reakció, hogy a rendezetlen diplomáciai kapcsolat miatt “ezt nem kellene erőltetni”. De az “idők” ekkor már igen gyorsan változtak. 1987-ben pedig az volt a válasz e kérésre, hogy ez nem kérdés, persze, jöhet izraeli kórus is. Jött is. Mint ahogy most is.
Július 28-án 15 órakor a pécsi zsinagógában a Mevasseret Zion Choir lépett fel egy kínai egyetemi kórussal megosztozva a programra rendelkezésre álló időn. Sajnos – a többi kórussal ellentétben – semmilyen közelebbi információ nem szerepel róluk a programkönyvben. (Talán kifutottak a bemutatkozó szövegükkel a lapzárta határidejéből?) A mintegy 60 tagú kórus alapvetően izraeli szerzők műveit adta elő, és egy “Halleluját”. A zenei teljesítmény értékelése nem tisztem, mert tényleg nem értek hozzá. Ellenben az feltűnt, hogy a Szentélyben, a tóraszekrény előtt felálló kórus 16 férfi tagja közül csak négynek volt kipája, a többi fedetlen fejjel énekelt méltóságteljesen Cionról.
Rajtam, egyszerű gójon, természetesen volt kipa. Ennek köszönehetően helyi zsidónak néztek, és a koncert után az egyik izraeli vendég megkérdezte, hogy a közeli belvárosi boltok melyikében lehet kóser élelmiszert venni.
Hát ott, ahol kipát is…

Kórus1

A kezdés előtti pillanatok. Várakozás a kórus “felkonferálására”.

 

A karvezető.

Az egyik karvezető. 

kórus2

A kórus egy kisebb része a déli női karzat alatt. Ők csak az első műsorszám után vonultak  a Szentélybe.

A közönség. balra az első két sorban az izraeli kórus harmadik, később az éneklésbe csatlakozó része.

A közönség. Az első két sorban az izraeli kórus harmadik, az éneklésbe később becsatlakozó része. A bal szélen az első helyen a másik karvezető ül.

 

Read Full Post »

A kép kattintással nagyítható.

A kép kattintással nagyítható.

A pécsi zsinagóga – eredetileg csak a férfiaknak szánt – bejáratának küszöbét átlépve a szélfogó által lezárt előcsarnokba érünk. E kis tér északi és déli oldalát fekete gránitlapok borítják, melyeken aranyozott betűkkel a (hit)község életében egykor fontos szerepet játszó személyek nevei és haláluk időpontjai olvashatók.
Az elnökök listájának élén csepregi Schapringer Joachim olvasható. Ezt akár tudomásul is vehetnénk, abból kiindulva, hogy a táblák egykori megrendelői bizonyára alaposan utánanéztek a dolgoknak. Azonban a község jegyzőkönyvei és egyéb korabeli dokumentumai ezt az elsőséget megkérdőjelezik.
A kérdésünk is így hangozhatna: mióta beszélhetünk zsidó községről Pécsett? Mióta kívántak / tudtak az itt élő izraeliták immár közösségként, vagy jogi személyként megjelenni? Mert elnökről beszélni csak egy választott elöljáróság megléte esetén lehet, amely egyrészt a közösség belső életének irányító szerve, másrészt harmadik fél felé képviseli a pécsi zsidókat, mint községet.

A hitközségi levéltár legrégebbi dokumentuma egy 1837-ből fennmaradt szerződés a Pécsi Zsidó Község és Kovatsits Jacob mészárosmester között a kóser hús biztosításának részleteiről.

Az Pécsi Zsidó Község első fennmaradt említése.

A Pécsi Zsidó Község első fennmaradt említése.

1837. március 2-án, a szerződés keltének napján, a helyi izraeliták magukat tehát már mint községet határozták meg szerződő félként. A dokumentumon részükről sajnos nincs aláírás. Pedig ebből megtudhatnánk, ki volt ekkor a pécsi izraelita elöljáróság elnöke. Schapringer csak később költözött Pécsre, tehát ő nem lehetett.
A következő témánkba illő dokumentum egy birtoklevél 1841-ből. A Pécsi Zsidó Község ebben ez évben vette meg Vitéz Ferenc Citrom utcában lévő lakóházát, hogy ott kialakíthassa a zsinagógáját. Ebben már olvashatjuk azok neveit is, akik a pécsi zsidó közösség részéről aláírták szerződést.

az első aláíró: Moses Weissmayer, a Pécsi Zsidó Község elnöke.

M. Weissmayer sk., a Zsidó Község elnöke.

Az, hogy Moses Weissmayer mióta volt elnök, a kutatás jelen állása alapján pontosan nem tudható. Elvileg lehetett már 1837-ben is, hiszen ez a család kapott elsőként letelepedési engedélyt Pécsett a 18. század végén, és azóta itt éltek. Egy későbbi jegyzőkönyvi bejegyzés szerint ellenőrizték Weissmayer 1835 és 1841 közötti elszámolásait, amiket rendben találtak. Ez alapján vélelmezhető, hogy a pécsi zsidók 1835-től már rábízták a közös pénztár kezelését, és ekkor már ő lehetett az akkor 12-15 családfőt számláló helyi zsidó közösség vezetője.

Alul középen: 1841

Alul középen: 1841

A Pécsi Izraelita Hitközség 1944-ben még használt hivatalos körpecsétje alsó ívének közepén az 1841-es évszám szerepel. Mintha ezt tekintették volna pécsi zsidók a községgé alakulás “hivatalos” évének. Vajon mi történt ekkor a helyi zsidó történelem szempontjából? Talán kiderül ez is egyszer. A község jegyzőkönyvei 1842. november 1-től maradtak fenn, így ezekből  nem tudhatjuk meg, miért volt 1841 döntően fontos év a község számára.

Moritz Fuchs aláírása 1846. augusztus végén.

Moritz Fuchs aláírása 1846. augusztus végén.

Az 1843. január 1-jén kelt bejegyzés szerint a szavazásra jogosult községi tagok egy évre új elöljáróságot választottak, melynek elnöke Moritz Fuchs lett. Fuchs 1846 augusztus végén – Pesten – kelt lemondóleveléből kiderül, hogy négy éven és nyolc hónapon át volt a pécsi község elnöke. Ez azt jelenti, hogy 1842. január 1-től látta el az elnöki teendőket.
1847. január 1-től Salloman Kaufert választották elnöknek, akit egy év múlva megerősítettek hivatalában. 1849-ről nincs jegyzőkönyvi bejegyzés, kik alkották az elöljáróságot. Nem kizárt, hogy a régiek lettek megerősítve a funkciójukban, amint erre több példa is van ezekből az évekből.
Eközben a vallási reformot kívánók és a szigorúan hagyománytisztelők között erősen megnövekedett a feszültség, szinte patthelyzet alakult ki a két irányzat képviselői között. Emiatt 1850. január 1-jén nem tudták a polgári év elején szokásos elöljáróságválasztást eredményesen megejteni, hanem – kényszermegoldásként – a két gabe, a pénztáros és a pénzügyi ellenőr intézte a szükséges adminisztrációt.

Joachim Schapringer aláírása 1850. március 4-én.

Joachim Schapringer aláírása 1850. március 4-én.

Mivel a zsidó község elöljáróság nélkül bizonyára csak korlátozottan tudott működni, az 1851-es esztendőre a helyi hatóságot kérték meg az elöljáróság kinevezésére. Ennek döntése eredményeképpen lett Joachim Schapringer az elnök. Eltérően a hivatali elődeitől: kinevezett, és nem a teljes jogú pécsi izraeliták többsége által megválasztott elnök.
Ebből a kis visszapillantásból látható, hogy a kőbe vésés ténye és az aranyozás, valamint az “igazság” között nem mindig található összefüggés.

Read Full Post »

Az egykori esküvő baldachin (hüpe) részlete.

Az egykori pécsi esküvő baldachin (hüpe) részlete.

A Pécs Zsidó Község elöljárósága 1845-ben az alábbi jegyzőkönyvet vette fel:

1845. január 19-én a község elöljáróságának ülésére behívatták Samuel Steinert, és a következő kérdéseket intézték hozzá: Hol született? Melyik évben házasodott meg? És milyen okból nem él együtt nőjével, Rosalie Steinerrel, született Schwarz-cal. Válaszai: Samuel Steiner veszprémi születésű, kilenc évig a Tek. Baranya Vármegye-beli Hídvégen élt. A Baksából való feleségével, Rosalie Schwarz-cal, 1832-ben kötött házasságot, és mivel a felesége 1844-ben felvette a római katolikus vallást, ezért Samuel Steiner azt nyilatkozza a község elöljárósága előtt, hogy ő őt mostantól nem ismeri el többé feleségének és soha nem egyezik már bele, hogy vele együtt éljen. Történt 1845. január 19-én.

Hídvég település ma Baranyahídvég, Pécstől dél-délnyugati irányban 35 km-re. Baksa település Pécstől délnyugati irányban 18 km-re fekszik, egykor a Baksa-görcsönyi uradalom része volt. Az 1785-87-es összeírás a településen 24 zsidót említ. Az egyik korai izraelita temető is itt volt Baranyában.
Az eredeti jegyzőkönyv megtalálható a Pécsi Zsidó Hitközség levéltárában.

Az első áttérés dokumentálása.

Az első áttérés dokumentálása.

Read Full Post »

tóraEgy korábbi bejegyzésben bemutattam a pécsi zsidó közösség működésének néhány alapelvét. Most konkrét példán szemléltetem, milyen közvetlen adót róttak ki az egyes tagokra az intézmények és alkalmazotti fizetések biztosítása érdekében. Emellett voltak közvetett adók is, ezekről később írok részletesebben. A kebelbéli tagokra mindenképp jelentős anyagi terhek hárultak, hiszen várostól iparűzési engedélyt kellett kérniük, és a foglalkozásból – ekkor jelentős hányadban még házaló kereskedés, vagy használt cikkek árusítása – származó bevételek alapján a helyi hatóság állapította meg városi adót.

Az alábbi jegyzőkönyv német nyelvű, saját fordításomban közlöm. Egyéb iratokból tudjuk, hogy az ekkor 32 hitközségi adófizetőből 7 nem értett egyet a saját besorolásával és ők nem írták alá a jegyzőkönyvet. Közülük hárman később megtámadták az épp ülésező elöljáróságot. (Részletek itt.)

Az alább idézett irat eredetije megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában. A benne szereplő neveket meghagytam az eredeti írásmód szerint, a rövidítéseket szögletes zárójelben kiegészítettem.

„A tegnapi dátummal alulírottak kijelentjük, hogy a szerződéses kiadások költségeinek – úgymint: rabbinátus vezetése, fürdő, templomvilágítás, aszogim, lámpagyújtók, könyvelő, fűtés, templomkarbantartás, szegények támogatása, sakter – fedezésére létrehozott 5 fizetési osztállyal teljesen elégedettek vagyunk, és ezeket havonta előre meg fogjuk fizetni. Ha valaki ezeket a befizetéseket nem pontosan teljesítené, úgy ez a személy minden további tiltakozás nélkül aláveti magát a közösség által választandó bírónak, és tudja, hogy úgy az adóterhet, mint az emiatt okozott költségeket behajtják.

Az 1848. november 1-től 1849. október 31-ig fizetendő adó szétosztása az alulírott személyek között:

1. osztály
havonta 2 Forint
Salloman Kaufer úr
J.[oachim] Schapringer úr
Andreas Schwartz úr
Maÿer Wiener úr
Sigmund Grün úr
Adolph Engel úr
Ph.[ilipp] Trebitscher úr
Gabor Reich úr

2. osztály
havonta 1 Forint 20 Krajcár
Mos.[es] Weismaÿer úr
Roth özvegye
Simon Engel úr
Salla.[mon] Sax úr
Joseph Preusz úr
Herr.[mann] Breÿer úr
Max Fuchs úr
Leopold Fürst úr

3. osztály
havonta 1 Forint
Rafeiel Schwartz úr
Joachim Rothmüller úr
Jacob Stark úr
Aron Menzel úr
David Marcus úr
Kall.[man] Becker úr
David Hönig úr
Joachim Trenschiner úr

4. osztály
havonta 45 Krajcár
Maÿer Reich úr
Samuel Krausz úr
A.[ron] S.[amuel] Fuchs úr
Maÿ.[er] Sommer úr
[A]Vigdor Grabman úr
Herr.[mann] Klein úr
Mos.[es] Fuchs úr
S.[amuel] Rothmiller úr

5. osztály
havonta 32 Krajcár
An.[selm] Steiner úr
Herr.[mann] Becker úr
Jacob Stern úr
Ig.[natz] Kaufer úr
A. Weig úr
Jacob Deitsch úr
Wolf Kellerth úr
Lasz.[ar] Fuchs úr
M.[oses] W. Fischer úr
Weiszmeÿer özvegye”

Ezt követik az aláírások, amelyek megtekinthetők ennek az oldalnak az alján.

Read Full Post »

71 éve e napon deportálták Pécsről a Mohácsi Járás és a Tolna megyei Bonyhádi Járás zsidóit, mintegy 2.300 személyt.

Elkésett búcsúintegetés.

Elkésett búcsúintegetés.

Read Full Post »

A pécsi temetői mártíremlékmű déli oldalának felirata.

A pécsi temetői mártíremlékmű déli oldalának felirata.

koszorú

Az első koszorút mindig a pécsi hitközség képviselői  helyezik el.

Az első koszorút mindig a pécsi hitközség képviselői helyezik el.

 

Read Full Post »

71 évvel elkésett búcsúintegetés.

búcsú-2015

Read Full Post »

Korabeli imakönyv illusztrációjának részlete.

Korabeli imakönyv illusztrációjának részlete.

Az 1840-es években kétféle zsidó volt Pécsett: aki letelepedési engedéllyel rendelkezett (“inculatus”), és aki nem. Az utóbbiakat időnként, amikor már nagyon szemet szúrt a jelenlétük a keresztény polgárságnak, a város hatósága kiutasította Pécsről – időleges eredménnyel.
Az “inculatus”-csoport két alcsoportból állt: a kebelbéli, azaz a teljes jogú, tehát szavazásra jogosult tagokból, akiket baal batimnak is neveztek, és a hucimokból, azaz a kívülállókból. Nekik a község ügyeibe semmilyen beleszólásuk nem volt.
Ez utóbbiak kérvényezhették – kezdetben még nem közvetlenül, hanem egy kebelbéli zsidó közvetítésével – a teljes jogú tagként való felvételüket az elöljáróságnál. Ez belépési díjjal járt, amit az elöljáróság szabott meg a jelentkező vagyoni helyzete és foglalkozásából várható jövedelme alapján. A “belépési taksa” egy egyszeri díjat jelentett, és 5-40 ezüst Forint között mozgott. Általában a felét azonnal be kellett fizetni a község pénztárába, a második felére különböző idejű haladékot adhattak, de amíg a teljes  díj nem volt befizetve, csak részjogosítványok illeték az új tagot. A 13. életévüket betöltött fiúkat is be lehetett vásárolni a községbe, mivel pusztán a már kebelbéli apa jogán a fiai nem váltak automatikusan a község tagjaivá. Az országos gyakorlat az volt, hogy a új belépő határozhatta meg, hogy e díjból mennyit szán a község, és mennyit a Chevra Kadisa pénztárába. Pécsett egy elöljárósági határozattal eldöntötték: a mindenkori belépési díj 2/3 része illeti a község, és 1/3 része a Chevra Kadisa pénztárát. A belépő személy tehát egyben a Chevra Kadisa tagja is lett – ez akkor magától értetődött.
A tagság jogosítványokkal és előnyökkel járt, mint amilyen pl. a ceremoniális, vagy község belső igazgatását érintő ügyekben való véleménynyilvánítás, bizonyos szolgáltatások kedvezőbb árú igénybe vétele, a község intézményeinek – zsidó konyha, kóser borkimérés, kóser mészárszék, mikve (rituális fürdő), stb. – bérbevétele, ami megélhetési forrást is jelenthetett, de valamennyi mellékjövedelmet mindenképp. Természetesen csak kebelbéliek lehettek a község alkalmazottai, mint amilyen a sakter, jegyző, samesz, községszolgák – később a kántor és a tanítók is.
Az elöljáróság súlyos esetben e jogosítványok időleges – többnyire egy évre szóló – megvonásával sújtotta a renitens tagokat: a község sakterjától nem vehettek húst, a kóser borkimérést sem látogathatták, és egyéb vonatkozásban is idegennek számítottak. Így pl. a büntetés ideje alatt nem hívták fel őket a Tórához, nem lehetett rájuk áldást mondani, nem használhatták a zsinagógai ülőhelyüket, hanem hátul, az idegeneknek fenntartott padokban kellett  ülniük.
A pécsiek – a nem kebelbéliek is – előnyben részesültek a vidékikkel szemben. Például az esketés – ami csak a zsinagógában történhetett és nem a szabad ég alatt – díjszabása más volt a helyiknek, mint a nem pécsieknek, vagy ha az esküvő fényét kántor és kórus közreműködésével kívánták emelni, úgy ennek díja számukra ugyancsak kedvezőbb volt, mint a nem pécsi zsidók számára. A község iskolájában a tanulóként megállapított anyagi hozzájárulás mértéke a nem pécsi izraelita családoknak 50%-kal magasabb volt, mint a helyieknek.
A községet az évente újjáválasztott elöljáróság irányította, amely 5-7 tagból állt. Tagjai: az elnök, az 1. és a 2. ülnök, 1. és 2. gabe (más néven: gaboi, gabaj), és az ellenőr, a “Controllar”. Néha a pénztáros, a “Cassier”, is elöljárósági tagnak számított, néha nem. Az elöljáróság tagjai a közösség jómódú tagjaiból kerültek ki, hiszen a község működésének költségeit jelentős részben ők biztosították.
Az elöljáróság – talán a felelősséget is megosztandó – különböző ügyekre ideiglenes tanácsadó testületeket, konzultáló bizottságokat hozhatott létre, vagy választathatott meg. Ezekben a község teljes tagsága képviselve volt, nem csak a vagyonosok. Ilyen ügy volt pl. a községi iskola létrehozása majd működtetése, a katonaállítás költségeinek szétosztása a tagok között, az Országos Izraelita Iskolaalapba fizetendő pécsi hozzájárulás elosztása, vagy a zsinagógai rendnek és ceremoniális kérdéseknek a “kor kívánalmaihoz” való igazítása.
A pécsi zsidó község közgyűléseken – melyeken minden kebelbéli részt vehetett, véleményt nyilváníthatott – döntött az egész közösséget érintő kérdésekről. Ilyen volt például mindig a következő évre megállapított adó mértéke. A község teljes jogú tagjait jövedelmi és szociális helyzetük alapján több adóosztályba sorolták, időnként ezen belül is alcsoportokat hoztak létre. A szavazás nem volt mindig egyhangú, lehettek, akik nem értettek egyet a besorolásukkal. Elvileg a többség döntése mindenkire érvényes volt, gyakorlatilag akadhattak olyanok is, akik tiltakozásul nem fizették a községi adót. Az elöljáróságnak több eszköze is volt, a fizetés kikényszerítésére. Pl. az adósság rendezéséig korlátozta, vagy megszüntette az illető kebelbéli jogait, vagy elárverezhette az illető zsinagógai ülőhelyét. (Egy személynek több ülőhely is lehetett a nevén. Ezek gyakorlatilag befektetésnek számítottak, ha pénzre volt szüksége a tulajdonosnak, bármikor eladhatta. Volt rá igény, hiszen ezekben az években a pécsi zsidó közösség lélekszáma folyamatosan emelkedett.) Az elöljáróság árverezés útján a város hatóságával is behajtathatta az adót nem fizetők tartozását. Tanácsos volt azonban a “húrt” idáig már nem feszíteni, hanem községen belüli megegyezésre törekedni.

A helyi Chevra Kadisa – bevett magyar nevén Szent Egylet, német nevén Beerdigungsbruderschaft – működéséről a jövőben tervezek újabb részleteket közzé tenni. A korábbi adalékok elérhetők itt és itt.

Egy 1848-as határozaton szereplő aláírások. Aki  nem volt jelen, vagy nem fogadta el a többségi döntést és nem írta alá, arra is vonatkozott.

Egy 1848-as határozaton szereplő aláírások. Aki nem volt jelen, vagy nem fogadta el a többségi döntést és ezért nem írta alá, arra is vonatkozott. A kép kattintással nagyítható.

Read Full Post »