Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2015. július

Korabeli imakönyv illusztrációjának részlete.

Korabeli imakönyv illusztrációjának részlete.

Az 1840-es években kétféle zsidó volt Pécsett: aki letelepedési engedéllyel rendelkezett (“inculatus”), és aki nem. Az utóbbiakat időnként, amikor már nagyon szemet szúrt a jelenlétük a keresztény polgárságnak, a város hatósága kiutasította Pécsről – időleges eredménnyel.
Az “inculatus”-csoport két alcsoportból állt: a kebelbéli, azaz a teljes jogú, tehát szavazásra jogosult tagokból, akiket baal batimnak is neveztek, és a hucimokból, azaz a kívülállókból. Nekik a község ügyeibe semmilyen beleszólásuk nem volt.
Ez utóbbiak kérvényezhették – kezdetben még nem közvetlenül, hanem egy kebelbéli zsidó közvetítésével – a teljes jogú tagként való felvételüket az elöljáróságnál. Ez belépési díjjal járt, amit az elöljáróság szabott meg a jelentkező vagyoni helyzete és foglalkozásából várható jövedelme alapján. A “belépési taksa” egy egyszeri díjat jelentett, és 5-40 ezüst Forint között mozgott. Általában a felét azonnal be kellett fizetni a község pénztárába, a második felére különböző idejű haladékot adhattak, de amíg a teljes  díj nem volt befizetve, csak részjogosítványok illeték az új tagot. A 13. életévüket betöltött fiúkat is be lehetett vásárolni a községbe, mivel pusztán a már kebelbéli apa jogán a fiai nem váltak automatikusan a község tagjaivá. Az országos gyakorlat az volt, hogy a új belépő határozhatta meg, hogy e díjból mennyit szán a község, és mennyit a Chevra Kadisa pénztárába. Pécsett egy elöljárósági határozattal eldöntötték: a mindenkori belépési díj 2/3 része illeti a község, és 1/3 része a Chevra Kadisa pénztárát. A belépő személy tehát egyben a Chevra Kadisa tagja is lett – ez akkor magától értetődött.
A tagság jogosítványokkal és előnyökkel járt, mint amilyen pl. a ceremoniális, vagy község belső igazgatását érintő ügyekben való véleménynyilvánítás, bizonyos szolgáltatások kedvezőbb árú igénybe vétele, a község intézményeinek – zsidó konyha, kóser borkimérés, kóser mészárszék, mikve (rituális fürdő), stb. – bérbevétele, ami megélhetési forrást is jelenthetett, de valamennyi mellékjövedelmet mindenképp. Természetesen csak kebelbéliek lehettek a község alkalmazottai, mint amilyen a sakter, jegyző, samesz, községszolgák – később a kántor és a tanítók is.
Az elöljáróság súlyos esetben e jogosítványok időleges – többnyire egy évre szóló – megvonásával sújtotta a renitens tagokat: a község sakterjától nem vehettek húst, a kóser borkimérést sem látogathatták, és egyéb vonatkozásban is idegennek számítottak. Így pl. a büntetés ideje alatt nem hívták fel őket a Tórához, nem lehetett rájuk áldást mondani, nem használhatták a zsinagógai ülőhelyüket, hanem hátul, az idegeneknek fenntartott padokban kellett  ülniük.
A pécsiek – a nem kebelbéliek is – előnyben részesültek a vidékikkel szemben. Például az esketés – ami csak a zsinagógában történhetett és nem a szabad ég alatt – díjszabása más volt a helyiknek, mint a nem pécsieknek, vagy ha az esküvő fényét kántor és kórus közreműködésével kívánták emelni, úgy ennek díja számukra ugyancsak kedvezőbb volt, mint a nem pécsi zsidók számára. A község iskolájában a tanulóként megállapított anyagi hozzájárulás mértéke a nem pécsi izraelita családoknak 50%-kal magasabb volt, mint a helyieknek.
A községet az évente újjáválasztott elöljáróság irányította, amely 5-7 tagból állt. Tagjai: az elnök, az 1. és a 2. ülnök, 1. és 2. gabe (más néven: gaboi, gabaj), és az ellenőr, a “Controllar”. Néha a pénztáros, a “Cassier”, is elöljárósági tagnak számított, néha nem. Az elöljáróság tagjai a közösség jómódú tagjaiból kerültek ki, hiszen a község működésének költségeit jelentős részben ők biztosították.
Az elöljáróság – talán a felelősséget is megosztandó – különböző ügyekre ideiglenes tanácsadó testületeket, konzultáló bizottságokat hozhatott létre, vagy választathatott meg. Ezekben a község teljes tagsága képviselve volt, nem csak a vagyonosok. Ilyen ügy volt pl. a községi iskola létrehozása majd működtetése, a katonaállítás költségeinek szétosztása a tagok között, az Országos Izraelita Iskolaalapba fizetendő pécsi hozzájárulás elosztása, vagy a zsinagógai rendnek és ceremoniális kérdéseknek a “kor kívánalmaihoz” való igazítása.
A pécsi zsidó község közgyűléseken – melyeken minden kebelbéli részt vehetett, véleményt nyilváníthatott – döntött az egész közösséget érintő kérdésekről. Ilyen volt például mindig a következő évre megállapított adó mértéke. A község teljes jogú tagjait jövedelmi és szociális helyzetük alapján több adóosztályba sorolták, időnként ezen belül is alcsoportokat hoztak létre. A szavazás nem volt mindig egyhangú, lehettek, akik nem értettek egyet a besorolásukkal. Elvileg a többség döntése mindenkire érvényes volt, gyakorlatilag akadhattak olyanok is, akik tiltakozásul nem fizették a községi adót. Az elöljáróságnak több eszköze is volt, a fizetés kikényszerítésére. Pl. az adósság rendezéséig korlátozta, vagy megszüntette az illető kebelbéli jogait, vagy elárverezhette az illető zsinagógai ülőhelyét. (Egy személynek több ülőhely is lehetett a nevén. Ezek gyakorlatilag befektetésnek számítottak, ha pénzre volt szüksége a tulajdonosnak, bármikor eladhatta. Volt rá igény, hiszen ezekben az években a pécsi zsidó közösség lélekszáma folyamatosan emelkedett.) Az elöljáróság árverezés útján a város hatóságával is behajtathatta az adót nem fizetők tartozását. Tanácsos volt azonban a “húrt” idáig már nem feszíteni, hanem községen belüli megegyezésre törekedni.

A helyi Chevra Kadisa – bevett magyar nevén Szent Egylet, német nevén Beerdigungsbruderschaft – működéséről a jövőben tervezek újabb részleteket közzé tenni. A korábbi adalékok elérhetők itt és itt.

Egy 1848-as határozaton szereplő aláírások. Aki  nem volt jelen, vagy nem fogadta el a többségi döntést és nem írta alá, arra is vonatkozott.

Egy 1848-as határozaton szereplő aláírások. Aki nem volt jelen, vagy nem fogadta el a többségi döntést és ezért nem írta alá, arra is vonatkozott. A kép kattintással nagyítható.

Reklámok

Read Full Post »

« Newer Posts