Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2016. február

fuxE bejegyzés Salamon Fuchs szabó írásos kérelmét mutatja be. Ő minden bizonnyal leszármazottja annak a Salamon Fuchsnak, aki az 1780-as évek közepén mint első zsidó kapott letelepedési engedélyt Pécsett. A kérelmező születésének és halálozásának időpontjáról eddig még nem találtam adatot, sem pedig arra, hogy mikor, hol és kinél tanulta ki a mesterséget. Annyi bizonyos, hogy 1837-ben  – cégér kifüggesztése nélkül – már űzhette a szakmáját. Nézzük, mi tudható még róla:
Az 1840 végén latin nyelven készült városi zsidó-összeírás 12 izraelita családfőt rögzített. Szembeszökő köztük a Fuchsok aránya: Lazarus, Aron Samuel, Salamon, Bartholomäus, Mauritius. A köztük lévő rokoni viszonyok nem ismertek, mivel ekkor még nem volt a pécsi izraelitáknak anyakönyve (nem volt rabbinátus), az állami anyakönyvvezetés pedig az 1894. évi XXXIII. törvénycikk alapján csak 1895. október 1-től lett kötelező Magyarországon.
E fenti kimutatás szerint Salamon Fuchs a feleségével élt, gyerek (még/már?) nem volt a háztartásban. Ellenben velük lakott további hat személy: az egyikük “szolgálólány”, és öt másik “szolga” státuszban. Köztük bizonyára egy-két nem helyi születésű rokonukat is gyaníthatjuk, akik így jutottak be Pécsre. Ez a fajta szolidaritás az ország más szabad királyi városaiban is bevett volt a lakhatási joggal rendelkező zsidók körében.
Salamon Fuchs az izraelita községen belül nem viselt semmilyen tisztséget. A vagyoni helyzetéről az elöljáróság jegyzőkönyveiben találhatók adatok: Az 1842-es év türelmi adójának beszedéséhez 1844-ben az elöljáróság az immár 32 kebelbéli pécsi izraelita férfit négy osztályba sorolta. S. Fuchs az utolsó, és egyben a legszegényebb csoportba tartozott. E tíz fő fejenként 1 váltóforint és 4 Krajcárt fizetett. Csupán az arányok érzékeltetésre: az első csoportba tartozó hat fő adója személyenként 8 váltóforint 32 Krajcár volt. Az 1843-as és 1844-es türelmi adó elosztásakor a megnövekedett létszámú községet vagyoni szempontból tovább differenciálták, és 7 csoportra osztották. Fuchs újra a legszegényebb csoportba került. Ekkor ők fejenként 1 váltóforinttal, míg a legmódosabbak 11-11 váltóforinttal járultak hozzá a pécsi községre kirótt adó befizetéséhez. Salamon Fuchs neve itt szerepel utoljára a községi dokumentumokban.

Salamon Fuchs héber betűs aláírása. 1841. február

Salamon Fuchs héber betűs aláírása. 1841. február 18.

Miként a korban sok városlakó, néha Fuchs is kölcsönt vett igénybe, máskor pedig ő kölcsönzött. Így pl. 1839. augusztus 1-jén 30 váltóforintot (ezüst Pengőt) kért Moses Weiszmaiertől két hónapra, biztosítékul kész ruhákat adott neki. Mivel még egy év múlva is  13 Forint 13 Krajcárral tartozott, Weiszmaier a városi tanácstól az összegre és a perköltség fedezésére végrehajtást kért Fuchsra. 1840 november végén a tanács Fuchs ellen Medits Károly kalmárlegény javára ítélt 20 váltóforint erejéig végrehajtást, de a behajtás napján Fuchsnak sikerült valakitől pénzt szereznie, így – mondhatni az utolsó pillanatban – sikerült az ingóságaiból való árverezést elhárítania. 1841 februárjában már Fuchs hajtatta be a pénzét a városi hatóság segítségével  David Ruszkÿtól. Így működött a “magánbankárság” a gyakorlatban…

Az alábbi forrás betekintést enged abba, hogy Salamon Fuchs milyen ellenállásba ütközött a helyi katolikus szabómesterek részéről. A kor pécsi zsidói, ha beszéltek is magyarul, bizonyára nem tudtak még a latin betűkkel írni. (Hol is tanulhatták volna?) Így, ha magyar nyelven kívánták benyújtani a kérelmüket – ami nem volt kötelező -, egy magyarul is tudó ügyvéden keresztül zajlott az folyamat. Fuchs kérelmét szintén egy helyi ügyvéd fogalmazta meg, és adta be. Néhányszor az ügyvéd neve is szerepel az ilyen iratokon, ebben az esetben azonban nem tudjuk, kit bízott meg Fuchs.

Az alábbi irat eredetije megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában. E bejegyzéshez a Pécsi Zsidó Hitközség Levéltárában található dokumentumokat is felhasználtam.

“Tekéntetes Tanáts!

Ezen Nemes Város kebelében már négy évek olta a’ kegyes felsőbb engedelem mellett szabói mesterséget űzök, mint az ide ./. alá zárt kivonatból felderül. Ennél fogva bátorkodom Tekéntetes Nemes Tanátsot  legalázatosabban megkérni, ha nékem, mint e városbóli eredetünek egy bolt felnyithatási jogot nem különben e fölé czímet [cégért] nevemmel függesztve kegyesen megengedni méltóztatna. Annyival is inkább, mivel terhes portiot [adót] fizetek mesterségemért, ha pedig nyilvános helyen nem űzhetem, mire sem megyek’.

’Már egy ízben Tekéntetes Tanáts előtt bátorkodtam […]ntett bolt felnyithatási jogért és czím feltétethetéséért, de a’ szabó mesterek ellenem törvén kérésem nem sikerülvén: most azonban az kegy.[es] Országgyűlési végzetek [törvények] értelméhez tartván magam, nem kétlem, hogy kérésem Tekéntetes Tanáts előtt foganatos ne lenne.

Ki midőn legmélyebb alázatossággal esedekelnék kegyeibe ajánlva vagyok

Pécsett, 1840. Esztendő Szeptemb. 26-án.

’A Tekéntetes Nemes Tanátsnak

legalázatosabb szolgája
Fux Salamon
itthelyi szabó”

A városi tanács a levélben foglaltakra az engedélyt megadta.

Read Full Post »

emancipationis Judaorum

emancipationis Judaorum

A 19. század közepén a magyar nemesség soraiban támogatókra talált az izraeliták egyenjogúsításának gondolata. Ez az ország többi lakosával megegyező polgári jogok biztosítását jelentette volna a számukra is. Amikor az országgyűlés a törvényjavaslatot tárgyalta,  a szabad királyi városok polgársága vehemensen tiltakozott ellene.
Alább a pécsi kereskedők és a kézműves céhek levelét közlöm, melyben a magisztrátus segítségét kérik abban, hogy V. Ferdinánd király ne szentesítse, vagy módosíttassa az érdekeiket sértő törvényeket. Az uralkodónak szánt levélből nem maradt másolat, de lényegét tekintve hasonló tartalmú lehetett, mint a város vezetésének írt. A dokumentum mellett egy latin nyelvű levél is fennmaradt, melynek témája ugyancsak a zsidók egyenjogúsítása és a szabad királyi városokban való letelepedésük nem kívánatos engedélyezése. E levélben bekezdések lettek áthúzva és egy másik kézírással a lap üres bal felén kiegészítő betoldások olvashatók. Ez a melléklet tehát fogalmazványnak, piszkozatnak tekinthető, még ha eredetileg nem annak szánták. Az erősen átfogalmazott levél lett vajon a királynak tisztázatban  felterjesztve?
Az alábbi forrásban említett egyik törvény a váltójogról szóló 1840. évi XV. törvénycikk, a másik a zsidókról szóló 1840. évi XXIX. törvénycikk. Az utóbbit a blogomban itt közöltem.
A kérelemből megismerhető a 176 évvel ezelőtti (pécsi) magyar nyelv “zamata” és “helyesírása” is. A könnyebb olvashatóság érdekében a hosszú magánhangzókat és a központozást a mai sztenderdhez igazítottam. A szövegben lévő saját értelmező betoldásaimat szögletes zárójelbe tettem.

Az eredeti dokumentum megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

„Tekéntetes Tanáts!

Meg értvén az Országi Gyűlési Tudósításokból, hogy a’ Társulatok és Czéhek a’ váltó és kereskedői törvénykönyv III-ik Része 2. czikkely 1ő szakasza egészben eltörültetvén, mindenkinek erköltsi és képességi tekéntet nélkül korlátlan kereskedés és bármelly mesterség űzhetése; ismét [itt: valamint] a’ Sidóknak emancipálásával ezeknek polgári jogokkal való föl ruháztatása, Királyi Városokba való le betelepedhetése és itt birtok szerezhetés úgy a Czéhekbe való föl vétetése meg engedtene.

            Azért mert ezen intézkedés által a’ Polgári Rendek Százados ki váltságai, a Királyi Városok szabadalmai, 600.000 hív polgárnak be tóduló kül földi Sidó és kóborló kontár által kereset módja, és így azonnali tönkre tétele következvén, minden ki váltságok el enyésznek; és  mivel ezen Szabad Királyi Városnak 1692 egy húsvét másod ünnepén tett ünnepélyes Szent fogadalma az légyen, e’ Városban és határában hitetlent, különösen Sidót[1], állandó lakó gyanánt meg nem tűrni; ezen fogadalom pedig nem csak 1694 egy Augusztus 16-án ditsően országlott 1ő Leopold Fejedelem[2] által meg erősítve és jóvá hagyva van; hanem felejthetetlen Királyné és e’ Várost a Szabad Királyiak közzé tevő Mária Thereziának 1780ik egy Január 17-én költt Elibertationalis [itt: a földesúri függésből felszabadító] Diplomájában is ben foglaltattna, hogy Pécsett hitetlen, különösen Sidó se lakhat, se pedig kereskedést, vagy mesterséget űzhet[3]; és főleg miután több Királyi Városokból eme két törvényczikknek sanctionálása el mellőztetése végett Városi Polgári követek Bétsbe Ő föl Szentelt Apostoli Fölségéhez küldettek.

            Azért alul írottak hasonlag czélszerűnek találtuk Ő Császári Királyi Apostoli Fölségéhez az ./. alá csatolt jobbágyi esedezésünket el készítteni és ebben az éréntett és a polgárságra vég veszélyt hozó törvény javaslatokra fejedelmi jóvá hagyatásának meg tagadást, és a polgárságra nézve kímélőbb alakbani ált változtatásának meg rendeltetéséért könyörögni. Hogy azonban eme lépésünk sikertelen ne lenne, bátorkodunk a’ Tettes [tekintetes] Tanátsot alázatosan meg kérni: méltóztasson eme folyamodásunkat kegyesen Pártfogolni, és kedvező vélemény adási kísérlete mellett Ő föl Szentelt Fölségéhez föl terjeszteni és ekép rólunk a fenyegetődző veszedelemnek el háríttásához segedelemmel lenni.

Maradván Tekéntetes Tanátsnak

alázatos szolgái.

Kalmárok Társasága, Csizmadiák, Szappanos, Szűcsök,
Sarutások, Bognárok, Magyar Szabók, Kalaposok, Ezüst- és Aranyművesek,
Tímárok, Czipősök, és Botskorosok Chéhei”

A magisztrátusnak írt levél részlete. Kattintással nagyítható.

A magisztrátusnak írt levél részlete. Kattintással nagyítható.

Az aláírók között valamiért nem szerepel a pécsi “Német Szabó Céh” és a “Német Varga Céh”, a Fésűs Céh, de talán mások is. Ettől függetlenül ők is bizonyára nagyon is egyetértettek a bent foglaltakkal. A kérelmet a városi tanács “jobbágyi alázattal” felterjesztette. Mindhiába, a törvény életbe lépett.

[1] Ez a mondat szép példája a “cél  szentesíti az eszközt” elvnek. A fogadalom szövegében nincsenek kiemelve a zsidók. Radonai Mátyás püspök azt az esküt tetette le a polgárokkal, hogy “semminémű Luther[ánus]t, Calvinistát, meg hasonlott schismaticust, Arianust, zsidót, pogányt és akár minémű néven nevezendő Római Apostoli szent hit ellen törekedőt és ellenkezőt állandó képpen közöttünk bé nem veszünk, és nem tartunk, és semmi képpen el nem szenvedjük.”

[2] Hivatkozás I. Lipótra, aki 1655 és 1705 között Magyarország királya volt.

[3] Újabb hazugság az érvelésben. A Mária Terézia által 1780-ban adományozott szabad királyi városi oklevélben sincsenek a zsidók „különösen” kiemelve. Az ide vonatkozó mondatokat itt idézem a blogban: https://pecsizsidosag.wordpress.com/2011/05/17/betelepedes-i/

.

Read Full Post »

szinesablakA bonyhádi Löbl Fürst (1802-185?) éveken át sikertelenül próbálkozott a pécsi betelepedéssel, míg végre a helyhatóság hozzájárult ehhez. Neve a községi jegyzőkönyv határozataiban eleinte a jiddis kiejtésnek megfelelő “First“-ként, ill. a Löbl helyett néha a “polgáribb” Leopold szerepel. Fürst Bonyhádon Salamon Deutsch textiláru-kereskedésében volt tanonc, majd pedig eladó. Az 1830-as évek közepétól többször próbált betelepedni Pécsre, ahol kérelmét rendre elutasították. De  az 1840-es évek elején elérte célját és házaló kereskedésre kapott engedélyt a várostól. Idővel otthoni árusításra, majd saját bolt nyitására is.
A pécsi zsidó községben aránylag hamar tisztséghez jutott: 1843-ban az elöljárósággal együtt megválasztott három fős “választmány” egyik tagja.
Az 1843-1844. évi türelmi adó elosztásánál a 7 fizető osztályra bontott bekebelezett tagságon belül az 5. csoportba került, tehát a szegény zsidók közé számított. 1844-ben az ideiglenes községi alapszabály megalkotását feladatul kapó bizottságban olvasható a neve. 1848-ban újra a választmány tagja. Ebben az évben már a 2. adófizető osztályba sorolták, tehát anyagi helyzete az elmúlt évek során sokat javult. 1850-ben a “vallási szabályokat” kidolgozó bizottságba delegálták.
Ebben az évben a “hagyományhű” és a “haladó” tagság közötti feszült patthelyzet következtében a pécsi izraeliták nem választottak elöljáróságot. Fürst a község “fej nélküli” bürokráciájának működését azzal segítette, hogy két hónapra díjmentesen vállalta a hús- és vágási Krajcár nyilvántartásának vezetését. Novemberben a türelmi adót szétosztó bizottságban kapott feladatot. 1851-ben is a 2. adófizető osztályba sorolták jövedelme alapján. 1852 decemberétől az állandó iskolabizottság tagja, amely az elöljáróság mellett tanácsadó testületként működött a község fenntartásában lévő elemi iskolát érintő minden kérdésben.
Az alábbi végrendelet alapján úgy tűnik, hogy nem voltak gyermekei, vagy az örökhagyáskor már nem éltek.

Az eredeti német nyelvű dokumentum megtalálható a Pécsi Zsidó Hitközség Levéltárában. Saját fordításomban közlöm. A bejegyzéshez a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában található dokumentumokat is felhasználtam.

"Lebel Firsth" - Ez nem az ő sk. aláírása - valószínűleg nem ismerte a latin betűket. A vastagabb héber "folyóírás" az ő sk. aláírása.

“Lebel Firsth” – Egy városi hivatalnok hallotta és írta így a nevet egy 1840-es átvételi elismervényre. First/Fürst  a latin betűket nem ismerte. A vastagabb héber “folyóírás” L. F. saját kezű aláírása.

 

“Végrendelet

Mivel a vagyonom az 1856. február 6-án kelt végrendelkezésem óta az állandó betegágyam miatt folyamatosan csökkent, ezért indíttatva érzem magam, hogy azt teljesen semmisnek nyilvánítsam, és ép elmével szabad akaratomból bárminemű kényszer nélkül a vagyonomról a következő rendelkezést tegyem, és ezt az alulírt tanúk jelenlétében mint megmásíthatatlan érvényűt megerősítsem.

1-ször: A helyi zsinagógában a tulajdonomban lévő huszonhetes számú férfi ülőhelyemet halálom után az itteni Kan[?] Kamejet Alap kapja meg. Ez az ülőhely éves jövedelméért az alapszabálynak megfelelően évente tartson gyász-istentiszteletet a lelkemért.

2-szor: A temetésem előtt osszanak szét 5, azaz öt Váltóforintot a szegények között, és adjanak 5, azaz öt Váltóforintot egy szegény tudósnak, aki a 30 gyásznapon teljesítse az istentiszteleteken a kötelességeket.

3-szor: Hámán testvérem mindkét lány unokája, név szerint Julia és Nenetti Friedländer, kapjon a hagyatékomból 40, azaz negyven Forintot, amely összegeket biztos módon kamatoztassák, és házasságkötésükkor adják át nekik. Ugyanígy Hámán Fürst testvérem fiú unokája, név szerint Maxim Friedländer, is kapjon 40, azaz negyven Váltóforintot, amit biztos módon kamatoztassanak, és Baranya Vármegye főrabbijának[1] belátása szerinti időpontban neki is adják oda.

4-szer: Az elsőnek megnevezett lányunokák mindegyike kapjon ezen kívül egy teljes ágyneműt, amelyet a halálom után fél éven belül a feleségem adjon át nekik.

A végrendelet részlete. (Kattintással nagyítható.)

A végrendelet részlete. (Kattintással nagyítható.)

5-ször: Megboldogult Cili testvérem árvái a halálomat követő két hónapon belül kapjanak összesen 10, azaz tíz Váltóforintot.

6-szor: A vagyonomból fennmaradó összes többi hagyatékot, a készpénzt épp úgy, mint a boltban lévő árukat, a könyvben vezetett tartozásokat és a váltótartozásokat, az arany- és az ezüstneműket, a helyi zsinagógában lévő harmincegyes számú női ülőhelyet és a ház teljes berendezést a feleségemre, Minára, született Fleschre, hagyom. Általános tekintettel arra, hogy nevezett feleségem számomra a hozományából készpénzt és tárgyi eszközöket egyaránt adott, és különös tekintettel arra, hogy szeretett feleségem a sok éven át tartó betegágyam alatt hűségesen és szorgalmasan ápolt és ellátott, ezért ép elmével kinyilvánítom ezt az utolsó és kényszermentes kívánságomat, hogy a fennmaradó vagyonomat illetően nevezett Mina nevű feleségem legyen az egyetlen és kizárólagos általános örökösöm, és a többi rokonom közül senki se éljen ez ellen kifogással semmilyen bíróságnál.

Azt, hogy a fenti megkérdőjelezhetetlen érvényű végrendelkezést önként és ép elmével tettem, saját kezű aláírásommal ezennel megerősítem.

Pécs, 1857. május 9-én.

Löbl Fürst

A fenti végrendelkezést Löbl Fürst előttünk szabad akaratából és ép elmével tette, valamint saját kezűleg írta alá. Jos. Weiss tanú, Kallman Becker tanú, Sigmund Grün tanú, J. Rothmüller tanú, David Markus tanú, Wolf Kellerth tanú, Leop. Bloch írnok.”

Fürst Löbl említése egy 1840-es városi hiatalos iratban.

“Fürst Löbl Zsidó” említése egy városi hivatalos iratban.

Read Full Post »

szinesablakE bejegyzés főszereplője Moses Waiszmaier, a Pécsre 1786-ban elsőként betelepedési engedélyt kapó zsidó család 1781-ben született gyermeke. A családnév különböző írásmódokban maradt fenn: Waiszmayer, Waiszmair, Waiszmaier, Waiszmeyer, Weiszmeyer, Weiszmayer, Weissmayer… Melyik változat a “helyes”? Mindegyik, maga a név viselője sem írta csak egyféleképp. Ezért itt alább röviden “W.”-ként említem őt.
A fennmaradt dokumentumok azt mutatják, hogy “több lábon állva” próbált megélni. 1836-ban már bizonyosan volt egy pár lova, egy kocsija és egy keresztény alkalmazottja, így szállítmányozást vállalt – Pécsen kívül is. Emellett használt ruhák árusításával is foglalkozott. 1841-ben a városi hatóság a kereskedése után a 2. adófizetői osztályba sorolta, amit W. magasnak tartott. Kérte, hogy a 3. adóosztályba tegyék, de a város nem változtatott a besoroláson. Már az 1830-as évek második felében a Rácvárosban (ma Pécs része, akkor kb. 5 km-re nyugatra önálló község) egy városi tulajdonú házat bérelt és zsidó konyhát működtetett, ahol az izraelita átutazók kóser ételhez és borhoz juthattak. Ezt idővel tovább bérelte Löbl Fürst bonyhádi zsidónak, aki odaköltözött. A tanácsi iratok között lévő levelei arról tanúskodnak, hogy 30-40 Forintnyi összegeket is kölcsönzött zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt az akkor törvényben megszabott 6%-os éves kamatra.
Egy 1840-ből származó városi zsidó-összeírásból tudjuk, hogy ekkor már özvegyen élt két fiával és két lányával. A háztartásában még négy szolga és egy szolgálólány státuszú személyt jegyeztek fel.

Mos. Waiszmaier, Toleranz(tax) Einklauber zu 5Kirchen

“Mos. Waiszmaier, k. Tol(e)ranz(tax) Einklauber in 5kirchen.” (1836 november)

Moses W. 1835. január 1. és 1841. november 4. között a Pécsi Zsidó Község (kehile) első elöljárója (rásekol). Ebben a minőségében Pécsett az  izraelitáktól ő szedte be a “királyi türedelemadót”, valamint a város számára a katonaállítási adót is.
Mintegy jelezve, hogy ő “hivatalos személy” és az általa írt levél, igazolás, stb. nem csupán magántermészetű, pecsétnyomót készíttetett magának. Ez kör alakú volt, mintázata egyszerű, sűrű vékony diagonális rács. A vízszintes középső sima mezőben az “M. Weiszmaier” név áll – ahogyan ő csak ritkán írta a nevét.

Pecsétlenyomat 1836-ból.

Pecsétlenyomat 1836-ból: “M. Weiszmaier”

Az elöljárói posztért nem járt fizetés, az megtiszteltetésnek számított, akárcsak a bizottsági és választmányi tagság, vagy a jótékony szervezetekben való hivatalviselés.

Moses Weiszmaier, Tolerenz Tax Einklauber. Aláírás: 1840 február

“Moses Weiszmaier, k. Tol(e)ranz  Tax  Einklauber.”  (1840 február)

Ha valamiért nem használta a pecsétet, akkor a neve alá – németül – odaírta: “a k.(irályi) türelmi adó beszedője”, vagy a zsinagóga kialakítására megvásárolt lakóház adásvételi szerződésén: “a Zsidó Község elöljárója”. Tekintélye az ekkor még szerény létszámú izraelita közösségen belül egyrészt bizonyára abból fakadt, hogy a legrégebbi pécsi zsidó család sarja volt, másrészt pedig már túl volt az 50. életévén, és így kellően tapasztalt férfinak számított a község képviseletére, az ügyes-bajos dolgok intézésére. Harmadrészt pedig a Pécsett lakó tolerált, vagy komoráns izraelita férfiak között ekkor még a vagyonosabbak közé számított.

Mweiszm-4

“Moses Weiszmaier” (1840)

1840-ben már egy másik pecsétnyomót használt. A változás az előzőhöz képest annyi, hogy a középső sima felületet egy vízszintes “gyöngysor” két részre osztja. A felsőben két kicsi hatágú csillag között a “Moses” név áll, az alsóban pedig a családnév. A teljes név kiírása miatt a betűméret az előző pecsétéhez képest kisebb lett.
1841 novemberében Moritz Fuchs kereskedő vette át tőle az elöljárói feladatkört. A váltás okát nem ismerjük. Fuchs a másik legrégebbi pécsi zsidó családból származott, aki az adólisták szerint ekkor az izraelita közösség legtehetősebbje. W. azonban továbbra is elismert tagja maradt a községnek: 1842-ben beválasztották az alapszabályt “a kor követelményeihez” igazító bizottságba. Ez már csak azért sem tudott hatékonyan dolgozni, mivel Israel Löw megyés főrabbi, aki hivatalból szintén a bizottság tagja volt, az ortodox álláspontot képviselte, és bizonyára nem látta különösebben szükségesnek a ceremónia megváltoztatását, “kiigazítását”. A bizottság még 1844-ben is e kérdésekkel vajúdott…

Mweiszm-5

“M. Waiszmair” ( 1842 január)

Az 1842-es türelmi adó kirovásához az elöljáróság a Pécsi Izraelita Község bekebelezett tagjait négy csoportra osztotta. W. a második adóosztályba került, 4 Váltóforintot és 16 Krajcárt fizetett. (Moritz Fuchs az első adóosztályban ennek a kétszeresét.) Úgy tűnik, a következő években nem változott jelentősen az anyagi helyzete, mivel az 1843. és 1844. évi türelmi adó együttes szétosztásakor 8 Forintot kellett fizetnie. A hat adófizetői csoportra osztott községben a negyedikbe került, mivel a nála tehetősebb zsidók felvételével vagyoni tekintetben ő jelentősen hátrébb sorolódott. (A Pécsre költöző szegény zsidók száma ugyan a vagyonosokénál jóval erősebben emelkedett, de mivel ők nem tudták megfizetni a bekebeleztetés díját, ezért nem számítottak be a községbe.)
Ettől a “lecsúszástól” függetlenül W. továbbra is részt vett a különböző eseti bizottságok munkájában, lett légyen az a községi alkalmazott (mesubed) felvétele, a hentes eligazítása, az egyes adóosztályok méltányos megállapítása, vagy a korábbi évek pénzügyi elszámolásainak ellenőrzése.

Waiszmair - vereins vorsteher. - 1848

“Waiszmair, vereins vorsteher.” (1848 július)

1847 őszén nyilvános árverésen egy évre – 1847 novemberétől 1848 novemberéig – mint legtöbbet kínáló 45 Forintért megkapta a kóser bor árendáját.
1848 júliusában a Beteggondozó Egyesület (Rófé Cholim) elnökeként egy évre szerződést kötött dr. Marcus Waiszmair orvossal – a fiával – a beteg pécsi izraeliták megvizsgálásáról és a szükséges receptek felírásáról. (Nem tudható, mennyi ideig látta el ezt az elnöki tisztséget, de 1845-ben még nem ő az elnök.) Hohó! – mondhatnánk – ez aztán a családi “összefonódás”! Ebben az ügyben azonban nem volt alternatíva, mivel ekkor nem élt más izraelita orvos Pécsett.
A községi jegyzőkönyvből tudjuk, hogy Joachim Rothmüller, a húskrajcár bérlője, 1851 őszén bepanaszolta W.-t, hogy ő a szárnyasokat már hónapok óta otthon maga vágja és nem fizeti be a bérlőnek az esedékes díjakat (Briefelgeld). Az elöljáróság meghallgatta W.-t, aki ezt elismerte. Ezért a kihágásért 12 Forint büntetés megfizetésére kötelezték. (A 12 Forint jelentős összegnek számított, az 1840-es években átlag  ennyi volt a községbe történő felvétel díja, azaz a “belépési taksa”.)
W. 71 évesen 1852. szeptemberében megvette M. Abelesnak a férfi zsinagógában lévő 27-es számú ülőhelyét. Jó okkal feltételezhető, hogy nem ez volt az egyetlen tulajdonában lévő zsinagógai ülőhely.
Az utolsó jegyzőkönyvi említés Moses W.-ről 1854 decemberéből való, amikor a fia – “dr. Weissmeyer” – bemutatta az elöljáróságnak az atyja ugyanazon év áprilisában kelt eredeti végrendeletét, amely alapján a zsinagógában lévő 17-es számú férfi ülőhelyet örökségként átírták a nevére.

A bejegyzéshez felhasznált dokumentumok megtalálhatók a Pécsi Zsidó Hitközség Levéltárában és a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

Read Full Post »