Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘Engel Adolf’ Category

EAesedez

alázatos esedezés

Engel Adolf pécsi kebelbéli zsidó 1841-ben egy helyi ügyvéden keresztül üzletnyitási kérelemet nyújtott be a magisztrátushoz használt bútor és használt ruha árulására. Az engedélyt megkapta. Ez volt az első nyilvános üzlete, amely 22 évig működött – önéletírása szerint – a Líceum épületében. A hivatkozott írásában tévesen 1838-ra teszi a boltnyitást. Egy korábbi bejegyzésben bemutattam, hogy a város piacterén (ma Széchenyi tér) sátrat bérelt és ott is árusított, ill. megpróbálta kijátszani a neki adott engedélyt, és új ruhák árusítását is „megszervezte” – még ha nem is a saját boltjában.
Önéletírásához hasonlóan az alábbi forrásban is a gondos felnevelését kizárólag özvegy édesanyja érdemeként állítja be. Arról, hogy az anyja újból férjhez ment és így Stern Jakab személyében egy mostohaapja is volt, aki a munkájával szintén hozzájárult a megélhetésükhöz, valamiért mélyen hallgat.
Figyelmre méltó, hogy az alábbi forrásközlésben a vélhetően német anyanyelvű ügyvéd milyen derekasan kűzd a magyar nyelvvel. Ennek ellenére sok mondat mintha elérte volna az érthetőség-érthetetlenség határát – talán nem csak 175 év távolából visszatekintve. A szövegben a „kótyavetyéltetés” elárvereztetést jelent. A „Tandler” jelentése „zsibárus, ócskás, ószeres”. A „Tandl Gewölb” jelentése „ószeres üzlet”. Az 5. pontban az 1840. évi országgűlésre való hivatkozás alatt a zsidókról szóló XXIX. törvénycikk éretendő.

“Tekintetes Városi Tanács!

Édes atyámnak korán elhunytával minekutána édes anyám özvegysége alatt annak szorgos gondviselésével felneveltetvén eme Szabad Királyi Városnak törvényhatósága alatt mit szülöt földemen szegénységem mellett, külömb féle élelmem keresését ekkoráig a’ Tekintetes Tanács megelégedésére folytattam. Magam józan viselte, édesanyám fedhetetlen élete bátorít arra, hogy lejjebb kitett okaimra [kifejtett indokaim alapján] a’ Tekintetes Tanácsot az iránt alázatosan megkérjem, méltóztatna nékem megengedni azt, hogy jövendőre megavult bútorok, valamint viselt öltözetek eladása tekintetéből (a’ mellyeket nyilvános kótyavetyéltetéseken megvásárolnék) raktárt (Tandler boltot) kinyithassak. Okaim pedig következendők:

1ször: tudva lészen a Tekintetes Tanács előtt, hogy boldog emlékezetű édes atyám is ez előtt 22 esztendőkkel illy nemű ruházatok raktárával eme Nemes Város Törvényhatóságában élvedezett, melly csak szerencsétlen megbukása által elenyészve lévén.

2szor: Minekutána eme Városban illy nemű raktár nem léteznék, már pediglen a’ szegényebb sorsú lakosok illy öltönyeket valamint bútorokat meg nem vásárolhatván, ily raktár felállításával nyernének.

3szor: Nyilvános kótyavetyéltetések, mellyek jelenleg a’ vevőknek hiánya miatt éppen nem, vagy igen csekély áron eladathatván, akkoron nagyob becsben lételek miatt az által a’ könzönségnek nagyobb hasznára esnék.

4szer: Minekutána úgy is már ekkoráig édes anyámmal az (Trandler) eladásoknak szokásában lévén csupán a’ raktárnak heányával voltunk, mellyrül jövendőben kivetendő adót készséggel megfizetni ajánlok. Végtére

5ször: Az múlt 1840. esz.[tendei] Ország gyűlés engedelme mellett minekutána más kereskedési módom nem lévén, mint kebelbéli születésű és lakos, kerekedésem űzésében jogosíthatnék.

Annál fogva
alázatosan megkérem a’ Tekintetes Tanácsot, méltóztatna megengedni azt, hogy a’ fent említett megavult bútorok és öltönyök eladása tekintetéből raktár Tandl Gewölb (mivel hogy más mesterségem nem lenne) eddigi józan viseletemért tarthatását megengedni kegyeskedne.

Egyébaránt tellyes tisztelettel maradok

A Tekintetes Tanácsnak

Alázatos szolgája
Engl Adolf
kebelbéli lakos”

A bemutatott dokumentum eredetije megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

Reklámok

Read Full Post »

Engl-felajánlása

“…Engl Adolf zsibáros a haza oltárára 20. ftkat ajánlott.”

Pécs Város Tanácsa 1848. évi jegyzőkönyvei és közigazgatási iratai számos érdekes információt tartalmaznak a forradalmi időszak helyi eseményeiről. Így például több kimutatás is fennmaradt arról, hogy a Batthyány-kormány felhívására a város lakosai mekkora pénzadománnyal, vagy kölcsönnel támogatták a haza ügyét.
Ezek közül témánk szempontjából az alábbi dokumentum érdemel kiemelt figyelmet:

“Tekintetes Tanáts!

Engl Adolf zsibáros nékem husz ezüst olly föltételek alatt által adott: miszerint azokat a Te[kin]t[e]tes Tanátshoz béhozva, a’ haza segedelmére fordítani méltóztatna. Tellyes tisztelettel maradván

A Tettes Tanátsnak

alázatos szolgája
Nyers János
tiszti föügyész”

Ez pécsi viszonylatban magánszemélytől kimagaslóan magas összeg, de a céhek felajánlásait tekintve is az: a német szabók céhe 50 Ft-ot, a szűrszabók céhe 18-Ft-ot, a kötél- és tarisznyagyártók együtt 10 Ft-ot, a pokrócosok céhe 4 Ft-ot ajánlott fel.

Az idézett irat megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

Egy rövid kitekintés a pesti zsidó közösség adakozására a “Wegweiser” adatai alapján: az első bekezdésben a kölcsönt adók, az alsóban az adományozók nevei olvashatók. Megemlítendő, hogy aki kölcsönt adott, az szinte mind adományozott is, tehát mindkét helyen szerepel a nevük. Elias Kuhner a 100 ezüst Forint adományával egymaga többet áldozott a haza oltárán, mint a fenti  pécsi céhek együtt. Engel Adolf a pestiek között is az élbolyban lenne.

pestizsidoadomanyok

Read Full Post »

1841A 19. századi Pécs zsidóságának ikonikus alakja Engel Adolf, aki mélyről indulva jutott magasra: gyufaárus félárvából lett nagyiparos, és eredményeiért “jánosi” előnévvel nemesi címet is kapott. E folyamat egyes állomásait megörökíti az “Életemből” című, gyermekeinek szánt írásában, melyet emlékül és okulásul szánt nekik.
E bejegyzésben egy újabb részlet ismerhető meg a vállalkozásának építéséből. 1841-ben még csak használt ruha kereskedése volt a Lyceum épületében – erre kapott engedélyt. Az önéletírásában büszkén számolt be arról, hogy ez az üzlete több mint 20 évig működött. Közben új áruval is szerette volna gazdagítani a kínálatát, ami mások érdekeit sértette. A részletekről lássuk a Pécsi Városi Tanács 1841-es jegyzőkönyveinek egyik bejegyzését:

A német szabómesterek panaszképpen előadják, hogy Engl Adolf izraelita Nürnberger Jakab szabómester neve alatt nyitott boltban új öltözeti ruhákat árul, az új ruhák árulásátul letiltani kérik, melly kérés iránt meghallgattatván Nürnberger Jakab szabómester azt adá elő, Engl Adolffal közös szerződés ereje mellett ő, azon anyagokkal, mellyeket néki Engl Adolf ád, készít ruhákat, melyeket az elárul.

A Városi Tanács döntése:
Minthogy Engl Adolf csak viselt ruháknak árulhatására nyert tanácsi engedelmet, az újruháknak árulásátul letiltatik, a’ nála már’ készen lévő ruhák elárulás végett egy hónapi határ adatván, Nürnberger Jakab pedig felnyitandó boltban szabó lévén maga készítményeit árulhatni. (sic!)

Enladolf

A történet kissé zavaros, hogy akkor most ki is árulja az új ruhákat, megnyílt-e Nürnberger Jakab boltja, avagy csak tervezi, és Engel mégis csak a saját boltjában árulja az új ruhákat. De itt nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a város keresztény kézművesei és nyilván kereskedői is nem örültek az izraelita konkurenciának, amit igyekeztek szemmel tartani. 1848 márciusában kirobbant a feszültség, és a tanács az izraelitákat a város elhagyására szólította fel.

Read Full Post »

fueszertarto

Fűszertartó részlete.

Ebben a bejegyzésben zárom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

“A kötelességeim lelkiismeretes elvégzésének tudata mindig kellő megelégedettséget nyújtott és soha sem törekedtem nyilvános kitüntetésekre. – Annál nagyobb elégtétellel jegyezhetem fel a tényt, hogy felséges királyunk kegyéből 1886. április 6-án abban a magas kitüntetésben részesültem, hogy törvényes leszármazottaimmal együtt díjmentesen magyar nemesi ranggal lettem felruházva, és szolgálataim kitüntetése idén a „Jánosi” nemesi előnév adományozásával lett kiegészítve.
Ez a magas kitüntetés csak serkentőként szolgál számomra, hogy míg erőm engedi, tovább munkálkodjak hazánk jólétéért. Szándékomban áll, hogy a környékünkön ismeretlen selyemtermelést birtokaimon bevezessem. E célból ez év őszén az egészségi állapotom miatt  szükséges görzi tartózkodást arra használtam, hogy különböző előtanulmányokat végezzek. Báró C. W. Bretton „Praktische Anleitung zur Seidenzucht“ (A selyemtenyésztés gyakorlati útmutatója) című könyvében például azt a megszívelendő javaslatot találtam, hogy selyemtermelő-mintaiskolák létesítendők, melyek a vidéki papság, az iskolaszemélyzet és a vidéki kultúra más barátainak a vezetése alatt kell állniuk, és ezáltal – miként Bretton írja – „gyermekek ezreinek lenne biztosítva a foglalkoztatás és az oktatás, rokkantak ezreinek lenne tető a fejük felett és lenne élelmük, szorgos polgárok ezrei jutnának bőséges nyereséghez. A mezőgazdasághoz pedig országaink legtöbb vidékén egy új termékeny ágazat társulna, mégpedig a Legmagasabb[1] mindent élettel telítő jelmondata „Viribus Unitis”[2] szerint. Bretton ezen kívül úgy véli, hogy a selyemkultúra nagyon jelentősen emelné a termőföldek nagy részének az értékét, ami a mezőgazdasági államok, mint amilyen a mienk is, fő kincsét képzi.
Nemesített eperfákat fogok hozatni Görzből és Botzenból[3], és úgy az itteni szőlőnkben, mint Jánosin, Felső-Mindszenten, valamint az általam újonnan létesített Szatina-pusztán, Simonfán, Ócsárdon és Pázdányon ilyen eperfa-csemetéket fogok ültetni. E közhasznú példa remélhetőleg sok követőt talál.
Bízom abban, hogy megadatik nekem, hogy alkossak még néhány közhasznú dolgot, és ebben az esetben e vázlatokat szívesen folytatom.
Amikor Sámuel próféta halála közeledtét érezte, felhívást intézett Izrael népéhez, hogy akinek követelése van vele szemben, jöjjön el hozzá, és ő minden követelést kielégít. – Abban a tudatban, hogy mindig a helyeset akartam tenni és tettem is, ebben az értelemben szólhatok én is mindazokhoz, akik velem valaha kapcsolatban álltak – nem lesz senki, aki állíthatná, hogy  velem szemben jogos követelése volna.
Visszatekintve életemre, Dávid királyunk szavaival kiálthatom én is: „A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett, az Úr vitte végbe ezt![4]
Szeretem az életet, nem félek a haláltól, és bármikor kész vagyok az Örök Bíró előtt számadást adni.

Pécsett, 1887. december végén.”


[1] I. Ferenc József
[2] „Viribus Unitis“ –  „Egyesült erővel“ – I. Ferenc József jelmondata.
[3] Bolzano (Bozen), város Dél-Tirolban, ma Olaszországban.
[4] Zsoltárok Könyve, 118, 22-23.

Read Full Post »

tome2

Pécsi tóravért részlete.

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

“A hitközségnek húsz éven át a legnagyobb tudósok és szónokok voltak a rabbijai és a legjobb énekesek a kántorai, ők azonban a „beduinok” ártalmas üzelmei miatt nem maradhattak. E funkcionáriusok gyakori váltogatása a hitközségnek sok pénzébe került, és a több mint 300 családot számláló közösségünknek hat éve nincs rabbija.[1]
A hitközségi jegyzőkönyvek tanulságos olvasmányok, amelyekből többet tanulhattok, mint sok könyvből. Azt tanácsolom nektek, járuljatok hozzá minden közhasznú kezdeményezéshez, ahogyan én is  – gyakran anyagi lehetőségeimen túlmenően is – mindig hozzájárultam hitközségünk terheihez. – Viszont arra kérlek benneteket, ha a nyugalmatok és a becsületetek kedves számotokra, kerüljétek el a hitközség székházát, örüljetek, ha mások pályáznak ezekre a hivatalokra. Nekünk bár nehéz, de tisztességes ügyleteink vannak, és az időnket jóval hasznosabb dolgokra tudjuk  fordítani.
A város közhasznú intézményeit, valamint más nyilvános intézeteket vallási megkülönböztetés nélkül mindig a lehetőségek szerint támogattam, így a karlsbadi zsinagóga építését épp úgy, vagy az itteni plébániatemplom felújítását, melyhez én adtam az első adományt. Tagja voltam a katolikus kézműves segédek egyesületének[2], társalapítója a Fünfkirchener Zeitungnak, egyik alapítója az óvodának, melynek oktatótermében a magasztos királyi párunk ezüstlakodalma emlékére egy márványtáblát helyeztettem el; társalapítója voltam a helyi mezőgazdasági egyesületének, a országos képzőművészeti egyesületének, az ipari kiállításokon bemutatott tárgyainkat a budapesti, kolozsvári, selmecbányai, lisszaboni, ill. más akadémiáknak és múzeumoknak ajándékoztuk.
Amikor Pécs és Nagykanizsa honvéd barakktábor létesítésére pályázott és az utóbbinak H. tábornok támogatása folytán nagyobb esélyei voltak, közbenjártam egy magas rangú személyiségnél, és városunk kapta meg ezt a számára rendkívüli előnyöket biztosító katonai tábort. A másolatokat tartalmazó könyvben találhattok erről leveleket.
Azt tapasztaltam, hogy a kiszolgált katonák a legmegbízhatóbb tisztviselők és a leghűségesebb szolgálók. Egy nyugdíjas katonahivatalnok 28 éven keresztül haláláig volt fürdőm pénztárosa, erdészeim és mezőgazdasági hivatalnokaim egykor mind katonák voltak. Az a véleményem, hogy fiatalemberek számára a legjobb iskola a katonai szolgálat, mert ott engedelmességet tanulnak, pontosságra, takarékosságra és mérsékletes életre szoktatják őket.
A Pulszky-eset szolgáljon számotokra figyelmeztetésül, hogy minden közhivataltól tartsátok távol magatokat. Már 1844-ben olvastam az itteni püspöki könyvtárban az annak idején jelentős Augsburger Allgemeinen Zeitungban Pulszky Ferenc nagy magyar hazafi írásait a magyarországi állapotokról. Magyarország akkor a világban kevéssé ismert ország volt, amelyről ezen felül a legkülönösebb és egyáltalán nem előnyös előítéletek terjedtek el, melyeket Pulszky a legjobb tudása szerint igyekezett helyesbíteni.
Azóta fáradhatatlanul ennek érdekében ténykedett, magas tiszteletbeli hivatalokat töltött be, amelyek számára alig hoznak annyi jövedelmet, hogy abból illő módon megélhetne, olyannyira, hogy nála még bírósági vagyonlefoglalásokra is került sor. E méltó férfiút a parlamentben és az újságokban mégis megvádolták azzal, hogy meglopta a nyilvános gyűjteményeket. Egy alapos vizsgálat bebizonyította, hogy ez aljas rágalom volt. A rágalmazók azonban büntetlenül maradtak. Tanuljátok meg ebből az esetből, hogy maradjatok távol közhivataloktól. – Egy német tudós írta: „Ha képesek lennénk az emberek szívében úgy olvasni mint egy nyitott könyvben, ha ismernénk elődeik sorát, és tudnánk, milyen körülmények között fejlődött jellemük, akkor szánalmat éreznénk gonoszságuk miatt, és ostobaságukon mosolyognánk.” Ez illik Pulszky esetére is.


[1] Dr. Kohut Sándor főrabbi 1882 nyarán Nagyváradra távozott. Őt Bach Jakab, Dr. Güns Áron és Weisz Gábor helyettesítette. A pécsi hitközség Dr. Perls Ármin kecskeméti rabbit 1889-ben hívta meg Pécsre főrabbinak, amit ő elfogadott. 

[2] Engel valószínűleg a német Adolph Kolping (1813-1865) által katolikus kézműves segédek számára alapított „Gesellenverein”-re gondol, amely a 19. sz. második felében több országban működve összesen több száz helyi szervezettel rendelkezett. Arról  nem találtam adatot, hogy Pécsett is lett volna egy ilyen képviselet.


Read Full Post »

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

E-A-vorsitzender“Sok fáradozás után sikerült a Hertelendy-féle házat és kertet, amely a hadialap tulajdona volt és bérlete csupán évi 200 forint bevételt hozott, nyilvános árverésen 14500 forintért Schapringer, Justus Lipót, Grün S., Justus Jakab, Trentschiner és az időközben megboldogult Reinfeld és Blau urakkal közösen megvennünk. Az eladás révén a hadialapnak évi 600 Forint többletbevétele volt. A fent nevezett hét úr és én a kert egy részét a hitközségnek ajándékoztuk a felépítendő új templom telkéül, a házban pedig kereskedőkaszinót létesítettünk olvasóteremmel. Az e helyiségekben tartott összejövetelek nagymértékben támogatták a zsinagóga építését, és a kaszinó révén még sok közhasznú dolgot lehetett volna megvalósítani, ám ez az egyetértés hiánya miatt a kaszinó fel lett oszlatva, és – nem a közjó előnyére – lassan egy klikk jött létre, amelyet az itt általánosan elfogadott „beduinok” elnevezéssel illetnek.
A már említett okokból 1874-ben újra szakadás fenyegette a hitközséget. Engem választottak meg elnöknek, de a tisztség elfogadását ahhoz kötöttem, hogy a megbékélés jeléül a hitközség költségére életnagyságú kép készül Joachim Schapringer úrról, és az a tanácsteremben lesz elhelyezve, ami meg is történt. Az intézkedésemre hívták meg ide Dr. Kohut Sándor főrabbit. – Amikor helyreállt a hitközség békéje, önként visszaléptem, másnak hagyva e hálátlan hivatalt.
Néhány hitközségi rendzavarót e vétkekért utolért a sorsuk. Egyikük, 1860-ban hitközségi elnök és az egyik legnagyobb itteni üzlet társtulajdonosa, csalárd csődeljárás miatt Amerikába volt kénytelen menekülni, ahol családjától távol szegény emberként halt meg. Egy másik az akkori elöljárók közül, aki némelyik évben könnyedén többet keresett, mint amennyi az én vagyonom volt és itt a legszebb házat birtokolta, vagyonát ahogy szerezte, úgy el is vesztette, jelenleg szegény emberként él a fővárosban.”

Bejegyzés Eng(e)l Adolf helyéről az első zsinagógában (1842. január 30.)

Bejegyzés Eng(e)l Adolf helyéről az első zsinagógában (1842. január 30.)

Read Full Post »

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

A-E-unterschrift“A helyi, eredetileg kis hitközségünk a monarchia minden részéből érkezettekkel gyarapodott, és egyrészt a vallási és erkölcsi nézetek különbözősége, másrészt  egyes tagok azon becsvágya, hogy folyamatosan megtartsák vezető szerepüket, amit másoknak átengedni nem akartak, ismételten oda vezetett, hogy a hitközség békéje komolyan fenyegetve látszott, a neológ és ortodox táborra való szakadás elkerülhetetlennek tűnt. Ilyen időszakokban  a két párt közötti béke helyreállításán fáradoztam, hogy a közösség egységét megőrizzem, és noha semmilyen ambíciót nem éreztem ehhez, többször vállaltam hivatalt az elnökségben.
1859-ben a megboldogult Reinfelddel felépítettem a nagy iskolaépületet, amelyet később városi reáliskolának vettek meg. A hitközség 1856-os elnöksége egy nagy iskolaépület egy éven belüli felépítésének kötelezettségét vállalta magára a hatóságnál. A hitközség annak idején a megyei hatóság alá volt rendelve, amelynek 1859 októberén benyújtotta az építési tervet, ám következő májusig nem kapott építési engedélyt. Ennek ellenére mégis megkezdtük az építkezést. A megye elöljárója, Szalay, magához hívatott Reinfelddel együtt, és az eljárásunk miatt felelősségre vonással fenyegetett meg bennünket. Azt feleltem a nagy hatalmú embernek, hogy ha ez az épület a hitközségnek nem tetszik, úgy hajlandó vagyok azt átvenni, mert hitközségi ügyekben nem keresünk személyes előnyöket. Azonban hiányzott a pénz az építkezéshez. A boldogult Rothmüller azt nyilatkozta, hogy hajlandó házát zálogul adni egy felveendő hitelért. Ez az áldozatkészség annál is inkább elismerésre méltó, mert az említett ház Rothmüller egész vagyona volt. Amíg ilyen áldozatkész férfiak vannak, nem árvul el a zsidóság.
Köszönettel, de nem fogadtuk el felajánlását, amellyel akkor nagy érdemeket szerzett a hitközség érdekében, és a szükséges pénzt a helyi székeskáptalantól és a takarékpénztártól szereztük meg. Az építkezés befejeztével ismét lemondtam elöljárói tisztségemről. Abban az időben a bécsi Schey nagykereskedő felszólította a magyar zsidókat, hogy csatlakozzanak egy küldöttséghez, amelynek meg kellett volna köszönni azt a kegyet, hogy az 1854-ben Bach minisztertől származó rendeletet, amely szerint zsidók nem szerezhettek ingatlant, eltörölték, és a zsidóság birtokképességét újra helyreállították. A helyi hitközség engem akart e küldöttségbe nevezni, ezt a megtiszteltetést azonban azzal utasítottam vissza, hogy ha egy természetes jogomat elveszik, majd visszaadják, azért én nem mondok köszönetet.
Amikor 1862-ben a megboldogult Rothüllert elöljárónak választották, kevés köszönetben részesült az annak idején megmutatkozó nagy szívéért. Voltak emberek, akik irigyelték tőle ezt a tiszteletbeli hivatalt, és elintézték, hogy Luzsevics[1] polgármester felfüggesztette őt tisztségéből, amire Justus Jakab és Krausz Dávid urakat, valamint engem bíztak meg a hitközség ügyeinek intézésével.”

Adolf Engel fakereskedésének fejléce 1882-ből.

Engel Adolf fakereskedésének fejléce 1882-ből.


[1] Engel rosszul emlékszik: Luzsevich László 1848 és 1852 között volt Pécs polgármestere. A szóban forgó időben Nagy József töltötte be ezt a tisztséget.

Read Full Post »

Older Posts »