Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Engel Adolf’ Category

Pécsi tóramellvért részlete.

Pécsi tóravért részlete. (Kattintással nagyítható.)

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordí- tását. Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsáj- totta a német szöveget.

“A nálam már több mint 30 éve hűen szolgáló Takács házmesterem fiát tanít- tattam és lelkésszé képeztettem ki, és mihelyt Mindszenten, vagy Jánosin megüresedne egy plébánosi hely (az első 4000, a második 2000 Forint évi járadékkal jár),  plébánossá akarom ott kinevezni, hogy édesapja méltó nyugalomban nála tölthesse majd élete hátralévő részét.
Egészségi állapotom 1871 óta megkövetelt évi egy gyógykúrát Karlsbadban. Sok emléktáblát láttam ott, melyet az  emberi kegyelet egyes kiváló férfiaknak ajánlott, de sehol sem találtam magyar táblát, habár a karlsbadi forrásokat kiváló magyarok is felkeresték. A legjelentősebb magyar fürdővendég kétségtelenül a megboldogult Eötvös József báró volt, aki már 1842-ben a zsidók egyenjogúsításról írt, és eszméit később kultuszminiszterként energikusan meg is valósította. – Hitünk érdekében szerzett elévülhetetlen érdemeiért kegyeletteljes köszönetként 1873-ban egy megfelelő felirattal ellátott magyar és német nyelvű carrarai márványból készült szép táblát helyeztettem el a „Mariahilf” házon, amelyben Eötvös lakott, hogy e tábla láttán a jövendő nemzedékek is emlékezzenek e nagy magyar gondolkodóra és költőre, aki emlékezetének különösen a magyar zsidók örök hálával tartoznak. Csak aki a korábbi állapotokat megtapasztalta, lesz képes ezt teljes jelentőségében méltányolni, mert 1848-ig a zsidóknak Magyarországon az országszerte szokásos általános adókon kívül még türelmi adót is kellett fizetniük, melyet 13 éves koromtól kezdve nekem is le kellett róni.  Ettől függetlenül az egyenjogúsításig politikai jogokkal egyáltalán nem rendelkeztek. 1849-ben Haynau tábornok a zsidókra egy millió Forint hadiadót vetett ki, mert hűséges hazafiaknak bizonyultak.
Őfelsége, igazságszerető királyunk kegyelméből a millió Forint zsidó iskolaalappá lett alakítva. Az itteni hitközség is támogatásban részesült minta-főtanodája fenntartására. Az Országos Kongresszuson a magyar hitközségek között felmerülő nézeteltérés miatt a minta-főtanodákat feloszlatták, és az ezeknél fel nem használt támogatást Trefort kultuszminiszter a budapesti rabbiképző szeminárium felállítására használta fel.”

Reklámok

Read Full Post »

toramellv1

Pécsi tóravért részlete. A kép kattintással nagyítható.

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását. Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

“A sok munkával szerzett vagyonomat jól fektettem be, ám a legjobb befektetési tőke a gyermekeim nevelésére kiadott pénz. A négy fiam alaposan képzett kereskedő, és már irodalmi területen is maradandót alkottak. József fiam, akit zenei körökben zeneszakíróként ismernek, 18. életévében „Das Judentum in der Musik“ címen brosúrát írt Richard Wagner azonos című röpirata ellen, amelyben jó zsidóként megvédte törzsének tagjait Wagner írásának indokolatlan támadásaival szemben.
Sándor fiam a magyarországi faiparról és fakereskedelemről írt egy könyvet, ő építette a helybeli katonai lovaglóiskolát, és a varasdi kaszárnyát, amelyért Őfelsége a Ferenc- József-éremmel tüntette ki. Az antwerpeni világkiállításon zsűritagként működött, és a belga királytól a Lipót–Rend Lovagkeresztjét nyerte. Ezeken kívül több más külföldi érdemrend tulajdonosa.
Gyula fiam, akinek sokoldalú, vállalkozásaink összes ágát átfogó tevékenysége nem engedi, hogy a reáltudományok iránti vonzalmának teljes mértékben eleget tegyen, Bécsben végezte kereskedelmi tanulmányait, ezen felül elméletileg és gyakorlatilag képzett mezőgazdasági és erdészeti szakember.
Móric fiam, aki a már említett házat építette, a fűrész- és parkettagyárunkat vezeti. Szabad idejében különböző lapokban verseket szokott közzétenni, és idén a Lipcsében megjelent, „Hassan” című szomorújátékával lepett meg, amely a kritikák szerint tehetségét bizonyítja.  Ám egyiküknél se váljon képességük gyakorlása kenyérkeresetté, és azt kívánom, hogy valamennyien hűek maradjanak az üzlethez. Amikor az egyik közülük a grandseigneurt akarta játszani, és munkanapokon karddal sétálgatott, azt mondtam neki: „Ha ifjúságodban karddal parádézol, akkor öreg korodban kard nélkül fogsz vívni menni” – és ezt meg is szívlelte.
Vejem, Dr. Löwy, az egészségtanról írt könyvet, és a kultuszminiszter a helyi iskolák higiénia professzorává nevezte ki.
A három házas lányom, akik közül Lujza négy évig Bécsben nevelkedett, mind példás háziasszony,”

Read Full Post »

Kiddusserleg részlete.

Pécsi Kiddus-serleg részlete. (A kép kattintással nagyítható.)

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

“1884-ben Sándor fiam részére megvettem a Bécs-oberdöblingi régóta nagy hírű Barawiczka-féle parketta- és épületasztalos gyárat, amelyet – odaköltözve – ügyfelei megelégedésére azóta ő vezet, és még a császári udvarnak is szállít.
Az 1885-ös Budapesti Országos Kiállításon a Kultuszminisztérium megrendelésére mi építettük meg a Fundational pavilont, amelynek szolid és sikerült kidolgozása általános elismerésben részesült. Jóllehet a fővárosi magisztrátusnak részben ingyen, részben nagyon olcsó áron közel 100 pavilont ajánlottak fel, mégis az általunk szállítottat vette meg magas áron a Kultuszminisztériumtól, és Budán a János-hegyen állíttatta fel, mert az tartósságban a többit túlszárnyalta.
1885-ben vettem meg Gyula fiam számára Draskovich gróf úrtól az Ócsárd–Pázdány birtokot. A gróf nagyon elégedetten nyilatkozott a vételárról, ami számomra a legörvendetesebb, mivel nem vásárolok olyan személytől, aki szorult helyzetben van. Ez a birtok is bérbe volt adva, azonban a bérlő, aki nagyon rendes ember volt, a jánosi társának teljesen az ellentéte, addig maradhatott, amíg sikerült neki egy másik bérleményt szereznie.
1845-ben az összes adóm 10 Forint volt; ma 6000 Forintot fizetünk közvetlen adóként a többletdíjakkal együtt, és hasonlóan magas összeget közvetett módon mint szállítási adó, illetékek, stb. .
Az üzleti életben a hitelezéseknél mindig óvatosan jártam el, mégis több mint negyvenezer Forintot veszítettem üzleti praxisom folyamán a hiszékenységem miatt.
Habár mindig a békesség híve voltam, és amint megmutattam, ennek érdekében nem egyszer nagy áldozatokat is hoztam, üzleti pályám folyamán mégis 50 pert kellett végig küzdenem. Több évvel ezelőtt a legkeményebb télben találkoztam egy ügyvéddel, aki tíz éven át az ádáz ellenlábasom volt, azóta saját hibájából teljesen lecsúszott. Nagyon rosszul volt öltözve és vacogott a hidegtől. Csináltattam neki egy meleg öltönyt, és amikor eljött hozzám, hogy megköszönje, azt válaszoltam, nem tartok igényt semmiféle hálára, csakis a ritkaság miatt vállaltam ezt a kiadást, mert rendszerint ha egy ügyvéd olyan hosszú ideig viszi a pereket, mint ö, az ügyvéd meggazdagodik, az ügyfél tönkremegy, most ellenben ennek fordítottja történt.”

Read Full Post »

hevrkad

A kép kattintással nagyítható.

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

“1881-ben itt [Pécsett] megépítettem az első cementgyárat és ezáltal mentesítettem a vidékékünket eme árucikk ausztriai beszerzésétől. Ebben az évben vásároltam meg az itteni főteret szörnyen elcsúfító ún. “patkányvárat”, a város legmocskosabb helyét. Lebontottam a régi épületet, és Sándor fiam segítségével 1882-ben felépítettem a Posta utcában álló részt, míg a Löwy-palotának nevezett főépület, a bécsi Förster építész tervei alapján, Móric fiam vezetése alatt 1883-84-ben épült. Ez az építkezés óriási nehézségeket és előre nem látható költségeket okozott, mivel az építési telek alá volt pincézve, és helyenként 10 méternél mélyebb alapozást igényelt.
A Budapest-pécsi vasútvonal előkészítő munkálataihoz 1000 forintot előlegeztem és többször megengedtem Nektek, hogy Pestre utazzatok. Az itteni konzorcium megkapta e rentábilis vasútvonal megépítésének koncesszióját is, ám egyes tagok tudatlansága folytán ezt a szép vállalkozást mégis másoknak kellett átadni.
Amióta vasutak egyáltalán érintik városunkat, az ezzel való közlekedés megkönnyítését mindig támogattam úgy a saját vállalatom, mint a közjó érdekében.
A Pécs-barcsi vasút megnyitására már építettem egy mellékvágányt Szigetváron. Később a helyi pályaudvar és a jelenlegi fatelepünk közti vasúti összekötése következett, amely tehermentesíti az amúgy is szűk vasútállomást, és így a vasút is, mi is kényelmesen dolgozhatunk. Amikor a pályaudvarnak a Szigeti külváros irányába való bővítése került szóba, 1000 négyzetöl területet ajándékoztam a vasútnak, hogy ne a tervezett célszerűtlen bővítés, hanem a megfelelőbb változat, a Siklósi utca irányába kerüljön kivitelezésre, ami aztán meg is történt, amivel az egész környék sokat nyert, mivel a szekereknek nem kell nagy kerülőutat tenniük.
Azt, hogy a vasúti műhelyek itt épültek, alapvetően a közbelépésemnek tulajdoníthatom. A meglevő üszögi műhelyek bővítése elvben már eldöntött ügy volt, mivel az akkori üzemvezetésnek nem sikerült az egyetlen erre a célra alkalmas területet megszereznie. – Közbelépésem a Ferences Rendnél és annak kurátoránál, Egry ügyvéd úrnál, sikerrel járt. Meggyőztem őket arról a rendkívüli haszonról, melyet a műhelyeknek az itteni elhelyezése városunk számára jelent, és így a vasútvállalat megszerezhette a telket. Amíg a műhelyek Üszögön voltak, a munkásoknak, akiknek családjai jórészt Pécsett laktak, minden reggel az itteni vasútállomásra kellett menniük, onnan vonaton Üszögre utazni, este pedig visszafelé is ezt az utat kellett megtenni. A műhelyben gépészkiképzés is folyik, amit a fiatal emberek kényelmesen el tudnak érni. Hogy mindezek mennyi költség-, fáradság- és időmegtakarítást, a város számára pedig milyen anyagi és erkölcsi előnyt jelentenek, az a hozzáértők számára nem szorul további magyarázatra.
A budapesti vasútvonalon megépítettem a Bakócza–Felsőmindszent állomást, ami 5100 Forintomba került. A megálló, melynek létesítését messzi környéken jótéteménynek tartják, nyilvános közlekedésre szolgál, és átadtam a vasút tulajdonába.”

Read Full Post »

???????????????????????????????

A pécsi Hevra Kadisa pecsétje. (19. sz. 2. fele.)

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.
“1880-ban megvettem Montenuovo Alfréd hercegtől a jánosi birtokot. Ez a puszta bérbe volt adva, és ezt az alacsony bérleti díj ellenére meghagytuk volna az akkori bérlőnek, azonban ő azt részesítette előnyben, hogy bennünket folyamatosan perekkel fenyegetett. Hogy nyugtunk legyen, jelentős áldozatot hoztunk azzal, hogy elengedtük számára egy 400 holdas terület megművelési kötelezettségét, melynek pénzbeli értéke 10.000 Forint volt, és békés úton felbontottuk vele a bérleti szerződést. Saját kézbe vettük a birtokon való gazdálkodást, ebben a gazdag tapasztalattal rendelkező híres közgazdász, Justus Jakab, volt segítségünkre. Ő egy vízvezetéket is kiépített a pusztán, amely hálás megemlékezésül a “Justus vízvezeték” nevet kapta.
A pusztán való saját gazdálkodás lehetőséget kínált nekem arra, hogy  a mezőgazdasági munkások jólétét szolgáló különböző hasznos reformokat megvalósítsak. Sok uradalomnál régi szokás, hogy több munkás, úgynevezett „béres”, családja egy közös szobában él. Eltekintve az emiatt kipattanó elkerülhetetlen veszekedésektől ez a gyakorlat erkölcsi és tisztasági szempontból is elvetendő. Minden család számára saját, különálló lakást biztosítottam, valamint megállapodás  alapján mindegyik részesült a a legjobb termésből és a legjobb földekből.  Gondoskodtam a munkások gyerekeinek az oktatásáról is: miután a puszta Jánosi falutól két kilométer távolságra fekszik, az út pedig különösen téli időben a gyerekek számára igen nehéz volt, építettem a pusztán egy új iskolaépületet, elláttam tornaszerekkel a testnevelés oktatáshoz és egy gyümölcsfaiskolával, alkalmaztam egy tanítót, akit magam fizetek, ellátom a gyermekeket a szükséges tankönyvekkel és tanszerekkel, azonkívül karácsonykor rendszeresen ajándékokat kapnak. A paplakot és a templomot ugyancsak renováltattam.  Őexcellenciája Dulánszky püspök úr az írásom végén lévő köszönőlevelet küldte nekem.
A mezőgazdaságot és az állattenyésztést ugyancsak fejleszteni kívánom. Lucernamagot eleinte vennünk kellett, idén már fölöslegünk volt, és 20 métermázsát  exportra  tudtunk eladni. Fajnemesítés céljából vettünk a bátaszéki Teréziánum-uradalomnak a budapesti kiállításon bemutatott juhaiból, ezáltal egyes kosokról már 5-6 kiló fésült gyapjút is nyírtunk.”

Read Full Post »

engelesfiai

(Kattintással nagyítható.)

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

“Egyéni vállaltomat 1876-ban „Engel Adolf és Fiai” névre jegyeztettem be. Részt vettünk a bécs-sechshaus-i, a székesfehérvári, a kecskeméti, az egri, az újvidéki és a trieszti kiállításokon, amelyeken mind kitüntetésekben részesültünk, és az 1878-as nagy párizsi világkiállításon, ahol külön parketta-pavilont állítottunk fel, ahová Ferenc pallérunkat  is elküldtük, hogy ott ismereteit gyarapítsa. A párizsi világkiállítás az első díjon, a 30 dukátot nyomó Nagy Érmen kívül meghozta az egyik legmagasabb kitüntetést is: Őfelsége ebből az alkalomból adományozta nekem a Koronával díszített Arany Érdemkeresztet.
Ebben az évben vettem meg a Felső-Mindszent-Szatina birtokot is. Ezt már hat éve hirdették minden újságban árverésszerű értékesítésre, mivel  a kiadási költségeit sem hozta be a kincstárnak . – Az állam az átíratási díjjal együtt 3.000 Ft-ot kapott érte, ebből a tökéből évente 1800 Ft kamatban és 200 Ft adóban részesül.
A birtok kegyúri terhekkel jár, ám korábbi tulajdonosai nem törődtek ezekkel; én azonnal renováltattam az épületeket, különösképpen a rendkívül elhanyagolt paplakot, aminek a néhai Sauter plébános felettébb megörült. Egyszer azt írta nekem, hogy „az orgonának elállt a lélegzete”, és megkért, bár erre a kegyuraság engem nem kötelez, legyek szíves azt is megjavíttatni. – Elküldtem Angster orgonaépítőt Mindszentre, és a községgel együtt ismét jó állapotba hoztam az orgonát. A megboldogult lelkész megköszönte, hogy zsidóként ilyen sokat teszünk a katolikus egyházért. Ezt válaszoltam neki: “Ez egészen természetes hisz a katolikus egyház a zsidó egyház leánya, és egy anya pedig mindig  többet tesz a leányáért, mint a leány az anyjáért.”
Ezzel egyúttal a hála aktusát is teljesítettem, ugyanis sokat köszönök az itteni klérus jóakaratának és bizalmának, mivel a magyar katolikus papság általánosságban mindig jóakaratúan kezelte a zsidókat.”

Read Full Post »

???????????????????????????????

A pécsi főrabbinátus pecsétje. (1850)

Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.

“Ugyanebben az évben (1870) megvettem Somssich Pál őfőméltóságától simonfai családi birtokát, amelyet politikai okok miatt nem akart tovább megtartani. és a lakását a kastélyban felhagyta. Somssich Simonfán egy pompás szőlőskertet létesített, melyben a legnemesebb francia szőlőfajtákat gondozták. A bort hektoliterenként 35 Forintért adtam el von Flandorfer lovagnak  Sopronba.
1872-ben üzlettársként csatlakoztam a hidasi széntársulathoz, melyet ipari vállalkozásokkal akartam fejleszteni. – Építettem is ott egy mész- és téglaégetőt, amelyek révén a társulat szép jövedelemhez jutott.  Azonban egyes üzlettársak irigysége nem engedte, hogy a várható megtérüléshez jussak,  így a mészégetőt visszaadtam a társulatnak, amelynél ez a szép reményekre jogosító vállalkozás tönkrement, emiatt 8000 Forintot  vesztettem.
Ugyanebben az évben Riegel, Zsolnay és Grün urakkal együtt 50 éves időtartamra bérbe vettük a püspöki szénbányákat évi 4200 Forintért. Ezek a szénbányák korábban a püspöki uradalomnak semmilyen jövedelmet nem hoztak. Ez arra  indította F. M. urat, akinek Kapronca közelében szénbányái voltak, hogy a következő ajánlatot tegye nekem: több gazdag polgár meg akarja venni a bányáit, és azokból egy részvénytársaságot kíván létrehozni, ám ők azt a feltételt szabták, hogy ebben én is vegyek részt. F. úr 10.000 Forint honoráriumot kínált nekem, ha csupán a nevemet adom, különben egy Krajcárral sem kell hozzájárulnom.
Az ajánlatot azonban visszautasítottam, mivel az üzletet nem ismertem, és nem akarom, hogy a polgártársaim, akik bíznak bennem, közreműködésemben csalatkozzanak és a pénzüket elveszítsék, ha a vállalkozás kedvezőtlenül alakulna. Ilyesmit semmi pénzért nem teszek.  Az üzlet el is maradt, és amint az később kiderült, az itteni polgárok javára.”

Read Full Post »

« Newer Posts - Older Posts »