Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘1840. évi XXIX. törvénycikk’

emancipationis Judaorum

emancipationis Judaorum

A 19. század közepén a magyar nemesség soraiban támogatókra talált az izraeliták egyenjogúsításának gondolata. Ez az ország többi lakosával megegyező polgári jogok biztosítását jelentette volna a számukra is. Amikor az országgyűlés a törvényjavaslatot tárgyalta,  a szabad királyi városok polgársága vehemensen tiltakozott ellene.
Alább a pécsi kereskedők és a kézműves céhek levelét közlöm, melyben a magisztrátus segítségét kérik abban, hogy V. Ferdinánd király ne szentesítse, vagy módosíttassa az érdekeiket sértő törvényeket. Az uralkodónak szánt levélből nem maradt másolat, de lényegét tekintve hasonló tartalmú lehetett, mint a város vezetésének írt. A dokumentum mellett egy latin nyelvű levél is fennmaradt, melynek témája ugyancsak a zsidók egyenjogúsítása és a szabad királyi városokban való letelepedésük nem kívánatos engedélyezése. E levélben bekezdések lettek áthúzva és egy másik kézírással a lap üres bal felén kiegészítő betoldások olvashatók. Ez a melléklet tehát fogalmazványnak, piszkozatnak tekinthető, még ha eredetileg nem annak szánták. Az erősen átfogalmazott levél lett vajon a királynak tisztázatban  felterjesztve?
Az alábbi forrásban említett egyik törvény a váltójogról szóló 1840. évi XV. törvénycikk, a másik a zsidókról szóló 1840. évi XXIX. törvénycikk. Az utóbbit a blogomban itt közöltem.
A kérelemből megismerhető a 176 évvel ezelőtti (pécsi) magyar nyelv “zamata” és “helyesírása” is. A könnyebb olvashatóság érdekében a hosszú magánhangzókat és a központozást a mai sztenderdhez igazítottam. A szövegben lévő saját értelmező betoldásaimat szögletes zárójelbe tettem.

Az eredeti dokumentum megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

„Tekéntetes Tanáts!

Meg értvén az Országi Gyűlési Tudósításokból, hogy a’ Társulatok és Czéhek a’ váltó és kereskedői törvénykönyv III-ik Része 2. czikkely 1ő szakasza egészben eltörültetvén, mindenkinek erköltsi és képességi tekéntet nélkül korlátlan kereskedés és bármelly mesterség űzhetése; ismét [itt: valamint] a’ Sidóknak emancipálásával ezeknek polgári jogokkal való föl ruháztatása, Királyi Városokba való le betelepedhetése és itt birtok szerezhetés úgy a Czéhekbe való föl vétetése meg engedtene.

            Azért mert ezen intézkedés által a’ Polgári Rendek Százados ki váltságai, a Királyi Városok szabadalmai, 600.000 hív polgárnak be tóduló kül földi Sidó és kóborló kontár által kereset módja, és így azonnali tönkre tétele következvén, minden ki váltságok el enyésznek; és  mivel ezen Szabad Királyi Városnak 1692 egy húsvét másod ünnepén tett ünnepélyes Szent fogadalma az légyen, e’ Városban és határában hitetlent, különösen Sidót[1], állandó lakó gyanánt meg nem tűrni; ezen fogadalom pedig nem csak 1694 egy Augusztus 16-án ditsően országlott 1ő Leopold Fejedelem[2] által meg erősítve és jóvá hagyva van; hanem felejthetetlen Királyné és e’ Várost a Szabad Királyiak közzé tevő Mária Thereziának 1780ik egy Január 17-én költt Elibertationalis [itt: a földesúri függésből felszabadító] Diplomájában is ben foglaltattna, hogy Pécsett hitetlen, különösen Sidó se lakhat, se pedig kereskedést, vagy mesterséget űzhet[3]; és főleg miután több Királyi Városokból eme két törvényczikknek sanctionálása el mellőztetése végett Városi Polgári követek Bétsbe Ő föl Szentelt Apostoli Fölségéhez küldettek.

            Azért alul írottak hasonlag czélszerűnek találtuk Ő Császári Királyi Apostoli Fölségéhez az ./. alá csatolt jobbágyi esedezésünket el készítteni és ebben az éréntett és a polgárságra vég veszélyt hozó törvény javaslatokra fejedelmi jóvá hagyatásának meg tagadást, és a polgárságra nézve kímélőbb alakbani ált változtatásának meg rendeltetéséért könyörögni. Hogy azonban eme lépésünk sikertelen ne lenne, bátorkodunk a’ Tettes [tekintetes] Tanátsot alázatosan meg kérni: méltóztasson eme folyamodásunkat kegyesen Pártfogolni, és kedvező vélemény adási kísérlete mellett Ő föl Szentelt Fölségéhez föl terjeszteni és ekép rólunk a fenyegetődző veszedelemnek el háríttásához segedelemmel lenni.

Maradván Tekéntetes Tanátsnak

alázatos szolgái.

Kalmárok Társasága, Csizmadiák, Szappanos, Szűcsök,
Sarutások, Bognárok, Magyar Szabók, Kalaposok, Ezüst- és Aranyművesek,
Tímárok, Czipősök, és Botskorosok Chéhei”

A magisztrátusnak írt levél részlete. Kattintással nagyítható.

A magisztrátusnak írt levél részlete. Kattintással nagyítható.

Az aláírók között valamiért nem szerepel a pécsi “Német Szabó Céh” és a “Német Varga Céh”, a Fésűs Céh, de talán mások is. Ettől függetlenül ők is bizonyára nagyon is egyetértettek a bent foglaltakkal. A kérelmet a városi tanács “jobbágyi alázattal” felterjesztette. Mindhiába, a törvény életbe lépett.

[1] Ez a mondat szép példája a “cél  szentesíti az eszközt” elvnek. A fogadalom szövegében nincsenek kiemelve a zsidók. Radonai Mátyás püspök azt az esküt tetette le a polgárokkal, hogy “semminémű Luther[ánus]t, Calvinistát, meg hasonlott schismaticust, Arianust, zsidót, pogányt és akár minémű néven nevezendő Római Apostoli szent hit ellen törekedőt és ellenkezőt állandó képpen közöttünk bé nem veszünk, és nem tartunk, és semmi képpen el nem szenvedjük.”

[2] Hivatkozás I. Lipótra, aki 1655 és 1705 között Magyarország királya volt.

[3] Újabb hazugság az érvelésben. A Mária Terézia által 1780-ban adományozott szabad királyi városi oklevélben sincsenek a zsidók „különösen” kiemelve. Az ide vonatkozó mondatokat itt idézem a blogban: https://pecsizsidosag.wordpress.com/2011/05/17/betelepedes-i/

.

Read Full Post »

"Löv Izsrael a Héber vallás főrabbija"

“Löv Izsrael a’ Héber Valásnak Fő Rabija”

A 18. század végén a magyarországi zsidóság nagy része földesúri birtokokon élt, mivel a polgárság által irányí- tott városokban általában nem engedélyezték letelepedésüket. Így volt ez Pécs esetében is, amint erről e blog első bejegyzéseiben már szót ejtettem. Az emancipáció felé való első lépésnek az 1840. évi XXIX. törvénycikk tekinthető, amely a felvidéki bányavárosok kivételével szabad letelepedést engedélyezett a zsidóknak az ország területén. Ennek hatására a vidékről megindult a beáramlás a városokba, melyekben hamarosan hivatalosan megalakultak a városi hitközségek.
A haszkala, a zsidó felvilágosodás hatására az addig egységesnek ható zsidó hagyomány falán már a reformkorban megjelentek az első repedések. Új igények jelentkeztek az oktatás, a világi műveltség szükségességének és hasznának kérdésben, de sokaknak a gazdasági életbe történt sikeres bekapcsolódása révén is, amely vagyoni téren polarizálni kezdte a hazai zsidóságot. Általánosságban az mondató, hogy a vagyonossá váló nagyvárosi zsidók inkább az átfogó hitéleti reformok bevezetését támogatták, semmint a hagyományos zsidó életmód és rítusok megőrzését.
Ebben a bejegyzésben egy a szombattartás kötelezettsége kapcsán Pécsett kipattant feszültséget mutatok be, amely a fentebb említett “repedések” egy újabb fázisát szemlélteti. Ez a kérdés nem csak Pécsett feszélyezte a kedélyeket, és annyira általános problémává vált, hogy az 1868-as országos zsidó kongresszuson az ortodox tábor kérésére egy különbizottság tárgyalta a szombat megszentségtelenítésének ügyét. A városi és falusi hetivásárok szombatra estek, ezért még az is felmerült, hogy megkérik a kormányt, jelöljön ki más napot a vásárokra. A szombat iránti tisztelet hanyatlása mindannyiukat aggasztotta, mivel belátták, ha a hitközség tagjai számára a szombat hétköznappá válik, akkor ezzel megszűnik a vallási vezetők munkájának eszmei alapja. 

1842-ben általános felháborodást keltett a pécsi zsidók soraiban, hogy Grünwald Miksafőtéren bérelt “A pécsi püspökhöz” címzett boltjából a hetivásáros szombatokon félig nyitott ajtók mellett árulta portékáit. Lőw Izrael főrabbi rendre utasította a renitenskedő hitsorsost, aki erre cédulákat nyomtatott és osztogatott, melyen arról értesítette a nagyra becsült vásárló közönséget, hogy szombatonként az utcai zárt ajtók ellenére a hátsó udvari ajtón át mindenki továbbra is teljes kiszolgálásban részesül.
Egy ilyen cédula a hitközség elöljárósága kezébe is eljutott, melyet Lőw főrabbi levélben küldött el a városi magisztrátusnak. Egyben azt is kérte, hogy az intse meg Grünwald Miksát és tiltsa el a hitközség békéjét felforgató tevékenység további gyakorlásától. (A bejegyzés elején lévő kép Löw e levelén lévő aláírását mutatja.) A városi tanács mielőtt erről határozott volna, annak bizonyítását kérte a hitközségtől, hogy a zsidóknak sehol sincs engedélyezve a szombati árusítás. (folyt. köv.)

Forrás: Jákov Katz: Végzetes szakadás. Múlt és Jövő Kiadó, 1999
Cserkúti Adolf: Az első pécsi zsidók, Pécs,  1914, Wessely és Horváth Könyvnyomdája, 24-25. oldal

Read Full Post »

Az I. részben említett türelmi engedély elnyerésén kívül volt még egy legális útja a zsidók városba költözésének. Kellő indokok alapján ún. commoránsként kaphatott valaki ideiglenes  tartózkodási engedélyt, amely meghatározott időre szólt. Amennyiben az érintettek nem tudták meghosszabbíttatni az engedélyt, úgy ki kellett költözniük a városból. Mivel a városi tanács a zsidó bevándorlást mindenképp meg kívánta akadályozni, az 1830-as évekig  kettő commoráns  engedélyt adott ki, ezeket is csak a Helytartótanács nyomására.
Így került a városba  1795-ben Engel Péter (egy későbbi bejegyzésben részletesebben bemutatandó Engel Adolf apja), aki eredetileg az I. részben említett Fuchs Salamon árváinak felneveléséig kapott lakhatási jogot, végül 29 év után türelmi jogot nyert, azaz tolerálttá (tűrtté) vált.

Padlásablak rácsa a belvárosban.

Ullmann Károlynak (az I. részben említett Weiszmayer Márk vejének,) mint apósa eltartójának sikerült beköl-töznie Pécsre.  Ulmann és Engel idővel megözvegyültek, és bár commoránsként új családot nem alapíthattak volna, a hatóságok nem gördítettek akadályt nősülé- sük elé, amiben vélhetően kedvező anyagi helyzetük is szerepet játszott.  Ők a 19. század első évtizedeinek legmódosabb  pécsi polgára- ivá váltak, majd kockázatos üzleti vállalkozásaik miatt csődbe jutottak.
Elmondható, hogy a zsidók be (nem) fogadásával kapcsolatos pécsi gyakorlat alapvetően nem volt más, mint a többi szabad királyi városé. Kivételnek számított Szeged, ahol már 1798-ban 311 zsidó család élt. Pécsett 1831-ben mindössze 9 zsidó család.

II. József rendeletei óta az 1840. évi XXIX. törvény volt az első lépés a zsidók emancipációja felé, melynek rövid szövege így szól:

1840. évi XXIX. törvénycikk
a zsidókról

Addig is, mig a zsidók állapotjáról a törvény bővebben rendelkezik, ez úttal határoztatik:

1. § Mindazon zsidók, kik az Országban vagy kapcsolt Részekben születtek, valamint szinte azok is, kik az itteni lakásra törvényes úton engedelmet nyertek, ha ellenök erkölcsi magaviseletök tekintetéből bebizonyított alapos kifogás nincsen, az egész Országban és kapcsolt Részekben akárhol szabadon lakhatnak, – kivévén egyedül az 1791-dik esztendei XXXVIII. törvénycikkelyben említett bánya-városokat s azon helyeket, mellyekből a bányák és bányászi intézetek tekintetéből törvényes régi szokás mellett jelenleg kizárva vannak.

2. § A fenálló feltételek mellett gyárokat a zsidók is állíthatnak, kereskedést és mesterségeket akár maguk kezükre, akár vallásukbeli legények segítségével is üzhetnek, s ifjaikat ezekben taníthatják, – azon tudományokat pedig és szép mesterségeket, miknek gyakorlatában eddig is voltak, ezután is gyakorolhatják.

3. § Egyébiránt köteleztetnek, hogy állandó vezeték- és tulajdon nevekkel éljenek, a születendők pedig vallásuk papjai által vezetendő anya könyvben bejegyeztessenek; – továbbá kötelesek

4. § Minden okleveleket és szerződéseket a hazában és a kapcsolt részekben divatozó élőnyelven szerkeztetni.

5. § A mennyiben az izraeliták polgári telkeknek (fundus) szabad szerezhetése gyakorlatában lennének, az illy városokban ezen gyakorlat jövendőre nézve is megállapíttatik.

6. § Minden ezen törvénynyel ellenkező törvény, szokás, rendelet vagy határozat eltörültetik és megszüntetik.

A törvény életbe lépése után a pécsi magisztrátushoz 1841-től növekvő számban érkeztek lakhatási engedélyért folyamodó kérelmek. Ezeket általában rendre elutasították, mire a zsidók többsége jogorvoslásért a Helytartótanácshoz fordult. A Helytartótanács  minden esetben szigorúan ragaszkodott a törvények betartásához, és a kellően igazolt zsidók lakhatását engedélyezte. Így jutott a városba Grünwald Miksa posztó- és szövetkereskedő, aki üzletét a “Pécsi Püspökhöz” címezte (róla egyszer még elmesélek egy anekdotát); Schapringer Joachim terménykereskedő (akiről szintén pár szót szeretnék  ejteni később), vagy a Szigetvárról áttelepült szűcsmester Millhofer Sámuel, és Honig Dávid “német” szabó. A zsidó iparosok számára a céhtagság elnyerése lehetetlen volt, így – miként a kontárok – nem írhatták a cégtáblájukra a “mester”  címet.
A város polgárainak és hatóságainak kirekesztő törekvése a fenti törvény következtében tehát már nem vezetett eredményre. 1840-ben a városi hatóságok  12 zsidó családot tartottak nyilván, 1848-ban már 46-ot. A népesség létszáma a korábbi 67-ről 248 főre emelkedett.

(Forrás: Radnóti Ilona: A Pécsi zsidók története I. In.: Pécsi Szemle, 1999. nyár, 11-19. oldal)

Read Full Post »