Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Chevra Kadisa’

Wolf Rezsin síremléke a pécsi temetőben.

Wolf Rezsin síremléke a pécsi temetőben.

Wolf Rezsin a zsidó naptár szerint 5679 Hesván 23-án hunyt el, épp kinyílófélben lévő rózsabimbó korában, 20 évesen. Mivel nem volt saját családja, a szülei halála után már senki sem emlékezett meg róla a jorcájtján, azaz a halála évfordulóján. Ez pontosan egy hét múlva lesz, de akkor nem leszek a gépem közelében, így most írok róla.
Wolf Rezsin síremléke fekvő ovális formájú, melynek alsó része felfelé enyhén vastagodó babérkoszorút formáz, felső ívében pedig rózsák – hervadhatatlan rózsák! – sorjáznak. Az általuk közrefogott és enyhén besüllyesztett sík felületen fekete színű héber és latin betűs felirat áll. (A fotó kattintással nagyítható.)
A kőkoszorú-síremlék egyedi megoldás, nem láttam ilyent (de hasonlót sem) az általam eddig bejárt baranyai és tolnai izraelita temetőkben. Ennek kapcsán pillantsunk vissza vagy 130 évvel ezelőttre.
A városi polgári gyászkultúra ekkora már elterjedt szokásai – díszes ravatalozás, felékesített gyászkocsik, drága koszorúk – hatottak a pécsi és a mohácsi zsidóságra is. A tehetős izraeliták maguk is igényelték ezt a fajta látványos ünnepélyességet. A Chevra Kadisák vezetése és a rabbik természetesen felléptek ezek átvétele ellen. A koszorúk küldését azonban nem sikerült gyorsan száműzni a zsidó temetésekről.
A pécsi Chevra Kadisa 1891. január 21-én tartott ülésén foglalkozott a kérdéssel: “Az utóbbi időben annyira elharapódzott a célszerűtlen fényűzés a temetések rendezésénél, valamint a  … koszorú adományok, melyek a zsidó vallás szellemének és szokásainak nem felelnek meg,” ezért határozatban rögzítette: a kegyelet nem nyilvánulhat meg “külsőségekben, fényűzés, pompa, koszorú özön s fényes ravatalozásban…, mert ezzel az egyenlőség még a halálban is megszűnnék, …mert szent vallásunk szelleme és szokásai ily eljárást nem ismernek, azt egészen idegenszerűnek tartják, sőt egyenesen mint más vallástársulatoktól átvett szokást elítélik.”
Azt, hogy Wolf Rezsin temetésén volt-e koszorú, nem tudjuk. De haló porai felett mégis van egy majd’ 100 éve, ami ellen a Chevra Kadisa nem emelt kifogást.
A Chevra vezetősége végül egy könyvet nyitott, amibe bejegyezték az elhunyt rokonságától “koszorúmegváltásként” jótékony célra felajánlott összegeket. Ez már jobban megfelelt a zsidó hagyományoknak.

Forrás és ajánlott irodalom: Radnóti Ilona: Temetkezési szokások a Pécs-baranyai zsidóság körében a dualizmus korában. In: Weiszmayer és Fuchs

Az alábbi fényképek kattintással nagyíthatók.

koszoruadomanyok

A koszorúmegváltások céljából felfektetett könyv belső címlapjának részlete.

glassherm

weissm

jAE

Read Full Post »

Korabeli imakönyv illusztrációjának részlete.

Korabeli imakönyv illusztrációjának részlete.

Az 1840-es években kétféle zsidó volt Pécsett: aki letelepedési engedéllyel rendelkezett (“inculatus”), és aki nem. Az utóbbiakat időnként, amikor már nagyon szemet szúrt a jelenlétük a keresztény polgárságnak, a város hatósága kiutasította Pécsről – időleges eredménnyel.
Az “inculatus”-csoport két alcsoportból állt: a kebelbéli, azaz a teljes jogú, tehát szavazásra jogosult tagokból, akiket baal batimnak is neveztek, és a hucimokból, azaz a kívülállókból. Nekik a község ügyeibe semmilyen beleszólásuk nem volt.
Ez utóbbiak kérvényezhették – kezdetben még nem közvetlenül, hanem egy kebelbéli zsidó közvetítésével – a teljes jogú tagként való felvételüket az elöljáróságnál. Ez belépési díjjal járt, amit az elöljáróság szabott meg a jelentkező vagyoni helyzete és foglalkozásából várható jövedelme alapján. A “belépési taksa” egy egyszeri díjat jelentett, és 5-40 ezüst Forint között mozgott. Általában a felét azonnal be kellett fizetni a község pénztárába, a második felére különböző idejű haladékot adhattak, de amíg a teljes  díj nem volt befizetve, csak részjogosítványok illeték az új tagot. A 13. életévüket betöltött fiúkat is be lehetett vásárolni a községbe, mivel pusztán a már kebelbéli apa jogán a fiai nem váltak automatikusan a község tagjaivá. Az országos gyakorlat az volt, hogy a új belépő határozhatta meg, hogy e díjból mennyit szán a község, és mennyit a Chevra Kadisa pénztárába. Pécsett egy elöljárósági határozattal eldöntötték: a mindenkori belépési díj 2/3 része illeti a község, és 1/3 része a Chevra Kadisa pénztárát. A belépő személy tehát egyben a Chevra Kadisa tagja is lett – ez akkor magától értetődött.
A tagság jogosítványokkal és előnyökkel járt, mint amilyen pl. a ceremoniális, vagy község belső igazgatását érintő ügyekben való véleménynyilvánítás, bizonyos szolgáltatások kedvezőbb árú igénybe vétele, a község intézményeinek – zsidó konyha, kóser borkimérés, kóser mészárszék, mikve (rituális fürdő), stb. – bérbevétele, ami megélhetési forrást is jelenthetett, de valamennyi mellékjövedelmet mindenképp. Természetesen csak kebelbéliek lehettek a község alkalmazottai, mint amilyen a sakter, jegyző, samesz, községszolgák – később a kántor és a tanítók is.
Az elöljáróság súlyos esetben e jogosítványok időleges – többnyire egy évre szóló – megvonásával sújtotta a renitens tagokat: a község sakterjától nem vehettek húst, a kóser borkimérést sem látogathatták, és egyéb vonatkozásban is idegennek számítottak. Így pl. a büntetés ideje alatt nem hívták fel őket a Tórához, nem lehetett rájuk áldást mondani, nem használhatták a zsinagógai ülőhelyüket, hanem hátul, az idegeneknek fenntartott padokban kellett  ülniük.
A pécsiek – a nem kebelbéliek is – előnyben részesültek a vidékikkel szemben. Például az esketés – ami csak a zsinagógában történhetett és nem a szabad ég alatt – díjszabása más volt a helyiknek, mint a nem pécsieknek, vagy ha az esküvő fényét kántor és kórus közreműködésével kívánták emelni, úgy ennek díja számukra ugyancsak kedvezőbb volt, mint a nem pécsi zsidók számára. A község iskolájában a tanulóként megállapított anyagi hozzájárulás mértéke a nem pécsi izraelita családoknak 50%-kal magasabb volt, mint a helyieknek.
A községet az évente újjáválasztott elöljáróság irányította, amely 5-7 tagból állt. Tagjai: az elnök, az 1. és a 2. ülnök, 1. és 2. gabe (más néven: gaboi, gabaj), és az ellenőr, a “Controllar”. Néha a pénztáros, a “Cassier”, is elöljárósági tagnak számított, néha nem. Az elöljáróság tagjai a közösség jómódú tagjaiból kerültek ki, hiszen a község működésének költségeit jelentős részben ők biztosították.
Az elöljáróság – talán a felelősséget is megosztandó – különböző ügyekre ideiglenes tanácsadó testületeket, konzultáló bizottságokat hozhatott létre, vagy választathatott meg. Ezekben a község teljes tagsága képviselve volt, nem csak a vagyonosok. Ilyen ügy volt pl. a községi iskola létrehozása majd működtetése, a katonaállítás költségeinek szétosztása a tagok között, az Országos Izraelita Iskolaalapba fizetendő pécsi hozzájárulás elosztása, vagy a zsinagógai rendnek és ceremoniális kérdéseknek a “kor kívánalmaihoz” való igazítása.
A pécsi zsidó község közgyűléseken – melyeken minden kebelbéli részt vehetett, véleményt nyilváníthatott – döntött az egész közösséget érintő kérdésekről. Ilyen volt például mindig a következő évre megállapított adó mértéke. A község teljes jogú tagjait jövedelmi és szociális helyzetük alapján több adóosztályba sorolták, időnként ezen belül is alcsoportokat hoztak létre. A szavazás nem volt mindig egyhangú, lehettek, akik nem értettek egyet a besorolásukkal. Elvileg a többség döntése mindenkire érvényes volt, gyakorlatilag akadhattak olyanok is, akik tiltakozásul nem fizették a községi adót. Az elöljáróságnak több eszköze is volt, a fizetés kikényszerítésére. Pl. az adósság rendezéséig korlátozta, vagy megszüntette az illető kebelbéli jogait, vagy elárverezhette az illető zsinagógai ülőhelyét. (Egy személynek több ülőhely is lehetett a nevén. Ezek gyakorlatilag befektetésnek számítottak, ha pénzre volt szüksége a tulajdonosnak, bármikor eladhatta. Volt rá igény, hiszen ezekben az években a pécsi zsidó közösség lélekszáma folyamatosan emelkedett.) Az elöljáróság árverezés útján a város hatóságával is behajtathatta az adót nem fizetők tartozását. Tanácsos volt azonban a “húrt” idáig már nem feszíteni, hanem községen belüli megegyezésre törekedni.

A helyi Chevra Kadisa – bevett magyar nevén Szent Egylet, német nevén Beerdigungsbruderschaft – működéséről a jövőben tervezek újabb részleteket közzé tenni. A korábbi adalékok elérhetők itt és itt.

Egy 1848-as határozaton szereplő aláírások. Aki  nem volt jelen, vagy nem fogadta el a többségi döntést és nem írta alá, arra is vonatkozott.

Egy 1848-as határozaton szereplő aláírások. Aki nem volt jelen, vagy nem fogadta el a többségi döntést és ezért nem írta alá, arra is vonatkozott. A kép kattintással nagyítható.

Read Full Post »

eiznerA pécsi hitközség nyugalmazott főtitkára, Weisz Gábor, 83 éves korában a Chevra Kadisa kiadásában jelentette meg utolsó publikációját “Látogatás a pécsi zsidó sírkertben” címmel.  A munka bár csak 17 oldalas, de fontos forrása a pécsi zsidók társadalmi integrációjának, és a hitközség belső életéhez is tartalmaz adatokat.
A kiadványban nem szerepel a megjelenés évszáma, de a Chevra Kadisa elnökségét 1940-es évszámmal mutatja be, és okkal feltételezhető, hogy ezzel az akkori jelen állapotát rögzítette.
Weisz Gábor virtuális sétája időben 1800-ban kezdődik, amikor csupán egy-két zsidó család élt  a Mecsek alján. “Még meghalni sem volt tanácsos Pécsett. Nem volt temetőhelyük sem, ennek hiányában vagy Baksára, vagy Bonyhádra voltak kénytel- enek halottaikat szállítani.” – írja.
A dolgozat első része – mintegy a témába való bevezetésként – a pécsi zsidó temető létrejöttét és területének folyamatos gyarapodását, valamint a Szentegylet megalakítását mutatja be. Ezt követően pedig “belépünk az örök élet házába, valóságos csodakert, a kertészet remekeivel díszített virágok, gyönyörűen gondozott utak, művészi kivitelű emlékkövek tárulnak a szemünk elé. A levegő is hűvösebb, a napsugár is fátyolosabb a melankólia átérzésében.”
Ebben a második részben, a téma tulajdonképpeni kifejtésében, sorra olvashatók mindazon zsidó férfiak nevei, a városban az első letelepedési engedélyt megszerző Weiszmayer Márktól kezdve, akik fontos feladatokat láttak el a helyi  közösség életében: a hitközségi elnökök és titkárok, a Chevra elnökök és gondnokok, a főrabbik, a tanárok, sikeres vállalkozók, kiemelkedő adományozók, stb.
A befejező szakaszban átérződnek az 1938-as első, és 1939-es második zsidóellenes törvény, az egyre erősödő zsidóellenes közhangulat, valamint a zajló háború okozta mindennapi nyomasztó gondok, az aggódás a jövőért:
“A sírlátogatást befejeztük. Az élők mélységes kegyelettel búcsúznak az örökpihenőktől. Oh hányan irigylik azokat, akik már édesen nyugszanak, és nem éreznek semmit a ma tobzódó emberi gyűlölködésből, mely megcsúfolja az Isten képmására teremtett embert, az isteni lelket, melyet égi kéz oltott beléje.
Járjátok a temetőt, ápoljátok az Ősök iránti kegyeletet!
Az elmúlás gondolata megnyugvást ad, meggyógyítja a vérző sebeket. Ott fenn nincs fájdalom, nincs szenvedés, hanem csak a tiszta fénylő igazság szemléletének boldogsága.”
Weisz Gábor abban a kegyelemben részesült, hogy még időben – 1943. november 5-én – meghalhatott.

cimlap

Read Full Post »

A zsidó temető ábrázolása egy 1895-ös várostérképen. Északra katolikus temető, keletre szőlőültetvények.

Pécs Szabad Királyi Város katolikus polgársága és tanácsa 1780 és 1840 között mindent elkövetett annak érdekében, hogy megakadályozza a zsidók tömeges letelepedését a városban. Az első zsidóknak csak a helytartó- tanács, vagy a királyi biztos nyomására adtak megtűrt státuszt. Mivel a zsidó közösség így csak néhány családból állt és adminiszt- ratív okokból csak lassan gyarapodhatott, nem volt saját temetője. Az elhunyt hozzátartozókat vagy a baranyai Baksára (Pécstől 22 km DNY-ra), vagy a Tolna megyei Bonyhádra (Pécstől 40 km ÉK-re) kellett szállítani, hogy az ottani izraelita temetőkben adhassák meg nekik a végtisztességet. 1824-ben Rohoncról érkezett Pécsre Stern Jakab, és úgy sikerült letelepednie a városban, hogy feleségül vette a tolerált státusszal rendelkező néhai Engel Péter özvegyét. Stern megalapította a Chevra Kadisát, a Szent Egyletet, amelynek nevében kérte a városi tanácsot, hogy jelöljön ki nekik egy 1 hold (5754,64 m²) nagyságú  területet temetőnek. Ez az 1827. október 22-én kelt városi határozattal megtörtént. A területet, amely egy a városközponttól 2 km-re NY-DNY-ra fekvő legelőből lett kihasítva, a zsidók palánkkal vették körül, hogy megvédjék a legelésző állatoktól. 1837-ben a városi tanács engedélyezte, hogy a temető körül kőkerítést emeljenek. 1840-ben 36 családra gyarapodott a zsidó közösség. Stern buzgólkodásának eredményeképp megalkották a Chevra Kadisa alapszabályát. A 19. sz. közepétől a korábban főként falvakban, földesúri védelem alatt álló zsidók jelentős hányada a városokba költözött. Így a pécsi közösség létszáma is folyamatosan emelkedett, ami a temető három holdra történő bővítését tette szükségessé. 1880-ban elkészült a halottas ház és szertartásterem, és 1890-re befejeződött a megnagyobbodott temetőterület kőkerítéssel való körbevétele. E feladatok fő szorgalmazója Dr. Grünhut Ignác ügyvéd, a hitközség alelnöke volt.

Forrás: Weisz Gábor: Látogatás a pécsi zsidó sírkertben, Pécs, 1940, 6-7. oldal

Read Full Post »

Az előcsarnokot és a zsinagógai teret egy üvegablakos fából készült szélfogó (“vindfang”) választja el. Ennek ajtaján belépve   a zsinagógai térbe rögtön a keleti fal előtti tóraemelvényre és  a mögötte magasodó, koronával díszített tóraszekrényre esik a pillantásunk.

A déli oldalon lévő adománygyűjtő.

Mielőtt azonban előremegyünk, érdemes megállni itt egy kis időre, hogy gyönyörködhessünk a karcsú vasoszlopok által tartott női karzatok és a színes stilizált-geometrikus motívumokkal festett kazettás mennyezet adta térélményben is. Miután hagytuk magunkra hatni a szép látványt, még mindig ne siessünk előre, hanem előbb nézzük meg a zsinagógai tér nyugati oldalánál elhelyezett nem hivalkodó, de mégis fontos berendezési tárgyakat. Most a két alamizs- nagyűjtőt  (mattan beszéter) mutatom be. Ezek a bejárati ajtó közelében – attól jobbra, ill. balra  – állnak. A zsinagóga fontos felszerelési tárgyai, mert az irgalom, a jótékonyság gyakorlása tórai parancs. Önmagában nem érdem, hanem kötelesség.
A déli adománygyűjtő jobb felében a szegény sorsú betegek gyógyítására lehetett adományozni a Rofé Cholim javára, a bal fele pedig az általános adományok (cdáká) célját szolgálta, amelyeket a hitközség vezetése általában a szegények anyagi megsegítésére használt fel.
Az északi adománygyűjtő belül szintén két részre osztott. A jobb fele  különösen a temetésekkor fontos szerepet játszó Chevra Kadisha (Szent Egylet) támogatását szolgálta. A bal felének felirata annyira lekopott az idők során, hogy sajnos nem lehet  már leolvasni, hogy az ide elhelyezett persely milyen célra gyűjtötte a pénzt.
Mint azt egy korábbi bejegyzésben már írtam, a rendezett hitközség megalapítására 1840-ben került sor, ebből az évből származik a Chevra Kadisha alapszabálya is. 1845-ben alakult meg a szegény betegek segélyezésére egy betegápoló egyesület Rofé Cholim (orvos, betegek) néven, Fuchs Mór elnökletével.

Az északi oldalon álló persely.

Ez  az önkéntes szervezet a rászorultaknak gyógyszer, élelem és pénzsegélyt nyújtott, sőt orvost is alkalmazott Dr. Weiszmayer személyében, aki 50 forint tiszteletdíj fejében gyógyította a város szegény zsidó betegeit. Az egylet rendszeres tagdíjakból, templomi gyűjtésekből, ill.  a Tóra előtti felajánlásokból fedezte kiadásait.
Jegyzőkönyveit, elszámolásait a főrabbi vizsgálta felül és hagyta  jóvá aláírásával. A déli oldalon lévő alamizsnagyűjtő perselybe lehetett tenni az 1868-as magyar  felirata sze- rint  a “Szegény betegek gyó- gyítására önkénti adományok”- at. A Rofé Cholim az 1944-es német megszállásig működött.
Köszönöm Mihály Amichay Éva segítségét a héber feliratok fordításában.

Forrás: Schweitzer József
A Pécsi Izraelita Hitközség története, Budapest, 1996, 25-26. oldal

Read Full Post »