Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘II. József’

dominicani

A “dömés” templom és kolostor.

A 19. század közepén a Pécsi Izraelita Hitközség elöljárósága többször foglakozott az időközben “kinőtt” zsinagóga jelentette gondokkal. Miként e blog több bejegyzésében is olvasható, az első pécsi zsinagógát egy 1841-ben vásárolt lakóházból alakította át a Pécsi Zsidó Község és 1843-ban szentelték fel. Erről a zsinagógáról sajnos nem maradt fenn rajz, de – tekintettel az akkori zsidó közösség létszámára és anyagi erejére – külső megjelenésében vélhetően nem tartozott a város építészetileg figyelemre méltó, méreteiben pedig kiemelkedő közösségi imahelyei közé. Az izraeliták már a lakóház megvásárlásához is egy helyi keresztény nőtől vettek fel jelentős hitelt.
Ezekben az évtizedekben Pécs lakóinak száma – és ezen belül a zsidó község létszáma is – erőteljesen emelkedett: 1850-ben 15.000 1900-ban 50.000 lelket számláltak a városban.
A zsidó közösség vezetői a helyszűkén első körben úgy tudtak segíteni, hogy a “férfi- és a női zsinagógába” több új ülőhelyet készíttettek. Így 109 férfi és 72 női ülőhely állt rendelkezésre. 1850 táján már ez a megoldás is kevésnek bizonyult.
Az elöljáróság számára e “szorító” helyzetből két kiút kínálkozott: 1) A fennálló zsinagóga bővítése a tőle nyugatra álló szomszédos ház megvásárlása révén. 2) A város más pontján eladásra szánt nagyméretű épület megvásárlása. 2A) A fennálló épület átalakítása zsinagógává. 2B) Ha az épület állaga nem megfelelő, akkor annak lebontása után egy új zsinagóga felépítése.
Az előző mellett az szólt, hogy a költségek tekintetében ez lett volna a legkedvezőbb, a második mellett pedig az, hogy kellő méretű telek esetén a zsinagóga mellett lehetett volna felépíteni a hitközségi székházat a rabbinátussal, és az izraelita elemi iskolát is.
Az elöljáróságot több éven át foglalkoztatta ez a kérdés, és a fentiek szempontok szerint több lehetőséget is mérlegelt.
A jegyzőkönyvekből tudjuk, hogy az ülőhelyek tovább már nem bővíthető száma konfliktusokhoz vezetett a tényleges bérlők, ill. tulajdonosok, és a helyeket jogtalanul elfoglaló hitközségi tagok között.

Az alább közölt forráshoz pár háttér-információ és megjegyzés:

1.) A Domonkos Rend a 17. század végén, közvetlenül az oszmán hódoltság után települt vissza Pécsre. A keleti („budai”) városkapu és a piactér közötti Ofener Gasse déli oldalán kapott telket az akkori városkapitánytól. A 18. század közepéig itt épült fel a templomuk és az egy emeletes kolostoruk. (Erre emlékeztet a Zsolnay-féle pirogránit dombormű az ún. “Dominikánus-ház” oromzatán. A fenti kép – kattintással nagyítható.) II. József (1780-1790) feloszlatta ezt a rendet is. A város szívében álló kolostor így vált elhagyottá, majd katonai kórházzá. Ez a helyzet azonban sem a városnak, sem a katonaságnak nem volt ideális. Mindkét félnek az volt az érdeke, hogy ez a kórház a város falain kívül működjön. A 19. század végén a város épített egy új csapatkórházat, amiért cserébe megkapta a hadügyi tárcától az egykori kolostorépületet. Ezt lebontották, ennek helyén jött létre a jelenlegi Színház tér, az udvara pedig a “Magyar Nemzeti Színház” építési telkéül szolgált.
2.) Szokatlan, de most mégis erre van itt ritka példa, hogy a közgyűlésen jelen lenni nem tudó szavazásra jogosult tagok másokat bíztak meg képviseletükkel.
3.) Meglehetősen kevés kebelbéli tag jelent meg e fontos témát tárgyaló gyűlésen. Ennek az lehetett az oka, hogy az elöljáróság nem akarta az időt vesztegetni, és a vélhetően váratlanul meghirdetett gyűlés időpontja sokaknak egyszerűen nem felelt meg.
4.) A bejegyzés egyben azt is hivatott példázni, hogy az elöljáróság a nagy horderejű kérdésekben kikérte a választmány és a tagság véleményét, és azok felhatalmazásával cselekedett.

A forrásként szolgáló 1857-ből való eredeti jegyzőkönyvi határozat megtalálható a Pécsi Zsidó Hitközség levéltárában. A saját fordításomban közlöm.

A 18. századi domonkos kolostor, a 19. századi katonai kórház helye Pécs belvárosában. Mint az új zsinagógának alkalmas hely ez is szóba jött.

A 18. századi domonkos kolostor, a 19. századi katonai kórház helye Pécs belvárosában. Mint az új zsinagógának alkalmas hely ez is szóba jött.

 

“Mivel köztudomásúvá vált, hogy a Magas Államkincstár hajlandó lenne az itteni Fő utcában álló cs. k. helyőrségi kórházról a hozzá tartozó telekkel együtt lemondani, és egy másik telken újan felépítendő katonai kórházért ezt – miután a két épület között fennálló és bizottsági becsléssel megállapított értékkülönbözetet kiegyenlítették -, elcserélni, ezért a Hitközség Elöljárósága a község egyetemének azt a javaslatot teszi, hogy a község pénztára terhére tegyenek ajánlatot a Kincstárnak.

Határozat

A teljes elöljáróság, a választmány tagjai és a község összes megjelent tagja egyöntetűen e háznak a fentiek szerint történő cseréje mellett nyilatkozott és egyúttal felhatalmazta a Hitközség Elöljáróságát, hogy a község nevében erre ajánlatot tehet.

Gab. Reich elöljáró sk., J. Schapringer sk., Sigm. Grün sk., L. Justus sk., A. Reinfeld sk., Schwartz képviseletében Justus sk., Jos. Engel képviseletében Justus sk., Jakob Spirer sk., Jos. Rothmüller sk., J. Trenschiner sk., Wiener Mayer képviseletében J. Trenschiner sk., M. Goldstein sk., Dr. Weissmeyer sk., S. Kraus sk., J. Berger sk., Eduard Bu(…)rger sk., Dr. Fux sk., Rubin sk., P. Fuchs sk., J. Rothmüller sk., Gab. Lederer sk., Victor Grabman sk., W. Fuchs sk., A. S. Fuchs sk.

A jegyzőkönyvi határozat részlete.

A jegyzőkönyvi határozat részlete.

Read Full Post »

Ezt a blogot egykori kolléganőm, Radnóti Ilona, emlékének ajánlom. Kutatásai alapvető információkkal gazdagították a baranyai és a pécsi zsidóság történetéről való ismereteinket.  Az alábbi bejegyzésben olvasható információk túlnyomó részét is az ő egyik publikációjából kivonatoltam.

Jakovali Hasszán pasa dzsámija

Arról, hogy éltek-e zsidók Pécsett a középkorban, nem rendelkezünk megbízható adatokkal. Ha voltak is letelepedett zsidók az 1009 óta püspöki városban, a számuk nem volt olyan nagy, hogy szervezett közösségi életet élhettek volna. Az már  inkább valószínűsíthető, hogy a térség gazdasági centrumát jelentő Pécs vásárait látogatták.
II. Endre egy 1235-ben kelt rendeletében az egyházmegye terüle- tén lakó zsidókat a mezei termények után a pécsi püspök részére dézsma fizetésére kötelezi.
Evlia Cselebi török utazó 1663-ban Pécsett járt és arról számol be, hogy  a  “városban magyar, görög, örmény s frank nincs, de zsidó van”.
Ha el is fogadjuk ezt az állítást (Cselebi Péccsel kapcsolatos leírásában számos erős túlzás és tévedés van), bizonyára csupán néhány főről lehetett szó. Ugyanis a Zrínyi és Hohenlohe grófok által vezetett 1664-es januári-februári pécsi sikertelen ostromról szóló német nyelvű röplapok csak a mohamedán és a falakon kívül lakó keresztény lakosokat említik híradásukban.

1686 októberében a Ludwig Markgraf von Baden vezényelte osztrák császári seregek pár napos ostrom után elfoglalták Pécset.

1686-FÜNFFKIRCHEN

Az oszmán kézen lévő Pécs ostroma osztrák császári seregek által. Egy 1868-as német röplap részlete.

A török utáni első püspök, Radanay Mátyás Ignác (1687-1703), csak katolikusokat tűrt meg a városban. A más vallásúak vagy alávetették magukat annak, hogy megkeresztelje őket, vagy pár óra alatt el kellett hagyniuk a várost. A püspök esküt tetetett a polgárokkal, miszerint  ”…akár minémű néven nevezendő Római Apostoli szent hit ellen törekedőt és ellenkezőt állandó képpen közöttünk bé nem veszünk, és nem tartunk, és semmi képpen el nem szenvedjük.”

Ennek következménye, hogy csaknem  száz évig nem telepedhettek le Pécsett más vallásúak.

A Mária Terézia által adományozott városcímer.

Mária Terézia 1780-ban Pécset a szabad királyi városok sorába emelte, a lakosság megszabadult a püspöktől, mint földes-urától. A latin nyelvű oklevél 1780. január 21-én közzétett szövegének negyedik pontjában, egy hosszú bevételi listában az olvasható, hogy ezek „a városban vagy a város területén időző zsidók és más nem polgárok taxáinak hasznával” együtt átadat- nak Pécs szabad királyi város polgárainak.

Az oklevél 13. pontja ezt mondja: „Amint eddig minden nem igaz hithez tartozó ember a városban való letelepedéstől és polgárjog szerzéstől ki volt zárva, úgy a jövőben is érvényben marad a másvallásúaknak ez a kizárása.” Azaz a városban továbbra is csak katolikus vallásúak telepedhettek le.

Baranya vármegye címere 1694-ből

Baranya Vármegye szintén nem tűrte meg a zsidókat, csak a 18. század utolsó harmadában nyílt meg az ide betelepülni kívánók előtt. A vidéki földbirtokosok  külön ú.n. „védelmi pénz” fizetése ellenében ekkor már megen- ged(het)ték  zsidók letelepe- dését a saját falvaikban, ha érdekeiknek ez épp megfelelt. A Helytartótanács 1783-ban megjelentette II. József rendeletét, amely lehetővé tette a zsidók szabad költözését (a bányavárosok kivételével), megengedte számukra az iskolalapítást, fölszabadította előttük a céhek által makacsul őrzött foglalkozásokat és megszüntette a megalázó jelek viselésének kötelezettségét az öltözetükön.
A rendelet megjelenése után rövidesen Jacob Mózes kért letelepedési engedélyt Pécsett. A város ezt – kell-e mondani – természetesen elutasította. 1785-ben Bachrach Lázár dohánykereskedő Hidasról nyújtott be letelepedési kérelmet. A városi tanács az ő beköltözéséhez sem járult hozzá, noha a pécsi királyi biztos, gróf Széchényi Ferenc, Bachrach beadványát támogatólag küldte tovább a városhoz.
Széchényi megelégelte az uralkodó rendeletének ellenszegülő döntéseket, és a következő két kérelmezőnek, Weiszmayer Márknak és Fuchs Salamonnak a városi hatóság megkerülésével maga adott engedélyt a letelepedésre, rövid úton elutasítva a város utólagos tiltakozását.

Ezt követően majd két évtizedig nem költözött újabb zsidó a városba. 1807-ben már maga a város juttatta önszántából türelmi engedélyhez Lőwy Izraelt, aki vállalta, hogy cserébe katonai szolgálatot vállal a városért és  szükség esetén hadba vonul. A város tehát képes volt megfeledkezni a sokat és sokáig emlegetett esküjéről, ha érdeke épp összecsenget a zsidóéval. A “tolerált”  (megtűrt) státus egyébként igen becses volt a zsidók körében, mivel nemcsak végleges, hanem a fiú utódra átörökíthető volt. Pécsett az özvegyen maradt feleséget is tolerált személynek kezelték, amíg új házasságot nem kötött. Így Fuchs özvegye maradhatott a városban, míg Lőwy özvegyét és annak új férjét, miután a magisztrátus felszólítása ellenére nem hagyták el a várost, karhatalommal távolították el.

Forrás: Radnóti Ilona: A Pécsi zsidók története I.
In.: Pécsi Szemle, 1999. nyár, 11-19. oldal

Read Full Post »