Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘jánosi Engel Adolf’

Simon Engel aláírása

Simon Engel aláírása.

A híres emberek testvérei többnyire ismeretlenül, csendben a háttérben élik le életüket. Így volt ez a pécsi zsidó nagyiparos, jánosi Engel Adolf, Simon nevű öccse esetében is. Élete így jóval kevésbé dokumentált, mint az iparfejlesztő érdemeiért magyar nemességet kapó és az 1870-es évek közepén hitközségi elnökként is tevékeny Adolfé.
Simon 1822-ben született Pécsett. 1836. április 24-től 1839. április 23-ig a közeli Szigetváron Sallomon Fried műhelyében tanulta meg a sapkakészítő mesterséget. A tanoncideje lejártával – 17 évesen – visszatért Pécsre, majd hamarosan Pestre indult. A városi tanácstól 1839. május 18-án kiállított “Wanderbuch” (Vándorkönyv – a személyazonosságot igazoló dokumentum) szerint Simon közepes termetű, szőke hajú és szürke szemű, arányos orrú volt, különös ismertetőjellel nem rendelkezett.

Stand - Kappelmacher. Religion - Mosaisch

Részlet a “Wanderbuchból”: Stand – Kappelmacher. Religion – Mosaisch

Pesten beállt Jacob Bauer sapkakészítő mesterhez, azonban tőle gyenge egészségi állapota miatt már június 5-én visszaindult Pécsre, hogy gyógyíttassa magát. Andreas Genderits városi orvos megvizsgálta és 1840. november 10-én azt a szakvéleményt adta, hogy ha Simon Engel a munkája miatt erőltetni kénytelen magát, úgy idővel akár a szeme világát is elveszítheti. Mivel egy év alatt sem javult az állapota, minden további szakmai célú vándorlásról (ez volt a “Walz”, avagy a “valcolás”), ami akkor a mesterségbeli tudás bővítésének jól bevált módja volt, le kellett mondania.
De meg is kellett élnie valamiből, így iparűzési engedélyért folyamodott a városi tanácshoz. Kérelmében arra is hivatkozott, hogy édesapja, Peter Engel, 36 évet töltött Pécsett becsületesen élve, és édesanyja, Maria Süsskind, 23 éve él itt tartozásmentesen a város felé. Az engedélyt minden huzavona nélkül megkapta, melynek oka az volt, hogy ekkor épp nem akadt a városban keresztény sapkakészítő-mester.

se-pecset

Engel pecsétje.

Az alább bemutatandó végrendelet 1864 májusában kelt, az örökhagyó június 20-án elhunyt. Házasságából két fia és három lánya született. Adolf azt írta az önéletrajzában, hogy az öt félárva felnevelését minden módon támogatta.

Az eredeti német nyelvű dokumentum megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában. Saját fordításomban közlöm.

“Végrendelet

Mivel hosszabb ideje már nagyon betegnek éreztem magam, és a betegségemből való felgyógyulást Isten mindenhatóságára bízom, így családapaként kötelességemnek érzem, hogy elhalálozásom esetére rendelkezzek az aktív vagyonomról. 
Ezért ma szabad akaratomból és teljesen tiszta elmével kinyilvánítom és elrendelem az alábbi pontokat, amelyek alapján a halálom után minden örökösöm a vagyonomat örökli, és e célból itt is lejegyezem az aktíváimat és a passzíváimat.

Az aktív vagyonom:
1-ször: A nevemre a telekkönyvben bejegyzett itteni 14-es számú ház.
2-szor: Az itteni zsinagógában lévő négy ülőhely: 1 férfi- és 3 női ülőhely.
3-szor: Az itteni műhelyhez tartozó boltban, amelyet az én cégem és Bernard Weiss úr cége tart fenn, egy 3000, azaz: három ezer Forintos  alap.
4-szer: Egy 400, azaz: négyszáz Forintos aktív adósság anyósomnál, Cäcilie Rosenstocknál.
5-ször: Más aktív adósságok váltóban 200, azaz: kétszáz Forint értékben.
6-szor: Háromszáztizenkét mérő kukorica, melynek értéke mai napi áron 900 azaz: kilencszáz Forint.

Passzíváim:
1-ször: A helyi hitközségnél az ülőhelyeimen negyven-egynéhány Váltóforintos adósság.
2-szor: A helyi gyámhivatalnál egy 800, azaz: nyolcszáz Váltóforint összegű váltóadósság.
3-szor: A helyi polgári kórházban egy 420, azaz: négyszázhúsz Váltóforint összegű váltóadósság.

Ezt követően a felsorolt vagyonomról a következőképpen rendelkezem:

A) A hátrahagyott vagyonomból a fent megadott passzívák levonása után feleségem, Babetty Engel, született Rosenstock, örököljön harminc százalékot, a maradék hetven százalékot egyenlő arányban örököljék a vér szerinti gyermekeim.
B) Amennyiben feleségem, Babetty, özvegy marad, és amíg a gyermekeim is kiskorúak, az egész örökség feletti kezelési jog a feleségemnél marad, azonban gyámok felügyelete alatt. Gyámnak a bátyámat, Adolf Engel urat, David Kaufer urat és Simon Krauss urat nevezem ki.
C) Vagyonom kezelésének ideje alatt a feleségem köteles a gyermekeimet eltartani és társadalmi helyzetüknek megfelelően nevelni, amiért a teljes vagyonból befolyó jövedelem megilleti.
D) Amennyiben azonban a feleségem, Babetty, újra házasságra lépne, úgy a gyámok vonják meg tőle a vagyonkezelést, és a gyermekeim vagyonát bírósági úton biztosítsák.
E) A gyámok egyetértése nélkül a feleségem nem változtathat meg semmit a jelenlegi üzleti és vagyoni helyzetemen, sem az ingó-, sem pedig az ingatlan vagyonomban. Ellenkező esetben a gyámok kötelesek a vagyonom kezelői jogát a feleségemtől azonnal megvonni, és ezt a legjobb kezekbe helyezni.
F) Mihelyt az egyik gyermekem elérte a felnőtt kort, és őt a gyámok a belátásuk szerint képesnek tartják arra, hogy öröklött vagyonát maga kezelje, úgy a gyámoknak el kell járnia, hogy a neki járó örökséget a kezeihez kifizessék.

E meghozott rendelkezéseim legyenek mind megváltoztathatatlan érvényűek, amelyeket a jelenlévő tanúkkal együtt nevem saját kezű aláírásával megerősítek.

Pécs, 1864. május 17-én.

Simon Engel

Előttünk, mint felkért tanúk jelenlétében:
Leop. Bloch
Jakob Paunz
Ignatz Grün

A tanúk aláírásai.

A tanúk aláírásai.

Read Full Post »

kipa2Ezzel a bejegyzéssel visszatérek az 1848-as pécsi eseményekhez, és egyben be is fejezem a témát. Korábban idéztem a városi tanács Szemere Bertalan belügyminiszternek küldött jelentését arról, hogy Pécsett nincs ellenük a legkisebb ellenszenv sem. Pedig volt, ez már többszörösen is kiderült a korábbi 1848-as eseményekkel foglalkozó bejegyzésekből. Ezt támasztja alá a városi tanács alábbi jegyzőkönyvi bejegyzése is:

A téma: “A’ kebelbéli zsidóknak elutasítása iránt nyilvánult kívánságok lecsillapítása.”

A döntés: “Felszólítás határoztatva a’ kebelbéli lakósokhoz, hogy a’ már úgy is önkéntesen elköltöző zsidóság irányában a’ törvény további rendeléséig legyenek azon békességgel, melyet tőlük jelen fontos perczben a’ Nemzet életének a’ közhaza úgy törvényes kormányunk parancsszava megkíván.”

Az “önkéntes elköltözés” zsidó szemszögből másképp látszott.
Jánosi Engel Adolf ezt írja visszaemlékezéseiben erről az időszakról a gyerekeinek: “1848 márciusában jó Édesanyátok a megboldogult Lajos testvéretekkel elmenekült a városból, mivel egy nyárspolgár banda a zsidók általános elüldözését kezdeményezte.”
1848 márciusában a zsidó község küldöttsége – Salloman KauferJoachim Schapringer, Mayer Wiener – Pestre sietett, hogy a kormánytól kérjen segítséget szorult helyzetükben. A 104 ezüst Forintra rúgó költségeikről – melyet magánszemélyek előlegeztek meg – 1850. október 27-én döntött a közgyűlés (lásd a kattintással nagyítható fotót): a község a pénztárából fizesse vissza ezt az összeget az érintett személyeknek.

"..az izraeliták akkori üldözése miatt..."

“..az izraeliták akkori üldözése miatt…”

Read Full Post »

Imák németül és héberül.

Esti ima németül és héberül. A kép kattintással nagyítható.

Haász Mihály (1810-1862) a 19. század közepén a pécsi belvárosi római katolikus templom plébánosa, a pécsi Lyceum hittudományi és történelem professzora volt. Az 1845-ben megjelent “Baranya. Földirati, statisticai és történeti tekintetben”  c. művében azt írja “a zsidók ugyan tudnak magyarul; de magok közt mégis rossz német nyelven beszélnek.” Haász a jiddist tartotta „rossz német” nyelvnek.

A jiddis az askenáz zsidók “anyanyelve” volt a 19. században. A középkortól terjedt el “Askenáz” Németországgal való azonosítása. A német nyelvterületről keletre vándorló zsidók vitték el az ottani rítust Lengyelországba, Cseh- és Morvaországba, Magyarországra.
Az 1852-ben megnyitott zsidó iskola, a Franz Josef Lehranstalt német oktatási nyelvű volt. (Pécs német származású polgárai is ekkor még német tannyelvű iskolába íratták gyermekeiket.) 1861-től egyre nagyobb teret kapott a magyar nyelv és műveltség oktatása. Ebben Seligman Eleázár tanító járt az élen, aki egyben a “Magyarító Egylet” akkor alakult helyi csoportjának vezetője volt. 1863-ban a hatósági látogatók már elégedetten szóltak a zsidó iskola megmagyarosodásáról.
Ehrlich Ede, 1863 és 1874 között Pécs harmadik főrabbija, minden alkalmat felhasznált, hogy a haza nyelvén prédikáljon, így az ő nevéhez fűződik a pécsi szószék megmagyarítása. Az 1869. július 22-én, az új zsinagóga felavatásán is magyar beszédet mondott. Nem véletlen, hogy a magyar nyelv használatát ennyire szívén viselte, hiszen az 1844-ben alapított és 12 év után újjáalakított “Magyar Egylet” egész gondolata az ő indítványára született.
Mivel a pécsi polgárság és köztük a zsidó közösség el-/megmagyarosodása nem máról holnapra történt, hanem a 19. sz. végéig tartó folyamat volt, a német nyelv még sokáig fontos szerepet játszott a helyi kommunikációban és a hitéletben egyaránt. Az 1870 és 1906 között kiadott Fünfkirchner Zeitung is “német nyelvű magyar újság” volt.
Az ebből a korszakból fennmaradt zsidó imakönyvek héber, ill. héber és német nyelvűek. Alább közlöm az előző bejegyzés végén látható imakönyv-illusztráció mellett lévő címoldalt. Ez az imakönyv a Tóra Örömünnepe  (Szimhat Tóra) imáit tartalmazza. Ekkor, Tisri hónap 22-23-án, olvassák fel a Tórából (Mózes öt könyve) az utolsó hetiszakaszt, ill. kezdik el újra olvasni a Tórát az első hetiszakasszal. (Ez a most folyó 5773. zsinagógai évben a keresztény naptárban 2012. október 8-9-re esett.)
A korábbi hetek bejegyzéseiben bemutatott jánosi Engel Adolf is ilyen könyvekből imádkozhatott.

A Tóra Örömünnepének imái.

A Záróünnep és Tóra Örömünnepének imái.

Read Full Post »

tálisz

Tálisz részlete szemlélőrojtokkal (cicesz). Kattintással nagyítható.

Csaknem két évvel a pécsi zsidó közösség történetét bemutató blogom indítása után elérkeztem a századik bejegyzéshez. Ez a kerek szám alkalmat kínál egy rövid visszatekintésre és a következő időszak terveinek bemutatására.
Amikor hozzáfogtam ehhez a bloghoz, nem gondoltam arra, hogy ez számomra tanulás lesz, meglepetésekkel, “aha”-élményekkel, sok örömmel. Azért vágtam bele ebbe a “vállalkozásba”, mert az interneten csak a zsinagógáról találtam fényképeket és rövidebb leírásokat, de magáról a zsinagógát felépítő és használó vallási közösségről, annak életéről, egyéb intézményeiről mondhatni semmit.
Az “admin” oldalamon látom azokat a keresőszavakat, amelyek révén az internetezők e blogra találtak. Ezek megerősítettek abban, hogy a pécsi zsidóság története érdekel még néhány embert rajtam kívül is. De ha nem így lenne, akkor is folytatnám, a téma sokkal izgalmasabb számomra, mint azt a kezdetekkor hittem.
Időben a blog körülbelül az I. világháborúig jutott. Bemutattam a közösség addigi főrabbijait, a hitközség fontosabb elnökeit, és további, kulturális, vagy gazdasági téren kimagasló személyiségeit. Részletes leírást adtam a zsinagóga külső és belső látnivalóiról, foglalkoztam az iskolaüggyel, a sajtóval, az Izraelita Jótékony Nőegylettel, a temetővel.  Az időrendben való haladást csak időnként szakította meg egy-egy fontosnak ítélt aktuális eseményről szóló írás.
A közelmúlt posztjaiban jánosi Engel Adolf vállalkozó sokrétű tevékenységét mutattam be kordokumentumok segítségével, és rendszeresen megemlítettem, hogy az ő 1958-ban elvett utcanevét 1990 óta egyetlen helyi politikai garnitúra sem kívánta visszaadni. Dr. Páva Zsolt polgármester 2010-ben az egyik Engel-leszármazottnak erre ugyan ígéretet tett, de 2012 nyarán, amikor a városi közgyűlés legutóbb utcaátnevezésekben serénykedett, nem hozta javaslatba. Ez nem csak egy szokványos magyar polgármesteri gentlemen’s agreement volt – azaz semmire sem kötelező -, hanem “írás” is van róla. Sajnálatos, de ez nem jánosi Engel Adolfot minősíti, az ő ettől nem lett kisebb.
A következő héten megkezdem jánosi Engel Adolf “Aus meinem Leben” (“Életemből”) című, leszármazottai okulására lejegyzett önéletírása magyar fordításának közlését. Talán érdekes lehet ma is, mit gondolt az életről, a hitről, a gondviselésről, a tisztességről, a munkáról egy szociális tekintetben nagyon mélyről indult és magasra jutott izraelita vallású ember. Ezt követően a pécsi zsidók I. világháborús részvételéről kívánok írni, majd folytatom a hitközség történetének bemutatását a két háború közötti időszakban. Ismét lesznek kiemelkedő személyiségek, nőegyleti és egyéb jótékonysági, ill. kulturális aktivitások.
Úgy gondolom, ezek a témák talán kitartanak 2013-ban – csak én is tartsak ki.

Köszönöm mindenkinek megtisztelő érdeklődését, jobbító szándékú megjegyzését, kérdését, bátorítását a folytatásra. Hálásan köszönöm a Pécsi Zsidó Hitközség vezetőségének, hogy mindenben segíti “kutakodásomat”.

jerusalem

Jeruzsálem virágai – 1910 óta Pécsett is.

Read Full Post »

emlekko“A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tartottak megemlékezéseket kedden Pécsett. Páva Zsolt polgármester mondott ünnepi beszédet, a programban emlékséta, a zsidó emlékhelyek koszorúzása és kiállításmegnyitó is szerepelt.

A megemlékezések délután a ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumának dísztermében kezdődtek. Az emlékműsorra érkezőket a Széchenyi István Iskola diákjainak Holokauszt a művészetben című prezentációja és a Zsidók Magyarországon a 20. században, a Centropa Hungary kisfilmje fogadta. A gimnázium dísztermében kiállítottak egy Emlékfalat is, amely a holokauszt pécsi és Pécs környéki áldozatainak állított emléket.
A program elején Gál Károly atya celebrálásában keresztény ima hangzott el az áldozatok emlékéért; ezt követően Szenczy Sándor baptista lelkipásztor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke mondta el a Szeretet imáját.

Páva Zsolt polgármester ünnepi beszédében utalt rá: a két világháború közötti évtizedek ellenségessé váló politikai légköre, az antiszemitizmus felerősödése, majd a zsidótörvények korszaka fokozatosan megnehezítették a pécsi zsidóság életkörülményeit is.
Emlékeztetett arra, hogy az első két zsidótörvény hatásaként 1939-re az állásvesztések miatt a zsidóság nagy része segélyekre szorult, a fiatal értelmiségiek pedig a kamarák zártsága miatt nem tudtak végzettségüknek megfelelően elhelyezkedni. A harmadik zsidótörvény befejezte a vagyon és megkezdte a személyi szabadság korlátozását. Az ország német megszállását követően, 1944 májusában Pécsett gettóba terelték a helyi és környékbeli zsidó lakosságot. (“Terelték” – Kik? A betlehemi pásztorok? A zsidók maguk vonultak a gettóba, mert nem kívánták, hogy a helyi karhatalom puskatussal verje be őket. Dr. Esztergár Lajos polgármester vezényelte le közigazgatási apparátusával a gettósítást, de a zsidó vagyon széthordásában is van  felelőssége. A gettót a pécsi rendőrkapitányság közegei őrizték. – schniedesch)
A pécsi gettóban 2711-en laktak – mondta. (Biztos volt nap, amikor Pécsett pont ennyi zsidó volt a gettóba zárva, de a létszám több okból is 2.700 és 2.750 között ingadozott. – schniedesch) A pécsi zsidók deportálása 1944. június 23-án kezdődött, amikor a gettó lakóit az egykori Lakits laktanyába szállították. (Ez a mondat sehogy sem jó. A deportálás az az elhurcolás. Június 23-án nem kezdődött semmi Pécsett. Helyesen: 29-én és 30-án számolták fel a hatóságok a gettót, és gyalog, 100-as csoportokban hajtották át az embereket a “koncentrációs pontra” a Lakits építészről elnevezett huszárlaktanyába. – schniedesch) Július 4-én vagonírozták be őket a pécsi pályaudvaron. (Helyesen: az iparvágányok rámpáján, a pályaudvar közelébe sem mehettek. – schniedesch) A polgármester azt mondta, az elhurcoltakat a helyi sajtó cinizmusa, a jóérzésű lakosság megdöbbenése kísérte útjukon. (Valójában senki sem kísér(het)te őket, mert nem kötötték a lakosság orrára, mikor ürítik ki a Lakits laktanyát. A kíséret m. kir. csendőrökből és a Waffen-SS tagjaiból állt. A helyi “nemzeti és keresztény” sajtó cinizmusa úgy általában véve sajnos igaz. – schniedesch)
Páva Zsolt felidézte: a pécsi zsidóságról a legkorábbi írásos emlékek a török hódoltság korából származnak. A városban letelepedő, javarészt a kereskedelem különböző ágaiban tevékenykedő zsidók a 19. század első felében szervezték meg hitközségüket, illetve vallási-rituális intézményeiket. A pécsi zsidók létszáma az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején már megközelítette a 300-at, az igazi fellendülés azonban a dualizmus időszakában következett be. A kiegyezés és az emancipáció ehhez megfelelő politikai és társadalmi hátteret biztosított.
A pécsi zsidóság gyarapodását szimbolizálja az 1869-ben felavatott – és ma is működő – zsinagóga. A 19-20. század fordulóján a zsidóság lélekszáma elérte a négyezret, ami a városi összlakosság nyolc százalékát jelentette. A zsidótörvények kora, a munkaszolgálat, majd a soá tragikus következményekkel járt. A nácik és csatlósaik 1944. július 4-én mintegy négyezer pécsi és környékbeli zsidót hurcoltak el Auschwitzba – mondta. (Helyesen: 4-én kb. max. 3.000 embert. 6-án is kb. max. 3.000 embert, a Mohács- és Bonyhád-környéki zsidókat – schniedesch)

A polgármester felidézte: a pécsi zsidóság olyan neves embereket adott a városnak, mint Schapringer Joachim, aki a legnagyobb városi adófizetők egyike volt; szót ejtett Jánosi Engel Adolfról, Baranya egyik legsikeresebb 19. századi üzletemberéről és Forbát Alfréd pécsi születésű építészről, aki Weimarban részt vett a Bauhaus megvalósításában (Ebből a mondatból az is kiderül, hogy aki írta, nem tudja mi is volt ez a  BAUHAUS. – schniedesch) és kitért Klein Árminnak, a Zsolnay-gyár első jelentős tervezőjének és mérnökének a munkásságára is.
A műsor végén diákok vezetésével indult emlékséta, amely a pécsi zsidóság elhurcolásának fontosabb helyszíneit érintette. A tömeg tagjai az emlékhelyeken koszorút helyeztek el az elhunytak tiszteletére. Többek között érintették a Gyermekek Emlékművét, a Lánc utcai Botlatókövet, a Holokauszt Roma Áldozatainak Emlékművét, a Mártírok útját, a vasútállomást és a pécsi izraelita temetőt is. A holokauszt-emléknap zárásaként a Zsolnay Kulturális Negyed E78-as kiállítóterében Szenczy Sándor nyitotta meg a Fények a sötétben – Wallenberg és a zsidó Wallenbergek című, a holokauszt témáját feldolgozó kiállítást.
Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. 1944-ben április 16-án kezdődött meg az akkor Magyarországhoz tartozó Kárpátalján a zsidó emberek gettókba zárása. Ezt követte ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolásuk. Néhány hónap alatt több százezer vidéki magyarországi zsidó embert gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban.”

Az eseményről a Pecsiujság.hu internetes hírportál tudósítását vettem át. Sajnos van a cikkben pár tárgyi tévedés is, amit részben fent pontosítottam. De ez tűnik a legsúlyosabbnak: “A harmadik zsidótörvény befejezte a vagyon és megkezdte a személyi szabadság korlátozását.”  Lehet, hogy ez a sajtónak juttatott polgármesteri anyagban állt, a helyszínen nem tűnt fel, hogy ez elhangzott volna. Röviden itt csak annyit, hogy ez az állítás nem igaz, az 1941. IV. törvénycikk –  “harmadik zsidótörvény” – egyéb rendelkezések mellett a keresztények és zsidók közötti házasságot, ill. zsidó férfi és keresztény nő házasságon kívüli nemi kapcsolatát tiltotta – vö. “fajgyalázás”. A zsidó vagyonnal kapcsolatban 1944-ben számos rendelet született, a magyar zsidók alapvető állampolgári szabadságjogai is ekkor illantak a semmibe.
Schönberger András pécsi főrabbi mindkét helyszínen jelen volt, a gimnáziumban imát, a kiállításmegnyitón bevezetőt mondott. A tudósításból az ő személyének említése sajnálatosan kimaradt.
Biztos voltam benne, hogy az online-újság letiltja a tudósítás kommentelési lehetőségét, mivel a hozzászólások egy része sem tartalmába, sem stílusában nem ütötte meg azt a minimumot, amit a szerkesztőség is elvárhatónak tart. (Pedig igen alacsony a mérce…)
Annyi kellemes meglepetés ért azon a délutánon, hogy a polgármesteri PowerPoint-előadás diáinak mintegy 50%-a e blog bejegyzésein alapult, a képek kb. 80%-ában a saját fotóimat ismertem fel. Tudom, szerénytelenség, de jól esett, hogy nem csak nekem okoz örömet e blog folyamatos írása, hanem más is némi hasznát látta. Például a polgármester egyik munkatársa.

(A képek kattintással nagyíthatóak.)

diaksag

iskola1

iskola2

mav1

"Megölte őket a gyűlölet. Megőrzi őket az emlékezet."

“Megölte őket a gyűlölet. Megőrzi őket az emlékezet.”

wesley

mav3

getto

temeto

roma

Read Full Post »

Ebben a bejegyzésben megkezdem jánosi Engel Adolf sokoldalú tevékenységének részletes bemutatását. Ő az, aki Pécsett nem méltó arra, hogy visszakapja az 1958-ban megváltoztatott utcanevét – függetlenül attól, hogy 1990-től melyik pártzászló alatt tömörülnek többen az önkormányzati képviselők.
Elsőként egy bécsi hadügyminisztériumi elismerést közlök 1868-ból saját fordításomban. Alatta az eredeti dokumentum képe látható, és egy 1870-ből származó megbízás a Magyar Királyi Honvédség főparancsnokától.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsátotta az itt közölt dokumentumokat.

Cs. k. Birodalmi Hadügyminisztérium
        5. Ügyosztály, 2417. szám. 

A Birodalmi Hadügyminisztérium a f. év május 25-én az ő császári fenségének, Albrecht főherceg tábornagy úrnak küldött beadványából, és az ehhez mellékelt bizonyítványokból tudomást szerzett az Ön úszásoktató módszeréről.
Ennek célszerűségét elismerve megbíztuk a Pécsi Katonai Állomásparancsnokságot, hogy próbálja ki ezt az oktatási módszert, és tegyen nekünk erről jelentést.
A Birodalmi Hadügyminisztérium úgy látja e jelentésből, hogy az Ön oktatási módszere lényegében megegyezik d’ Argy kapitánynak a hadseregnél már bevezetett oktatási módszerével, és ettől főként csak a járómedencében[1]végzett gyakorlatokban különbözik.
Abból a célból, hogy az Ön oktatási módszerének előnyeit általánosan közzé tehessük, arra kérjük, szíveskedjen a járómedencében való gyakorlás pontos leírását számunkra megküldeni, valamint arról nyilatkozni, hogy ezt a járómedencét olyan vizeknél, amelyek adottságai ezt egyáltalán megengedik, minden költség nélkül ki lehet-e alakítani.
Végül a Birodalmi Hadügyminisztérium kellemesen indíttatva érzi magát, hogy Önnek a Pécsi Helyőrség jelentékeny számú katonájának tartott ingyenes úszásoktatásáért, valamint a jelen tárgyban mutatott igyekezetéért és hazafias érzelmeiért kifejezze a jól megérdemelt elismerését .

Bécs, 1868. December 30-án.

                        A Birodalmi Hadügyminisztérium nevében

Roßbacher altábornagy  s.k.

Tekintetes
Engel Adolf
kereskedő úrnak, az Albrecht főhercegről nevezett
pécsi Úszó- és Tornaintézmény tulajdonosának és vezetőjének


[1] A „járómedence” alatt olyan medencét kell érteni, amelynek a vízmélysége lehetővé teszi a lábon való állást, ill. az azzal való biztonságos haladást.
kkk-engel
kir-honv

Read Full Post »

Emlékmécses tábla Dr. Lóránt Lipót száma.

Dr. Loránt Lipót orvos 1845. december 6-án született Baján. Családneve 1903-ig Lőwy, de Leowy-ként írva is előfordul.
Orvosi tanulmányait Budapest és Bécs egyetemein végezte, majd katonaorvos volt Törökországban. 1878-ban telepedett le Pécsett. Itt feleségül vette Engel Adolf Berta nevű lányát. Szakmai felkészültségének és családi kapcsolatainak köszönhetően hamarosan az egyik legkeresettebb orvosa lett a városnak. Ismert volt iskolaorvosi és közegészségügyi tevékenységéről, a közgyűlés virilis tagjaként (1894-1922) felhívta a figyelmet a városi csatornázás megoldásának higiéniai fontosságára.
A Széchenyi tér 3. sz. bérpalota róla kapta nevét, családja feltehetően ajándékként kapta a bérházat építtető apósától. Lőwy Lipót az izraelita hitközség ügyeinek intézésében is tevékenyen részt vett. 1878-tól a képviselő-testület majd az elöljáróság tagja. A hitközség alelnökeként vezette a Dunántúl zsidóságának együttes értekezletét (1891), amely az izraelita felekezet recepciójáért emelte fel szavát. Az alelnöki tisztségről 1894-ben mondott le. (Helyére egyik sógorát, jánosi Engel Józsefet választották.) 18?? és 1894 között az izraelita népiskola iskolaszékének is tagja. Az I. világháború és Pécs szerb megszállása idején, 1914-től 1919. január 1-éig volt az izraelita hitközség elnöke. Tevékenységét a gyülekezet karitatív munkájának szervezése, a válságba jutott hitközségi intézmények fenntartása, és a szerb megszállás (1918-1921) elleni hazafias kiállás jellemezte. 1922. augusztus 5-én Pécsett hunyt el.

Köszönöm Vörös István Károlynak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta Pécs neves zsidó személyiségeiről készített adatbázisát. További forrás: A Pécsi Izr. Hitközség jelentése az 1894. évről. Pécsett, Telegdi Áron könyvnyomdája, 1895

A Lóránt házaspár síremléke a pécsi zsidó temetőben. A kép  kattintással nagyobbítható.)

A Lóránt házaspár síremléke a pécsi zsidó temetőben. (A kép kattintással nagyobbítható.)

Read Full Post »