Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Joachim Schapringer’

Moritz Fuchs (1841)

Moritz Fuchs (1840. augusztus 2.)

Ebben a bejegyzésben zárom az ez előző két posztban indított történetet arról, milyen „csörtéi” voltak Moritz Fuchsnak a Pécsi Kalmárok Társaságával.
Fuchs 1840 tavaszán kérte a városi tanácsot, hogy engedélyezze számára az üzletnyitást, tehát hogy ne csak a lakásán árulhasson, mint eddig. Azt már 1836-ban, a házalási engedély igénylésekor, igazolta, hogy rendelkezik a törvényileg előírt szükséges képzettséggel és gyakorlattal. A tanács ezzel kapcsolatban természetesen újra kikérte a helyi kalmárok véleményét. Ezzel megint beindult a kontra-rekontra-szubkontra levélváltás, amivel mindkét fél természetesen ügyvédet bízott meg. Végül a Tanács elfogadta a keresztény kalmárok feltételét, hogy Fuchsnak legalább 16 ezer Váltóforint vagyont kell  igazolnia, az előírt képzettség és gyakorlat önmagában nem elégséges feltétel. Ez bizony igen jelentős tétel volt. Nyilván nem véletlenül húzták meg ilyen magasan az összeghatárt. Abban bízhattak, hogy Fuchs ezen elbukik.
1840. május 23-án Spiesz János és Hauer Dániel tanácsnokok részletesen felmérték kérelmező vagyoni helyzetét, amely megállapításuk szerint 16.048 Váltóforintot és 14 Krajcárt tett ki. Ebből 1.407 Váltóforint 30 krajcár „előmutatott kész pénz”, 2.410 Váltóforint 47 Krajcár értékű követelés és váltólevél, a többi pedig a „portékák” értéke.
Mivel ez a feltétel is teljesült, a magisztrátus az 1840. június 6-án kelt végzésével megengedte Moritz Fuchsnak a boltból való nyílt árusítást, és egyben megbízta a Számvevői Hivatalt, hogy állapítsa meg ez időtől Fuchs „kalmári adóját”. (1840-ben a kalmárok által fejenként fizetendő katonai adó 7 Váltóforint 47 Krajcár volt, a „házi adó” pedig 15 Váltóforint 36 Krajcár. Sütkey János számvevő kiszámolta, hogy ebből az összegből a folyó évben Fuchsra már kirótt kereskedői adó öt havi részének levonása után mennyi adókötelezettsége marad mint kalmár. A kalmár alatt bolttulajdonost értettek, a kereskedő pedig nagy tételben üzletelt, jellemzően mezőgazdasági terményekben, bőrben, prémben, gubcsban, stb. “utazott”.)
Fuchs a döntés nyomán joggal írhatta úgy alá a nevét, ahogy a fenti kép is mutatja: “hiesiger Käuf & Handlsmann”, azaz “helyi kalmár és kereskedő”.
Úgy tűnik, mintha a Pécsi Kalmárok Társasága meglepődött volna az előírt vagyonminimum meglétén. Talán valami trükköt gyanított a kimutatásban? Így amikor 1841-ben Joachim Schapringer (épp) Szigetvárról és Max Grünwald Bonyhádról pécsi betelepedési és üzletnyitási engedélyért folyamodott a M. Kir. Helytartótanácshoz, ahonnan a kérelmüket elbírálásra Pécsre küldték, a pécsi kalmárok levelet írtak a városvezetésnek, melyben előzetes értesítést kértek az izraelita kérelmezők vagyonfelmérésről, mivel az okirataik érvényességének eldöntésekor szerették volna a véleményüket hallatni.
Befejezésül vessünk egy pillantást a vonatkozó statisztikára: felsőbb rendelkezésre Hauer tanácsnok összeírta a városban lévő keresztény és zsidó kalmárokat. Eszerint 1840-ben Pécsett a keresztény kalmárok száma 33 volt.
Morfux
A bejegyzéshez felhasznált iratok megtalálhatók a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

Read Full Post »

mezu1Ebben a bejegyzésben az előző posztban felsorolt izraelita tulajdonban lévő ingatlanok elhelyezkedését szemléltetem Pécs belvárosában. A topográfiához Madas Józsefnek (1905-1988) a pécsi belváros házairól és telkeiről megjelent adatgyűjteményét használtam fel. Sajnos nem sikerült minden név szerint ismert zsidó háztulajdonos akkori pontos lakhelyét meghatároznom. Talán a Siklósi-, vagy netán a Szigeti külvárosban lakhattak. Madas József e városrészekre vonatkozó kutatásainak rendszerezése és nyomdába adása előtt elhunyt.
Azonban időközben találtam pár, e korszakból való ide illő információt, így ezeket is feltüntettem az alábbi térképvázlaton.

A piros számok feloldása:

  1. Király u. 10., Gabriel Lederer, Vétel: 1852. V. 2., Ár: 14.600 Forint
  2. Felsőmalom u. 3., Joachim Schapringer nagykereskedő és neje Matild Leitner, Vétel 1848. X. 16., Ár: 14. 125 Forint
  3. Líceum u. 5., Adolph Engel kereskedő és neje Anna Justus, Vétel: 1856
  4. Munkácsy M. u. 9., Gabriel Reich és neje Barbara Blum, Vétel: 1850. VIII. 8., Ár: 3.800 Forint
  5. Irgalmasok utcája 6., Sigmund Grün vegyeskereskedő és neje Katharina Fuchs, Vétel: 1850. VIII. 1., Ár: 5.000 Forint
  6. Teréz u. 5., Marcus Goldstein és neje Johanna Sax, Vétel: 1853. VI. 23., Ár: 2.200 Forint
  7. Citrom u. 7., Israel Löw megyés főrabbi és neje Rosalia Hoffer, Vétel: 1856
  8. Citrom u. 9/1., Zsidó Község, zsinagóga, Vétel: 1841. VII. 4.,  Ár: 680 Forint
  9. Citrom u. 9/2., Zsidó Község, fürdőház (mikve), Vétel: 1856. (A községi jegyzőkönyv alapján ide vélelmezem.)
  10. Zrínyi u. 13., Salloman Kaufer és neje Karolin Goldstein, Vétel: 1850. VII. 25., Ár: 5.000 Forint
  11. Szent István tér 7., Andreas Schwarz, Vétel: 1852. XII. 19., Ár: 8.600 Forint
  12. Teréz u. 13., Simon Engel sapkakészítő és neje Barbara Rosenstock, Vétel: 1856
  13. Jókai u. 5-7, Zsidó Község községház és tanoda, Vétel: 1852. VIII. ?., Ár: 3.880 Forint

belvaros

Read Full Post »

blauesfensterAz izraeliták Magyarországon a 19. század közepéig nem voltak birtokképesek, azaz nem szerezhettek ingatlanokat. A lakásaikat, boltjaikat, vállalkozásaikat (szeszfőzde, kocsma, mészárszék, malom, halastó, stb.), közösségi tereiket (zsidó konyha, tanház, zsinagóga) bérelniük kellett az őket befogadó adott uradalomtól, vagy városok esetén a város hatóságától, esetleg keresztény természetes személyektől.
Pécsett csak a temető és egy zsinagóga céljára átalakított lakóház lehetett a község birtokában, amihez 1852-ben egy iskolaépület is társult.
Egy 1855-ből fennmaradt lista alapján tudjuk, kik voltak azok az izraeliták Pécsett, akiknek a nevén ingatlan volt. Az alábbi nevek mögötti számok a házak számát jelentik. Ekkor még nem utcák szerint számozták a házakat, hanem egy-egy városrész utcái alkottak önálló, és idővel nehezen kezelhető nyilvántartatási egységet – több száz házzal.
A listában szereplő személyek a városi gazdasági elithez és / vagy a hitközségi elithez tartoztak.

Gabriel Ledrer – ház No. 6; Gabriel Reich – ház No. 7 7/8; Adolf Engel – ház No. 29; Josef Engel – ház No. 81; Leopold Justus – ház No. 82; Israel Rosenstock – ház No. 100; Josef Rothmüller – ház No. 123; Israel Löw – ház, No. 124; Marcus Goldstein – ház No. 162;  Simon Engel – ház No. 166; Salloman Kaufer – ház No. 175; Sigmund Grün – ház No. 208; Joachim Schapringer – ház No. 257; Andreas Schwarz – ház No. 302; Leopold Hirschfeld – ház No. 328; izraelita községház – No. 592; Salloman Billitz szőlő, 5 egység, No. 1630-1631.

A forrásul szolgáló német nyelvű dokumentum megtalálható a Pécsi Zsidó Hitközség levéltárában.

Read Full Post »

kipa2Ezzel a bejegyzéssel visszatérek az 1848-as pécsi eseményekhez, és egyben be is fejezem a témát. Korábban idéztem a városi tanács Szemere Bertalan belügyminiszternek küldött jelentését arról, hogy Pécsett nincs ellenük a legkisebb ellenszenv sem. Pedig volt, ez már többszörösen is kiderült a korábbi 1848-as eseményekkel foglalkozó bejegyzésekből. Ezt támasztja alá a városi tanács alábbi jegyzőkönyvi bejegyzése is:

A téma: “A’ kebelbéli zsidóknak elutasítása iránt nyilvánult kívánságok lecsillapítása.”

A döntés: “Felszólítás határoztatva a’ kebelbéli lakósokhoz, hogy a’ már úgy is önkéntesen elköltöző zsidóság irányában a’ törvény további rendeléséig legyenek azon békességgel, melyet tőlük jelen fontos perczben a’ Nemzet életének a’ közhaza úgy törvényes kormányunk parancsszava megkíván.”

Az “önkéntes elköltözés” zsidó szemszögből másképp látszott.
Jánosi Engel Adolf ezt írja visszaemlékezéseiben erről az időszakról a gyerekeinek: “1848 márciusában jó Édesanyátok a megboldogult Lajos testvéretekkel elmenekült a városból, mivel egy nyárspolgár banda a zsidók általános elüldözését kezdeményezte.”
1848 márciusában a zsidó község küldöttsége – Salloman KauferJoachim Schapringer, Mayer Wiener – Pestre sietett, hogy a kormánytól kérjen segítséget szorult helyzetükben. A 104 ezüst Forintra rúgó költségeikről – melyet magánszemélyek előlegeztek meg – 1850. október 27-én döntött a közgyűlés (lásd a kattintással nagyítható fotót): a község a pénztárából fizesse vissza ezt az összeget az érintett személyeknek.

"..az izraeliták akkori üldözése miatt..."

“..az izraeliták akkori üldözése miatt…”

Read Full Post »

Pécs német nyelvű újságja, a Fünfkirchner Zeitung, 1870 és 1906 között jelent meg, heti két alkalommal: vasárnap és csütörtökön.
A lapalapítók közé tartozott Joachim Schapringer, 1848 és 1872 között a pécsi Izraelita Hitközség elnöke, aki időnként cikkeket is írt az újság számára.
Az 1870. május 1-én első számával jelentkező Fünfkirchner Zeitung a második pécsi lap ezzel a címmel. Szerkesztősége az Obere Müllergasse – ma Felsőmalom utca – 14. szám alatt, a Weidinger-házban volt. Első szerkesztője Wilhelm Gerlai, őt hamarosan Jochaim Gutmann követte 1886-ig. Ő Csehországból származott Pécsre, az 1860-as években a francia nyelv és irodalom tanára volt a Pécsi Izrealita Hitközség iskolájában. Az újságszerkesztést párhuzamosan végezte akkori másik foglalkozásával: zálogházi igazgató volt.
A Fünfkirchner Zeitung világnézeti beállítottsága liberális, a Deák Ferenc nevével fémjelzett kiegyezést elfogadva a kormánypárti politikát támogatta.
A lap az alábbi állandó rovatokból állt: a szerkesztő által jegyzett vezércikk, bel- és külpolitikai, valamint gazdasági hírek, tárca, bőséges terjedelemben a helyi ügyek és események bemutatása, továbbá hirdetések. 1883-tól a vasárnapi szám illusztrált irodalmi melléklettel jelent meg.
Gutmann így jellemezte a lapot a 1882 végén:  „A »Fünfkirchner Zeitung«, amely Délnyugat-Magyarországon az egyetlen német nyelven írott magyar újság, politikai, kulturális, szociális és népgazdasági érdeklődésű orgánum.
A »Fünfkirchner Zeitung« politikai lap, mivel nem mondhat le arról a törvényes jogáról, hogy  minden állami rendelkezést kritizáljon, továbbá hogy a városi és megyei ügyek intézéséről véleményt mondjon.
A »Fünfkirchner Zeitung« a kultúra orgánuma, mivel a kultúra az egészséges fejlődés, a szabadság és a polgárság fejlődésének feltétele.
A »Fünfkirchner Zeitung« népgazdasági érdeklődésű orgánum, mivel az ilyen ügyek támogatása a sajtó kötelessége. És hogy még micsoda a »Fünfkirchner Zeitung«, azt minden művelt pécsi tudja, aki kellően elfogulatlan ahhoz, hogy a lapot más vidéki újsággal összehasonlítsa.”

Forrás: Juliane Brandt: Die Fünfkirchner Zeitung
In: Spiegelungen. Zeitschrift für deutsche Kultur und Geschichte Südosteuropas.
5. évf. (2010) 2. szám 141. pp.

Read Full Post »

Josef Angster

A pécsi zsinagóga szentélyének déli oldalán alakították ki az orgonakarzatot, ahová hazai viszonylatban kora legmodernebb orgonája került (1868). Ennek tervezője és kivitelezője Josef Angster.
Angster a dualizmus idejének legjelentősebb orgona- manufaktúrájává fejlődő cége megalapítását a pécsi zsidó közösségnek köszönheti. Hogy ki volt ő, és miként kapta a megbízását, azt ebben és a következő bejegyzésben  ismertetem.
Mesterünk 1834-ben született a Baranya vármegyei Kácsfaluban (németül: Katschfeld, horvátul és szerbül: Jagodnjak, ma ÉK-Horvátország), egy németajkú hatgyermekes parasztcsaládban. A szülei egy eszéki asztalosmesterhez adták inasnak, majd a kor szokása szerint vándorútra kelt, hogy elsajátítsa a mesterség megannyi csínját-bínját. Ennek főbb szakaszai és állomásai: 1854-1856 Temesi Bánság, 1856-1861 Bécs, 1861-1862 német nagyvárosok, 1862-1963 Svájc, 1863-1866 Párizs. 1866 októberében érkezett haza az atyai házba. Kisebb hangszerjavításokat és asztalosmunkákat végzett, de komoly munkája nem volt.
Angster anyanyelvén – németül – rendszeresen naplót írt, ebből idézzük alább a témánk számára fontos részeket. 1867 tavaszán kapcsolódunk be az életébe:

Az orgonista padja a lábpedálokkal.

“A településen a társaságom az alacsonyabb rangú értelmiség: a jegyző, a tanár, és a zsidók. Egy májusi délután az országúton a Weiß-féle ház irányába sétáltam. A boltot nyitva találtam, Weiß egy széken ült a háza előtt. Az üdvözlés után ezt mondta nekem: ‘Angster úr, Pécsett egy zsidó templomot építenek és ott szükség van egy orgonára. Menjen oda, mutatkozzon be, és meg fogja kapni a munkát.’ Mivel nem tudta megnyerni a bizalmamat, a dolog nem ragadta meg figyelmemet. Három héttel később ismét találkoztam Weiß-szel, aki megkérdezte, voltam-e már Pécsett. Hogy zavaromat leplezzem, megkérdeztem, kihez forduljak, mivel nem ismerek senkit. Azt mondta, ad egy levelet nekem, melyet sógorának, Blaunak, ír, aki majd bemutat az elnöknek.”
1867. június 14-én kelt útra: egész napos utazással lovaskocsival, gyalog, vonattal és omnibusszal érte el Pécset.
“Mivel este felé érkeztem meg, csak vasárnap mehettem Blauval az elnökhöz. Tíz óra körül mutatott be a zsidó hitközség elnökének, Justusnak, akinek a 16 éves fia is jelen volt. Kikérdezett, hogy voltam-e Párizsban és beszélek-e franciául. A fiával ezt utóbbit meg is tettem.”
Két megjegyzés: A hitközség elnöke ebben az időben nem Justus, hanem Joachim Schapringer. Justus alelnök lehetett. A zsidó iskolában volt francia nyelvoktatás, a nyelvtanár a Csehországból származó Joachim Guttmann, aki később Pécs újságjának, a Fünfkirchner Zeitungnak lett a szerkesztője. Róla és a lapról még szót ejtünk a jövőben.

Forrás: Franz Metz (kiadó): Josef Angster. Das Tagebuch eines Orgelbauers, München, 2004., V. és 217. old.

Read Full Post »