Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Leopold Bloch’

Simon Engel aláírása

Simon Engel aláírása.

A híres emberek testvérei többnyire ismeretlenül, csendben a háttérben élik le életüket. Így volt ez a pécsi zsidó nagyiparos, jánosi Engel Adolf, Simon nevű öccse esetében is. Élete így jóval kevésbé dokumentált, mint az iparfejlesztő érdemeiért magyar nemességet kapó és az 1870-es évek közepén hitközségi elnökként is tevékeny Adolfé.
Simon 1822-ben született Pécsett. 1836. április 24-től 1839. április 23-ig a közeli Szigetváron Sallomon Fried műhelyében tanulta meg a sapkakészítő mesterséget. A tanoncideje lejártával – 17 évesen – visszatért Pécsre, majd hamarosan Pestre indult. A városi tanácstól 1839. május 18-án kiállított “Wanderbuch” (Vándorkönyv – a személyazonosságot igazoló dokumentum) szerint Simon közepes termetű, szőke hajú és szürke szemű, arányos orrú volt, különös ismertetőjellel nem rendelkezett.

Stand - Kappelmacher. Religion - Mosaisch

Részlet a “Wanderbuchból”: Stand – Kappelmacher. Religion – Mosaisch

Pesten beállt Jacob Bauer sapkakészítő mesterhez, azonban tőle gyenge egészségi állapota miatt már június 5-én visszaindult Pécsre, hogy gyógyíttassa magát. Andreas Genderits városi orvos megvizsgálta és 1840. november 10-én azt a szakvéleményt adta, hogy ha Simon Engel a munkája miatt erőltetni kénytelen magát, úgy idővel akár a szeme világát is elveszítheti. Mivel egy év alatt sem javult az állapota, minden további szakmai célú vándorlásról (ez volt a “Walz”, avagy a “valcolás”), ami akkor a mesterségbeli tudás bővítésének jól bevált módja volt, le kellett mondania.
De meg is kellett élnie valamiből, így iparűzési engedélyért folyamodott a városi tanácshoz. Kérelmében arra is hivatkozott, hogy édesapja, Peter Engel, 36 évet töltött Pécsett becsületesen élve, és édesanyja, Maria Süsskind, 23 éve él itt tartozásmentesen a város felé. Az engedélyt minden huzavona nélkül megkapta, melynek oka az volt, hogy ekkor épp nem akadt a városban keresztény sapkakészítő-mester.

se-pecset

Engel pecsétje.

Az alább bemutatandó végrendelet 1864 májusában kelt, az örökhagyó június 20-án elhunyt. Házasságából két fia és három lánya született. Adolf azt írta az önéletrajzában, hogy az öt félárva felnevelését minden módon támogatta.

Az eredeti német nyelvű dokumentum megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában. Saját fordításomban közlöm.

“Végrendelet

Mivel hosszabb ideje már nagyon betegnek éreztem magam, és a betegségemből való felgyógyulást Isten mindenhatóságára bízom, így családapaként kötelességemnek érzem, hogy elhalálozásom esetére rendelkezzek az aktív vagyonomról. 
Ezért ma szabad akaratomból és teljesen tiszta elmével kinyilvánítom és elrendelem az alábbi pontokat, amelyek alapján a halálom után minden örökösöm a vagyonomat örökli, és e célból itt is lejegyezem az aktíváimat és a passzíváimat.

Az aktív vagyonom:
1-ször: A nevemre a telekkönyvben bejegyzett itteni 14-es számú ház.
2-szor: Az itteni zsinagógában lévő négy ülőhely: 1 férfi- és 3 női ülőhely.
3-szor: Az itteni műhelyhez tartozó boltban, amelyet az én cégem és Bernard Weiss úr cége tart fenn, egy 3000, azaz: három ezer Forintos  alap.
4-szer: Egy 400, azaz: négyszáz Forintos aktív adósság anyósomnál, Cäcilie Rosenstocknál.
5-ször: Más aktív adósságok váltóban 200, azaz: kétszáz Forint értékben.
6-szor: Háromszáztizenkét mérő kukorica, melynek értéke mai napi áron 900 azaz: kilencszáz Forint.

Passzíváim:
1-ször: A helyi hitközségnél az ülőhelyeimen negyven-egynéhány Váltóforintos adósság.
2-szor: A helyi gyámhivatalnál egy 800, azaz: nyolcszáz Váltóforint összegű váltóadósság.
3-szor: A helyi polgári kórházban egy 420, azaz: négyszázhúsz Váltóforint összegű váltóadósság.

Ezt követően a felsorolt vagyonomról a következőképpen rendelkezem:

A) A hátrahagyott vagyonomból a fent megadott passzívák levonása után feleségem, Babetty Engel, született Rosenstock, örököljön harminc százalékot, a maradék hetven százalékot egyenlő arányban örököljék a vér szerinti gyermekeim.
B) Amennyiben feleségem, Babetty, özvegy marad, és amíg a gyermekeim is kiskorúak, az egész örökség feletti kezelési jog a feleségemnél marad, azonban gyámok felügyelete alatt. Gyámnak a bátyámat, Adolf Engel urat, David Kaufer urat és Simon Krauss urat nevezem ki.
C) Vagyonom kezelésének ideje alatt a feleségem köteles a gyermekeimet eltartani és társadalmi helyzetüknek megfelelően nevelni, amiért a teljes vagyonból befolyó jövedelem megilleti.
D) Amennyiben azonban a feleségem, Babetty, újra házasságra lépne, úgy a gyámok vonják meg tőle a vagyonkezelést, és a gyermekeim vagyonát bírósági úton biztosítsák.
E) A gyámok egyetértése nélkül a feleségem nem változtathat meg semmit a jelenlegi üzleti és vagyoni helyzetemen, sem az ingó-, sem pedig az ingatlan vagyonomban. Ellenkező esetben a gyámok kötelesek a vagyonom kezelői jogát a feleségemtől azonnal megvonni, és ezt a legjobb kezekbe helyezni.
F) Mihelyt az egyik gyermekem elérte a felnőtt kort, és őt a gyámok a belátásuk szerint képesnek tartják arra, hogy öröklött vagyonát maga kezelje, úgy a gyámoknak el kell járnia, hogy a neki járó örökséget a kezeihez kifizessék.

E meghozott rendelkezéseim legyenek mind megváltoztathatatlan érvényűek, amelyeket a jelenlévő tanúkkal együtt nevem saját kezű aláírásával megerősítek.

Pécs, 1864. május 17-én.

Simon Engel

Előttünk, mint felkért tanúk jelenlétében:
Leop. Bloch
Jakob Paunz
Ignatz Grün

A tanúk aláírásai.

A tanúk aláírásai.

Read Full Post »

szinesablakA bonyhádi Löbl Fürst (1802-185?) éveken át sikertelenül próbálkozott a pécsi betelepedéssel, míg végre a helyhatóság hozzájárult ehhez. Neve a községi jegyzőkönyv határozataiban eleinte a jiddis kiejtésnek megfelelő “First“-ként, ill. a Löbl helyett néha a “polgáribb” Leopold szerepel. Fürst Bonyhádon Salamon Deutsch textiláru-kereskedésében volt tanonc, majd pedig eladó. Az 1830-as évek közepétól többször próbált betelepedni Pécsre, ahol kérelmét rendre elutasították. De  az 1840-es évek elején elérte célját és házaló kereskedésre kapott engedélyt a várostól. Idővel otthoni árusításra, majd saját bolt nyitására is.
A pécsi zsidó községben aránylag hamar tisztséghez jutott: 1843-ban az elöljárósággal együtt megválasztott három fős “választmány” egyik tagja.
Az 1843-1844. évi türelmi adó elosztásánál a 7 fizető osztályra bontott bekebelezett tagságon belül az 5. csoportba került, tehát a szegény zsidók közé számított. 1844-ben az ideiglenes községi alapszabály megalkotását feladatul kapó bizottságban olvasható a neve. 1848-ban újra a választmány tagja. Ebben az évben már a 2. adófizető osztályba sorolták, tehát anyagi helyzete az elmúlt évek során sokat javult. 1850-ben a “vallási szabályokat” kidolgozó bizottságba delegálták.
Ebben az évben a “hagyományhű” és a “haladó” tagság közötti feszült patthelyzet következtében a pécsi izraeliták nem választottak elöljáróságot. Fürst a község “fej nélküli” bürokráciájának működését azzal segítette, hogy két hónapra díjmentesen vállalta a hús- és vágási Krajcár nyilvántartásának vezetését. Novemberben a türelmi adót szétosztó bizottságban kapott feladatot. 1851-ben is a 2. adófizető osztályba sorolták jövedelme alapján. 1852 decemberétől az állandó iskolabizottság tagja, amely az elöljáróság mellett tanácsadó testületként működött a község fenntartásában lévő elemi iskolát érintő minden kérdésben.
Az alábbi végrendelet alapján úgy tűnik, hogy nem voltak gyermekei, vagy az örökhagyáskor már nem éltek.

Az eredeti német nyelvű dokumentum megtalálható a Pécsi Zsidó Hitközség Levéltárában. Saját fordításomban közlöm. A bejegyzéshez a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában található dokumentumokat is felhasználtam.

"Lebel Firsth" - Ez nem az ő sk. aláírása - valószínűleg nem ismerte a latin betűket. A vastagabb héber "folyóírás" az ő sk. aláírása.

“Lebel Firsth” – Egy városi hivatalnok hallotta és írta így a nevet egy 1840-es átvételi elismervényre. First/Fürst  a latin betűket nem ismerte. A vastagabb héber “folyóírás” L. F. saját kezű aláírása.

 

“Végrendelet

Mivel a vagyonom az 1856. február 6-án kelt végrendelkezésem óta az állandó betegágyam miatt folyamatosan csökkent, ezért indíttatva érzem magam, hogy azt teljesen semmisnek nyilvánítsam, és ép elmével szabad akaratomból bárminemű kényszer nélkül a vagyonomról a következő rendelkezést tegyem, és ezt az alulírt tanúk jelenlétében mint megmásíthatatlan érvényűt megerősítsem.

1-ször: A helyi zsinagógában a tulajdonomban lévő huszonhetes számú férfi ülőhelyemet halálom után az itteni Kan[?] Kamejet Alap kapja meg. Ez az ülőhely éves jövedelméért az alapszabálynak megfelelően évente tartson gyász-istentiszteletet a lelkemért.

2-szor: A temetésem előtt osszanak szét 5, azaz öt Váltóforintot a szegények között, és adjanak 5, azaz öt Váltóforintot egy szegény tudósnak, aki a 30 gyásznapon teljesítse az istentiszteleteken a kötelességeket.

3-szor: Hámán testvérem mindkét lány unokája, név szerint Julia és Nenetti Friedländer, kapjon a hagyatékomból 40, azaz negyven Forintot, amely összegeket biztos módon kamatoztassák, és házasságkötésükkor adják át nekik. Ugyanígy Hámán Fürst testvérem fiú unokája, név szerint Maxim Friedländer, is kapjon 40, azaz negyven Váltóforintot, amit biztos módon kamatoztassanak, és Baranya Vármegye főrabbijának[1] belátása szerinti időpontban neki is adják oda.

4-szer: Az elsőnek megnevezett lányunokák mindegyike kapjon ezen kívül egy teljes ágyneműt, amelyet a halálom után fél éven belül a feleségem adjon át nekik.

A végrendelet részlete. (Kattintással nagyítható.)

A végrendelet részlete. (Kattintással nagyítható.)

5-ször: Megboldogult Cili testvérem árvái a halálomat követő két hónapon belül kapjanak összesen 10, azaz tíz Váltóforintot.

6-szor: A vagyonomból fennmaradó összes többi hagyatékot, a készpénzt épp úgy, mint a boltban lévő árukat, a könyvben vezetett tartozásokat és a váltótartozásokat, az arany- és az ezüstneműket, a helyi zsinagógában lévő harmincegyes számú női ülőhelyet és a ház teljes berendezést a feleségemre, Minára, született Fleschre, hagyom. Általános tekintettel arra, hogy nevezett feleségem számomra a hozományából készpénzt és tárgyi eszközöket egyaránt adott, és különös tekintettel arra, hogy szeretett feleségem a sok éven át tartó betegágyam alatt hűségesen és szorgalmasan ápolt és ellátott, ezért ép elmével kinyilvánítom ezt az utolsó és kényszermentes kívánságomat, hogy a fennmaradó vagyonomat illetően nevezett Mina nevű feleségem legyen az egyetlen és kizárólagos általános örökösöm, és a többi rokonom közül senki se éljen ez ellen kifogással semmilyen bíróságnál.

Azt, hogy a fenti megkérdőjelezhetetlen érvényű végrendelkezést önként és ép elmével tettem, saját kezű aláírásommal ezennel megerősítem.

Pécs, 1857. május 9-én.

Löbl Fürst

A fenti végrendelkezést Löbl Fürst előttünk szabad akaratából és ép elmével tette, valamint saját kezűleg írta alá. Jos. Weiss tanú, Kallman Becker tanú, Sigmund Grün tanú, J. Rothmüller tanú, David Markus tanú, Wolf Kellerth tanú, Leop. Bloch írnok.”

Fürst Löbl említése egy 1840-es városi hiatalos iratban.

“Fürst Löbl Zsidó” említése egy városi hivatalos iratban.

Read Full Post »

szinesablakA Pécsi Zsidó Község  1840-es évekből fennmaradt német nyelvű jegyzőkönyveiben többször szerepel a „Vormund”, azaz a „szószóló”, mint az elöljáróság egyik választott tisztségviselője. Dr. Schweitzer József főrabbi a pécsi zsidó közösségről írt monográfiájában (Lásd e blog „könyvek” oldalán) a tagok érdekeit képviselő bizalmi személyként határozta meg a szerepét. A “tagok” alatt csak a községbe bekebelezett izraelitákat kell érteni, azonban a pécsi lakhatási joggal bár rendelkező, de a belépési díjat még meg nem fizető „kívülállókat” (hucim) nem.

A községi jegyzőkönyvekben elsőként szereplő szószóló Salomon Kaufer textilkereskedő volt, aki 1843-ban látta el e feladatkört, majd 1844-ban újra megválasztották.

Az 1843-ra választott pécsi izr. elöljáróság tagjai. Sallomon Kaufer szószóló. a kép kattintással nagyítható.

Az 1843-ra választott pécsi izraelita elöljáróság tagjai. Sallomon Kaufer szószóló. (A kép kattintással nagyítható.)

Kaufer az 1845-ös választáson nem került be az elöljáróságba, Sigmund Grün lett a szószóló, és egy év múlva ebben a funkcióban újra az ő neve szerepel a jegyzőkönyvben. Egy határozat őt nevezi meg a Moses Hermann községi tagot sújtó pénzbüntetés behajtása kapcsán, mint a városi hatóságnak szükség esetén küldendő „asszisztenciát”. Az 1847. január elsején tartott közgyűlés a hagyományoknak megfelelően új elöljáróságot választott, de a funkcionáriusok között nincs nevesített szószóló. 1848. január 1-től azonban újra van: Eduard Schwarz. (Ő gyaníthatóan azonos Raphael Schwarz-cal, a jegyzőkönyvi határozatok egyik rendszeres aláírójával. „Eduard” névvel többet nem említtetik a dokumentumokban.)
Jelenleg nem ismert egyetlen e korból fennmaradt pécsi községi alapszabály sem, de a jegyzőkönyvekben néha rövid utalások történnek rá.  Főként az, hogy már sürgető „a kor kívánalmaihoz” való igazítása. De az is, hogy a már megválasztott elöljárónak joga volt megválasztani az első ülnököt, vagy a szószólót. Ez azt jelzi, hogy a szószóló presztízse az elöljáró első helyettesével azonos volt.

Az 1848-ra választott elöljáróság és választmány tagjainak nevei a jegyzőkönyvben. Az utolsó szószóló Edurad (Raphael?) Schwarz. (A kép nagyítható.)

Az 1848-ra választott elöljáróság és választmány tagjai a jegyzőkönyvben. Az utolsó szószóló Edurad – Raphael? – Schwarz. (A kép kattintással nagyítható.)

1849 januárjában a zsinagógai ceremónián és a vallási szokásokon „jobbítani” szándékozó, valamint a „hittörvényhű” kebelbéli tagok között már olyan nagy volt a feszültség, hogy az egyik tábor sem tudta a szükséges szavazattöbbséget biztosítani az elöljáróság megválasztásához. Emiatt az ügyek intézését kénytelenségből az egyébként is megválasztandó két templomgondnokra (gaboim), továbbá a pénztárosra és a pénzügyi ellenőrre bízták. Ebben az évben tehát nem tudunk „hivatalos” szószólóról.
1850 február elején a zsidó község a városkapitány jelenlétében és elnökletével tartotta a elöljáróságválasztást. A hat főből álló elöljáróságot a jegyzőkönyv sajátos módon a „kimutatások revizorának“ nevezi, akinek a „kedélyek megnyugtatása, a kimutatások megőrzése és rendbetétele“ lesz a feladata. Nevesített szószóló így újra nem volt köztük. Az elöljáróság formálisan ugyan létezett, de nem a korábbi évek hatásköreivel működött. Ez ugyancsak a „haladók“ és a „hagyományhűek“ között megmerevedett frontvonalra utal. A jegyzőkönyvi határozatokat ebben az évben többnyire Wiener Mayer kereskedő, a község pénzügyi ellenőre írta alá elsőként. Távollétében Sigmund Kellerth, vagy Leopold Bloch hitközségi szolga (meschubed) volt az aláíró.
A szószóló 1849-től többet már nem fordul elő a Pécsi Zsidó Község jegyzőkönyveiben.
Leopold Löw /Lőw Lipót szegedi főrabbi által jegyzett, és a “budai tanácskozáson” 1851 novemberében jóváhagyott keret-alapszabály-tervezet nem tesz említést a hitközségek elöljáróságáról írt fejezetben a szószólóról, mint megválasztandó tisztségről. Úgy tűnik, ez a feladatkör a politikai és társadalmi környezet változásai folytán okafogyottá vált.

Jakov Katz „Hagyomány és válság” című könyvében (Múlt és Jövő Kiadó, 2005) ír az askenáz zsidó közösségek életében kiemelt szerepet játszó funkcionáriusról, a stádlánról, azaz a közvetítőről, vagy másképp a szószólóról. Neki épp úgy feladata volt a keresztény világgal fenntartott kapcsolatok ápolása, mint az újak teremtése, továbbá a világi hatóságoknál a zsidó közösség, vagy akár az egyes községi tagok képviselete is. Vélhetően a pécsi izraelita szószólók is hasonló funkciókat voltak hivatottak ellátni, azonban a tényleges működésükre sem a községi, sem pedig a városi tanács iratanyagából nem ismert eddig konkrét példa.

Read Full Post »