Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Lőw Izrael’

szinesablakA zsidó községek autonómiája a 18. század végétől – II. József rendeleteitől – folyamatosan csökkent, az államigazgatás egyre több területen kívánta szabályozni és befolyásolni az izraeliták életét. Ilyen volt pl. a katonaállítás, a házasságkötés közigazgatási hatóságok által történő engedélyeztetése, a kötelező anyakönyvvezetés, vagy az általános tankötelezettség bevezetése. A 19. század közepére a zsidó elöljáróságok illetékessége a vallási ügyek – a “kultusz” – területére és a közösség életének igazgatására korlátozódott. Így vált az izraelita község (kehilá) hitközséggé.
A pécsi község jegyzőkönyvi határozataiban 1851 augusztusában jelenik meg először a “Kultusgemeinde” (= hitközség) szó, majd egyre többször. Ezzel párhuzamosan és szembeszökő módon szorul vissza a “Gemeinde“(= község) szó használata.
Az elöljáróságok egyik  feladata maradt tehát a közösség belső rendjének és fegyelmének a fenntartása. Erre több eszköz is rendelkezésükre állt: a renitens tag szóbeli, vagy írásbeli figyelmeztetése, a nyilvános (zsinagógában történő) megrovás, megszégyenítés, a pénzbüntetés, a vallási élet szolgáltatásaiból való ideiglenes kizárás, a község alkalmazottai esetén a hivatalukból való azonnali felfüggesztés, a távozásukkor ajánló bizonyítvány kiadásának megtagadása. A legerőteljesebb fegyelmezési eszköz e korban az időleges, vagy végleges herem – a kiátkozás – volt.
A testi fenyítés, a börtön, vagy végletes esetben a halálos ítélet kiszabása és végrehajtása immár a polgári büntetőbíróság kizárólagos hatáskörébe tartozott. Ezeket természetesen csak a világi törvények, nem pedig a zsidó vallási törvények, vagy a közösségi élet rendjének megsértése miatt szabták ki.
Az alábbiakban Lőw Izrael főrabbi megsértésével kapcsolatos fegyelmi ügyeket mutatok be a község jegyzőkönyvéből. Az elöljáróság kemény büntetéssel próbálta elejét venni az ilyen esetek megismétlődésének. Az első forrásban lévő zárójeles szavak az eredeti német nyelvű szövegben is zárójelben szerepelnek, mint az előttük álló héber kifejezések német megfelelői.

“1844. január 24-én a teljes község ülésén szavazattöbbséggel a következő ítéletet hozták Moses Abraham Herman ellen, mivel Moses Abraham Herman 1844. január 23-án községünk főrabbi urát a község elöljárósága jelenlétében nyilvánosan megsértette. Ezért őt az alábbi büntetésekkel sújtják: 1.) A mai naptól egy évre megvonják tőle a B. B.-t[1] (szavazási jogosultságot), azaz a Beth HaKneszetben (zsinagógában) nem szabad őt felhívni a Tórahoz és a Beth HaKneszetben (zsinagógában) nem szabad számára MiSeberahot[2] sem mondani, továbbá a Beth HaKneszetben (zsinagógában) az ülőhelyén sem tartózkodhat, hanem csak a közös padban. 2.) Eltiltják a Khile Sauchettől (a községi saktertól), sem húst, sem vágott állatot nem kaphat, és őt idegennek tekintik, azaz a mai naptól nem fizethet hozzájárulást a Koholnak (a községnek).”

A büntetőhatározat részlete. A kép kattintással nagyítható.

A büntetőhatározat részlete. A kép kattintással nagyítható.

“Rendkívüli elöljárósági ülés 1853. február 15-én.

Jos. [sic!] Löw rabbi úr az alábbi panaszt teszi a Philipp Trebitsch és Mayer Stern urak részéről őt ért becsületsértések miatt:

Szombaton, e hó 12-én, miután ugyanezen rabbi írásos megkeresésére a Nagyságos Kormánybiztos úr megtiltotta az itteni és a környéken lakó zsidóknak, hogy Szombaton és más zsidó ünnepnapokon kinyissák boltjaikat, vagy más zajt keltő tevékenységet folytassanak, és a rabbi úr ennek be nem tartása miatt segítségért fordult a Tekintetes Városkapitánysághoz, Trebitsch úr őt a következő szavakkal merészelte inzultálni:
T.: Ön aztán egy különös ember!
R.: Miért? Indokolja meg!
T: Mivel Ön  Schapringer urat nem panaszolta be a Sabbat megszentségtelenítői között.
R: Először is a [kormánybiztosi] utasítás inkább magát az elöljáróságot szólítja fel ennek közzétételére, másodszor őt nem lehet a Sabbat nyilvános megszentségtelenítőjének bélyegezni. Trebitsch úr azonban megismételte az első sértő szavait azzal a kiegészítéssel: Én éppen olyan tisztességes zsidó vagyok, mint Ön.
Stern úr épp abban a pillanatban, amikor a rabbi e beszélgetés után innen továbbindult – hogy szemléltesse a Szombat megszentségtelenítést – a szivarfüstjét tudatosan a rabbi arcába fújta.
Határozat: A két bepanaszoltnak holnap, e hó 16-án, délután 15½ órakor az elöljáróság előtt kell viselkedéséről számot adnia.”

A főrabbi panaszára felvett jegyzőkönyv részlete.

A főrabbi panaszára felvett jegyzőkönyv részlete. Kattintással nagyítható.

“Rendkívüli elöljárósági ülés 1853. február 16-án.

Mindkét tegnap bepanaszolt, Ph. Trebitsch és Mayer Stern úr, az elnökség idézésére megjelenik. Az utóbbi a vád valódiságát teljes mértékben tagadja, előadva, hogy nem volt szándékában a személyes sértés, és bizonyára dohányzott a boltjában úgy a rabbi úr elhaladása előtt, mint az után, de semmi esetre sem kihívó módon inzultálva őt, tudatosan, ahogy mondják.
Ph. Trebitsch úr elismerve a panaszt előadja, hogy a rabbi úr őt e szavakkal: „egy eleve rossz ember” már több ízben megsértette.
A bepanaszoltak eltávoznak.
Határozat: Mivel ennek az ügynek az elintézése az elöljáróságra lett bízva, mindkét bepanaszolt személynek az az ítélet kézbesítendő, hogy nekik három napon belül a rabbit a lakásán személyesen meg kell követniük, ellenkező esetben ennek szombaton a zsinagógában nyilvánosan kell megtörténnie. – Erről a rabbi úr is értesítendő.”

És az utolsó adalék ehhez az ügyhöz:

“Az elnök úr arról tájékoztat, hogy Mayer Stern úr az elöljáróság rá vonatkozó 282. jegyzőkönyvi szám alatt hozott ítéletének nem tett eleget. Erre azt a határozatot hozták, hogy neki az alábbi szigorított utasítást küldik:

Ön az e hónap 17-én kézbesített, a vonatkozó ügyben az elöljáróságnak magasabb helyről adott felhatalmazás alapján hozott ítéletnek ismeretlen okból nem tett eleget. Időközben azonban e hó 18-án a Rabbi úrtól levelet kaptunk, amelyben nem csak azt jelenti ki, hogy a panasza valós, hanem az ítélettel kapcsolatban kifejezte még az elégedetlenségét[3] is. Ennek következtében az alulírott Elöljáróság egy szigorított intézkedés meghozatalára kényszerül. Önnek most már a község három tekintélyes tagja jelenlétében kell a panaszostól bocsánatot kérnie és ezen felül 18 Forint, tizennyolc Forint, pénzbüntetést kap, melyet a község iskolaalapjának javára kell befizetnie, mint a tiszteletlen viselkedésének következményét. Megjegyzés: ha a bocsánatkérésre e hét péntek estig a panaszos úr házában a fent leírt módon nem kerül sor, úgy azt Szombaton a zsinagógában nyilvánosság előtt kell megtennie.

Kelt, 1853. február 28-án.                                                               

az Elöljáróság
J. Schapringer sk.”

A szigorított ítélet részlete. Kattintással nagyítható.

A szigorított ítélet részlete. Kattintással nagyítható.

[1] B. B. = Bal Batim, azaz a bekebelezett tag jogosítványait

[2] „Aki megáldotta” – Ezek az első szavai annak az áldásnak, melyet Sabbatkor a szent gyülekezetre, a közösség ügyeivel önzetlenül foglalkozókra mondanak. A Tórához felhívottat is ezzel az imával áldják meg Sabbatkor és az ünnepnapokon a neki felolvasott szakasz befejezése után. Jólesz Károly: Zsidó hitéleti lexikon, Bp., 1987, 135.

[3] Israel Löw nyilván jól emlékezett arra, hogy kilenc évvel korábban az őt megsértő kebelbéli tagot az akkori elöljáróság egy évre mondhatni kiközösítette (nidduj). Az aktuális ügy érintettjeit csak bocsánatkérésére kötelezték.

Read Full Post »

A Rófé Cholim adománygyűjtője a zsinagógában.

A Rófé Cholim adománygyűjtője a zsinagógában (1869)

A 19. századi hazai zsidó közösségeket megosztó kérdések egyike a “népek nyelvén” való tanulás és szólás volt. Pécsett a század közepéig tartotta magát a jiddis használata a hivatalos dokumentumokban. A község elöljárósága 1851-ben úgy döntött, hogy ezentúl a jegyzőkönyveket és a község minden egyéb könyvét, valamint a levelezést németül kell folytatni, ehhez pedig egy erre alkalmas írnokot kell alkalmazni. A héber betűkkel írt jiddis nyelvű határozatok kora ezzel véglegesen leáldozott. Löw Izrael, “a Baranya vármegye kebelében létező héber vallásúak főrabbija”, biztos nem örült ennek, mint ahogy a többi rítusbeli újításnak sem, amit az elöljárósági tagok bécsi, pesti, vagy épp nagykanizsai példák alapján bevezettek. Az ő jiddis nyelvű dróséit (Tóra-magyarázatait) már nem találták a “kor szellemének” megfelelőnek. Így 1852-ben megjelent a kiírás a pécsi német nyelvű hitszónoki állásra. Ezt be is töltöttek a csáktornyai Friedrich Mannheimerrel, aki egyben az akkor induló községi iskola igazgatói feladatait is ellátta. Az iskola héber, német és magyar nyelvet tanító tanárokat alkalmazott. Ezt a törekvést – a “népek nyelvének” megismertetését a zsidó gyerekekkel – az ortodox tábor képviselői országszerte határozattan ellenezték és elítélték.
A pécsi izraeliták korántsem voltak egységesek az újítások kérdésében, de a század derekán a község működésének fenntartásában oroszlánrészt vállaló vagyonos tagok alkották az elöljáróságot, akik a “haladás” szükségességét képviselték és a maguk eszközeivel erőteljesen szorgalmazták.  Akinek ez nem tetszett, elmehetett egy olyan községbe, ahol egy ortodox rabbi ellenőrizte a vallási előírások maradéktalan betartását, ahol tehát még nem nyíltak tátongó rések az ősi hagyomány bástyáin. Ez volt a kiút a nyomasztó lelkiismereti kényszer alól, amibe az általában szerény, vagy kifejezetten szegény körülmények közt élő hagyományhű kebelbéli tagok ilyen esetben kerültek.
A Pécsi Zsidó Község legrégibb jótékony egyesülete – a Chevra Kadisa mellett – a Rófé Cholim, a Beteggondozó Egyesület volt. Alább ennek jegyzőkönyvén keresztül szemléltetem a század közepén bekövetkező nyelvváltást a hivatalos dokumentumokban: a lap tetején még jiddis a jegyzőkönyv nyelve. Az egyesület elnöke ekkor Wiener Mayer kereskedő volt, a másik “gabe” Wolf Kellert. Figyelemre méltó, hogy ők nem héber, hanem latin betűkkel írták alá a nevüket. Volt tehát “világi” műveltségük is. Az alatta lévő, 1848 januárjában kelt és egy évre szóló megállapodás dr. Marcus Waiszmair pécsi zsidó orvossal immár német nyelven és német folyóírással készült, évekkel megelőzve az erről szóló elöljárósági döntést.
Ez a jótékony szervezet –  megszakításokkal – 1944 tavaszáig működött.

Nyelvváltás a Rófé Cholim jegyzőkönyvében.

Jiddis-német nyelvváltás a Rófé Cholim jegyzőkönyvében.

Read Full Post »

A 19. század derekán Pécsett a helyi Takarékpénztáron kívül más hitelintézet nem volt, így a polgárok felekezeti hovatartozástól függetlenül egymásnak is nyújtottak kölcsönt, amint erre a városi jegyzőkönyvek számtalan adatot tartalmaznak. A Pécsi Zsidó Község 1841-ben a zsinagóga számára kiválasztott lakóházra csak 40 konvenciós Forint foglalót tudott adni. A még hiányzó 640 Forintot egy pécsi katolikus asszonytól vette fel kölcsönként az akkor szokásos évi 6%-os kamatra. Amikor a hitelező megtudta, hogy a város hatósága a Zsidó Községet a “birtokba bevezette”, azaz a Községet az ingatlan nyilvántartási lapjára rávezették, mint új tulajdonost, rögtön kérte a hatóságot, hogy a kölcsön összegét annak visszafizetéséig “táblázzák be” az ingatlanra. Ezzel tehát meg lett terhelve a birtok, azt eladni másnak a hitel “kitáblázása” nélkül nem lehetett. Ez a hitelezőnek nyújtott biztonságot arra az esetre, ha a hitelt felvevő valamilyen oknál fogva mégsem fizetne. Az alábbi idézet az 1849-es jegyzőkönyvekből való, és Lőw Izrael megyés főrabbi hitelezői tevékenységét dokumentálja.

“Lőw Izraël azon 1.200 pengő forintokat, mellyekkel neki az 1849. eszt. Mart. 1-én kelt Adósság- és Zálog-levél szerént Thaller Mihál és Veronika hitvesek tartoznak, azoknak házára bétábláztattni kéri.”

Az eredeti jegyzőkönyv megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

LI-1849

Read Full Post »

1842. évi jegyzőkönyvek

A 19. sz. közepén a hatóságok az izraeliták közötti házasságot engedélyükhöz kötötték. Erről tanúskodik Pécs Város Tanácsa 1842. évi jegyzőkönyvének egyik bejegyzése. Ez egy-egy 1813-as, 1820-as és 1842-es rendeletre hivatkozik,

“mellyek szerént a’ zsidó Rabbinatusok az Izraelita’ személyeknek, még akkor is, midőn ezek Törvényhatóságok’ kebelén kívül tartózkodnak, az illető Törvényhatóságoktól nyert engedelem nélkül leendő házassági öszve adástól eltiltattak, pontos megtartásra ezen Tanácsot újólag figyelmeztetni legkegyelmesebben méltóztatik.”

A városi magisztrátus megjegyzése ehhez:

“melly legk[egyelmesebb] Rendeletnek megtartására a’ Rabbinus helyettese, Szommer József ezzel elutasíttatik”

A többször megismételt rendelet alapján az feltételezhető, hogy ezt valójában nem sikerült teljesen betartatni. Pécs és Baranya főrabbija – a “Rabbinus” – ekkor Lőw Izrael volt, aki a dél-baranyai Dárdáról épp 1842-ben költözött Pécsre. Az nem “nyelvbotlás” a jegyzőkönyvben, hogy Szommer József “elutasíttatik” – az értelme ekkor az volt, hogy “utasíttatik”.

Az egykori pécsi hüpe (esküvői sátor) feliratának részletei.

huepe1

Az egykori pécsi hüpe (esküvői sátor) feliratának részlete.

 

Köszönöm Nagy Imre Gábor főlevéltárosnak, hogy megkereste számomra az eredeti 1813. évi rendelet alább olvasható szövegét.

rend1 rend2

Read Full Post »

Már 1857-ben felmerült egy új zsinagóga építésének gondolata, de ez csak 1865-re ért meg.  A politikai nyomás enyhülése, a gazdasági körülmények javulása és a lélekszám szaporodása most már lehetővé tette egy reprezentatív nagy zsinagóga megépítést. Ekkor kb. 160 zsidó család élt Pécsett. (14 évvel korábban Lőw Izrael rabbi összeírása 93 családot mutatott ki.)
A város kereskedelmében és gazdaságában ekkor már egyre fontosabb szerepet játszó hitközségi tagok – pl.  Schapringer Joachim, Engel Adolf, Reinfeld Ábrahám, Krausz Ábrahám, a Justusok – nagyvonalú telekvásárlással teremtették meg az építkezés első feltételét. A zsinagóga a mai Kossuth tér keleti oldalán épült. Tervezői: Gerster Károly, Kauser Lipót és Frey Lajos pesti építészek. A munkálatokat Ivánkovics István pécsi építész vezette, a tervek felülvizsgálatát az ugyancsak pécsi Piacsek Antalra bízták.
Az avató szertartást Lőw Lipót szegedi, Dr. Jakob Henrik Hirschfeld augsburgi (korábban pécsi) és Ehrlich Ede pécsi főrabbik végezték.  Az ünnepi eseményre 1869. július 22-én / 5629. Áv 14-én került sor.
A következő bejegyzésekben a zsinagógát mutatom be részletesebben.

Forrás: Schweitzer József – A Pécsi Izraelita Hitközség története,
Budapest, 1996, 51-52. oldal

Read Full Post »

Weiszmayer Márk 1804-ben saját házában berendezendő zsinagóga létesítésre kért engedélyt a városi tanácstól. A kérelmét elutasították. Közben elhunyt Pécs ugyancsak a 18. sz. végén türelmi jogot kapott másik zsidó lakosa, Fuchs Salamon. Az árvák felnevelése érdekében Pécsre telepedett a bonyhádi származású Engel Péter, és elvette Fuchs özvegyét. (Ezzel azonban maga nem nyert türelmi jogot.)  Engel megszerezte a mai Zrínyi u. 12.  sz. alatti telken lévő házat, és 1825-től ennek egyik szobájában gyűltek össze a pécsi zsidók istentisztelet tartására. A lakás eme hitéleti funkciója egészen 1843-ig, az első zsinagóga felavatásáig fennállt.
1820 és 1840 között a magát vicerabbinak nevező Szommer József a zsidó közösség egyetlen vallási funkcionáriusa. A rituális és liturgikus feladatok ellátása mellett ő vezette a születési és halálozási bejegyzéseket. A rendezett hitközég megalapítására 1840-ben került sor. Ebből az évből származik az első Chevra  Kadisa alapszabály, és ekkor kezdi meg pécsi  működését a korábban már bemutatott Lőw Izrael, Baranya Vármegye főrabbija.
A hitközség tagjainak buzgóságát jól jellemzi, hogy három év működés után már saját zsinagógával rendelkeztek. A közösség 1841. júliusában megvette Vitéz Ferenc Citrom utcai telkét és a rajta lévő házat zsinagóga céljára átalakították. Az avatási ünnepségre 5603. év Elul havának 20. napján (1843. szeptember 15-én), a szokásos péntek esti istentisztelet előtt került sor.
Az avatási ünnepségre Lőw főrabbi alkalmi imádságos könyvet  jelentett meg, amely 9 oldalon német, 6 oldalon héber szöveget tartalmazott. Ez a pécsi Lyceum Nyomdának az első és talán egyetlen héber nyelvű terméke.
A Zrínyi utcai imaházból baldachin alatt átvitték a Tórákat az új templom kapuja elé, közben a 122., 127., 132. és 134. zsoltárt énekelték. Az új templom kapujához érve a 24. zsoltárt énekelték el. Ezután körmenet alakult a rabbival, a kántorral és a hitközség vezetőivel, akik kezükben a tórákkal háromszor körbejárták a tórafelolvasó emelvényt, miközben a 30., 90. és 91 zsoltárból énekelték a kiválasztott részleteket. A reggeli imádság hálaadó részének elimádkozása után a szokásos liturgia mellett elhelyezték a Tórákat a frigyszekrényben, majd megtartották a délutáni imádságot. Ennek végeztével mondta el Löw rabbi a templom avatására biblikus héberséggel szerkesztett imádságát, melynek befejező szakasza magyar fordításban így szól:
“Jákob ivadéka pedig találjon tetszést és jóakaratot az emberek szemében, Királyunknak, hatalmasainak és tanácsosainak szíve legyen irgalmas irántuk, hogy jót cselekedjenek még továbbra is az olyannyira megtiport Izraellel, hadd lássák mind a népek, hogy néped iránti szeretetedből igazságos embereket engedsz felettük uralkodni s tégy jót azokkal, akik velünk jót tesznek. Izrael pedig hadd éljen biztonságban és nyugalomban lakozásának földjén, a Messiásnak még napjainkban való eljöveteléig, Ámen.”

Forrás: Schweitzer József – A Pécsi Izraelita Hitközség története,
Budapest, 1996, 23-37. oldal

Read Full Post »

A hitközség első rabbija, Lőw Izrael, 1788-ban Bonyhádon született, ahol atyja dáján (a hitközség bírója) volt. Abonyban kötött házasságot. Széleskörű ismeretei a rabbinikus irodalomban általános megbecsülést szereztek számára az akkor népes abonyi gyülekezetben, ahol valószínűleg kereskedőként működött és tiszteletbeli megbízásban látta el a hitközségi pénztárnoki teendőit. Egy forrás szerint itt éri őt a boldogasszonyi hitközség meghívása rabbiszékébe. Életrajzi írásában ő erről nem tesz említést, magát dárdai és pécsi rabbiként, ill. Baranya megye főrabbijaként említi.
1826-ban kerül a dél-baranyai Dárdára (a Duna-Dráva három- szögbe, Eszéktől Északra. Ma Horvátországban van). Innen talmudtudományi levelezést folytat Szófér Mózes pozsonyi főrabbival, aki korának legnagyobb magyarországi rabbitekintélye volt. 1842-ben foglalja el a pécsi rabbiszéket.  Vallásilag a szigorúan tradicionális, ma ortodoxnak mondott, felfogás híve. Mikor Pécsre érkezik, még teljesen az ő gondolatvilágának megfelelő hitközségbe jön, de itt a világi műveltség gyors fejlődésével együtt mindinkább túlsúlyba jutnak azok a hívek, akik a liberálisabb vallásos szemlélet és gyakorlat elismerését várják a rabbitól. Így pl. ellenzi az énekkar bevezetését az istentiszteleteken, mivel ezt a hagyományokkal ellentétesnek ítéli.

Israel Löw főrabbi aláírás 1848. december  8-án

Israel Löw főrabbi aláírása 1848. december 8-án.: “Israel Löw Oberrabiner des Löb. Barany Comitat

1857-ben – a hitközség belső békéjét megőrzendő – önként nyugalomba vonul, mivel nem kívánt azoknak a kedvében járni, akik “az idők szellemének megfelelő” rabbit akartak. Búcsúbeszédében ismertette  az okokat, amik erre a lépésre késztették. “Nem vagyok – mondotta – sem filozófus, sem doktor, sem hitszónok, hanem a régi értelemben vett rabbi vagyok, s nem is akarok más lenni.” Pécsről a Nagyváradon élő fiához költözik.
50 évnyi folyamatos irodalmi munkásság után 1867-ben Lembergben jelent meg a Széfer Bét Jehuda ve- Jiszráel című kötete, amely zömében talmudtudományi értekezéseket tartalmaz és néhány prédikációt. Lőw Izrael 1869-ben hunyt el Nagyváradon.

A Pécsi Izraelita Hitközség elöljárósága Löw érdemei elismeréseképpen 1894-ben elkészítette az arcképét és a hitközségi tanácsteremben kifüggesztette.

Forrás: Schweitzer József – A Pécsi Izraelita Hitközség története.
Budapest, 1966, 44-45. oldal

Read Full Post »

Ablakrács részlete.

A pécsi zsidó családok többsége Baranya falvaiból (az első rabbi, Lőw Izrael, Dárdáról) és a tolnai Völgység zsidócentrumából, Bonyhádról költözött a városba.
A 18. század végén az első betelepülők egyike sem volt kereskedő. Az első részben említett Fuchs Salamon szűcs volt, de mivel abból megélni nem tudott, boltnyitási engedélyt kért a városi hatóságtól. Mikor ehhez majd fél év múlva hozzájárultak, az engedélyt polgárság tiltakozása miatt alig két hét múlva visszavonták. A Fuchs-szal együtt betelepedő Weiszmayer Márk a város nyilvános árverésén árendában elnyerte a zsidó konyha működtetését. Ez volt az első zsidó intézmény a városban, a család évtizedekig ragaszkodott a bérleményhez.
A 1840-re már változott a foglakozási helyzetkép: a tizenkét családfőből öt a kereskedelem valamilyen formájából élt, egy fő a zsidó konyha bérlője, és két főt iparosként jegyeztek be.
1848-ban a 45 háztartásfő közel 60 %-a kereskedelem valamilyen formájával foglalkozott (vásározók, házalók, használtruha kereskedők, terménykereskedők) és emelkedett a mesterségeket űzők aránya. A legnépszerűbb szakma a szabó volt, de akadt köztük sapkakészítő, szobafestő, címfestő, pálinkafőző, mész- és szénégető is. A zsidó értelmiséget a rabbival együtt egy tanító és egy szépírástanító képviselte.

Ablakrács a belvárosban.

Az 1840-es évek elején alakultak ki a pécsi zsidó közösség szerveződésének feltételei. A zsidó lakosok azzal fordultak a „Tekintetes Tanács”-hoz, hogy az nevezzen ki közülük egy elöljárót. Ezt a tanács nem tette meg, de megnevezett három türelmi joggal bíró személyt, akik közül maguk választhattak.
A nős férfiak vehettek csak részt a procedúrán, akik végül Fuchs Mórt választották meg. Ez volt az első lépés a szervezett hitközség megalakulásához.
1842-ben a városi tanács hozzájárult az imaház létesítéséhez, így a pécsi zsidók a Citrom utcában erre a célra telket és házat vásároltak. A templom felavatására 1843. szeptember 15-én került sor, melyen megjelentek a város más vallású tekintélyes polgárai is.

(Forrás: Radnóti Ilona: A Pécsi zsidók története I. In.: Pécsi Szemle, 1999. nyár, 11-19. oldal)

Read Full Post »