Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Lőw Lipót’

Zur-neueren-GeschichteJúda Leib Löw, alias Lőw Lipót szegedi főrabbi 1874-ben fontos dokumentumokat tett közzé a magyarországi izraeliták történetéről szóló könyvében. (A blogban már több szakaszt bemutattam belőle, legutóbb itt.) E bejegyzésben az 1840. évi XXIX. tc. előzményei ismerhetők meg Löw leírása alapján. A pécsi kereskedők és céhek már a törvény vitája alatt pánikba estek és hevesen tiltakoztak. A városi tanácstól iparűzési engedélyért folyamodó zsidók pedig az érvénybe lépett törvényre is hivatkoztak kérelmükben.

Az információk forrása: “Zur neueren Geschichte der Juden in Ungarn. Beitrag zur allgemeinen Rechts-, Religions- und Kulturgeschichte” Budapest, Ludwig Aigner, 1874. (2.) . A két törvényjavaslatot a saját fordításomban közlöm.
Az alsóház az alábbi törvényjavaslatot dolgozta ki és továbbította a főrendi táblának:

“A zsidó vallás a Birodalom területén a jövőben bevettnek nyilváníttatik, és követőik vonatkozásában megállapíttatik:
1. § A türelmi adó megszüntettetik.
2. § A zsidók a Magyar Korona országaiban a többi nem nemest megillető polgári jogok részesévé tétetnek.”

(Megjegyzéseim ehhez: Az izraelita vallás recepciójáról csak 1895-ben született döntés: az 1895. XLII. tc. A türelmi adót V. Ferdinánd 1846. évi július 27-i kelt rendeletével törölte el, a polgári jogegyenlőség pedig 1867-ben lett törvénybe iktatva.)

Ezt a törvényjavaslatot a főrendi ház nem fogadta el, ezért az alsóház az alábbi törvényszöveget dolgozta ki, és küldte 1840. április 6-án a főtáblának:

1. § A türelmi adó megszüntettetik.
2. § A zsidók az ország minden részében és vidékén, valamint a városok minden részén korlátozás nélkül lakhatnak.
3. § Megengedtetik nekik, hogy nemesi birtokokat béreljenek, és hogy nem csak urbáriális földet, hanem a szabad királyi városok minden városrészében örök tulajdonba telkeket vásároljanak.
4. § A vallásuk miatt semmilyen indokkal nem akadályoztathatnak abban, hogy gyárakat alapítsanak, vagy a kézműves mesterségüket űzzék, vagy hogy kereskedelemmel foglalkozzanak. Az általuk eddig űzött tudományokat és művészeteket ezentúl is űzhetik.
5. § A más országokból bevándorló zsidóknak bizonyítaniuk kell, hogy vagy rendelkeznek 1000 Váltóforinttal, vagy hogy képesek egy tudomány, művészet, vagy kézműves-mesterség révén magukat fenntartani
6. § Minden ezzel ellentétes törvény, szokás, rendelet és határozat megszüntettetik.”

Júda Leib Löw könyvének egyik idézett részlete.

Júda Leib Löw könyvének egyik idézett részlete.

Az 1840. május 10-én kelt királyi rezolúció a felterjesztett törvényjavaslat helyett egy másikat küldött vissza Pozsonyba. Löw szerint a nemesség emancipációt támogató tagjai csalódottan fogadták az udvar szövegváltozatát. Több küldött azon a véleményen volt, hogy ezt a leiratot tegyék ad acta, mivel ez “gúnyt űz az évszázad szelleméből”. Mások azt javasolták, előbb kérdezzék meg  erről a zsidókat.
Pozsonyban ekkor azonban csak a helyi elöljáró, M. H. Singer, tartózkodott, a hazai zsidóság más reprezentánsai nem. Singer azonnal üzent az éppen Bécsben tartózkodó sógorának, Hermann Löwynek, aki a pesti község elöljárósági tagja (parnasz) volt. Lőwy a Preßgasseban az Oppenheimer családnál lakott. Löwy talmudtudós lévén szívesen beszélgetett szobaszomszédjával, az itt hivatkozott szerzőnkkel, Júda Leib Löwvel, aki ekkor a bécsi egyetemen tanult. Löwy tudta, hogy a pesti elnök (rásekol) Joseph Löbl Boskowitz is épp Bécsben van, ezért Löw kíséretében felkereste őt, és tájékoztatta a pozsonyi fejleményekről. Hajnalban mind a hárman már postakocsiban ültek és Pozsonyba tartottak. Ott megkapták a törvénytervezet latin nyelvű szövegét, amit Löw Singer lakásán fordított németre. Ugyancsak ő javasolta a pesti izraelita képviselőknek, hogy fogadják el ezt a változatot, mivel bár a türelmi adót nem törli el, és nem biztosítja a jogegyenlőséget, de megnyitja az izraeliták előtt a szabad királyi városokat. Ezt az indoklást Boskowitz, Löwy és Singer is elfogadta, így a rendek képviselői május 12-én megszavazták a 1840. évi XXIX. törvénycikket a zsidókról:

“Addig is, mig a zsidók állapotjáról a törvény bővebben rendelkezik, ez úttal határoztatik:

1. § Mindazon zsidók, kik az Országban vagy kapcsolt Részekben születtek, valamint szinte azok is, kik az itteni lakásra törvényes úton engedelmet nyertek, ha ellenök erkölcsi magaviseletök tekintetéből bebizonyított alapos kifogás nincsen, az egész Országban és kapcsolt Részekben akárhol szabadon lakhatnak, – kivévén egyedül az 1791-dik esztendei XXXVIII. törvénycikkelyben említett bánya-városokat s azon helyeket, mellyekből a bányák és bányászi intézetek tekintetéből törvényes régi szokás mellett jelenleg kizárva vannak.
2. § A fenálló feltételek mellett gyárokat a zsidók is állíthatnak, kereskedést és mesterségeket akár maguk kezükre, akár vallásukbeli legények segítségével is üzhetnek, s ifjaikat ezekben taníthatják, – azon tudományokat pedig és szép mesterségeket, miknek gyakorlatában eddig is voltak, ezután is gyakorolhatják.
3. § Egyébiránt köteleztetnek, hogy állandó vezeték- és tulajdon nevekkel éljenek, a születendők pedig vallásuk papjai által vezetendő anya könyvben bejegyeztessenek; – továbbá kötelesek
4. § Minden okleveleket és szerződéseket a hazában és a kapcsolt részekben divatozó élőnyelven szerkeztetni.
5. § A mennyiben az izraeliták polgári telkeknek (fundus) szabad szerezhetése gyakorlatában lennének, az illy városokban ezen gyakorlat jövendőre nézve is megállapíttatik.
6. § Minden ezen törvénynyel ellenkező törvény, szokás, rendelet vagy határozat eltörültetik és megszüntetik.”

(Forrás: www.1000ev.hu)

Read Full Post »

szinesablakA Pécsi Zsidó Község  1840-es évekből fennmaradt német nyelvű jegyzőkönyveiben többször szerepel a „Vormund”, azaz a „szószóló”, mint az elöljáróság egyik választott tisztségviselője. Dr. Schweitzer József főrabbi a pécsi zsidó közösségről írt monográfiájában (Lásd e blog „könyvek” oldalán) a tagok érdekeit képviselő bizalmi személyként határozta meg a szerepét. A “tagok” alatt csak a községbe bekebelezett izraelitákat kell érteni, azonban a pécsi lakhatási joggal bár rendelkező, de a belépési díjat még meg nem fizető „kívülállókat” (hucim) nem.

A községi jegyzőkönyvekben elsőként szereplő szószóló Salomon Kaufer textilkereskedő volt, aki 1843-ban látta el e feladatkört, majd 1844-ban újra megválasztották.

Az 1843-ra választott pécsi izr. elöljáróság tagjai. Sallomon Kaufer szószóló. a kép kattintással nagyítható.

Az 1843-ra választott pécsi izraelita elöljáróság tagjai. Sallomon Kaufer szószóló. (A kép kattintással nagyítható.)

Kaufer az 1845-ös választáson nem került be az elöljáróságba, Sigmund Grün lett a szószóló, és egy év múlva ebben a funkcióban újra az ő neve szerepel a jegyzőkönyvben. Egy határozat őt nevezi meg a Moses Hermann községi tagot sújtó pénzbüntetés behajtása kapcsán, mint a városi hatóságnak szükség esetén küldendő „asszisztenciát”. Az 1847. január elsején tartott közgyűlés a hagyományoknak megfelelően új elöljáróságot választott, de a funkcionáriusok között nincs nevesített szószóló. 1848. január 1-től azonban újra van: Eduard Schwarz. (Ő gyaníthatóan azonos Raphael Schwarz-cal, a jegyzőkönyvi határozatok egyik rendszeres aláírójával. „Eduard” névvel többet nem említtetik a dokumentumokban.)
Jelenleg nem ismert egyetlen e korból fennmaradt pécsi községi alapszabály sem, de a jegyzőkönyvekben néha rövid utalások történnek rá.  Főként az, hogy már sürgető „a kor kívánalmaihoz” való igazítása. De az is, hogy a már megválasztott elöljárónak joga volt megválasztani az első ülnököt, vagy a szószólót. Ez azt jelzi, hogy a szószóló presztízse az elöljáró első helyettesével azonos volt.

Az 1848-ra választott elöljáróság és választmány tagjainak nevei a jegyzőkönyvben. Az utolsó szószóló Edurad (Raphael?) Schwarz. (A kép nagyítható.)

Az 1848-ra választott elöljáróság és választmány tagjai a jegyzőkönyvben. Az utolsó szószóló Edurad – Raphael? – Schwarz. (A kép kattintással nagyítható.)

1849 januárjában a zsinagógai ceremónián és a vallási szokásokon „jobbítani” szándékozó, valamint a „hittörvényhű” kebelbéli tagok között már olyan nagy volt a feszültség, hogy az egyik tábor sem tudta a szükséges szavazattöbbséget biztosítani az elöljáróság megválasztásához. Emiatt az ügyek intézését kénytelenségből az egyébként is megválasztandó két templomgondnokra (gaboim), továbbá a pénztárosra és a pénzügyi ellenőrre bízták. Ebben az évben tehát nem tudunk „hivatalos” szószólóról.
1850 február elején a zsidó község a városkapitány jelenlétében és elnökletével tartotta a elöljáróságválasztást. A hat főből álló elöljáróságot a jegyzőkönyv sajátos módon a „kimutatások revizorának“ nevezi, akinek a „kedélyek megnyugtatása, a kimutatások megőrzése és rendbetétele“ lesz a feladata. Nevesített szószóló így újra nem volt köztük. Az elöljáróság formálisan ugyan létezett, de nem a korábbi évek hatásköreivel működött. Ez ugyancsak a „haladók“ és a „hagyományhűek“ között megmerevedett frontvonalra utal. A jegyzőkönyvi határozatokat ebben az évben többnyire Wiener Mayer kereskedő, a község pénzügyi ellenőre írta alá elsőként. Távollétében Sigmund Kellerth, vagy Leopold Bloch hitközségi szolga (meschubed) volt az aláíró.
A szószóló 1849-től többet már nem fordul elő a Pécsi Zsidó Község jegyzőkönyveiben.
Leopold Löw /Lőw Lipót szegedi főrabbi által jegyzett, és a “budai tanácskozáson” 1851 novemberében jóváhagyott keret-alapszabály-tervezet nem tesz említést a hitközségek elöljáróságáról írt fejezetben a szószólóról, mint megválasztandó tisztségről. Úgy tűnik, ez a feladatkör a politikai és társadalmi környezet változásai folytán okafogyottá vált.

Jakov Katz „Hagyomány és válság” című könyvében (Múlt és Jövő Kiadó, 2005) ír az askenáz zsidó közösségek életében kiemelt szerepet játszó funkcionáriusról, a stádlánról, azaz a közvetítőről, vagy másképp a szószólóról. Neki épp úgy feladata volt a keresztény világgal fenntartott kapcsolatok ápolása, mint az újak teremtése, továbbá a világi hatóságoknál a zsidó közösség, vagy akár az egyes községi tagok képviselete is. Vélhetően a pécsi izraelita szószólók is hasonló funkciókat voltak hivatottak ellátni, azonban a tényleges működésükre sem a községi, sem pedig a városi tanács iratanyagából nem ismert eddig konkrét példa.

Read Full Post »

Pécsi jád.

Folytatom a Lőw Lipót szegedi rabbi által jegyzett, és a magyarországi zsidó községek számára irányadónak szánt alapszabály-tervezet fordítását. E szakaszban a hitközségi tagságról van szó. Ha az alább közölt szakaszt összehasonlítjuk a pécsi zsidó közösségnek az 1840-es években alkalmazott gyakorlatával, akkor láthatjuk, hogy Lőw jelentős változásokat javasolt. A Pécsi Zsidó Hitközség az 1850-es évek elején jegyzőkönyvben is dokumentáltan ennek szellemében változtatott az addigi helyi gyakorlaton.

“Minden izraelita a lakóhelye szerinti hitközség tagja kell legyen. Ha nincs helyben hitközség, úgy a legközelebbi hitközségbe kell magát bekebeleztetnie.

Mihelyt egy izraelita egy helységben tartósan letelepszik, be kell kebeleztetnie magát a hitközségbe. A hitközség kötelékébe történő bekebelezést nem szabad tőle megtagadni, mihelyt igazolja, hogy hatósági hozzájárulással telepedett le. Ennek igazolása hiányában senkit sem szabad bekebelezni.

A bekebelezési díjat a speciális községi alapszabály határozza meg, azonban e címen nem szabad 100 Forintnál többet megállapítani. E bevásárlási díj egyik fele a községi pénztárt, a másik az iskolapénztárt illeti.

Egy családfő felvétele a hitközség kötelékébe az önállótlan gyermekei bekebelezését is maga után vonja, anélkül, hogy ezért külön díjat kellene fizetni.

Egy olyan helységben, ahol hitközség létezik, az ott élő, de be nem kebelezett izraelitáknak (hucimok) közvetlenül e jelen alapszabály kihirdetése után a fenti rendelkezéseknek megfelelően be kell kebeleztetniük magukat, és őket haladéktalanul fel kell venni a hitközség kötelékébe.

A hitközség tagjairól az elöljáróságnak nyilvántartást kell vezetnie.”

Az idézett mű: Leopold Lőw “Zur neueren Geschichte der Juden in Ungarn. Beitrag zur allgemeinen Rechts-, Religions- und Kulturgeschichte”, Budapest, Ludwig Aigner, 1874. (2.)

Az idézett szakasz részlete.

Az idézett szakasz részlete.

Read Full Post »

Lipot_Loew

Lőw Lipót (1811-1875)

Az előző bejegyzésben megkezdtem a Lőw Lipót szegedi főrabbi által jegyzett, és a “budai tanácskozás” által 1851 novemberében jóváhagyott keret-alapszabály tervezet kiválasztott fejezeteinek fordítását és közzétételét. Imol az újabb részlet a hitközségek felosztásáról és kötelezően fenntartandó intézményeikről.
A fordításomból a paragrafusszámokat kihagytam: a laikus olvasónak felesleges információ, a történész meg bármikor könnyedén utána tud járni, ha ilyen mélységig érdekli a szóban forgó dokumentum.
Az idézett szakasz megtalálható: Leopold Lőw “Zur neueren Geschichte der Juden in Ungarn. Beitrag zur allgemeinen Rechts-, Religions- und Kulturgeschichte”, Budapest, Ludwig Aigner, 1874. (2.)
A kép forrása: Wikimedia Commons

“Az izraelita hitközségek  ö n á l l ó   és  f i ó k-községekre oszlanak.
Egy önálló községnek az alábbi intézményekkel kell rendelkeznie:

1. zsinagóga
2. eme alapszabály szerint működő iskola
3. előírásszerű anyakönyvek
4. temető
5. eme jelen alapszabály előírásai szerint működő rabbinátus
6. előimádkozó
7. sakter
8. női fürdő (mikve, alámerülő hely)

A fiókközségeknek a közösségi istentisztelet számára egy imádkozó helyiséget és egy előimádkozót kell kapniuk.
Ha a közös istentiszteletet bérelt helyiségben tartják, ezáltal a hitközség önállósága nem szakad meg.
A 600, vagy a feletti lélekszámú községeknek a politikai hatóság előírja, hogy alakuljanak önálló hitközséggé, és hozzák létre az intézményeiket.
Azokban a helységekben, ahol az izraelita lakosság létszáma kevesebb, mint 600, de több mint 100, és nem alakítanak önálló hitközséget, ott fiókközséget kell létrehozni, amelynek a vármegye legközelebbi önálló hitközségéhez kell csatlakoznia, és a szükségletek, valamint a taglétszám arányában hozzá kell járulnia azoknak az intézmények fenntartásához, amelyekkel maga nem rendelkezik. A hozzájárulás mértékét a speciális községi alapszabály határozza meg.
Ahol a lakosság kevesebb, mint 100 lélek, és nem alakítanak önálló hitközséget, ott a családoknak a legközelebbi hitközségbe kell magukat bekebeleztetni.
Minden izraelita hitközségnek joga és kötelessége, hogy hivatali pecséttel rendelkezzen, amellyel a község minden hivatalos iratát el kell látni. A pecsét felirata: Az N-i Izraelita Hitközség / Fiókközség pecsétje. A pecséten alkalmazható az izraelita vallás egyik jelképe.
A község pecsétjét a községi irodában kell őrizni.”

Az keret-alapszabály tervezetének egy részlete.

Az keret-alapszabály tervezetének egy részlete.

Read Full Post »

Zur-neueren

Szerző: Leopold Lőw, Kiadó: Ludwig Aigner

E blogban már többször esett szó a pécsi zsidó község tagjai között a 19. század közepén pattanásig feszült helyzetről, amely az ortodox főrabbi és támogatói, valamint  főként ceremoniális kérdésekben változtatani szándékozó, főként fiatalabb, és/vagy bécsi-pesti tapasztalatokkal rendelkező kebelbéli tagok között támadt. Ez az éveken át húzódó elszánt egymásnak feszülés a zsidóságot jellemző országos helyzet pécsi leképződése volt.
A kormányzat 1851. őszén Budára egy izraelitákból álló tanácskozást hívott össze, hogy az a hazai zsidóságot érintő megoldandó feladatokról javaslatokat tegyen. A hét fős vegyes bizottság tagja volt Schwab Lőb pesti, Lőw Lipót szegedi, Freyer S. Jakab győri és Zipser Mayer székesfehérvári rabbi, továbbá három “laikus”: Kassowitz J. H. az iskolaalap bizottságának elnöke, dr. Löblin Ignác budai orvos és dr. Schwimmer Dávid pesti orvos. Hozzájuk csatlakozott később Barnay Ignác, a pesti hitközség titkára is. Ők 1851. november 17. és 23. között megtárgyalták a Lőw által összeállított és a magyarországi zsidó hitközségek számára iránymutatónak szánt, 285 §-ból álló alapszabály-tervezetet. Ez reményeik szerint királyi pátensként lépett volna életbe.
Lőw Lipót, aki a 2. pécsi zsinagóga felavatásán magyar nyelvű ünnepi beszédet tartott, ezt a tervezetet teljes egészében közli a “Zur neueren Geschichte der Juden in Ungarn. Beitrag zur allgemeinen Rechts-, Religions- und Kulturgeschichte” című művében. Az első kiadás 1870-ben (?) jelent meg, a második 1874-ben.
Bár királyi pátens nem lett az elkészített “keret-alapszabályból”, de hatott a később neológnak (vagy kongresszusinak) nevezett zsidó hitközségek belső rendjére, működésére.
A következőkben azt mutatom be saját fordításomban (a paragrafusszámok elhagyásával), hogy a fenti bizottság tagjai mit gondoltak fontosnak a hitközségekről és működésükről rögzíteni.

“A Magyar Királyság izraelita hitközségei olyan testületek, amelyeknek tagjai mint izraeliták egyesülnek, hogy a törvény védelme és a kormányzat felügyelete alatt vallási szükségleteiket kielégítsék. 
Minden egyes izraelita hitközség  megkapja a jogi személyeket illető testületi jogot.
Minden már fennálló, vagy a következőkben megalapítandó izraelita hitközség köteles az összes szavazati joggal rendelkező tag részvételével tartott közgyűlésen egy bizottságot választani, amely megalkotja e jelen alapszabály általános előírásainak megfelelő speciális hitközségi alapszabályt, és azt a kerületi kormányzatnak engedélyezés céljából benyújtja. Amennyiben ez e jelen alapszabály megjelenését követő hat hónapon belül nem történik meg, úgy a vármegye vezetése, vagy a polgármester jelöl ki egy bizottságot a speciális alapszabály kidolgozására.
E jelen alapszabály előírásainak figyelembevételével minden helység izraelita lakosaink – lélekszámuktól függetlenül – megengedett, hogy megalakítsák saját önálló hitközségüket, vagy fiók-hitközségüket.

A tervezet szövegének részlete a hitközségekről.

Az alapszabály-tervezet szövegének részlete a hitközségi alapszabály megalkotásáról.

A tervezett megalakulást a vármegye vezetésének, a közvetlenül a főispán alá rendelt szabad királyi városokban pedig a polgármesternek előzetesen írásban kell bejelenteni. A megalakulás a vármegye vezetője, vagy a polgármester, vagy az általuk kiküldött hivatalnok elnöklete alatt történik.
A megalakulásról és az ennek során elfogadandó alapszabályról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet a jelenlévő tagok és az elnöklő kormányhivatalnok aláírnak. A jegyzőkönyv pontos másolatát csatolni kell az alapszabályhoz, amelyet megerősítés céljából fel kell terjeszteni a körzeti kormányzathoz.
A községi tagok többségének akarata a hitközség megalakításáról, valamint az általuk megalkotott és a körzeti kormányzat által megerősített alapszabály a kisebbségre is kötelező érvényű.
E g y  helységben csak  e g y  izraelita hitközség létezhet.”

(folytatása következik)

Forrás: Újvári Péter (szerk.): Magyar Zsidó Lexikon, 1929, Budapest, 150. o.

Read Full Post »

Már 1857-ben felmerült egy új zsinagóga építésének gondolata, de ez csak 1865-re ért meg.  A politikai nyomás enyhülése, a gazdasági körülmények javulása és a lélekszám szaporodása most már lehetővé tette egy reprezentatív nagy zsinagóga megépítést. Ekkor kb. 160 zsidó család élt Pécsett. (14 évvel korábban Lőw Izrael rabbi összeírása 93 családot mutatott ki.)
A város kereskedelmében és gazdaságában ekkor már egyre fontosabb szerepet játszó hitközségi tagok – pl.  Schapringer Joachim, Engel Adolf, Reinfeld Ábrahám, Krausz Ábrahám, a Justusok – nagyvonalú telekvásárlással teremtették meg az építkezés első feltételét. A zsinagóga a mai Kossuth tér keleti oldalán épült. Tervezői: Gerster Károly, Kauser Lipót és Frey Lajos pesti építészek. A munkálatokat Ivánkovics István pécsi építész vezette, a tervek felülvizsgálatát az ugyancsak pécsi Piacsek Antalra bízták.
Az avató szertartást Lőw Lipót szegedi, Dr. Jakob Henrik Hirschfeld augsburgi (korábban pécsi) és Ehrlich Ede pécsi főrabbik végezték.  Az ünnepi eseményre 1869. július 22-én / 5629. Áv 14-én került sor.
A következő bejegyzésekben a zsinagógát mutatom be részletesebben.

Forrás: Schweitzer József – A Pécsi Izraelita Hitközség története,
Budapest, 1996, 51-52. oldal

Read Full Post »