Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Pécsi Kereskedők Testülete’

A pécsi zsinagóga bemutatása során kitértem az északi külső fal egyik emléktáblájára, megfogalmazva a kérdést, hogy a Pécsi Kereskedők Testületének e kegyeleti megnyilvánulása vajon őszinte-e? A levéltárban lévő anyag áttanulmányozása révén arra jutottam, hogy ez a tábla vagy képmutatásról, vagy súlyos amnéziáról tanúskodik.
Ezt a véleményemet most új, korabeli forrás megismerése után módosítom: az Új Dunántúl 1945. január végén arról tudósít, hogy a fenti testület tisztújító közgyűlést tartott, melynek során a korábbi elnökség lemondott. Ez volt az a garnitúra, amely az 1944-es “keresztény-nemzeti átállás” során a  zsidó üzletek árukészleteinek és maguknak az üzleteknek a szétosztásában a Dr. Esztergár Lajos polgár- mester vezette közigazgatási apparátus egyik szakmai tanácsadójaként, és a helyi kereskedelmet érintő döntések elővéleményezőjeként működött. (A másik két ilyen instancia a Baross Szövetség, valamint a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara volt.)
Az új vezetőségbe az egyik alelnök, Viasz Béla, révén izraelita vallású személy is bekerült, és a szakmai képviseletnek ismét lehettek zsidók tagjai is – miután 1944-ben kizárták őket. Ezek alapján az a véleményem, hogy az emléktáblát a munkaszolgálatból és a deportációból visszatért hitközségi tagok kezdeményezésére készítették, és a szakmai szervezet elvileg keresztény, gyakorlatilag ki tudja milyen többsége ezt nem merte, vagy akarta megakadályozni.
A visszatérők már 1944. decemberében megszervezték a Pécsi Zsidó Tanács Vagyonmentő Osztályát, és ez a következő hónapokban a leltározások után visszavette az 1944 tavaszán keresztény vezetésűvé vált zsidó tulajdonú üzleteket.

E témával kapcsolatban érdemes felidézni Bibó István értékelését a zsidóellenes törvényekről:

“(…) E törvények (…) széles középosztályi, kispolgári és kispolgárosodó rétegek számára azt a lehetőséget jelentették, hogy személyes erőfeszítés nélkül, az állam jóvoltából, mások kialakult egzisztenciájának a rovására maguknak új, sokkal előnyösebb egzisztenciákat alapíthattak, anélkül, hogy mindennek valami igazi és átfogó társadalmi cél valami komolyabb igazolást adott volna. (…) Ettől kezdve szokták meg a magyar társadalom széles rétegei azt, hogy nemcsak munkával és vállalkozással lehet egzisztenciát alapítani, hanem úgy is, hogy valaki másnak a már kialakított egzisztenciáját kinézi magának, s azután az illetőt feljelenti, nagyszülőit kikutatja, állásából kidobatja, üzletét kiigényli, őt magát esetleg internáltatja, egzisztenciáját pedig birtokba veszi. Ezek a lehetőségek egyrészt napfényre hozták, másrészt tovább súlyosbították a magyar társadalom erkölcsi süllyedésének a folyamatát, s e társadalom tekintélyes hányadának mohó kapzsiságáról, képmutató gátlásmentességéről vagy a legjobb esetben is rideg törtetéséről olyan megdöbbentő képet mutattak, ami nemcsak az érintett zsidók számára jelentett el nem felejthető megrázkódtatást, hanem egyáltalán minden jobb érzésű magyar számára is. (…)”

(Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. In: Bibó István: Válogatott tanulmányok. Második kötet 1945-1949. Szerk.: Vida István. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986.)

Read Full Post »

A pécsi zsinagóga északi falán lévő egyik emléktábla bemutatásakor jeleztem, hogy utána szeretnék nézni, mi az igazság az emléktábla szövegével kapcsolatban. Időközben átnéztem a levéltári anyagokat és más korabeli forrásanyagot is és az alábbiakra jutottam:
A “Dunántúl” napilap 1944. április 23-i számának 5. oldalán “A Pécsi Kereskedők Testülete a pécsi-baranyai kereskedelem szolgálatában” című terjedelmesebb írásban az áll, hogy “már korábban is biztosították itt a keresztény kereskedők maguknak a majoritást.” Majd az “új idők” változásaival kapcsolatban megtudható, hogy “a testületnek zsidó tagja nem lehet.
E lapszám 4. oldalán egész oldalas riport olvasható Kunder Antal kereskedelem és közlekedésügyi miniszterrel, aki kommentálta az április 21-én megjelent 1600/1944.M.E. számú rendeletet a zsidó üzletek bezárásáról: “A honvédelemre és a közgazdaságra egyaránt veszélyes zsidó  üzérkedés miatt kellett bezárni a zsidó üzleteket.” Majd: “Mert kell, hogy a keresztény magyar kereskedőtársadalom a helyzet magaslatára emelkedjék.”  A miniszter rendelettel kapcsolatos záró gondolata pedig ez volt: “Ez a munka, amire vállalkoztunk, a kereskedelem teljes megtisztítása a zsidóktól, elsőrendű nemzeti feladat, a szó szoros értelemben vett harc az ország jobb jövőjéért.”
A Pécsi Kereskedők Testületéről szóló cikk helyi szintű rímelő válasz Kunder miniszter interjújára, amelyből kiderül, hogy e szervezet kész Pécsett és Baranyában a kormány célkitűzéseinek megvalósításához a maga hazafias munkáját és elkötelezett hozzájárulását biztosítani.
A Baranya Megyei Levéltárban mintegy 700 dokumentum található a zsidó üzletek kiigénylésével kapcsolatban. A kérelmek kb. 2/3-a pécsi  kereskedőktől származik. (A többi iparosoktól, közületektől, nincstelenektől, stb.) Remélem, eljutok a pécsi zsidóság történetének kronológikus bemutatásában 1944-ig, amikor több ilyen levelet is közlök teljes terjedelemben. Ezek egyértelműen bizonyítják, hogy a maguk “őskeresztényi” mivoltát erősen kihangsúlyozó kereskedők egyáltalán nem sajnálták a zsidó szaktársaik eltávolítását az üzleteikből és a “zsidókérdés radikális megoldását”. Sőt, megelégedéssel nyugtázták azt, hiszen az üzlethelyiségek és az árukészletek várományosai első sorban ők voltak.
Ezek alapján megállapítható, hogy az emléktábla készíttetői vagy súlyos amnéziában szenvedtek a maguk 1944-es magatartását illetően, vagy felállították a képmutatás emlékművét.

Read Full Post »

Ebben a bejegyzésben a zsinagóga északi falán elhelyezett újabb emléktáblával ismerkedünk meg.
Emelte a Pécsi Kereskedők Testülete 1945. május 30-án. Az első gondolatom az volt, hogy ez milyen szép dolog, de aztán hamar jött más gondolatom, konkrétan, hogy a kegyeletüket így lerovó pécsi keresztény kereskedők közül vajon hányan álltak sorba a pécsi  “zsidótalanítást” hivatali apparátusával levezénylő Esztergár Lajos polgármester irodája előtt, hogy a zsidónak minősített, már Pécsett is sokszorosan és végtelenül megalázott, majd a Német Birodalomnak kiszolgáltatott embertársaik (korábbi iskolatársaik, szomszédaik, üzletfeleik, stb.) boltjait, raktárkészleteit, valamint egyéb ingó és ingatlan vagyonát gátlástalanul a maguk és kedves családjuk gyarapítására megszerezzék? A “konkurenciájuk” egy része a gettó felállításával, majd a deportálással örökre eltűnt, a vagyonuk meg “itt maradt”…
Szeretnék egyszer még eljutni a levéltárba és egy kicsit beleolvasni a korabeli dokumentumokba, hogy kiderüljön mennyire őszinte ez az emléktábla.  Lehet, hogy csak egy szégyenletes fügefalevél?

Időközben az emléktáblával kapcsolatban ez, majd ez a bejegyzés született.

Read Full Post »