Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘pécsi zsidó temető’

az első pécsi mártíremlék.

a T Az első pécsi mártíremlék.

A munkaszolgálatból és a deportálásból Pécsre visszatért zsidók először a zsinagógában állítottak egyszerű közös emléket a vészkorszakban elpusztított hozzátartozóiknak. Ez a szentélytértől jobbra és balra a falakon máig meglévő, fekete gyászfátyollal körbevont két szöveges fatábla. Ezek mutatták az aktuális ünnepet – itt a felső sorban “Hág hápészach” vagyis pészach ünnepe olvasható – és az alsó sorban a Tórából az aktuális heti szakaszt – itt épp “Simni” áll Mózes III. könyvéből. (Köszönöm ezúton is, hogy a bejegyzés olvasói közól többen is segítségemre voltak a kép szövegének értelmezésében. A fotó kattintással nagyítható.)
A pécsi zsidó közösség maradékaiból és a máshonnan Pécsre költöző zsidók 1948-ban avatták fel a temetőben lévő mártíremléket, melynek tervezője a Bauhaus-alapító Walter Gropius irodájában is dolgozó pécsi Forbát (Füchsl) Alfréd. (Neki 1938-ban sikerült Svédországban állást kapnia, a pécsi rokonsága Auschwitzban elpusztult.)
A odaveszettekre való közösségi emlékezés következő lépcsőjének az 1950-re összeállított Könnyek Könyve tekinthető, melyről egy korábbi bejegyzésben több fotót is közzé tettem.
A túlélők közül sokan személyes emléket is állítottak szeretteiknek, ha ők már nem nyugodhattak a pécsi családi sírban. Így a zsidó temetőben mintegy 140-150 olyan sírkő található, amely azok nevét is őrzi, akik nem tértek vissza a munkaszolgálatból, vagy a deportálásból. Ezek közül – pars pro toto – alább bemutatok húszat. A képek kattintással nagyíthatók.

martir20

martir1

martir2

martir3

martir4

martir5

martir6

martir7

martir8

martir9

martir10

martir11

martir12

martir14

martir15

martir16

martir17

martir18

martir19

martir21

Read Full Post »

fatörzsEbben a bejegyzésben rövid időre újra a pécsi zsidó temetőbe látogatunk. De beszéljen inkább Weisz Gábor (1857 – 1943), a pécsi hitközség egykori titkára: “Egyformán pihennek a hazatértek, jól megférnek egymással, nincs harag és versengés, megbékélt valamennyi. (…) Az emberi mulandóságról való megszomorító tudat és hangulat fog el bennünket, elgondolva mennyi lelki nagyság, családi boldogság, de egyben mennyi szenvedés és bánat rejlik ezen besüppedt hantok alatt. Itt nyugszanak a férfiak, akik a város első lakói voltak. A kegyelet mélységes átérzésével említjük nevüket, akik kénytelenek voltak a helyi hatóságokkal kiharcolni letelepedési lehetőségüket.”
Az első pécsi zsidók érték el a magisztrátusnál, hogy messze az akkori várostól, egy legelőnek használt területen temetőt létesíthessenek és azt bekeríthessék. Körülbelül ebben az időben indult növekedésnek az a nyárfa, melynek hatalmas tönkje ma a sírokhoz vivő út szélén fogadja a látogatókat. A törzs terméskövekkel és virágokkal díszített csonkján réz emléktábla reflektál a fa és a pécsi zsidó közösség pusztulására.
Forrás: Weisz Gábor: Látogatás a pécsi zsidó sírkertben, Pécs, 1940, 7-8. oldal.

text

A kép kattintással felnagyítható.

A nyárfa csonkja 2013. március 28-án, a tavaszi télben.

 

Read Full Post »

eiznerA pécsi hitközség nyugalmazott főtitkára, Weisz Gábor, 83 éves korában a Chevra Kadisa kiadásában jelentette meg utolsó publikációját “Látogatás a pécsi zsidó sírkertben” címmel.  A munka bár csak 17 oldalas, de fontos forrása a pécsi zsidók társadalmi integrációjának, és a hitközség belső életéhez is tartalmaz adatokat.
A kiadványban nem szerepel a megjelenés évszáma, de a Chevra Kadisa elnökségét 1940-es évszámmal mutatja be, és okkal feltételezhető, hogy ezzel az akkori jelen állapotát rögzítette.
Weisz Gábor virtuális sétája időben 1800-ban kezdődik, amikor csupán egy-két zsidó család élt  a Mecsek alján. “Még meghalni sem volt tanácsos Pécsett. Nem volt temetőhelyük sem, ennek hiányában vagy Baksára, vagy Bonyhádra voltak kénytel- enek halottaikat szállítani.” – írja.
A dolgozat első része – mintegy a témába való bevezetésként – a pécsi zsidó temető létrejöttét és területének folyamatos gyarapodását, valamint a Szentegylet megalakítását mutatja be. Ezt követően pedig “belépünk az örök élet házába, valóságos csodakert, a kertészet remekeivel díszített virágok, gyönyörűen gondozott utak, művészi kivitelű emlékkövek tárulnak a szemünk elé. A levegő is hűvösebb, a napsugár is fátyolosabb a melankólia átérzésében.”
Ebben a második részben, a téma tulajdonképpeni kifejtésében, sorra olvashatók mindazon zsidó férfiak nevei, a városban az első letelepedési engedélyt megszerző Weiszmayer Márktól kezdve, akik fontos feladatokat láttak el a helyi  közösség életében: a hitközségi elnökök és titkárok, a Chevra elnökök és gondnokok, a főrabbik, a tanárok, sikeres vállalkozók, kiemelkedő adományozók, stb.
A befejező szakaszban átérződnek az 1938-as első, és 1939-es második zsidóellenes törvény, az egyre erősödő zsidóellenes közhangulat, valamint a zajló háború okozta mindennapi nyomasztó gondok, az aggódás a jövőért:
“A sírlátogatást befejeztük. Az élők mélységes kegyelettel búcsúznak az örökpihenőktől. Oh hányan irigylik azokat, akik már édesen nyugszanak, és nem éreznek semmit a ma tobzódó emberi gyűlölködésből, mely megcsúfolja az Isten képmására teremtett embert, az isteni lelket, melyet égi kéz oltott beléje.
Járjátok a temetőt, ápoljátok az Ősök iránti kegyeletet!
Az elmúlás gondolata megnyugvást ad, meggyógyítja a vérző sebeket. Ott fenn nincs fájdalom, nincs szenvedés, hanem csak a tiszta fénylő igazság szemléletének boldogsága.”
Weisz Gábor abban a kegyelemben részesült, hogy még időben – 1943. november 5-én – meghalhatott.

cimlap

Read Full Post »

Herschl Nátán, az első beremendi családfők egyike, aki “Toleranz-Tax”-ot , azaz türelmi adót fizetett Binjamen Löblnek, a baranyai zsidók közül megbízott “Juden Perceptor”-nak, azaz adószedőnek. (18. sz. vége)

Beremend nemcsak Baranya, hanem egyben az ország legdélibb csücskében található, határátkelő Horvátországba. Ha áthaladunk a településen három különböző keresztény egyház (evangélikus, katolikus, református) templomát is láthatjuk, de a 18-19. században bizonyára éltek itt szerb ortodoxok is, és egészen bizonyosan zsidók. A kis helyi zsidó közösség a közeli Siklós, Eszék, Pécs, Mohács és egyéb nagyobb települések elszívó hatására már jóval 1944 előtt megszűnt.

Az egyik beremendi sírkő részlete.

Ha valaki kíváncsi lenne a beremendi zsidó temetőre, azt Beremenden már nem találná. Talán csak a legidősebb falu- belieknek sejlik még, hol is árválkodott gyerek korukban a zsidó temető. De most már nincs ott. Valószínűleg arra a  területre kívántak építeni valamit a 2. világháború után, (TSZ gazdasági épület?, cementgyár?) és a temető “útban” volt.
A sírok megsemmisítést elkerülendő a pécsi zsidó hitközség Pécsre telepíttette át a kis beremendi temetőt. A pécsi zsidó temető látogatóját így a temetőkapun belépve jobb kézről a négyszög alakban felállított beremendi sírkövek fogadják.  Ezek közül  19. századiak német-héber, a 20. századiak többnyire már magyar- héber nyelven nyújtanak információkat az elhunytról.
A temető keleti belső falán, a sírkövek felett, egykor egy sötétszürke cementtábla tájékoztatott az áttelepítés részleteiről. Az időközben szétfagyott és lehullott tábla nem minden  darabja maradt fenn, így nem tudtam a teljes szöveget rekonstruálni.
Ennyit azonban sikerült: “Baranya megye egyik legrégibb, de elnéptelenedett zsidó településének, BEREMENDNEK TEMETŐJÉT A MAGYAR ÁLLAM KÖLTSÉGÉN a pécsi hitközség CHEVRA KADISA osztálya 1953 (5713) nyarán Gulyás Lajos elnök vezetésével  exhumált ….. tetemet.”
A tábla alsó részének szövegéből csupán pár szó és szótag maradt fenn, ezeket itt nem közlöm, mert lényegi információt nem adnak.

A beremendi zsidó temető a pécsi északkeleti szögletében

Read Full Post »

68 éve e napon már Auschwitzban voltak a Pécsről elhurcolt zsidók, és a faji törvény szerint zsidónak minősülő keresztények.
Július 12-én  a gyerekek és idősek  már nem éltek, mivel a megérkezésük után megtörtént az első szelekció, amit idővel a többi követett.
A túlélők a krematóriumokból sok esetben hamut hoztak magukkal haza és “RIF” feliratú szappanokat, amelyekről még a háború alatt elterjedt, hogy a “RIF” jelentése “Reines Jüdisches Fett“, azaz: “Tiszta Zsidó Zsír”. Ezek jelképezték a túlélők számára az elpusztított és megsemmisített rokonaikat, barátaikat, így az 1940-es évek második felében állított mártíremlékművek némelyikét az auschwitzi hamut és “RIF”-szappanokat tartalmazó szimbolikus sírok fölé emelték.
A pécsi zsidó temetőben is van egy ilyen szimbolikus sír, amely az 1948-ban felavatott mártíremlék közelében létesült, és a kegyelet és megemlékezés iránti igény kielégítését szolgálta, szolgálja.
A “RIF” helyes feloldása azonban nem az elterjedt “Reines Jüdisches Fett” (annak rövidítése egyébként is RJF lenne), hanem “Reichsstelle für Industrielle Fettversorgung“, azaz kb. “Ipari Zsír Ellátó Birodalmi Hivatal”. A háborús viszonyok közepette  – mint általában mindenhol – szigorúan porciózták az élelmiszert és a közszükségleti cikkeket,  így pl. a szappant és mosószert is.  A hivatal egyebek között ezek birodalmi szintű szétosztásával foglalkozott.  A  hivatal rövidített nevének téves feloldása azonban egy világszerte gyorsan elterjedt mítoszhoz vezetett:  a nácik a megölt zsidók testéből szappant főztek. A koncentrációs táborokban rengeteg borzalom történt, de emberi zsiradékból ipari méretekben történő szappanfőzés nem, erre  a megállapításra jutott több zsidó kutató is.
Tény: a danzigi Anatómiai Intézetben történtek ilyen jellegű  kísérletek, de a termékeket “házi használatra” szánták és nem került rájuk a “RIF” felirat.
A RIF-ügy napjainkban leginkább a holokauszt-tagadók számára szolgáltat “megcáfolhatatlan bizonyítékot” arra, hogy a zsidók semmilyen hazugságtól sem riadnak vissza, hogy a világ többi részével sajnáltassák magukat, és szerintük ezért nyilvánvaló, hogy Auschwitz, a tömeggyilkosságok és a krematóriumok ugyanebbe a kategóriába tartozó “holokamuk”.

A RIF-szappanok sírja a pécsi zsidó temetőben. Balra fent a temetői mártíremlék (1948) részlete látható.

Read Full Post »