Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Schapringer Joachim’

emlekko“A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tartottak megemlékezéseket kedden Pécsett. Páva Zsolt polgármester mondott ünnepi beszédet, a programban emlékséta, a zsidó emlékhelyek koszorúzása és kiállításmegnyitó is szerepelt.

A megemlékezések délután a ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumának dísztermében kezdődtek. Az emlékműsorra érkezőket a Széchenyi István Iskola diákjainak Holokauszt a művészetben című prezentációja és a Zsidók Magyarországon a 20. században, a Centropa Hungary kisfilmje fogadta. A gimnázium dísztermében kiállítottak egy Emlékfalat is, amely a holokauszt pécsi és Pécs környéki áldozatainak állított emléket.
A program elején Gál Károly atya celebrálásában keresztény ima hangzott el az áldozatok emlékéért; ezt követően Szenczy Sándor baptista lelkipásztor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke mondta el a Szeretet imáját.

Páva Zsolt polgármester ünnepi beszédében utalt rá: a két világháború közötti évtizedek ellenségessé váló politikai légköre, az antiszemitizmus felerősödése, majd a zsidótörvények korszaka fokozatosan megnehezítették a pécsi zsidóság életkörülményeit is.
Emlékeztetett arra, hogy az első két zsidótörvény hatásaként 1939-re az állásvesztések miatt a zsidóság nagy része segélyekre szorult, a fiatal értelmiségiek pedig a kamarák zártsága miatt nem tudtak végzettségüknek megfelelően elhelyezkedni. A harmadik zsidótörvény befejezte a vagyon és megkezdte a személyi szabadság korlátozását. Az ország német megszállását követően, 1944 májusában Pécsett gettóba terelték a helyi és környékbeli zsidó lakosságot. (“Terelték” – Kik? A betlehemi pásztorok? A zsidók maguk vonultak a gettóba, mert nem kívánták, hogy a helyi karhatalom puskatussal verje be őket. Dr. Esztergár Lajos polgármester vezényelte le közigazgatási apparátusával a gettósítást, de a zsidó vagyon széthordásában is van  felelőssége. A gettót a pécsi rendőrkapitányság közegei őrizték. – schniedesch)
A pécsi gettóban 2711-en laktak – mondta. (Biztos volt nap, amikor Pécsett pont ennyi zsidó volt a gettóba zárva, de a létszám több okból is 2.700 és 2.750 között ingadozott. – schniedesch) A pécsi zsidók deportálása 1944. június 23-án kezdődött, amikor a gettó lakóit az egykori Lakits laktanyába szállították. (Ez a mondat sehogy sem jó. A deportálás az az elhurcolás. Június 23-án nem kezdődött semmi Pécsett. Helyesen: 29-én és 30-án számolták fel a hatóságok a gettót, és gyalog, 100-as csoportokban hajtották át az embereket a “koncentrációs pontra” a Lakits építészről elnevezett huszárlaktanyába. – schniedesch) Július 4-én vagonírozták be őket a pécsi pályaudvaron. (Helyesen: az iparvágányok rámpáján, a pályaudvar közelébe sem mehettek. – schniedesch) A polgármester azt mondta, az elhurcoltakat a helyi sajtó cinizmusa, a jóérzésű lakosság megdöbbenése kísérte útjukon. (Valójában senki sem kísér(het)te őket, mert nem kötötték a lakosság orrára, mikor ürítik ki a Lakits laktanyát. A kíséret m. kir. csendőrökből és a Waffen-SS tagjaiból állt. A helyi “nemzeti és keresztény” sajtó cinizmusa úgy általában véve sajnos igaz. – schniedesch)
Páva Zsolt felidézte: a pécsi zsidóságról a legkorábbi írásos emlékek a török hódoltság korából származnak. A városban letelepedő, javarészt a kereskedelem különböző ágaiban tevékenykedő zsidók a 19. század első felében szervezték meg hitközségüket, illetve vallási-rituális intézményeiket. A pécsi zsidók létszáma az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején már megközelítette a 300-at, az igazi fellendülés azonban a dualizmus időszakában következett be. A kiegyezés és az emancipáció ehhez megfelelő politikai és társadalmi hátteret biztosított.
A pécsi zsidóság gyarapodását szimbolizálja az 1869-ben felavatott – és ma is működő – zsinagóga. A 19-20. század fordulóján a zsidóság lélekszáma elérte a négyezret, ami a városi összlakosság nyolc százalékát jelentette. A zsidótörvények kora, a munkaszolgálat, majd a soá tragikus következményekkel járt. A nácik és csatlósaik 1944. július 4-én mintegy négyezer pécsi és környékbeli zsidót hurcoltak el Auschwitzba – mondta. (Helyesen: 4-én kb. max. 3.000 embert. 6-án is kb. max. 3.000 embert, a Mohács- és Bonyhád-környéki zsidókat – schniedesch)

A polgármester felidézte: a pécsi zsidóság olyan neves embereket adott a városnak, mint Schapringer Joachim, aki a legnagyobb városi adófizetők egyike volt; szót ejtett Jánosi Engel Adolfról, Baranya egyik legsikeresebb 19. századi üzletemberéről és Forbát Alfréd pécsi születésű építészről, aki Weimarban részt vett a Bauhaus megvalósításában (Ebből a mondatból az is kiderül, hogy aki írta, nem tudja mi is volt ez a  BAUHAUS. – schniedesch) és kitért Klein Árminnak, a Zsolnay-gyár első jelentős tervezőjének és mérnökének a munkásságára is.
A műsor végén diákok vezetésével indult emlékséta, amely a pécsi zsidóság elhurcolásának fontosabb helyszíneit érintette. A tömeg tagjai az emlékhelyeken koszorút helyeztek el az elhunytak tiszteletére. Többek között érintették a Gyermekek Emlékművét, a Lánc utcai Botlatókövet, a Holokauszt Roma Áldozatainak Emlékművét, a Mártírok útját, a vasútállomást és a pécsi izraelita temetőt is. A holokauszt-emléknap zárásaként a Zsolnay Kulturális Negyed E78-as kiállítóterében Szenczy Sándor nyitotta meg a Fények a sötétben – Wallenberg és a zsidó Wallenbergek című, a holokauszt témáját feldolgozó kiállítást.
Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. 1944-ben április 16-án kezdődött meg az akkor Magyarországhoz tartozó Kárpátalján a zsidó emberek gettókba zárása. Ezt követte ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolásuk. Néhány hónap alatt több százezer vidéki magyarországi zsidó embert gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban.”

Az eseményről a Pecsiujság.hu internetes hírportál tudósítását vettem át. Sajnos van a cikkben pár tárgyi tévedés is, amit részben fent pontosítottam. De ez tűnik a legsúlyosabbnak: “A harmadik zsidótörvény befejezte a vagyon és megkezdte a személyi szabadság korlátozását.”  Lehet, hogy ez a sajtónak juttatott polgármesteri anyagban állt, a helyszínen nem tűnt fel, hogy ez elhangzott volna. Röviden itt csak annyit, hogy ez az állítás nem igaz, az 1941. IV. törvénycikk –  “harmadik zsidótörvény” – egyéb rendelkezések mellett a keresztények és zsidók közötti házasságot, ill. zsidó férfi és keresztény nő házasságon kívüli nemi kapcsolatát tiltotta – vö. “fajgyalázás”. A zsidó vagyonnal kapcsolatban 1944-ben számos rendelet született, a magyar zsidók alapvető állampolgári szabadságjogai is ekkor illantak a semmibe.
Schönberger András pécsi főrabbi mindkét helyszínen jelen volt, a gimnáziumban imát, a kiállításmegnyitón bevezetőt mondott. A tudósításból az ő személyének említése sajnálatosan kimaradt.
Biztos voltam benne, hogy az online-újság letiltja a tudósítás kommentelési lehetőségét, mivel a hozzászólások egy része sem tartalmába, sem stílusában nem ütötte meg azt a minimumot, amit a szerkesztőség is elvárhatónak tart. (Pedig igen alacsony a mérce…)
Annyi kellemes meglepetés ért azon a délutánon, hogy a polgármesteri PowerPoint-előadás diáinak mintegy 50%-a e blog bejegyzésein alapult, a képek kb. 80%-ában a saját fotóimat ismertem fel. Tudom, szerénytelenség, de jól esett, hogy nem csak nekem okoz örömet e blog folyamatos írása, hanem más is némi hasznát látta. Például a polgármester egyik munkatársa.

(A képek kattintással nagyíthatóak.)

diaksag

iskola1

iskola2

mav1

"Megölte őket a gyűlölet. Megőrzi őket az emlékezet."

“Megölte őket a gyűlölet. Megőrzi őket az emlékezet.”

wesley

mav3

getto

temeto

roma

Read Full Post »

A pécsi zsidó magánbankházak bemutatásának sorát a Tausz Gyula Bankkal zárjuk. Tausz Gyula képzett bankszakember volt, a Magyar Hitelbank 1905-ben megnyitott pécsi fiókjának vezetője lett. 1911-ben nyitotta meg magánbankját, amelybe később testvére Tausz Dezső is belépett üzlettársként. A bankári tevékenység mellett gabonakereskedelemmel  és bizományi üzlettel is foglalkozni kezdtek. Az üzlet túlélte  a háborút és az azt  követő nehéz éveket. (Pécs és környéke 1918 és 1921 között szerb katonai megszállás alatt volt.) Ez bizonyítja a banki tevékenység mellett űzött  IBUSZ- és menetjegy-irodai szolgáltatás, valamint az ipari üzemek kereskedelmi ügynökségét ellátó szolgáltatások sikerességét.

Összefoglalásképpen: A magánbankárok első generációja az alapítók generációja. Schapringer Joachimnak, Krausz Simonnak és Grün Zsigmondnak nem csak a kereskedőből bankárrá válás nehézségeivel kellett megküzdenie, hanem a zsidó emancipáció vágya is motiválta őket, azaz a vagyongyarapítás mellett a köztisztelet kivívása, a társadalmi presztízs megszerzése is fontos volt számukra.
A második generáció  a fiúk generációja. A banktevékenység sikeres folytatása megkövetelte tőlük a képzett bankszakemberré válást. Ők több-kevesebb sikerrel tovább tudták vinni a banküzletet, amely a kereskedelmi tevékenység helyébe lépve a családi üzlet fő profiljává vált.
A harmadik generációt a bankok utolsó tulajdonosai alkották. Volt köztük új alapító is (Tausz Gyula, Fodor Hugó), ill. a bank alkalmazottaiból kiemelkedő vezetők, és tulajdonosok is ide tartoznak. (Fürst Gyula, Telegdi Kálmán)

A dualizmus idején a pécsi zsidóság sikeresen beilleszkedett a városi gazdasági elitbe. Amíg azonban a keresztény gazdasági elit tagjai gazdasági pozícióik révén a politikai elit részévé is váltak, és a két csoport közötti átjárás kölcsönös volt, addig a pécsi zsidó gazdasági elit társadalmi beilleszkedése csak részleges maradt. Ott voltak a kereskedelmi-, ügyvédi- és orvosi kamara vezető pozícióiban, a város irányító bizottságaiban, vállalataiban, de városi közhivatal viselése, vagy a parlamenti képviselőséghez vivő út nem áll nyitva számukra.

Forrás: Gál Zoltán: A pécsi magánbankárok felemelkedése és bukása. In: Mozaikok Pécs és Baranya gazdaságtörténetéből. Pécs, 2005, 46-52. oldal.

Magánbankok hirdetései az 1909. évi pécsi és Baranya vármegyei címtárban.

Read Full Post »

SGSA pécsi zsidó magánbankárok bemutatását e bejegyezésben Grün Zsigmonddal folytatom. Ő 1862-ben Schapringer Joachimmal társulva nyitotta meg első pécsi váltóüzletét. 1869-ben szétváltak útjaik, és azóta egy bár nem túl tőkeerős, de önálló banküzletet működtetett. Az 1873. május 9-én bekövetkező bécsi tőzsdekrach hatására – melynek során az európai hitelélet összeomlott – bankok sora ment csődbe, és ez a folyamat magával rántotta Grün Zsigmond vállalkozását is. Ő ezt követően visszatért a szeszkereskedelemhez, a váltóüzletét pedig a Pécs-Baranyai Központi Takarékpénztár vette át.
SC-2A kis magánbankok bukásának összetett okai voltak: az ezeket működtető “bankárok” nem voltak a mai értelemben vett profi pénzügyi szakemberek, továbbá a bank- és váltóüzletüket általában az eredeti kereskedelmi vállalkozásaik mellett működtették.

Forrás: Gál Zoltán: A pécsi magánbankárok felemelkedése és bukása. In: Mozaikok Pécs és Baranya gazdaságtörténetéből. Pécs, 2005, 44. oldal.

Read Full Post »

A Citrom utcai zsinagóga hamar szűknek bizonyult, ezért elodázhatatlanná vált egy új templom építése. Grün Zsigmond, Justus Lipót, Justus Jakab, Schapringer Joachim, Engel Adolf, Reinfeld Sándor, Blau Hermann, Krausz Ábraham, dr. Ulmann Mór és Trencsiner Joachim 1865-ben 14.050 Ft-ért megvették a belvárosban az ún.  Hertelen- dy-házat és a környező telkeket, összesen mintegy 900 négyszögöl területet, és felajánlották a hitközségnek az új zsinagóga építésére.
Erről a hitközség “konferenci- ájának” 1865. február 14-én kelt német nyelvű jegyzőköny- ve számol be, és arról is, hogy mindjárt bizottságot hoztak létre, melynek az volt a feladata, hogy “lelkiismeretesen” megállapítsa az ülőhelyek díját az új zsinagógában, ill. a régiben állandó hellyel rendelkezők “ülőhely átviteli” díját. A bizottság tagjai voltak: Engel Adolf, Grün Zsigmond, Krausz Simon, Trencsiner Joachim, Justus Lipót, Rothmüller József, Kaufer Dávid, Krausz Ábrahám, Dr. Ulmann Mór, Steiner Lipót, Kastel Salamon, Markus Dávid.
A jegyzőkönyvből az is kiderül, hogy e bizottság tagjainak fele a régi zsinagógában is állandó ülőhellyel rendelkezett. Ha összehasonlítjuk a fenti telekvásárlókat ezzel a névsorral, akkor nagy pontossággal kikövetkeztethető, hogy kik voltak azok a tehetős kebelbéli tagok, akik megtudták váltani az ülőhelyüket az első zsinagógában.
Döntés született arról is, hogy minden hitközségi tagot össze kell hívni az új zsinagóga építése ügyében, és a megjelenteknek a fenti bizottság előtt aláírásukkal kell megerősíteni, hogy támogatják az ügyet és elfogadják a bizottság által meghatározott ülőhely-díjakat.
Ezt az egyetértő nyilatkozatot 119-en írták alá, az akkori  hitközség háromnegyede. Így határozatot hoztak arról, hogy meg kell kezdeni az új templom építését. Erre megindult a tagok önkéntes jegyzése, amely 28.700 Ft-ot eredményezett. Imaszékekre 62.000 Ft jegyzés történt. A hitközség 45.000 Ft kölcsönt vett fel – részben saját tagjaitól. Sok utánajárással a vallás- és közoktatási miniszter 30.000 Ft kölcsönt szavazott meg az országos iskolaalapból. Így ezekből a forrásokból sikerült az új zsinagóga építésének anyagi feltételét biztosítani.
A z új pécsi zsinagógát már 1868 őszén használatba vette a zsidó közösség, a felszentelésre 1869. július 22-én / 5629. Áv 14-én került sor.

Forrás: Weisz Gábor: A Pécsi Izr. Hitközség monográfiája, Pécs, 1929, 18-19. old.
Madas József: Pécs-belváros telkei és házai. Adatgyűjtemény, Pécs, 1978, 493. old.

Read Full Post »

Már 1857-ben felmerült egy új zsinagóga építésének gondolata, de ez csak 1865-re ért meg.  A politikai nyomás enyhülése, a gazdasági körülmények javulása és a lélekszám szaporodása most már lehetővé tette egy reprezentatív nagy zsinagóga megépítést. Ekkor kb. 160 zsidó család élt Pécsett. (14 évvel korábban Lőw Izrael rabbi összeírása 93 családot mutatott ki.)
A város kereskedelmében és gazdaságában ekkor már egyre fontosabb szerepet játszó hitközségi tagok – pl.  Schapringer Joachim, Engel Adolf, Reinfeld Ábrahám, Krausz Ábrahám, a Justusok – nagyvonalú telekvásárlással teremtették meg az építkezés első feltételét. A zsinagóga a mai Kossuth tér keleti oldalán épült. Tervezői: Gerster Károly, Kauser Lipót és Frey Lajos pesti építészek. A munkálatokat Ivánkovics István pécsi építész vezette, a tervek felülvizsgálatát az ugyancsak pécsi Piacsek Antalra bízták.
Az avató szertartást Lőw Lipót szegedi, Dr. Jakob Henrik Hirschfeld augsburgi (korábban pécsi) és Ehrlich Ede pécsi főrabbik végezték.  Az ünnepi eseményre 1869. július 22-én / 5629. Áv 14-én került sor.
A következő bejegyzésekben a zsinagógát mutatom be részletesebben.

Forrás: Schweitzer József – A Pécsi Izraelita Hitközség története,
Budapest, 1996, 51-52. oldal

Read Full Post »

J. S. -nek, mint a pécsi község elöljárójának címzett levél  részlete. (1846)

J. S. -nek, mint a pécsi község elöljárójának címzett levél részlete. (1846)

Ebben a bejegyzésben a 19. század közepének és 2. felének egyik kiemelkedő pécsi személyiségét mutatom be röviden.
Schapringer Joachim
1809-ben született Nagy- kanizsán. Pécsre 1840-ben települt, termény- és sertészsír-kereskedéssel foglalkozott. 1862-ben Grün Zsigmonddal társulva megnyitotta első bank- és váltóüzletét, 1869-ben önállósult. 1876-ban Móric és Ignác fiát a cégébe társul fogadta.
Jelentős gazdaságszervező és közéleti tevékenységet fejtett ki. Az 1881-ben alakult Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke 1890-ig. Kezdeményezte az Osztrák-Magyar Bank pécsi fiókjának felállítását, támogatta a Pécs-Barcs és Pécs-Budapest vasút  ügyét. Egyik alapítója és elnöke volt a Pécsi Kölcsönös Segélyegyletnek. Részvénytulajdonosa volt a Pécsi Sertéshízlaló Rt.-nek, Kaposvárott volt egy gőzmalma. Banküzlete az Adria Biztosító területi képviseletét is ellátta.
1857-től 1860-ig kinevezett képviselő, ún. községtanácsos, 1872-1894-ig a városi közgyűlés virilis tagja, a legnagyobb adófizetők egyike. 1886-ban “csepregi” előnévvel nemességet szerzett.
1848 és 1874 között pécsi izraelita hitközség elnöke. 1848-ban az egyenjogúsításért fellépő országos izraelita értekezleten, majd 1868-ban az Országos Zsidó Értekezleten képviselte a pécsi gyülekezetet.
Elnöksége idején épültek fel a pécsi hitközség iskolái és a mai zsinagóga. Egyik alapítója Pécs 1870 éa 1906 között kiadott újságjának, a “Fünfkirchner Zeitung”-nak, melybe  cikkeket is írt. Tagja volt a Nemzeti Kaszinónak, személyéhez több nagyobb összegű karitatív adomány fűződött.
1896. augusztus 1-jén halt meg Pécsett.

Forrás: Pécs Lexikon II. Kötet, 192-193. oldal, “Schapringer Joachim” szócikk
Szerzők: Gál Zoltán, Vörös István Károly

A csepregi Schapringer család mauzóleuma a pécsi izraelita temetőben.

Read Full Post »

1848-ban összehívták Pesten a zsidóság képviselőinek országos közgyűlését, melynek legfontosabb feladata az volt, hogy eljárjon az országgyűlésnél az emancipáció ügyében.  A pécsi zsidóságot Schapringer Joachim képviselte. “Mi azért kívánjuk jogainkat  – írták kiáltványukban -,  mert emberek vagyunk – mi egyenlők akarunk lenni e haza minden lakosaival – egyenlők terheiben és áldásaiban, mert mi szintúgy vagyunk fiai, itt születtünk, itt nevelkedtünk,  itt szabadon élni, halni akarunk.”
Az országgyűlés halogató magatartása az emancipáció ügyében mozgósította a zsidóságon belül a vallásreform radikális képviselőit. Nagyváradon, Aradon, Pesten egyleteket alakítottak azzal a céllal, hogy elősegítsék a zsidóság egyenjogúsítását. Úgy gondolták, az ősi szokások és szertartások felszámolásával megszüntetik az elkülönülést és így könnyebben emancipálódhatnak.
Ezek a gondolatok a pécsi izraelita közösség néhány tagját is erősen foglalkoztatták. 1848 novemberében  kéréssel fordultak a város tanácsához, hogy engedélyezze a Pécsi Izraelita Újító Egylet megalakulását és működését. A kérvényt tizenegyen, a közösség fiatalabb tagjai,  írták alá, vezetőjük Engel Adolf volt.
Az egylet céljai, hogy “az imádság és egyéb isteni szolgálatok mentűl hamarább magyar nyelven végeztessenek, s mihelyst a jövedelem megengedi, egy magyar hitszónokot tartsanak, hogy minmagunk és gyermekeinek a magyar nyelv tökéletes birtokába jutván, egyéb különc szokásainkban is mentül gyorsabban simulást eszközölhessünk.”
A pécsi izraelita közösség vezetői a maguk részéről teljese mértékben elutasították az egylet célkitűzéseit. Egyrészt sértette őket az  a beállítás, hogy a vallás átalakítása nélkül a zsidó nem lehetne hazafi, másrészt a kérvényezők a zsinagógában engedély nélkül nem átallottak  a hagyományostól eltérő istentiszteletet tartani, holott ettől eltiltották őket. A város vezetőit ez az “ellenpetíció” arról győzte meg, hogy ne engedélyezzék az újító egylet működését.
A magyar törvényhozás csak 1849. július 28-án rendelkezett a zsidók törvény előtti egyenlőségéről. Ez a hamarosan elbukó magyar ügy miatt a hazai zsidóság számára gyakorlati következménnyel nem járt, de mégis történelmi jelentőségű, mivel a térségben az emancipáció megvalósítására tett első kísérletnek számított.

Forrás: Radnóti Ilona: 1848 és a pécsi zsidók, In: Pécsi Szemle, 1999 ősz, 22-23. oldal
Prepuk Anikó: A zsidóság Közép- és Kelet-Európában a 19-20. században. 74. oldal

Read Full Post »

Older Posts »