Ebben a bejegyzésben a pécsi gettóból történt egyetlen szökés részleteit ismertetem. A történetet Wiesenberg Klára zongoratanárnő pécsi népbírósági vallomása alapján mutatom be. Ő tanúként lett beidézve 1947-ben az egykori gettóparancsnok, dr. Németh László perében. A per anyaga megtalálható a Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.
A gettó felszámolásáig a városi kertészetben, vagy “kiigénylés” alapján a pécsi bolgárkertészetekben zsidó nőket dolgoztattak. Köztük volt Wiesenberg Klára is. Vőlegénye, Martyn Ferenc festőművész, júniusban egy alkalommal a kertészet kapujában azt mondta, hogy a gettó hamarosan “el fog költözni”, ezért vele kell mennie, hogy biztos rejtekhelyre vihesse. A megbeszélt napon a vőlegény a kertészet kapujában várta és magával vitte a Mecsekre. Onnan csak este jöttek le a férje egyedül élő ismerősének, Szücsi Gézának az Ágoston téri lakására.
Idejárt Szűcsi egyik ismerőse, egy Domonkos nevű férfi, aki Szücsi szerint kommunista volt és teljesen megbízható, nem kellett előle elbújnia. (Utólag kiderült, Domonkos jelentette fel Szűcsit.) Itt három napig tartózkodott, amikor a vőlegénye Zrínyi utcai házából egy nő azzal a hírrel jött Szücsihez, hogy Martyn lakását feltörték a rendőrök, sőt, az egész Zrínyi utcát is átkutatták. Azt tanácsolta, Wiesenbergnek, menjen el innen, mert “kellemetlensége” lehet még. A vőlegénye ekkor Budapesten tartózkodott, így ő nem tudta, mit tegyen. A házhoz este érkező detektívek elől a padláson bújt el, akik bár jártak a padláson, nem vették észre. Szücsi Gézát letartóztatták és internálták. Wiesenberg Klára még aznap éjjel a Zobák – Kárász – Magyaregregy vonalon átment a Mecseken és Magyarköblénynél vonatra szállva Kaposvárra utazott, vőlegénye nővéréhez. Innen táviratot küldött Martynnak a fővárosba, hogy a dombóvári állomáson várja. Amikor ő Kaposvárról Dombóvárra ért és leült a váróban, odajött hozzá egy csendőr és az iratait kérte. “Én mondottam, hogy nincs nálam semmiféle igazoló irat, és kértem, hogy hagyjon békén, azonban mondotta, hogy nem teheti, mert valaki azt közölte vele, hogy egy menekülő zsidó nő vagyok, és magával vitt a csendőrőrsre.” A csendőrőrsön rendesen bántak vele, akár meg is szökhetett volna, de a bolyongásban már nagyon elfáradt, nem akart már tovább szökni, örült, hogy visszakerülhet a szülei mellé a gettóba. Másnap két csendőr a pécsi rendőrkapitányságra kísérte. Itt a szökése részleteiről faggatta egy rendőrtiszt. “Én azonban semmit sem voltam hajlandó mondani, csupán annyit, hogy a szabadságomat védtem, amihez mindenkinek joga van.” Három napig tartották a fogdában, itt találkozott az édesapjával is, akit a szökése után azonnal behoztak a kapitányságra, hogy megtudják, hová ment a lánya. Az édesapja is örült annak, hogy látja őt, és megint együtt vannak, mert “most már nincs semmi baj.” Együtt vitték őket vissza a gettóba néhány vidéken elfogott zsidóval, akiket addig szintén a rendőrségi fogdában őriztek.
Martyn Ferenc síremléke a pécsi zsidó temetőben.
Emléktábla a pécsi Toldi utcában a Martyn-házaspár egykori lakásának falán.
pecsizsidosag 