11 millió – mind el lett költve

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata kiemelkedően eredményesen pályázott: a Miniszterelnökség “Civil Alap 2014” keretéből 11 millió Forint vissza nem térítendő támogatást kapott a “Programsorozat, kiállítás, oktatási füzet létrehozása, megvalósítása, könyvkiadás a helyi zsidóság történetéről” címen elfogadott pályázatára. Ha jól láttam, a települési önkormányzatok közül csak Székesfehérvár és Hódmezővásárhely kapott még ilyen magas összeget a Holokauszt-emlékévben saját programok megvalósítására. (A sikerrel pályázók, a projektjeik és az elnyert összegek megtekinthetők itt.)
Az év folyamán beszámoltam a Pécsi Zsidó Hitközség, a Hitközség és a Janus Pannonius Múzeum, a Széchenyi István Gimnázium, a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Tudományegyetem Történettudományi Intézete és a Jelenkor folyóirat 1944-hez kapcsolódó rendezvényeiről. De a szomszéd várak – Bonyhád és Dombóvár – programjait is bemutattam, és szóltam az új pécsi botlatókövekről is. A blogban azonban nem található híradás a városi önkormányzat saját szervezésű rendezvényeiről, amelyeket a 11 milliós céltámogatásból valósított meg. Ennek az az egyetlen oka, hogy nem találkoztam olyan plakátokkal, szórólapokkal, vagy egyéb médiafelületekkel, amelyek ezekre felhívták volna a figyelmet. Nem azt állítom, hogy ilyenek nem voltak, csak azt, hogy nem találkoztam ilyenekkel. De olyan helyi cikkekkel sem, amelyek az emlékév kapcsán a kifejezett önkormányzati rendezvényekről szóltak volna, esetleg fotókkal illusztrálva. Ez bizonyára az én figyelmetlenségem, mert ennyi pénzből már tisztes marketinget lehet csinálni, amit nyilván beterveztek a pályázati költségvetésbe.
Október közepe táján megkérdeztem az egyik önkormányzati képviselőt, hogy az emlékév kapcsán milyen rendezvények lesznek a város részéről az év végéig. Azt válaszolta, hogy nem lesz már semmilyen rendezvény, az erre szánt pénz mind el lett költve. A válasza némiképp meglepett, mert ez az jelentette, hogy az összes esemény elkerülte a figyelmemet. A városatya felajánlotta, hogy összeállíttatja a céltámogatásból megvalósított rendezvények listáját, amit köszönettel vettem. November közepén annyi információ ért el hozzám tőle, hogy már dolgoznak az ügyön.
Eddig nem küldték meg az ígért anyagot, és mivel nem valószínű, hogy 2014 utolsó néhány órájában érkezne el hozzám az összeállítás a 11 millió Forintból megvalósított önkormányzati rendezvényekről, így ezzel a bejegyzéssel befejezem a “Pécs 1944”-témát. 2015-ben visszatérek a hitközség a 19. századi történetéhez.
Ha egyszer megkapom az önkormányzat hivatalos összeállítását az 1944-hez kapcsolódó saját emlékező rendezvényekről – hol, mikor és mi történt az ügyben Pécsett -, készséggel biztosítok itt helyet a közzétételre. Ha pedig kezembe akad a pályázatban ígért “oktatási füzet”, vagy valahol rábukkanok a pécsi zsidó történelemről szóló önkormányzati megbízásból kiadott könyvre, természetesen külön bejegyzésben fogom ezeket bemutatni. Addig is türelmet kérek azoktól, akiket ezek szintén érdekelnének.
A 2014-es emlékévtől az alábbi (kattintással nagyítható) fotómmal búcsúzom, és a bejegyzés minden tisztelt Olvasójának békés új évet kívánok.

Pécs, 2014. július 6., zsidó temető. Schönberger András főrabbi, Goldman Tamás hitközségi elnök és Dr. Stark András alelnök (j-b) a mártíremlékműnél rója le kegyeletét.

 

Read Full Post »

“Én itt maradtam árván, elhagyatva…”

a T Az első pécsi mártíremlék.

A munkaszolgálatból és a deportálásból Pécsre visszatért zsidók először a zsinagógában állítottak egyszerű közös emléket a vészkorszakban elpusztított hozzátartozóiknak. Ez a szentélytértől jobbra és balra a falakon máig meglévő, fekete gyászfátyollal körbevont két szöveges fatábla. Ezek mutatták az aktuális ünnepet – itt a felső sorban “Hág hápészach” vagyis pészach ünnepe olvasható – és az alsó sorban a Tórából az aktuális heti szakaszt – itt épp “Simni” áll Mózes III. könyvéből. (Köszönöm ezúton is, hogy a bejegyzés olvasói közól többen is segítségemre voltak a kép szövegének értelmezésében. A fotó kattintással nagyítható.)
A pécsi zsidó közösség maradékaiból és a máshonnan Pécsre költöző zsidók 1948-ban avatták fel a temetőben lévő mártíremléket, melynek tervezője a Bauhaus-alapító Walter Gropius irodájában is dolgozó pécsi Forbát (Füchsl) Alfréd. (Neki 1938-ban sikerült Svédországban állást kapnia, a pécsi rokonsága Auschwitzban elpusztult.)
A odaveszettekre való közösségi emlékezés következő lépcsőjének az 1950-re összeállított Könnyek Könyve tekinthető, melyről egy korábbi bejegyzésben több fotót is közzé tettem.
A túlélők közül sokan személyes emléket is állítottak szeretteiknek, ha ők már nem nyugodhattak a pécsi családi sírban. Így a zsidó temetőben mintegy 140-150 olyan sírkő található, amely azok nevét is őrzi, akik nem tértek vissza a munkaszolgálatból, vagy a deportálásból. Ezek közül – pars pro toto – alább bemutatok húszat. A képek kattintással nagyíthatók.

Read Full Post »

Zsolnay Vilmos zsidó

Zsolnay Vilmos (Pécs, 1828 – Pécs, 1900)

Többször láttam – legutóbb épp ma -, hogy valaki “Zsolnay Vilmos zsidó” kereséssel talált az oldalamra. Úgy látszik, a kérdés többekben felmerült már. Sőt, van aki számára ez nem kérdés, hanem bizonyosság: ismerek egy pécsi idegenvezető hölgyet, aki ezt meséli a vendégeinek. Érvelésének lényege nagyjából ez: “Ha nem lett volna zsidó, akkor nem tudta volna létrehozni a nemzetközi hírnévre szert tevő gyárát, mert ekkora tehetsége csak a zsidóknak van.” Bármennyire is hízelgő ez az állítás a zsidókra nézve, a prózai igazság az, hogy a pécsi Zsolnay család római katolikus volt. (A bécsi Paul Zsolnay Verlag alapítója zsidó család sarja, de a pécsi Zsolnayakkal csak névrokonság áll fenn!)
A zsidók pécsi betelepedése kapcsán írtam arról, hogy a 19. század első évtizedeiben (Zsolnay Vilmos édesapja ekkor telepedett le “Fünfkirchenben”) a katolikus püspöki székváros tanácsa mindent elkövetett annak érdekében, hogy megőrizze a polgárság vallási egységét, és más egyházak híveit lehetőleg a falakon kívül tartsa – a zsidókat meg pláne. Katolikusok betelepedését természetesen nem akadályozta.
Zsolnay – mint sokan mások a Gründerzeit évtizedeiben – többféle vállalkozásba is beszállt a kereskedelmi tevékenységgel szerzett tőkéjével, amiből jövedelmet remélt. Így – egyebek mellett Grün Mundival és Engel Adolffal társulva – a bányászatba és a vasútépítésbe is. Ő is azt tarthatta, hogy a pénz nem arra való, hogy elköltsék, hanem, hogy tovább fialtassák. Később mindent egy lapra tett fel: az Ignác bátyjától átvett “kőedény gyár” folyamatos fejlesztésére. (A vállalkozás kezdeti sikereihez jelentősen hozzájárult a Bécsből Pécsre hívott fiatal keramikusművész, Klein Ármin, akiről később talán még írok egy bejegyzést. )
A Zsolnay-siker “titka” nem a sosem volt zsidóságában, de még nem is a pécsi szabadkőműves páholyban betöltött nagymesteri kapcsolataiban keresendő, hanem a nagyon kemény és céltudatos munkában, amit nem csak magától várt el, hanem a cégbe később bevont fiától, két lányától és azok férjeitől is.
“Hass, alkoss, gyarapíts, és a haza…”
Kiegészítés: Az utolsó bekezdés Zsolnay szabadkőművességével kapcsolatban sajnos pontatlanságokat tartalmaz, de Lalo a hozzászólásában ezeket kiigazította, amiért köszönet illeti. Kérem szépen alább ezeket is elolvasni. Szerencsére ezek a lényeget nem érintik: a család jólétének az alapja a szorgos, céltudatos munka volt, akárcsak az organagyáros Angsteréknél, a kesztyűgyáros Hamerliéknél, a vaskereskedő Traiberéknél (1871-től Vasváry), a bútorasztalos Hoffmanéknál, hogy csak a legnevesebb pécsi családok közül említsek példákat. Ők sem voltak zsidók, (és talán szabadkőművesek sem, de ezt tényleg nem tudom) és mégis sikeresek voltak.   

A Zsolnay-féle kereskedőház számlafejléce 1868-ból. Az eredeti megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában. A kép kattintással nagyítható.

 

Read Full Post »

Egy pécsi “sáskajárás”

1944-ben a zsidónak minősített természetes és jogi személyek ingó és ingatlan vagyonának megszerzése iránt – amint azt számos korábbi bejegyzés illusztrálja – igen széles “érdeklődés” mutatkozott lakossági és közületi részről egyaránt. Az alábbiakból az ismerhető meg, hogyan történt dr. Fodor Leó klinikai főorvos magánrendelőjének és lakásának kifosztása. A blog rendszeres olvasói dr. Fodor nevével már korábban találkozhattak, amikor a sárga megkülönböztető csillagot nem viselő zsidókról írtam. Ő a magánrendelőjében nem viselte a köpenyén a sárga csillagot, amiért egy keresztény betege feljelentette. Erre a rendőrség őt előállította, majd internálta. A lakása nyilván hatósági zár alá került, ahová azonban időnként különböző személyek bejártak és az államkasszának történt készpénzbefizetés ellenében ingóságokat vittek el onnan.
Kik jártak a lakásban? Dr. Baranyai Aurél, Pécs közismert gyógyszerésze, a fellelhető gyógyszereket szedte össze az egyik helyi honvédkórház számára, utána egy honvéd orvostiszt járt a rendelőben, aki orvosi műszereket és berendezéseket vitt el. Takács Gyula, a Pécsi M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem gondnoka, pólyákat, kötszereket és egy gumilepedőt vásárolt. Eiter Sándor lakatos 278 kg ócskavasat, vitéz Molnár László honvéd vezérőrnagy pedig 30 q kokszot, 6 q szenet és 56 q tűzifát fizetett ki a pénzügyőröknek a Fodor-házban talált ingóságok közül. A városi kertészet Fodor Leó közel 700 darabos pozsgásokból álló növénygyűjteményét “vette őrizetbe”.
1944. szeptember 5-én Szepes András és Osváth Károly a Forgalmi adóhivatal tisztjei és Télesy Géza, a Magyar Köztisztviselők Értékesítési és Fogyasztási Szövetkezete pécsi fiókjának üzletvezetője a kamrát ürítette ki. A felvett jegyzőkönyv szerint ezt találták értékesíthetőnek: 13 üveg törköly pálinka, 26 üveg különböző likőr, 5 kékítő, 1 csomag kamilla tea, ½ kg Frank kávé, 20 dkg köménymag, 3 dkg szegfűszeg, 6 dkg gyömbér, ½ kg sárga borsó, 2 kg mák, 15 db kristály celofán, 10 db zselatin, 1 csomag tortalap, 30 db szörp szívószalma, 8 kg só, ½ kg keményítő, 5 dkg babér, 14 liter 8 %-os ecet demizsonban, 2,5 liter 8 %-os ecet üvegben, ½ kg paprika, 2 liter uborkasaláta, ½ liter reszelt alma, 24 üveg különböző befőtt, 8 kg só, 5 kg asztali só, 1 kg keményítő, 1 kg mák, 5 kg dió, 1 C gyufa, 5 kg nullás liszt.
A “látogatás” után 382.36 Pengővel gyarapodott a magyar államkincstár. Az éléskamrában és a lakás más helyiségeiben talált 51 üveg különböző márkázott és márkázatlan szeszes italt nem árazták be, mert Télesy szerint bizonyára megromlottak már, és ezért emberi fogyasztásra alkalmatlanok. (De ettől még elvihették. Mint tudjuk, bizonyos alkoholtartalmú italok az üveg felbontása után is évekig fogyasztható minőségűek.)
Dr. Fodor Leó több mint 2000 kötetes házi könyvtárát Csorba Győzőnek kellett volna idővel elszállítani a Városi közművelődési könyvtárba, az Apáca u. 8. szám alá. Úgy tűnik, a feladathoz nem tudott külön fuvart szerezni, mert a fogatokat a Pénzügyigazgatóság a zsidó lakások kiürítéséhez vette folyamatosan igénybe.

Az alábbi fényképek kattintással nagyíthatók. Az első két dokumentum eredetije a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában található.

Dr. Fodor Leó egykori lakóháza Pécs belvárosában.

A Fodor család sírhelye a pécsi zsidó temetőben.

Akiknek a sírbolt készült, és akiknek mégsem ez lett a végső nyughelyük.

Dr. Fodor Leó és felesége a Pécsi Zsidó Hitközség áldozatainak nevét tartalmazó “Könnyek Könyvében”.

Dr. Wallerstein Zoltán főrabbi bejegyzése a “Bár micvó” naplóban Fodor Ferenc Károly bár micvójáról.

Read Full Post »

Négy pécsi művész (…. – 1944)

Király Lajos: Önarckép (1940)

A 2014-es emlékév pécsi rendezvényeinek bemutatása kapcsán – még ha post festa is – feltétlenül szólnom kell a „Négy festőművész” című kiállításról, amely a Soá áldozatává lett és a nagyközönség számára eddig ismeretlen pécsi zsidó képzőművészek – Károly Ernő, Kellermann Emil, Király Lajos és Roder Judit – megmaradt alkotásait, festményeit és grafikáit mutatta be. A tárlat, melyet György Péter esztéta nyitott meg 2014. július 4-én a Káptalan utcai Múzeum Galériában, egyben a Janus Pannonius Múzeum és a Pécsi Zsidó Hitközség  közös emlékezése is volt Pécs és Baranya 1944-ben elpusztított zsidó közösségeire.
A kiállítás érdekessége, hogy a Magyar Képzőművészek Szabad Szervezete a Baranya Megyei Múzeumban 1946. júliusában posztumusz csoportos kiállítást rendezett a négy művész alkotásaiból, melyet Tury Nagy Sándor rendezett és Kállai Ernő nyitott meg. A 2014-es a kiállítás tehát a 68 évvel korábbi tárlatot kísérelte meg újra “reprodukálni”, és a művészeket a feledés homályából ismét a város  20. századi művészi örökségének előtérbe emelni. Ez a kiállítás-ismétlés nem sikerülhetett teljesen, mivel  az akkor kiállított művek egy része időközben vagy megsemmisült, vagy ismeretlen helyen kallódik.
A tárlat kurátora, valamint a tartalmában és kivitelezésében rendkívül igényes – kiállítási katalógus szerepét is betöltő – könyv szerkesztője Nagy András művészettörténész muzeológus.

Károly Ernő (Siklós, 1892 – 1944) a Mintarajziskolán tanult négy évig. Budapesti kiállításairól tudunk, élete dokumentumai és művei – két festménye kivételével – szétszóródtak, vagy megsemmisültek.

Dr. Kellermann Emil (Villány, 1896 – 1944) 1924-ben szerzett orvosi diplomát a Pécsi Erzsébet Tudományegyetemen. Dorogon, Tatán majd Pécsett működött orvosként. Autodidakta festőként rendszeres kiállítóként szerepelt a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társaságának kiállításain. 1943-ban önálló kiállítása nyílt a budapesti Tamás Galériában. Az 1946-os kiállítása után a megmaradt művei Martyn Ferenc festőművész közbenjárására a pécsi múzeumba kerültek.

Király Lajos (Pécs, 1921 – 1944) Pécsett végezte iskoláit.  Középiskolai rajztanára Gábor Jenő volt, majd Gebauer Ernő és Martyn Ferenc tanítványa lett. 1942-ben sikertelenül felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára. Többször szerepelt a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társaságának csoportos kiállításain. Művei nővére, majd annak fiai tulajdonába kerültek.

Roder Judit (Pécs, 1920 – 1944) Pécsett végezte iskoláit.  Király Lajoshoz hasonlóan Gebauer Ernő és Martyn Ferenc tanítványa lett, a Képzőművészeti Főiskolára – zsidó származása miatt – őt sem vették fel. Mint tehetséges fiatal művész többször szerepelt a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társaságának csoportos kiállításain.

A bejegyzés forrása: Nagy András (szerk.): “Négy festőművész”  – Pécs, 2014

Alább mindegyik művésztől – pars pro toto – egy-egy alkotás látható. A képek kattintással nagyíthatók.

Károly Ernő: Vidéki városban (1930-as évek)

Dr. Kellermann Emil: Négyen az asztalnál

Király Lajos: Önarckép Pécsett (1938)

Roder Judit: Portré (1943 körül)

Read Full Post »

Pécsi “árjásítók”

Ez a bejegyzés arról szól a teljesség igénye nélkül, hogy a pécsi közigazgatásban közvetlenül, ill. annak munkáját közvetve segítve, kik vettek részt a város árjásításában, a “keresztény őrségváltás” sikeres lebonyolításában.
Kik voltak az “átállítás” végrehajtói, ha úgy tetszik “fogaskerekei” Pécsett?
Elsőként a polgármesteri hivatal hivatalnokait kell megemlíteni, ugyanis a közigazgatást érintő kormányzati rendeletek és utasítások végrehajtása az ő feladatuk volt. Ezért  a törvényhatóság első tisztviselője, dr. Esztergár Lajos polgármester, felelt. A városa “zsidótalanításával” kapcsolatos feladatokat ő továbbította – osztotta ki – az egyes ügyosztályoknak, és az osztályvezetőknek neki kellett referálni ezek végrehajtásáról.
A városi közigazgatás szerkezete  1944-ben így nézett ki:  Főjegyző és a főjegyzői ügyosztály vezetője: dr. Zádor Imre. A helyettes polgármester és egyben a Közjogi ügyosztály vezetője dr. Vörös Mihály volt. Az Adó- és pénzügyi ügyosztályt dr. Sebestyén Lajos vezette, a Gazdasági és katonai ügyosztályt Makucz Jenő. A Műszaki ügyosztály élén Papp Jenő műszaki tanácsos állt, a Közigazgatási és Népjóléti ügyosztályén dr. Várnagy Elemér tanácsnok. A Közellátási ügyosztályt dr. Külley János tanácsnok irányította, a Lakásügyosztályt dr. Csokonai Béla aljegyző. Az Árvaszék elnöke dr. Sebestyén Lajos tanácsnok volt, a tiszti főügyész dr. Jobbágy Valér, a tiszti főorvos dr. Hal József. (( Ha valaki azt mondaná, hogy ugyan már, mi köze lehetett volna a tiszti főorvosnak az árjásításhoz, akkor az a válasz, hogy Hal a zsidó orvosok rendelőinek zár alá helyezésében és kifosztásában jutott feladathoz. De a többi személyhez is több minden kötődik a témát illetően.)) A városi tűzoltóság főparancsnoka dr. Sík Lajos tb. főjegyző volt, az Adóhivatalt főszámvevő-helyettesi beosztásban Meszléri József vezette. A Javadalmi hivatal élén Marton János főszámvevő-helyettes állt. (Forrás: Magyarország tiszti cím- és névtára, 51. kötet. Szerkeszti és kiadja a M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1944)

Ők és beosztottaik különböző mértékben vettek részt a “zsidókérdés pécsi megoldásában” és a következmények kezelésében. Talán még igazán lelkesek sem voltak, hiszen a Sztójay-kormány záporozó zsidóellenes rendeletei rendkívül sok túlmunkát jelentettek szinte minden ügyosztálynak. A város e derék keresztény hivatalnokai közül – már amennyire a fennmaradt dokumentumokból ez megállapítható – senki sem állt “zsidófaló” hírében, talán mondható úgy is, hogy senki sem volt “közismert antiszemita”, legfeljebb “csendben nem szerette” a zsidókat. Ennek ellenére – talán többük lelkiismereti aggálya, vagy titkolt háborgása mellett –  Pécs “zsidótalanítását” és a vagyon árjásítását mintaszerűen végrehajtották.

A fenti hivatalnokok ez irányú munkájában egy-egy esetben, vagy huzamosabban mások is közreműködtek. Pl. vitéz Rábay Gyula erdőmester, akinek a gettókerítéshez szükséges oszlopok és rőzse kitermelésben és leszállításában adódott feladata. A polgármestertől a költségek beszedését kérte a zsidóktól. De ez a kérés “természetes” is volt, hogy ha már miattuk volt a sok munka, akkor fizessék is ki, nemde bár? Ez az “önfinanszírozó” likvidálás logikájából is egyenesen következett, merthogy a települések 1944-es költségvetésében külön összeg nem állt rendelkezésre a “zsidókérdés” váratlanul adódó “megoldási lehetőségére”.
Vörös Márton városi levéltáros a zsidóktól elvett műkincsek ügyében jutott szerep, mint az átvevő bizottság vezetője. Csánky Dénes “műkincsügyi kormánybiztos” pécsi, ill. baranyai megbízottja volt a polgármesteren (!) kívül dr. Török Gyula régész, a városi múzeum vezetője, és dr. Dombay János régész, a “Baranyavármegyei múzeum őre”. Dombay a baranyai zsidóktól elkobzott régi pénzérméket és nemesfémből vert érmeket vett át múzeuma számára, Török a pécsi zsidóktól műkincsként átvett tárgyakat osztályozta “országos jelentőségű”, “helyi jelentőségű” és “értéktelen giccs” kategóriák szerint. Dicstelen szerep jutott dr. Csorba Győző II. osztályú fogalmazónak, a közművelődési könyvtár akkori vezetőjének, Pécs későbbi híres költőjének is: ő a zsidó lakások kiürítésekor polgármesteri utasításra a városi könyvtárba szállította az ott talált könyveket. Szeptemberben azt jelentette Esztergárnak, hogy közel 20.000 kötettel és három könyvszekrénnyel gyarapodott az intézmény. Azért pár festményt, grafikát is leakasztott a falakról és magával vitt, elvégre jól mutat a könyvtárban is némi dekoráció…
Rajtuk kívül még sok pécsi vett részt a “legnagyobb társadalmi operáció” (vitéz Irmédy Béla kifejezése) lebonyolításában, akár csak áttételesen is – miként a nagy fogaskerekek a közepeseket hajtják, azok pedig sok-sok kicsit. E kis “fogaskerekek” közé tartoztak pl. a város tanárai, akik – mivel a tanév áprilisban rendelettel véget ért – írástudó emberként a zsidó tulajdonú ingóságok lakásonkénti leltározásába és egyéb bevallások összesítésébe lettek bevonva. Hasonló szerep jutott a város nyugállományú egykori hivatalnokainak is, akik részben az ügyosztályokon ténykedtek, részben az üzlet- és lakásleltározásoknál. Ilyen volt pl. dr. Katics Antal ny. főjegyző, akit a Közigazgatási ügyosztályon alkalmaztak tovább. E vonatkozásban megemlítendők azok a leányleventék is (50 fő), akik a gettó kiürítése után – természetesen a zsidó vagyon terhére – heteken át napszámbérben válogatták és csoportosították az “elhagyott” ingóságokat (edények, evőeszközök, ágyneműk, törölközők, ébresztőórák, stb.) ezek későbbi hasznosítása érdekében.
A zsidó tulajdonú lakások kiürítésekor a városnak “honvédelmi szolgáltatás” keretében fogatokat, rakodó napszámosokat és leltározó tanerőket kellett a Pénzügyigazgatóság rendelkezésére bocsájtania, akik szintén napszámbérre voltak jogosultak. A kertészeti felügyelő a gettóba nyomorított zsidók “kerthasználati díját” állapította meg családi házanként, költségként felszámolva a keresztény tulajdonos vetőmagköltségét, a termények és gyümölcsök elmaradt hasznát, de a kert felásásának bérét is. A zsidók tulajdonában lévő lakások felújítási költségét Esztergár a zsidó közösséggel fizettette ki. (Azokról a lakásokról van szó, amelyekbe a gettó területéről kiköltöztetett keresztényeket helyezték el.) Így a város kisiparosai jutottak bevételhez, akárcsak a gettóként használt keresztény házak kárainak helyreállításakor is üvegező, lakatos, bádogos, asztalos, kőműves, festő, stb. jutott megbízásokhoz. Esztergár őket is a zsidó vagyon terhére fizettette ki. A zsidóknak a Városi Zeneiskolában kellett leadni a hangszereiket, kottáikat, gramofonjaikat, hanglemezeiket. Ennek igazgatója ezekből adott át “megőrzésre”, vagy “kölcsönbe” az arra érdemesült ismerőseinek. A sor még folytatható a zsidó munkaerőt igénylő városi kertészettel és egynémely pécsi magán kertésszel, a zsidó tulajdonban lévő több mint 45.000 liter bor zár alá helyezését javasló borászati felügyelővel, de akár a szülészeti klinika bábaasszonyaival is, akik a zsidó lányok és nők “testüregi motozását” végezték a gettó felszámolásakor. A pécsi Kereskedelmi és Iparkamara, a Baross Szövetség Pécsi Fiókja és a Pécsi Ipartestület szerepe – miként az néhány korábbi bejegyzésben olvasható – a zsidó tulajdonú üzletek, üzemek és árukészletek sorsával kapcsolatban meghatározó volt.
A felsorolás nem teljes, de ennyi is elég annak szemléltetésére, hogy a “zsidókérdés” pécsi “közigazgatási megoldása” mennyiféle hivatal, szervezet és természetes személy alapvetően jó hatékonysággal koordinált együttműködését kívánta meg. Így akarva, vagy akaratlan és természetesen teljesen eltérő erkölcsi felelősséggel sok pécsi vált a város “árjásításának” résztvevőjévé.

(Az alábbi kép hattintással nagyítható.)

(A dokumentum eredetije megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.)

Read Full Post »

Pécsi levelek 1944-ből – 17.

1944-ben sok zsidó abban reménykedett, hogy a “kitérés” ősei vallásából valamelyik keresztény felekezetbe nagyobb védettséget jelent számára. Ez azonban nem volt ilyen egyszerű, mivel a hatályos törvények szerinti  a “zsidó fajból” nem tudtak kilépni. A keresztény egyházak és az 1944-es “betérések” kérdésével több szaktörténész is foglalkozott, és – kell-e mondani? – meglehetősen eltérő módon értékelték ezt a folyamatot és keresztény egyházak viszonyulását a zsidókérdés “megoldásához”. A szinte ellentétes álláspontok ismertetése nem feladata e blognak, inkább néhány témába vágó pécsi levél kapcsán világítom meg az akkori helyzet összetettségét.
A magyar törvényhozás a vallásváltoztatás módját az 1868. évi LIII. törvénycikkel szabályozta, amely „a törvényesen bevett keresztyén vallásfelekezetek viszonosságáról” címet viseli. 1895-ben az izraelita vallás államilag bevett vallássá nyilvánításakor[1] a fenti törvény 18-21. és 23. §-ainak rendelkezéseit kiterjesztették az izraelitákra is.
A gyakorlatban a törvény más § alkalmazására is sor került. Pl. a vallását megváltoztatni kívánó zsidó személynek e szándékát kétszer be kellett jelentenie a rabbinátuson. Ez az 1868-as törvény 3. §-án alapult, amely így szól: “Az áttérni kívánó, bármely egyház tagja legyen, ebbeli szándékát önmaga által választott két tanú jelenlétében saját egyházközségének lelkésze előtt nyilatkoztatja ki. S ezen első nyilatkozattételtől számítandó 14 nap eltelte után, és legfölebb 30 nap eltelte előtt ugyanazon, vagy más, szintén általa választott két tanú jelenlétében ismét saját egyházközségének lelkésze előtt jelenti ki, hogy áttérési szándéka mellett továbbra is megmarad.”
„A gyermek vallásáról” című 1894. évi XXXII. törvénycikk 3. § (2) bekezdése szabályozta a 7 és 18 év közötti kiskorúak vallásváltoztatását. Eszerint az ebbe a korba eső gyerekek áttéréséhez a gyámhatóság beleegyezése szükséges. Korábban az ilyen korú gyermekek vallásváltoztatása nem volt lehetséges.
Az állami törvények nem változtatták meg a vallásfelekezetek jogszokásait. A katolikus  egyház a „Privilegium Paulinum”, az ún. „páli kiváltság” elve alapján járt el a nem keresztény áttérőkkel kapcsolatban. Ez Pál apostolnak az korintusi hívekhez írt első levelében a 7,12-15 versekben bemutatott házassági helyzetre vonatkozik, amikor két meg nem keresztelt házassága automatikusan felbomlik, ha az egyik fél megkeresztelkedik és házasságot köt egy kereszténnyel, feltéve, hogy a másik nem keresztény fél már nem akar a kereszténnyé lett féllel együtt élni. A meg nem keresztelt felet mindig meg kell kérdezni, nem akar-e maga is megkeresztelkedni, és a keresztény féllel békében együtt élni. A megkeresztelt fél akkor jogosult új házasságot kötni, ha a meg nem keresztelt fél a kérdésekre negatív választ ad. A megkérdezés tényéről és eredményéről jegyzőkönyvet kell felvenni. Ha a kérdezett fél a megadott határidőig nem ad választ, az negatív válasznak számít.
Az alább idézett dokumentumok eredetije megtalálható a Pécsi Püspöki Levéltárban és a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

[1] 1895. évi XLII. törvénycikk az izraelita vallásról.

 ──────────

J e g y z ő k ö n y v

készült a Pécs-belvárosi plébániahivatalban 1944. május hó 3-án S. Gyula izraelita vallású géplakatos pécsi lakos kihallgatásáról.

Jelen vannak: dr. Kelemen Andor plébános, Nádosi Sándor káplán és Pálosi Beatrix missziós nővér mint tanúk, és S. Gyula pécsi lakos megidézett fél.

Kelemen Andor a következő kérdéseket intézte S. Gyula izr. vallású pécsi lakoshoz.
1.) Miután volt felesége H. Magdolna Pécsett 1944. április hó 25-én megkeresztelkedett, akar-e Ön is megtérni és megkeresztelkedni. A fél válaszában kijelentette, hogy sem megtérni, sem megkeresztelkedni nem akar.
2.) Akar-e legalább megkeresztelkedett feleségével békésen együtt élni, vagy az együttélést újra megkezdeni. Válaszában a megkérdezett kijelentette, hogy feleségével sem együtt élni, sem az együttélést újból megkezdeni nem óhajtja.
Felolvasás után a jegyzőkönyv a jelen levők által aláíratott.

Kmf.

Mint tanúk:

Nádosi Sándor                                                                         S. Gyula
Pálosi Beatrix SM                                                                 Kelemen Andor
nővér                                                                                      plébános

S. Gyula megkérdezésre a Privilegium Paulinum alkalmazása érdekében volt szükség. Ezzel elhárult az egyházjogi akadálya annak, hogy az időközben katolikus szertartás szerint megkeresztelt volt felesége újra férjhez mehessen egy katolikus sváb férfihoz. A jegyzőkönyvet Dr. Kelemen Andor plébános 1944. május 4-én felterjesztette az Egyházmegyei Hatósághoz.

 ──────────

Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóság!

             L.  E m i l n é  sz.  G.  I l o n a róm. kat. hajadon , aki 1905. április 20-án Brodban született 1928-ban megtagadta hitét és az izraelita vallásra tért át, férjhez ment L. Emil izraelita vallású pécsi lakoshoz, s  Á g n e s  nevű  leányát is, aki 1937. október 25-én született, szintén az izraelita vallásban nevelte.

1944. április 5-én jelentette a plébánia hivatalban, hogy kijelentkezett az izraelita lelkésznél, és leányával együtt vissza akar térni.

           Bár az összes külső körülmények mind azt támasztják alá, hogy a visszatérés egyedüli oka a zsidó törvénnyel kapcsolatos rendelkezések, abban az esetben, ha G. Ilona törvényesen elváll (sic!) a jelenleg munkatáborban lévő férjétől, s hat hónapon keresztül a megtérés komoly jeleit is adja, abban az esetben tisztelettel kérem a főtisztelendő Egyházmegyei Hatóságtól a felhatalmazást, hogy őt az egyházba visszavehessem; tekintettel azonban arra, hogy a gyermekek csak 7 éves korukig követik szüleiket, tisztelettel kérem az engedélyt, hogy L. Ágnest a keresztség szentségében már most részesíthessem.

Mély tisztelettel:

Pécs, 1944. május 25-én.

Dr. Kelemen Andor
plébános

Dr. Kelemen Andor apátplébános aláírása

Dr. Virág Ferenc püspök az 1944. május 31-én kelt levelében megadta az engedélyt a leánygyermek megkeresztelésére. Az anya excommunicatio alóli feloldozására csak később kívánt felhatalmazást adni, ha ő a megtérés komoly jeleit mutatja.

 ──────────

Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóság!

B.  J E N Ő izraelita vallású  p é c s i  (Rákóczi u. 39.) lakosnak K. Erzsébet nevű elvált neje megkereszteltetni óhajt, és a PRIVILEGIUM PAULINUM igénybevételével új házasságra szeretne lépni.

Fölkérem tehát a főtisztelendő Egyházmegyei Hatóságot, szíveskedjék  B.  J e  n ő t  az illetékes plébánia hivatalába idéztetni, és hozzá a következő kérdéseket intézni.

1.) Akar-e ő is megkeresztelkedni?
2.) Akar-e megkeresztelt hitvestársával békében élni?
3.) Fenntartja-e állításait hitvestársa megkeresztelése után is?

Az idézés azzal a kifejezett záradékkal eszközlendő, hogy ha az idézett fél nem jelenik meg, és távollétét nem igazolja, távolmaradása olybá fog vétetni, mintha ezen fölteendő kérdésekre nemleges választ adott volna. Ez esetben nemleges jegyzőkönyv veendő föl és hivatalomba küldendő. A jegyzőkönyvhöz csatolandó az idézett fél által aláírt vétív.
Amennyiben az idézet fél nem jelenik meg, kérem annak biztos megállapítását, vajon időközben nem keresztelkedett-e meg a nevezett (kérdezendő).

A jegyzőkönyvben föltüntetendő, hogy az idézés a fönt említett záradékkal volt ellátva.

Budapesten, 1944. június 23-án.

Tisztelettel
(olvashatatlan aláírás)
bpesti érseki ált. helytartó

Dr. Virág Ferenc püspök 1944. június 30-án kelt levelében arra kérte Dr. Grund Béla lelkészt, hogy két tanú jelenlétében hallgassa ki B. Bélát a fenti kérdésekkel kapcsolatban a gettóban, és erről vegyen fel jegyzőkönyvet. A pécsi gettót 29-én és 30-án számolták fel, így Grund lelkész már csak arról értesíthette  az egyházi felsőbbségét, hogy a kért jegyzőkönyvet nem tudta felvenni, a gettóba szóló állandó belépőjét a rendőrség érvénytelenítette, a zsidókat pedig időközben elszállították.

 ──────────

 M. kir. Belügyminiszter Úr![1]

 Az 1868:LIII tc. 3. §-a szerint az áttérni kívánó bármely egyház tagja legyen, ebbéli szándékát önmaga által választott két tanú jelenlétében saját egyházközségének lelkésze előtt nyilatkoztatja ki.
Az 1894:XXXII. tc. 3. §-a (2) bekezdésének utolsó mondata szerint a 7. életévét túlhaladott, de az 1868:LIII tc. 2. §-ában megszabott életkort még el nem ért gyermekek, az idézett tc. 3-8 §-aiban körülírt módon a szülők vallására térhetnek át, de csakis a gyámhatóság beleegyezése mellett.
A vidéki városokból és községekből a zsidókat elszállították, vidéken izraelita rabbiságok, illetve hitközségek nincsenek. Így a vallásukat változtatni szándékozók zsidók a 1868:LIII tc. azon rendelkezésének, hogy saját egyházközségük lelkésze előtt áttérési szándékukat két ízben kijelentsék és tőle ezen nyilatkozataikról bizonyítványt kérjenek a változott viszonyok között eleget tenni nem tudnak.
A 7 és 18 év között vallásukat változtató kiskorúak részére az 1894:XXXII. tc. 3. §-a (2) bekezdésének alapján szükséges gyámhatósági belegyezést tartalmazó véghatározatokat az illetékes I. fokú hatóságok a 232.977/1934. B. M. sz. rendelet értelmében kézbesíttetni nem tudják.
Tisztelettel kérem ezért Miniszter Úr rendelkezését arra vonatkozólag, hogy a változott viszonyok következtében el lehet-e tekinteni az izraelita vallású egyéneknél attól a rendelkezéstől, hogy áttérési szándékukat a rabbi előtt 2 ízben kijelentsék és hogy a gyámhatóság a 7-18 év közötti kiskorúak vallásváltoztatása esetén kiadandó gyámhatósági beleegyezést a hitközség részére kézbesíttesse, vagy az áttérni köteles-e ezt a szándékát a budapesti izraelita hitközség rabbiságán szabályszerűen két ízben kijelenteni és ennek megfelelően a gyámhatóság a 7-18 év közötti kiskorúnak vallásváltoztatása esetén a vallásváltoztatáshoz szükséges beleegyező véghatározatot szintén kézbesíttesse a budapesti izraelita rabbiságnak, illetve hitközségnek?

Pécs, 1944. évi augusztus hó 26.                                          Dr. Vörös Mihály
h. polgármester

Mivel a felterjesztésre válasz nem érkezett Vörös helyettes polgármester 1944. szeptember 29-én megismételte a kérdését a belügyminiszternek[2], és kérte, hogy az ügyben rendelkezni méltóztasson. Ebből a levélből kiderül, hogy S. Sándor görög katolikus vallásba betért kiskorú ügyében akadt el a helyi közigazgatás gépezete, miután a pécsi izraelita hitközség tagjait július 4-én elhurcolták Pécsről, és ezzel a törvényes intézkedéshez szükséges rabbinátus is megszűnt. Az ügy utolsó irata egy 1946 (!) január 22-én kelt határozat, amely a belügyminiszter úr döntéséig az „ügydarabot” levéltárba tenni rendelte

[1] A címzett a Sztójay-kormány második belügyminisztere, dr. vitéz Bonczos Miklós.

[2] A belügyminiszter továbbra is dr. vitéz Bonczos Miklós volt, de immár Lakatos Géza kormányában.

Read Full Post »

Az emlékezés feladata

A Jelenkor szerkesztősége 2014. december 10-én és 11-én konferenciával kíván emlékezni és emlékeztetni a Horthy-érában “zsidó fajiságuk” miatt kirekesztett honfitársainkra. “Az emlékezés feladata” című rendezvény keretében kiállításmegnyitó, előadások, pódiumbeszélgetések várják az érdeklődőket.

Helyszín:
Művészetek és Irodalom Háza, Breuer Marcell terem, Pécs, Széchenyi tér 7-8.
A részvétel díjmentes.

A rendezvény részletes programja kattintással nagyítható.

Read Full Post »