Ebben a bejegyzésben folytatom jánosi Engel Adolf pécsi zsidó nagyiparos “Aus meinem Leben” (Életemből) című önéletrajzi írásának fordítását.
Köszönöm Christof Baiersdorf úrnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a német szöveget.
“A helyi, eredetileg kis hitközségünk a monarchia minden részéből érkezettekkel gyarapodott, és egyrészt a vallási és erkölcsi nézetek különbözősége, másrészt egyes tagok azon becsvágya, hogy folyamatosan megtartsák vezető szerepüket, amit másoknak átengedni nem akartak, ismételten oda vezetett, hogy a hitközség békéje komolyan fenyegetve látszott, a neológ és ortodox táborra való szakadás elkerülhetetlennek tűnt. Ilyen időszakokban a két párt közötti béke helyreállításán fáradoztam, hogy a közösség egységét megőrizzem, és noha semmilyen ambíciót nem éreztem ehhez, többször vállaltam hivatalt az elnökségben.
1859-ben a megboldogult Reinfelddel felépítettem a nagy iskolaépületet, amelyet később városi reáliskolának vettek meg. A hitközség 1856-os elnöksége egy nagy iskolaépület egy éven belüli felépítésének kötelezettségét vállalta magára a hatóságnál. A hitközség annak idején a megyei hatóság alá volt rendelve, amelynek 1859 októberén benyújtotta az építési tervet, ám következő májusig nem kapott építési engedélyt. Ennek ellenére mégis megkezdtük az építkezést. A megye elöljárója, Szalay, magához hívatott Reinfelddel együtt, és az eljárásunk miatt felelősségre vonással fenyegetett meg bennünket. Azt feleltem a nagy hatalmú embernek, hogy ha ez az épület a hitközségnek nem tetszik, úgy hajlandó vagyok azt átvenni, mert hitközségi ügyekben nem keresünk személyes előnyöket. Azonban hiányzott a pénz az építkezéshez. A boldogult Rothmüller azt nyilatkozta, hogy hajlandó házát zálogul adni egy felveendő hitelért. Ez az áldozatkészség annál is inkább elismerésre méltó, mert az említett ház Rothmüller egész vagyona volt. Amíg ilyen áldozatkész férfiak vannak, nem árvul el a zsidóság.
Köszönettel, de nem fogadtuk el felajánlását, amellyel akkor nagy érdemeket szerzett a hitközség érdekében, és a szükséges pénzt a helyi székeskáptalantól és a takarékpénztártól szereztük meg. Az építkezés befejeztével ismét lemondtam elöljárói tisztségemről. Abban az időben a bécsi Schey nagykereskedő felszólította a magyar zsidókat, hogy csatlakozzanak egy küldöttséghez, amelynek meg kellett volna köszönni azt a kegyet, hogy az 1854-ben Bach minisztertől származó rendeletet, amely szerint zsidók nem szerezhettek ingatlant, eltörölték, és a zsidóság birtokképességét újra helyreállították. A helyi hitközség engem akart e küldöttségbe nevezni, ezt a megtiszteltetést azonban azzal utasítottam vissza, hogy ha egy természetes jogomat elveszik, majd visszaadják, azért én nem mondok köszönetet.
Amikor 1862-ben a megboldogult Rothüllert elöljárónak választották, kevés köszönetben részesült az annak idején megmutatkozó nagy szívéért. Voltak emberek, akik irigyelték tőle ezt a tiszteletbeli hivatalt, és elintézték, hogy Luzsevics[1] polgármester felfüggesztette őt tisztségéből, amire Justus Jakab és Krausz Dávid urakat, valamint engem bíztak meg a hitközség ügyeinek intézésével.”
Engel Adolf fakereskedésének fejléce 1882-ből.
[1] Engel rosszul emlékszik: Luzsevich László 1848 és 1852 között volt Pécs polgármestere. A szóban forgó időben Nagy József töltötte be ezt a tisztséget.
pecsizsidosag 