A pécsi Chevra Kadisha-könyv I.

A Chevra Kadisha tinta- és viaszpecsétje. (nagyítható)

A pécsi  Szent Egylet, a Chevra Kadisha, megala- kulása a zsidó temető 1827-es megnyitásához köthető. Ennek szorgalmazója Stern Jakab volt, aki  az első héber nyelvű alapszabályt is megalkotta. Ezt 1865-ben korszerűsí- tették. Az egyesület jótékony ténykedéséről már írtam a blog egyik ko- rábbi bejegyzésében.
Az 1944-es tragikus esztendő során – megannyi hányattatás ellenére – nem mentek veszendőbe a hitközség 19. századi jegyzőkönyvei, és egyéb alapvető dokumentumai. Így ezek alapján részletgazdag kép rajzolódhat ki a hitközség belső életéről ezekben az évtizedekben. “Csupán” a 150 évvel ezelőtti vallásos héber nyelvben és a németben kell otthon lenni. A korabeli német kézírás megfejtésével még csak-csak megbirkóznék, de a héberrel…
A fennmaradt hitközségi dokumentumok között a Chevra Kadisha egyleti könyvei esztétikailag is figyelemre méltók. A következők hetekben ezekből közlök pár, szerintem figyelemre méltó képet. És bízom abban, hogy támad arra is jó szakember Jákob Házából, vagy esetleg kívüle, aki ezeket a forrásokat jelentőségükhöz méltó módon fogja kutatni és publikálni.
Az első bekezdés forrása: Pécs Lexikon I., “Chevra Kadisa” szócikk, 132. old., Szerző: Vörös István Károly

 

Read Full Post »

A pécsi Izraelita Jótékony Nőegylet II.

A pécsi Izraelita Jótékony Nőegylet áldásos tevékenységét egy korábbi bejegyzésben már összefoglaltam. Ma bepillantunk  az 1895. július 17-én tartott évi rendes közgyűlés jegyzőkönyvébe, hogy konkrét példán lássuk, mire fordította az egyesület az előző évi bevételeit.
Az egyesület vezetősége nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a jegyzőkönyveiket és minden hivatalos megnyilvánulásukat ne németül, hanem magyarul írják.

A közgyűlésen jelen voltak: Schwabach Róza, Krausz Klementin, Guttmann Regina, Tauszig Ilka, csepregi Schapringer Hedvig, Grünhut Adél, Dr. Tolnai Vilmosné, Tausz Vilmosné, Glets Betti, Reich Hermin, Spitzer Ádámné, Jakabovits Adolfné, Eisner Ernesztin, Braun Gáborné, Deutsch Lipótné, Jakabovits Benőné, Dr. Krausz Jenőné, Pollák Sománé, Laschitz Adolfné, Reif Lajosné, Justus Miksáné, jánosi Engel Gyuláné, Steinberger Jakabné, Engel Berta, Dr. Perls Árminné, Hirschfeld Sománé, Telegdi Árminné, Fekete Józsefné, Dr. Stein Henrikné.
Weiller Sarolta elnök a következő jelentést terjesztette elő:
“Tisztelt Közgyűlés!
Az izr. nőegylet a lefolyt évi működéséről beszámolva örömmel jelentheti, hogy működésében a tagok fokozott támogatására és buzgó kitartó közreműködésére talált, s csakis eme kiváló áldozatkészségnek, mely minden adott alkalommal nyilatkozik meg, köszönheti, hogy oly fényes eredményekről számolhat be.”
Az 1894. évben Bevételek

1893. évi pénztári maradvány	1.024,22
Szelvények  és kamatok	265,35
Évi tagsági díj	1.197,50
Alapító  ”     “	100,00
Templomi és egyéb adományok	286,93
(olvashatatlan)	195.00
Mulatságok jövedelme	1.424,91
Esküvők	282,65
Felvett betét	600.00
Egy darab kisorsolt értékpapír válts.	500.00
	5.862,56

Az 1894. évi kiadások

Read Full Post »

RIF-szappanok

68 éve e napon már Auschwitzban voltak a Pécsről elhurcolt zsidók, és a faji törvény szerint zsidónak minősülő keresztények.
Július 12-én  a gyerekek és idősek  már nem éltek, mivel a megérkezésük után megtörtént az első szelekció, amit idővel a többi követett.
A túlélők a krematóriumokból sok esetben hamut hoztak magukkal haza és “RIF” feliratú szappanokat, amelyekről még a háború alatt elterjedt, hogy a “RIF” jelentése “Reines Jüdisches Fett“, azaz: “Tiszta Zsidó Zsír”. Ezek jelképezték a túlélők számára az elpusztított és megsemmisített rokonaikat, barátaikat, így az 1940-es évek második felében állított mártíremlékművek némelyikét az auschwitzi hamut és “RIF”-szappanokat tartalmazó szimbolikus sírok fölé emelték.
A pécsi zsidó temetőben is van egy ilyen szimbolikus sír, amely az 1948-ban felavatott mártíremlék közelében létesült, és a kegyelet és megemlékezés iránti igény kielégítését szolgálta, szolgálja.
A “RIF” helyes feloldása azonban nem az elterjedt “Reines Jüdisches Fett” (annak rövidítése egyébként is RJF lenne), hanem “Reichsstelle für Industrielle Fettversorgung“, azaz kb. “Ipari Zsír Ellátó Birodalmi Hivatal”. A háborús viszonyok közepette  – mint általában mindenhol – szigorúan porciózták az élelmiszert és a közszükségleti cikkeket,  így pl. a szappant és mosószert is.  A hivatal egyebek között ezek birodalmi szintű szétosztásával foglalkozott.  A  hivatal rövidített nevének téves feloldása azonban egy világszerte gyorsan elterjedt mítoszhoz vezetett:  a nácik a megölt zsidók testéből szappant főztek. A koncentrációs táborokban rengeteg borzalom történt, de emberi zsiradékból ipari méretekben történő szappanfőzés nem, erre  a megállapításra jutott több zsidó kutató is.
Tény: a danzigi Anatómiai Intézetben történtek ilyen jellegű  kísérletek, de a termékeket “házi használatra” szánták és nem került rájuk a “RIF” felirat.
A RIF-ügy napjainkban leginkább a holokauszt-tagadók számára szolgáltat “megcáfolhatatlan bizonyítékot” arra, hogy a zsidók semmilyen hazugságtól sem riadnak vissza, hogy a világ többi részével sajnáltassák magukat, és szerintük ezért nyilvánvaló, hogy Auschwitz, a tömeggyilkosságok és a krematóriumok ugyanebbe a kategóriába tartozó “holokamuk”.

A RIF-szappanok sírja a pécsi zsidó temetőben. Balra fent a temetői mártíremlék (1948) részlete látható.

Read Full Post »

68 éve történt

A pécsi zsidó közösség történetének megközelítőleg időrendben haladó bemutatását a mai bejegyzésben egy aktuális és szomorú évforduló miatt megszakítom:
A pécsi zsidók deportálására 1944. július 4-én, kedden, délután került sor. A Magyar Királyi Csendőrség, a német rendőrség és Waffen-SS kijelölt egységeinek felügyelete mellett 75 fős csoportokban terelték be őket a helyi iparvágányon álló szerelvénybe.
A pécsi gettóban nem csak pécsi lakosok voltak, és nem csak olyanok, akik az izraelita hitfelekezethez tartoztak, ill. magukat zsidónak tartották. Bár kétség kívül ők voltak túlnyomó többségben. A városi hatóságok azokat kényszerítették a “zsidók számára kijelölt városrészbe”, akik a törvény szerint “zsidó fajúnak” minősültek, és semmilyen okból nem kaptak mentességet a zsidókra vonatkozó korlátozó intézkedések alól.
A bevagonírozásra nem közvetlenül a vasút közvetlen közelében kijelölt gettóból került sor, hanem a kb. egy kilométerre lévő “Lakits” laktanyából.  Ide 1944. június 28-án és 29-én két részletben hajtották át a gettó lakóit. Előtte azonban megfosztották őket utolsó értékeiktől, és a személyazonosságukat igazoló hivatalos irataiktól. A családokat már itt szétszedték: a nőket és a gyerekeket az istállókban – lóállásonként hetesével-nyolcasával – helyezték el, a férfiakat a lovardában. Két nap múlva ugyanebbe a laktanyába zsúfolták a pécsi járás törvény szerint zsidónak minősülő lakosait is. A körülményekről mindennél többet elárul, hogy itt pár nap alatt 17-en követtek el öngyilkosságot.
Körülbelül 3.400 és 3.600 közé tehető azoknak a száma, akiket július 4-én Pécsről Auschwitzba deportáltak.
A megüresedett laktanyába szállítottak át a mohácsi gettóból 1.170 és a bonyhádi gettóból 1.180 személyt. Velük 1944 július 6-án indult Pécsről a szerelvény az “Endlösung”, a vég(ső megoldás) felé.
Többségüknek senkije sem maradt, aki haláluk évfordulóján, “jorcájt”-kor, értük kaddist mondjon, és emlékmécsest gyújtson.
Ez a bejegyzés sem tehet többet, mint hogy az ártatlan embertestvéreink mérhetetlen szenvedésére és mártíromságára emlékeztet.

Forrás: Krassó Sándor: Kötéltánc. Adalékok a pécsi zsidóság és Pécs 20. századi történetéhez, Pécs, 2011, 111.-138. old.

A pécsi zsidó temetőben 1948-ban felállított mártíremlékmű déli oldalának szövege.

Read Full Post »