Moritz Fuchs a „gazdasági térfoglaló”- II.

Folytatom Moritz Fuchs kebelbéli pécsi zsidó történetét. Az előző bejegyzésben elolvasható, miként véleményezték a helyi keresztény kereskedők az ő házalási engedély iránti kérelmét. Ezzel azonban nem zárult le a történet. A házalási engedélyt kapott Fuchs idővel a lakásán is árulta portékáit. Ennek természetesen híre ment, és a helyi Kalmárok Társasága azt kérte a város hatóságától, hogy ezt tiltsa meg neki. Ez meg is történt. Erre Fuchs ifj. Fábrÿ Ferenc ügyvéd által, aki őt a házalási engedély ügyében már sikerrel képviselte, az alábbi – ahogy akkor hívták – „könyörgő levelet” nyújtotta be. Ennek mellékleteihez tartozott Buda és Pest tanácsának igazolása arról, hogy városaikban a letelepedési engedéllyel rendelkező házaló zsidók az otthonukban árulhatnak is. A folyamodvány szövege így szólt:

„Tekéntetes Nemes Tanáts!

Az A. alatt ide mellékelt határozat szerént az Tekéntetes Tanáts kegyessen megengedni méltóztatott, hogy e városban, mint szülött helyemen (Sic!) az házaló kereskedést egész esztendő által űzhessem, melly ekkép nyert kegyes engedelem következésében kereskedésemet mái napig is űzöm. – De minthogy az B. és C. alatt ide zárt Bizonyítványok szerént Buda és Pest szabad Királyi Városokban tűrt Zsidók, kiknek az házaló kereskedés egész esztendő által megengedve vagyon, az magok lakásokon azt alatomban, az az vagy Bolt felnyitása nélkül, vagy pedig czímerek kifüggesztése nélkül szabadon űzhetnék, magamat is Pest és Buda Városokban tűrt Zsidókkal egyenlőnek vélvén, kereskedésemet máiglan lakásomon is fenn ki tett [a fent leírt] módon alatomban űztem. Történt azonban, hogy a’ napokban T.[ekintetes] Hauer Tanácsbéli Úr által az lakásomon Portékáim eladásátul letiltattam.
Tekéntetes Nemes Tanáts! Az kereskedés egyetlen mesterségem, mellyet tanultam, és egyetlen ág, mellyel előremenetelemet és életmódomat eszközölhetem, mert tsupán az házaló kereskedéssel, mellyet az esztendőnek nagyobb részében kellemetlen és zivataros ideje miatt portékáim elromlásával félben hagyni és otthon henyélni kéntelen lévén, az végső ínségre jutnom kelletik, ha az lakásomon való kereskedés űzésétől megfosztatom. Mellynél fogva kérem alázatosan nékem az B. és C. alatti Bizonyító levelek szerént Pest és Buda Szabad Királyi Városok példájára lakásomon is az portékáimmal való kereskedést kegyesen megengedni. Ki malasztiba [kegyelmükbe]ajánlott mélly tisztelettel maradok

Tekéntetes Nemes Tanátsnak

legalázatosabb szolgája
Fux Moritz
kebelbéli tűrt Zsidó”

Pest szabad királyi város Moritz Fuchsnak írt igazolása arról, hogy náluk a házalásból élő tolerált és kommoráns zsidók otthonukban is árulhatnak. Részlet. Kattintással nagyítható.

Más iratokból tudjuk, hogy a kérelmezőt valójában nem fenyegette az a veszély, hogy „végső ínségre” jusson. Ez itt egyelőre csak egy elővételezett megállapítás. Vagyonáról a következő bejegyzésben lesz konkrét és „megnyugtató” adat.
Most csak annyit a vagyoni helyzetéről, hogy 1836-ban sógorával, Salamon Kauferral, végrehajtást kért a saját apja ellen, mivel Baruch Fuchs a kettejük által nyújtott mintegy 17.000 Váltóforint hitelt a megállapodásuk ellenére nem fizette vissza.
(Mellékesen: érdekes lenne tudni, honnan tudott a két fiatal ember ilyen jelentős kölcsönt adni. A pénzromlást nem számítva, pusztán a nominális összevetésből is látható, hogy mekkora összeg is volt ez: 1841-ben a zsidó község a belvárosban zsinagóga céljára 680 Váltóforintért vett meg egy – bizonyára nem új és nem is túl nagy – házat telekkel együtt. 1850-ben a hitközségi iskola tanárainak éves fizetése 400 Váltóforint volt, az igazgatóé 600 Váltóforint, 1858-ban dr. Hirschfeld főrabbi éves fix jövedelme 1000 Váltóforint.)
Fuchs és Kaufer kényszerűen belátták, hogy Baruch ingó vagyonából árverés útján sem tudják a pénzüket visszaszerezni, így anyagilag nagyot buknának. Ez pedig nem volt cél. Ezért inkább megállapodtak nekik fizetendő éves törlesztőrátában – Baruch mindenkori bevételének egy harmad részében -, így a végrehajtás végül elmaradt.
E kitérő után vessünk még egy pillantást az ügyre. Mivel nem csak Moritz Fuchs mérte jogait a budai és pesti zsidókéhoz, hanem a pécsi magisztrátus is a maga döntéseit a hivatkozott két szabad királyi város tanácsainak döntéséhez, így az 1839. augusztus 31–én tartott tanácsülésen a kérelemről az alábbi végzés született: „A minden czímer és kitétel nélkül lévő árulás más városokban a’ Zsidóknak lakásaikban megengedve lévén; Fux Moritznak is az őtet megkeresőknek portékái árulása ezennel megengedtetik.”

Buda szabad királyi és főváros Moritz Fuchsnak írt igazolása arról, hogy náluk a házalásból élő tolerált és kommoráns zsidók otthonukban is árulhatnak. Részlet. Kattintással nagyítható.

A bejegyzéshez felhasznált iratok megtalálhatók a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

Read Full Post »

Moritz Fuchs a „gazdasági térfoglaló”- I.

Moritz Fuchs 1812-ben született Pécsett Baruch Fuchs (?-1841) fiaként. Ő már harmadik generációs izraelita volt a városban, ugyanis nagyatyja, Salomon Fuchs, az 1780-as évek közepén gróf Széchényi Ferenc királyi biztos engedélyével letelepedési jogot kapott itt.
Fuchs 1827. február 1-től 1830. február 1-ig a Tolna megyei Bonyhádon S. David Adler textiláru-kereskedésében töltötte tanoncidejét, majd még fél évig – augusztus 1-ig – itt maradt segédként.
1830. október 1-től 1831. október 7-ig a dél-baranyai Dárdán B. Spiller textiláru-kereskedésében, majd 1833. április 1-ig az ugyancsak a baranyai Bólyban J. Löwy textiláru-kereskedésében dolgozott segédként. Ezzel a törvényben előírt tanonc- ill. vándoréveit maradéktalanul teljesítette. Élete következő három évéről nem találtam adatot.
1836. októberében ifj. Fábry Ferenc „ügyvédő” által házaló engedélyért folyamodott a pécsi városi tanácsnál. Fuchs a kérelméhez beszerezte Buda szabad királyi és főváros, ill. Pest szabad királyi város tanácsának igazolásait arról, hogy az ott élő tolerált és komoráns zsidók írásos engedélyükkel a keresztény ünnepek kivételével az egész évben házalhatnak. Emellett hivatkozott nagyatyjára is, akinek a Helytartótanács 1792. május 5-én kelt döntésével megengedte, hogy Pécsett boltot nyisson, amely 30 éven át működött. Arra is hivatkozott, hogy atyja már 50 éve adófizetője a városnak, ill. hogy ő a kincstárnak a türelmi adót és a városnak a katonaállítási adót rendben megfizette. Ez utóbbiakat Moses Weiszmayer az izraelita község első elöljárója és egyben adóbeszedője igazolta.

A Kalmárok Társasága által megbízott ügyvéd kézírásos másolatban csatolta I. Ferencnek a házalást szabályozó német nyelvű rendeletét is.

A magisztrátus a folyamodvánnyal kapcsolatban kikérte a Kebelbéli Kalmárok Társaságának a véleményét, akik ügyvédjük megfogalmazásában az alábbi igen részletes választ adták:

„Szabad Királyi Nemes Péts Várossa Tekéntetes Tanátsához nyújtandó alázatos felelte a Kebelbéli Kalmárok Társaságának Fux Moritz által bényújtott könyörgő levélre

Tekintetes Nemes Tanács!

Fux Moritz Kebelbéli Zsidónak abbéli vélünk felelet adás végett közölt könyörgő levelére, hogy néki általjában egész évben adasson jus s engedelem a házankénti butyoros kereskedés űzésére, azon tisztelettel, mellel tartozunk, következő alapos adatokban gyökerezzük feleletünket, Őt helytelen kérésétől elmozdíttatni alázatosan esedezvén:
1-ször: Az ide 1. és 2. szám alá kultsolt [csatolt] felsőbbi rendelések tartalmábul érthető: hogy a házankénti butyoros kereskedést tsak azoknak, akik hiteles passzussokkal [itt: illetőséget igazoló okmányokkal] vagynak ellátva, szabad űzni,
hogy azoknak vidékieknek kell lenni az említett parantsnak tartalmábul bizonyos lévén, minthogy azon rendelésbe gyökerezett engedelmet magára nem alkalmaztathatja. Azért a folyamodó a kívánt jussal élhet máshol, de nem e Szabad Királyi városban, mint lakóhelyén, – mellel ha élni néki szabad lenne, bizonyosan hasonló joggal többi hittársai, kebelbéli minden néven nevezendő módon lakosok – és mi is kiküldendő legényeink által űzhetnénk ezen kereskedés módját, mely valamint [miként] a folyamodónak, úgy számos társaságunk tagjainak tenkre jutását következtetné.
2-szor: a 2. alá kultsolt mi módon űzendő Házankénti Kereskedésről szólló Vegyes Rendelésnek 9-ik §-ábul világosan felderül, mennyire kívántatnak minden visszaélések korlátoztatni – és mennyi kéméléssel [kímélettel – itt: odafigyeléssel] kelletik viseltetni a helyben letelepedett Kalmárok és adózók sorsa eránt. Ezen parants általjános az egész országra nézve, mennél szigorúbban kell tehát azt megtartani a Szabad Királyi Városban, ahol amúgy is úgy mint egész tájban [általában] oly tespedt állapotban lévő kereskedésünktől aránytalan nagy adót kénteleníttetünk fizetni. – ehhez járul
3-szor: hogy Társaságunk K.[irályi] kiváltsággal /:Privilégiummal:/ vagyon ellátva; melynek ellenére még az törvény által el nem töröltetik, – valamint hogy minden czéhbeli így mi is mesterségünkből, melyet tanultunk, élni és hozzátartozóinkat eltartani köteleztetünk, úgy a kontár kereskedés és mesterség űzése is tiltva lévén, a mi kereskedésünk űzéséhez, vagy kedvezőbb alkalom ‘s gyakorlási mód senkinek, és így a folyamodónak se tulajdoníttathatik, nem lévén társaságunknak tagja; – annál pedig kevésbé
4-szer: Minthogy ezen szokás szabad királyi városunkban senki, és így a folyamodó se gyakorolta, most pedig annak béhozása se [nem] szükséges, se [nem] kívánatos. Szükséges nem [sic!], mert a Pécsi Közönség elegendő és felesleg portékákkal láttatik el oly nagy számú mint városunk számlál kereskedők – és a vidéki butyoros kereskedők által; de kívánatos se e kérés elfogadása, mert azon számtalan vissza élések és tsalások melyeket a tapasztalás szerént ezen kereskedés űzése szül, ‘s mellyeknek megzabolázása a törvényhatóságok fő tiszti köréhez [fő feladatai közé] tartozik – korlátlanok maradnak – a szükséges felügyelés lehetetlenné tétetvén.
5-ször: A folyamodó felsőbb rendelésekből azt: hogy mint kebelbéli lakos is űzheti letelepedési helyén a házonkénti butyoros kereskedést, annál kevésbé, hogy azt egész év által űzhesse, következtetni és megbizonyítani képes nem lévén – minthogy folyamodásába előhordott okai kérése előmozdítását nem támogatnak [sic!], és azért figyelembe sem vétetődhetne, megújjítván alázatos fentebbi kérésünket őt kérésétől elmozdíttatni alázatosan kérjük, ‘s az utolsó válaszadási just magunknak fenntartjuk; – mély tisztelettel maradván

A tekéntetes N[eme]s Tanátsnak

alázatos szolgái

A Kebelbéli Kereskedők Társasága”

Úgy látszik, a pécsi magisztrátus a precedensjogot alkalmazta, mivel a budai és a pesti magisztrátus döntéseire hivatkozva, továbbá arra, hogy a kérelmező képesített kereskedő, december 15-én megadta a házalási engedélyt Moritz Fuchsnak. A Fuchs és a helyi keresztény kereskedők további asszóiról egy következő bejegyzésben írok.

A pécsi magisztrátus ítéletének részlete.

A felhasznált iratok megtalálhatók a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

Read Full Post »

Alkalom szülte a zsidó tolvajt is

Az 1840-es években a munkátlan, bevétel nélküli kóbor egyének – jellemzően férfiak – veszélyt jelentettek Pécs közbiztonságára. A városi tanács többször utasította a Kapitányi Hivatalt, hogy az idegen illetékességű kóborlókat távolítsa el a Pécsről. Pécs alatt nem csak a fallal övezett belvárost, és a három, akkor még szerény méretű külvárost értették, hanem a város teljes közigazgatási területét. Így például a központtól kb. 4 km-re lévő Rácváros (leánykori nevén Németürög) is Pécshez tartozott.
A „kujtorgók” több esetben lopásokból próbálták meg fenntartani magukat. Az elkövetők között zsidók is akadtak.
Ők nem lehetettek közömbösek a helyi megtűrt státuszú izraelita családoknak, hiszen a tolvaj hitsorsosoknak is „híre ment” a városban. Ez pedig a kebelbéli zsidók megítélésére is kihathatott, ami a katolikus lakosság részéről valójában soha sem volt pozitív. A község elöljárósága – mondhatni egyfajta önvédelemből – jegyzőkönyvi határozatokat is hozott az idegen zsidókra vonatkozó miheztartás végett. Ezekről egyszer talán még írok.
Az alábbiakban két zsidó tolvaj ügyét mutatom be, melyekből kiderül, hogyan folyt le egy ilyen eljárás. A könnyebb olvashatóság éredekében a helyesírást részben a mai szabályokhoz igazítottam, a saját kiegészítéseimet szögletes zárójelbe tettem. E változtatások ellenére is jól érzékelhető, hogy az alábbi dokumentumokat megfogalmazó városi hivatalnokok mennyire derekasan küzdöttek a magyar nyelvvel. Latinul biztos gördülékenyebben ment volna mindezek  megfogalmazása.

Az eredeti iratok megtalálhatók a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

„Polák Sámuel koborló Zsidónak, ki egyszersmind tolvajságot követett el, kivett önn vallása [vallomása].

1840-ik esztendei Július hó 23-án Szabad Királyi Pécs Városában következő önn vallás vétetett ki

1-ször: Mi a neved, hány esztendős, minő hitű, férfi állapota, és hová való vagy?
Az 1-re: Polák Sándor a’ nevem, 23 esztendős Izraelita, házas, Balássa Gyarmat, Nógrád vmgyei [vármegyei] lakos vagyok.

2-szor: Mi oka e’ befogatásodnak?
A’ 2-ikra: Én tegnapi nap délfelé a Nemzeti Cassino épületében jött-mentem kéregetés végett, ott egyik szobábul a’ másikba betekintgetvén senkit sem vettem észre, végtére [végül] egy hátul lévő szobába békerülvén. A tárva nyitva volt szoba, és az abban lévő láda, melly hasonlóan nyitva volt, alkalmat adott arra, hogy a ládábúl e’ ruhaszemeket [ruhadarabokat] kivévén azt eltolvajlottam, melly ruhaszemeknek feljegyzése Fiskális Úrnál vagyon – az ./. alatt ide csatoltatik.

3-szor: Ki volt tolvaj társad ’s mit akartál azon ellopott javakkal?
A’ 3-ikra: Én tsak egyedül magam voltam ’s azon javakat ell-adogattam volna, élelemre fordítani kívánván az abból béjövő pénzt.

4-szer: Mit keresel te itt Pétset, nem de mint kóborló tolvajlások ’s rablások elkövetése végett nem de jöttél ide?
A 4-ikre: Az édes anyám Nagy Szigethbe [Szigetváron] meg holt, e’ végett jöttem ide, haza tértemben erre vévén utamat.

5-ször: Minő jószágod vagyon?
Az 5-re: Egy üres pénztartóm, egyebem nints.

A jegyzőkönyv részlete.

 6-szor: Voltál fogva?
A’ 6-ikra: Soha.

Költ mint fellebb Árvai alügyész által.

Sz.[abad]  K.[irályi]  Péts városának 1840. eszt. Július 23-án tartott ülésében Polák Sámuel ezen nékie felolvastatott szabad vallását megerősítette.

Pintér Mihály főjegyző”

A vallomásban hivatkozott becsatolt lista a következő ellopott javakat tartalmazza:
„3 pár asszonyi harisnya, 2 selyem keszkenyő, 1 pár(…) keszkenyő, 1 sál keszkenyő, 1 új vörös keszkenyő, 7 különbféle keszkenyő, 2 asszonyi laibli [mellény], 1 varró ládácska üvegbül, 2 törülköző kendő, 1 konyha kötény, 6 asszonyi üng (sic!), 1 pár új czipő, 1 sárga keszkenyő, melybe a’ lopott javakat bé pakolta.” A ruhaneműk becsült értéke 43 Ezüstforint 56 Krajcár volt. Az is kiderül, hogy a láda nem lehetett nyitva, mivel a lista utolsó tétele: „A láda lakat elrontása 30 Krajcár”. Tehát Polák a lakatot erőszakkal távolította el.

Az ellopott javak listájának fejléce. (Kattintással nagyítható.)

A tolvajt a „város rendes sebésze”, Genderits András, megvizsgálta, és bár épnek, egészségesnek találta, „de melinek gyenge álapotya miat sullosabb testi büntetés terhe alá vonni” nem javasolta. A magisztrátus – tekintettel arra, hogy az ellopott értékek hiánytalanul megkerültek –  Polák Sámuelt 19 korbácsütésre ítélte és kiutasította a városból. Az ítélet végrahajtását a Kapitányi Hivatal írásban jelentette.
A másik bemutatandó történet kuszább: a lopás Pécsett történt, de a tettest az akkor Somogy megyéhez tartozó Szigetváron fogták el, majd Kaposvárott a vármegye börtönében tartották fogva. Onnan kísérték vissza Pécsre, ahol az ügyében ítélet született. Az, hogy az első és e második bűncselekmény elkövetője rokoni kapcsolatban állt-e egymással, nem zárható ki.

Polák Fülöp Somogy Vármegyébül ált kísértetett rab személynek Önn vallása

1840-ik Esztendő Octóber 28-án Szabad Királyi Pécs Városában következő Önn vallás vétetett ki

1-ször: Mi a neved, hány esztendős, minő hitű, sorsú életű (sic!), és hová való születés vagy?
Az 1-re: Polák Fülöp a nevem, 19 esztendős, nőtlen, izraelita, szolgálatbúl élek, Baláss Gyarmathi Ttts [Tekintetes] Neográd Vgyei [vármegyei] születés vagyok.

2-szor: Mikor és mi véget fogadtattál ell?
A 2-ra: Somogy Vármegyében fogadtattam ell Július hónap egyik napján, s mint rab a vármegye fogságába levén egész September 2-ig, a melly napon tudniillik ide Pétsre két pandúr által kísértettem.- Oka az elfogadtatásomnak volt az általam eltolvajlott hét ezüst kalány (sic!), mellyet Ttts Jeszenszkÿ [János] Feő Szolga Bíró Úr quartellyáról itt [Pécsett] elvittem.

3-szor?: Hogy fértél azon ezüstt kalanokhoz (sic!), beszéld ell környülállásosan [részletesen]?
A 3-ra: Én Bonyhádon az ispotályban feküdtem betegen, onéd kijövén éhes voltam, házrul házra kéregettem, a többi közt Ttts Jeszenszkÿ Úr quártéllyára is jöttem kéregetés végett, ott bemenvén a szobába senkit se találtam, egy almáriomnak a fiókja pedig nyitva állott, mellyben legalább 60, vagy 70 ezüst kalány volt, abul kivettem hét darabot, azokat Szigetben [Szigetváron] ellakarván adni, nyakon ragadtattam, s úgy a fogságba kerültem.

4-szer: Vagyon-e valami jószágod, vagy nyerendő örökséged?
A 4-re: Semim sints.

5-ször: Voltál-e valamikor fogva, vagy bűntetve?
Az 5-re: Soha sem.

Költ Pétset mint fellebb Árvai Ignátz alügyész.

Sz.[abad]  K.[irályi]  Péts városának 1840. E. Nov. 17-én tartott Tanács Ülésében Polák Fülöp rabszemély ezen nékie felolvastatott szabad vallását helyben hagyta, és meghitelesítette.

Pintér Mihály főjegyző”

Polák Bonyhádon vélhetően a helyi izraelita község kebelében működő Rofé Cholim (Beteggondozó Egylet) ispotályába került. Nem kutattam, hogy vajon volt-e ekkor ennek a kis tolnai mezővárosnak saját ispotálya, de ha volt is, akkor sem valószínű, hogy egy nincstelen kóbor izraelitát felvettek volna, mivel a felmerülő költségeket – orvos, gyógyszer, ellátás – a gondozottnak, vagy a családjának állnia kellett.
A pécsi vallomás előzménye: Somogy vármegye – ígérte ellenére – hetek múlva sem küldte el a Polák nyári kihallgatásával kapcsolatos nála lévő iratokat, csak magát a tettest „teleportálta” Pécsre, és kanalakat a jogos  tulajdonosának. Azért, hogy a rabtartás költségei a város pénztárát tovább ne terheljék, és az ügy előrébb jusson, a pécsi hatóság maga vett fel jegyzőkönyvet a tolvaj vallomásáról – a fentit.
Genderits doktor október 27-én Polák Fülöpöt is megvizsgálta, és „testi alkotására nézve épnek s’ egészségesnek lenni” találta. De mivel a „musculusok még tökitesten [? – tökéletesen?]  ki nem fejlőttek, inkább könnyebb vaggy vesző büntetés terhe alá vonni” javasolta. Úgy látszik, hogy Polák a városháza börtönében megbetegedett, mivel a magisztrátus három hét múlva az ítéletében a tolvaj beteges voltára, és arra is tekintettel, hogy az ellopott kanalak megkerültek, a három és fél hónap börtönben töltött idejét büntetésnek beszámította. Ezért szabadon engedte, és arra utasította, hogy térjen vissza a „szülött helyére”.

Read Full Post »

Simon Engel végrendelete

Simon Engel aláírása.

A híres emberek testvérei többnyire ismeretlenül, csendben a háttérben élik le életüket. Így volt ez a pécsi zsidó nagyiparos, jánosi Engel Adolf, Simon nevű öccse esetében is. Élete így jóval kevésbé dokumentált, mint az iparfejlesztő érdemeiért magyar nemességet kapó és az 1870-es évek közepén hitközségi elnökként is tevékeny Adolfé.
Simon 1822-ben született Pécsett. 1836. április 24-től 1839. április 23-ig a közeli Szigetváron Sallomon Fried műhelyében tanulta meg a sapkakészítő mesterséget. A tanoncideje lejártával – 17 évesen – visszatért Pécsre, majd hamarosan Pestre indult. A városi tanácstól 1839. május 18-án kiállított “Wanderbuch” (Vándorkönyv – a személyazonosságot igazoló dokumentum) szerint Simon közepes termetű, szőke hajú és szürke szemű, arányos orrú volt, különös ismertetőjellel nem rendelkezett.

Részlet a “Wanderbuchból”: Stand – Kappelmacher. Religion – Mosaisch

Pesten beállt Jacob Bauer sapkakészítő mesterhez, azonban tőle gyenge egészségi állapota miatt már június 5-én visszaindult Pécsre, hogy gyógyíttassa magát. Andreas Genderits városi orvos megvizsgálta és 1840. november 10-én azt a szakvéleményt adta, hogy ha Simon Engel a munkája miatt erőltetni kénytelen magát, úgy idővel akár a szeme világát is elveszítheti. Mivel egy év alatt sem javult az állapota, minden további szakmai célú vándorlásról (ez volt a “Walz”, avagy a “valcolás”), ami akkor a mesterségbeli tudás bővítésének jól bevált módja volt, le kellett mondania.
De meg is kellett élnie valamiből, így iparűzési engedélyért folyamodott a városi tanácshoz. Kérelmében arra is hivatkozott, hogy édesapja, Peter Engel, 36 évet töltött Pécsett becsületesen élve, és édesanyja, Maria Süsskind, 23 éve él itt tartozásmentesen a város felé. Az engedélyt minden huzavona nélkül megkapta, melynek oka az volt, hogy ekkor épp nem akadt a városban keresztény sapkakészítő-mester.

Engel pecsétje.

Az alább bemutatandó végrendelet 1864 májusában kelt, az örökhagyó június 20-án elhunyt. Házasságából két fia és három lánya született. Adolf azt írta az önéletrajzában, hogy az öt félárva felnevelését minden módon támogatta.

Az eredeti német nyelvű dokumentum megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában. Saját fordításomban közlöm.

“Végrendelet

Mivel hosszabb ideje már nagyon betegnek éreztem magam, és a betegségemből való felgyógyulást Isten mindenhatóságára bízom, így családapaként kötelességemnek érzem, hogy elhalálozásom esetére rendelkezzek az aktív vagyonomról. 
Ezért ma szabad akaratomból és teljesen tiszta elmével kinyilvánítom és elrendelem az alábbi pontokat, amelyek alapján a halálom után minden örökösöm a vagyonomat örökli, és e célból itt is lejegyezem az aktíváimat és a passzíváimat.

Az aktív vagyonom:
1-ször: A nevemre a telekkönyvben bejegyzett itteni 14-es számú ház.
2-szor: Az itteni zsinagógában lévő négy ülőhely: 1 férfi- és 3 női ülőhely.
3-szor: Az itteni műhelyhez tartozó boltban, amelyet az én cégem és Bernard Weiss úr cége tart fenn, egy 3000, azaz: három ezer Forintos  alap.
4-szer: Egy 400, azaz: négyszáz Forintos aktív adósság anyósomnál, Cäcilie Rosenstocknál.
5-ször: Más aktív adósságok váltóban 200, azaz: kétszáz Forint értékben.
6-szor: Háromszáztizenkét mérő kukorica, melynek értéke mai napi áron 900 azaz: kilencszáz Forint.

Passzíváim:
1-ször: A helyi hitközségnél az ülőhelyeimen negyven-egynéhány Váltóforintos adósság.
2-szor: A helyi gyámhivatalnál egy 800, azaz: nyolcszáz Váltóforint összegű váltóadósság.
3-szor: A helyi polgári kórházban egy 420, azaz: négyszázhúsz Váltóforint összegű váltóadósság.

Ezt követően a felsorolt vagyonomról a következőképpen rendelkezem:

A) A hátrahagyott vagyonomból a fent megadott passzívák levonása után feleségem, Babetty Engel, született Rosenstock, örököljön harminc százalékot, a maradék hetven százalékot egyenlő arányban örököljék a vér szerinti gyermekeim.
B) Amennyiben feleségem, Babetty, özvegy marad, és amíg a gyermekeim is kiskorúak, az egész örökség feletti kezelési jog a feleségemnél marad, azonban gyámok felügyelete alatt. Gyámnak a bátyámat, Adolf Engel urat, David Kaufer urat és Simon Krauss urat nevezem ki.
C) Vagyonom kezelésének ideje alatt a feleségem köteles a gyermekeimet eltartani és társadalmi helyzetüknek megfelelően nevelni, amiért a teljes vagyonból befolyó jövedelem megilleti.
D) Amennyiben azonban a feleségem, Babetty, újra házasságra lépne, úgy a gyámok vonják meg tőle a vagyonkezelést, és a gyermekeim vagyonát bírósági úton biztosítsák.
E) A gyámok egyetértése nélkül a feleségem nem változtathat meg semmit a jelenlegi üzleti és vagyoni helyzetemen, sem az ingó-, sem pedig az ingatlan vagyonomban. Ellenkező esetben a gyámok kötelesek a vagyonom kezelői jogát a feleségemtől azonnal megvonni, és ezt a legjobb kezekbe helyezni.
F) Mihelyt az egyik gyermekem elérte a felnőtt kort, és őt a gyámok a belátásuk szerint képesnek tartják arra, hogy öröklött vagyonát maga kezelje, úgy a gyámoknak el kell járnia, hogy a neki járó örökséget a kezeihez kifizessék.

E meghozott rendelkezéseim legyenek mind megváltoztathatatlan érvényűek, amelyeket a jelenlévő tanúkkal együtt nevem saját kezű aláírásával megerősítek.

Pécs, 1864. május 17-én.

Simon Engel

Előttünk, mint felkért tanúk jelenlétében:
Leop. Bloch
Jakob Paunz
Ignatz Grün“

A tanúk aláírásai.

Read Full Post »

Az 1840. évi XXIX. tc. előtörténete

Júda Leib Löw, alias Lőw Lipót szegedi főrabbi 1874-ben fontos dokumentumokat tett közzé a magyarországi izraeliták történetéről szóló könyvében. (A blogban már több szakaszt bemutattam belőle, legutóbb itt.) E bejegyzésben az 1840. évi XXIX. tc. előzményei ismerhetők meg Löw leírása alapján. A pécsi kereskedők és céhek már a törvény vitája alatt pánikba estek és hevesen tiltakoztak. A városi tanácstól iparűzési engedélyért folyamodó zsidók pedig az érvénybe lépett törvényre is hivatkoztak kérelmükben.

Az információk forrása: “Zur neueren Geschichte der Juden in Ungarn. Beitrag zur allgemeinen Rechts-, Religions- und Kulturgeschichte” Budapest, Ludwig Aigner, 1874. (2.) . A két törvényjavaslatot a saját fordításomban közlöm.
Az alsóház az alábbi törvényjavaslatot dolgozta ki és továbbította a főrendi táblának:

“A zsidó vallás a Birodalom területén a jövőben bevettnek nyilváníttatik, és követőik vonatkozásában megállapíttatik:
1. § A türelmi adó megszüntettetik.
2. § A zsidók a Magyar Korona országaiban a többi nem nemest megillető polgári jogok részesévé tétetnek.”

(Megjegyzéseim ehhez: Az izraelita vallás recepciójáról csak 1895-ben született döntés: az 1895. XLII. tc. A türelmi adót V. Ferdinánd 1846. évi július 27-i kelt rendeletével törölte el, a polgári jogegyenlőség pedig 1867-ben lett törvénybe iktatva.)

Ezt a törvényjavaslatot a főrendi ház nem fogadta el, ezért az alsóház az alábbi törvényszöveget dolgozta ki, és küldte 1840. április 6-án a főtáblának:

“1. § A türelmi adó megszüntettetik.
2. § A zsidók az ország minden részében és vidékén, valamint a városok minden részén korlátozás nélkül lakhatnak.
3. § Megengedtetik nekik, hogy nemesi birtokokat béreljenek, és hogy nem csak urbáriális földet, hanem a szabad királyi városok minden városrészében örök tulajdonba telkeket vásároljanak.
4. § A vallásuk miatt semmilyen indokkal nem akadályoztathatnak abban, hogy gyárakat alapítsanak, vagy a kézműves mesterségüket űzzék, vagy hogy kereskedelemmel foglalkozzanak. Az általuk eddig űzött tudományokat és művészeteket ezentúl is űzhetik.
5. § A más országokból bevándorló zsidóknak bizonyítaniuk kell, hogy vagy rendelkeznek 1000 Váltóforinttal, vagy hogy képesek egy tudomány, művészet, vagy kézműves-mesterség révén magukat fenntartani
6. § Minden ezzel ellentétes törvény, szokás, rendelet és határozat megszüntettetik.”

Júda Leib Löw könyvének egyik idézett részlete.

Az 1840. május 10-én kelt királyi rezolúció a felterjesztett törvényjavaslat helyett egy másikat küldött vissza Pozsonyba. Löw szerint a nemesség emancipációt támogató tagjai csalódottan fogadták az udvar szövegváltozatát. Több küldött azon a véleményen volt, hogy ezt a leiratot tegyék ad acta, mivel ez “gúnyt űz az évszázad szelleméből”. Mások azt javasolták, előbb kérdezzék meg  erről a zsidókat.
Pozsonyban ekkor azonban csak a helyi elöljáró, M. H. Singer, tartózkodott, a hazai zsidóság más reprezentánsai nem. Singer azonnal üzent az éppen Bécsben tartózkodó sógorának, Hermann Löwynek, aki a pesti község elöljárósági tagja (parnasz) volt. Lőwy a Preßgasseban az Oppenheimer családnál lakott. Löwy talmudtudós lévén szívesen beszélgetett szobaszomszédjával, az itt hivatkozott szerzőnkkel, Júda Leib Löwvel, aki ekkor a bécsi egyetemen tanult. Löwy tudta, hogy a pesti elnök (rásekol) Joseph Löbl Boskowitz is épp Bécsben van, ezért Löw kíséretében felkereste őt, és tájékoztatta a pozsonyi fejleményekről. Hajnalban mind a hárman már postakocsiban ültek és Pozsonyba tartottak. Ott megkapták a törvénytervezet latin nyelvű szövegét, amit Löw Singer lakásán fordított németre. Ugyancsak ő javasolta a pesti izraelita képviselőknek, hogy fogadják el ezt a változatot, mivel bár a türelmi adót nem törli el, és nem biztosítja a jogegyenlőséget, de megnyitja az izraeliták előtt a szabad királyi városokat. Ezt az indoklást Boskowitz, Löwy és Singer is elfogadta, így a rendek képviselői május 12-én megszavazták a 1840. évi XXIX. törvénycikket a zsidókról:

“Addig is, mig a zsidók állapotjáról a törvény bővebben rendelkezik, ez úttal határoztatik:

1. § Mindazon zsidók, kik az Országban vagy kapcsolt Részekben születtek, valamint szinte azok is, kik az itteni lakásra törvényes úton engedelmet nyertek, ha ellenök erkölcsi magaviseletök tekintetéből bebizonyított alapos kifogás nincsen, az egész Országban és kapcsolt Részekben akárhol szabadon lakhatnak, – kivévén egyedül az 1791-dik esztendei XXXVIII. törvénycikkelyben említett bánya-városokat s azon helyeket, mellyekből a bányák és bányászi intézetek tekintetéből törvényes régi szokás mellett jelenleg kizárva vannak.
2. § A fenálló feltételek mellett gyárokat a zsidók is állíthatnak, kereskedést és mesterségeket akár maguk kezükre, akár vallásukbeli legények segítségével is üzhetnek, s ifjaikat ezekben taníthatják, – azon tudományokat pedig és szép mesterségeket, miknek gyakorlatában eddig is voltak, ezután is gyakorolhatják.
3. § Egyébiránt köteleztetnek, hogy állandó vezeték- és tulajdon nevekkel éljenek, a születendők pedig vallásuk papjai által vezetendő anya könyvben bejegyeztessenek; – továbbá kötelesek
4. § Minden okleveleket és szerződéseket a hazában és a kapcsolt részekben divatozó élőnyelven szerkeztetni.
5. § A mennyiben az izraeliták polgári telkeknek (fundus) szabad szerezhetése gyakorlatában lennének, az illy városokban ezen gyakorlat jövendőre nézve is megállapíttatik.
6. § Minden ezen törvénynyel ellenkező törvény, szokás, rendelet vagy határozat eltörültetik és megszüntetik.”

(Forrás: www.1000ev.hu)

Read Full Post »