Mennyi zsidó az annyi?

Mivel a lakossági összeírások és mindenféle statisztikák nem csak az adott kor közigazgatása, hanem az utókor számára is fontos információkat tartalmaznak, így ebben a bejegyzésben Pécs 175 évvel ezelőtti népszámlálási adataiból szemelgetek, különös tekintettel arra, hogy mi tudható meg az akkori kebelbéli zsidókkal kapcsolatban.

Az összeírást a három római katolikus plébánia illetékességi körzete szerint végezték. Ezek: a Gyertyaszentelő Boldogasszony plébánia – hozzá tartozott a fallal övezett belváros területe; a Szent Ágoston plébánia – ehhez a városmagtól északra és keletre elterülő Budai külváros tartozott; végül a Szent Ferenc plébánia, melyhez a városmagtól nyugatra fekvő Szigeti külváros és délre elterülő Siklósi külváros, továbbá Németürög (ma már Rácváros) tartozott. Az összeírást mindegyik körzetben egy-egy tanácsosra – Pajnády Józsefre, Hauer Dánielre és Patkovits Ferdinándra – bízták, akik az összeírást házról-házra járva végezték. A házak számozása ekkor nem utcánként a mai páros-páratlan rendszerben történt, hanem mindegyik városrészben 1-től indult és folyamatosan haladt az utolsónak számító utca utolsó házáig.
Általánosságban elmondható, hogy nem tudjuk az akkori adatokat a mai térképekre vetíteni, mivel a házak akkori számozását rögzítő térkép nem maradt fenn – lehet, hogy nem is készült.

Álljon itt az 1841. október 30-án lezárt összeírásból néhány adat:

A házak (és házhelyek) száma a családok (háztartások) számával a plébániák szerint:

Gyertyaszentelő Boldogasszony: 576 / 680
Szent Ágoston: 809 / 1106
Szent Ferenc: 640 / 721
Összesen: 2025 ház és házhely, 2507 család / háztartás

Mivel a hatóságot – számunkra sajnálatos módon – csak a városi férfinép foglalkozása, életkora, családi állapota és vallási hovátartozása érdekelte, a nőkről csupán egy számot találunk az „Asszonyi nembéliek általjában” rovatban. Ebben a számban benne vannak az izraelita nők is. A kérdés az lenne, hogy pontosan mennyien? Ez az adatokból nem deríthető ki. Pedig ők ugyanúgy alkotói voltak a kor pécsi zsidóságának, mint a férfiak. Arról nem is szólva, hogy a vallásjog alapján zsidó férfi nélkül van zsidó nő, de zsidó nő nélkül nincs zsidó férfi – ugyebár…

Az izraelita férfiak megoszlása az összesítő lap, a “sommák sommázata” alapján:

A belvárosban 1-17 éves korú 4, a 18 és 40 év közöttiek közül házas 2, nőtlen, vagy özvegy 3, 40 év feletti: 1.
Ezen a lapon a budai, siklósi és szigeti külvárosban nem szerepel izraelita férfi, a Pécshez tartozó Németürögben (a várostól vagy 4 km-re nyugatra): 1-17 éves 10, 18 és 40 év között nős 1, nőtlen vagy özvegy 7, 40 év feletti 4.
Összesítve: 1-17 éves: 14, a 18 és 40 között nős 3, nőtlen, vagy özvegy 10, 40 év feletti 5. Együtt 32 fő.
Az összesítő kimutatásba azonban hiba csúszott, ugyanis a németürögi (rácvárosi) “somma”-adatok részletes bontásban a Siklósi külváros önálló összeíróívein szerepelnek. Ez a városrész ekkor három hosszú és egy rövidebb utcából állt: Országút, Molnár utca, Siklósi utca és Pajta utca. (Elhelyezkedésüket lásd a lenti korbeli térképrészleten.) Azt mondhatjuk tehát, hogy ekkor a pécsi izraeliták döntő többsége a belvárostól délre elterülő Siklósi külvárosban bérelt lakásokat. Innen költöztek a belvárosba – „intra muros” -, miután az ingatlanvásárlásuk már nem ütközött hatósági akadályokba.

A Siklósi külváros az 1840-es években. A Molnár utcával közel párhuzamosan a Tettye patak egyik ága is látható. (Kattintással nagyítható.)

Az összeírásból azt is tudjuk, melyik számú házban volt zsidó háztartás, ezekben hány férfi élt, és ők milyen korúak és családi állapotúak voltak. Az adatokból az is szépen látszik, hogy a zsidók igyekeztek egymás melleti házakban lakni. Minden részletinformáció ellenére nem tudjuk e felmérésből, hogy összesen hány kebelbéli zsidó lakos volt Pécsett.

Fennmaradt ebből a korból egy kizárólag a zsidóságot érintő összeírás is. Ebben a családfők neve szerint vannak felvéve az adatok: hány gyereke van, mennyi fiú, mennyi lány, házas / özvegy, háziszolgák száma nemek szerint, a családfő foglalkozása, jövedelme. Ennek kicsemegézését a jövő egy lelkes PhD-hallgatójára hagyom, hadd legyen neki is „heuréka”-öröme a kutatásai során, ami további szorgos munkára ösztönzi a pécsi zsidó község első évtizedeiről.

A bejegyzéshez felhasznált eredeti dokumentumok megtalálhatók a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

Read Full Post »

Engel Adolf szerint az ő boltjával mindenki jól jár

alázatos esedezés

Engel Adolf pécsi kebelbéli zsidó 1841-ben egy helyi ügyvéden keresztül üzletnyitási kérelemet nyújtott be a magisztrátushoz használt bútor és használt ruha árulására. Az engedélyt megkapta. Ez volt az első nyilvános üzlete, amely 22 évig működött – önéletírása szerint – a Líceum épületében. A hivatkozott írásában tévesen 1838-ra teszi a boltnyitást. Egy korábbi bejegyzésben bemutattam, hogy a város piacterén (ma Széchenyi tér) sátrat bérelt és ott is árusított, ill. megpróbálta kijátszani a neki adott engedélyt, és új ruhák árusítását is „megszervezte” – még ha nem is a saját boltjában.
Önéletírásához hasonlóan az alábbi forrásban is a gondos felnevelését kizárólag özvegy édesanyja érdemeként állítja be. Arról, hogy az anyja újból férjhez ment és így Stern Jakab személyében egy mostohaapja is volt, aki a munkájával szintén hozzájárult a megélhetésükhöz, valamiért mélyen hallgat.
Figyelmre méltó, hogy az alábbi forrásközlésben a vélhetően német anyanyelvű ügyvéd milyen derekasan kűzd a magyar nyelvvel. Ennek ellenére sok mondat mintha elérte volna az érthetőség-érthetetlenség határát – talán nem csak 175 év távolából visszatekintve. A szövegben a „kótyavetyéltetés” elárvereztetést jelent. A „Tandler” jelentése „zsibárus, ócskás, ószeres”. A „Tandl Gewölb” jelentése „ószeres üzlet”. Az 5. pontban az 1840. évi országgűlésre való hivatkozás alatt a zsidókról szóló XXIX. törvénycikk éretendő.

“Tekintetes Városi Tanács!

Édes atyámnak korán elhunytával minekutána édes anyám özvegysége alatt annak szorgos gondviselésével felneveltetvén eme Szabad Királyi Városnak törvényhatósága alatt mit szülöt földemen szegénységem mellett, külömb féle élelmem keresését ekkoráig a’ Tekintetes Tanács megelégedésére folytattam. Magam józan viselte, édesanyám fedhetetlen élete bátorít arra, hogy lejjebb kitett okaimra [kifejtett indokaim alapján] a’ Tekintetes Tanácsot az iránt alázatosan megkérjem, méltóztatna nékem megengedni azt, hogy jövendőre megavult bútorok, valamint viselt öltözetek eladása tekintetéből (a’ mellyeket nyilvános kótyavetyéltetéseken megvásárolnék) raktárt (Tandler boltot) kinyithassak. Okaim pedig következendők:

1ször: tudva lészen a Tekintetes Tanács előtt, hogy boldog emlékezetű édes atyám is ez előtt 22 esztendőkkel illy nemű ruházatok raktárával eme Nemes Város Törvényhatóságában élvedezett, melly csak szerencsétlen megbukása által elenyészve lévén.

2szor: Minekutána eme Városban illy nemű raktár nem léteznék, már pediglen a’ szegényebb sorsú lakosok illy öltönyeket valamint bútorokat meg nem vásárolhatván, ily raktár felállításával nyernének.

3szor: Nyilvános kótyavetyéltetések, mellyek jelenleg a’ vevőknek hiánya miatt éppen nem, vagy igen csekély áron eladathatván, akkoron nagyob becsben lételek miatt az által a’ könzönségnek nagyobb hasznára esnék.

4szer: Minekutána úgy is már ekkoráig édes anyámmal az (Trandler) eladásoknak szokásában lévén csupán a’ raktárnak heányával voltunk, mellyrül jövendőben kivetendő adót készséggel megfizetni ajánlok. Végtére

5ször: Az múlt 1840. esz.[tendei] Ország gyűlés engedelme mellett minekutána más kereskedési módom nem lévén, mint kebelbéli születésű és lakos, kerekedésem űzésében jogosíthatnék.

Annál fogva
alázatosan megkérem a’ Tekintetes Tanácsot, méltóztatna megengedni azt, hogy a’ fent említett megavult bútorok és öltönyök eladása tekintetéből raktár Tandl Gewölb (mivel hogy más mesterségem nem lenne) eddigi józan viseletemért tarthatását megengedni kegyeskedne.

Egyébaránt tellyes tisztelettel maradok

A Tekintetes Tanácsnak

Alázatos szolgája
Engl Adolf
kebelbéli lakos”

A bemutatott dokumentum eredetije megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

Read Full Post »

Így lett Stern Jakab házalóból ócskavas-kereskedő

E bejegyzésben Stern Jakab (1782-18??) két 1841-es, a Városi Tanácshoz benyújtott kérelmét teszem közzé. De hogyan jutott be Pécs szabad királyi városba ez a rohonci (Rechnitz, Burgenland, Ausztria) zsidó? Ehhez a 18. század végéig, az első zsidó betelepedőkig, a Weiszmayer és Fuchs családokig pillantunk vissza: Fuchs Salamon 1790-ben elhunyt. Mivel fiai atyjuk után örökölték a tolerált státuszt, a városnak továbbra is el kellett tűrni a pécsi jelenlétüket. Az özvegy, „Fuchs Liza” nem tudván magát és a gyermekeket egyedül eltartani, 1791-ben újra férjhez ment a bonyhádi Engel Péterhez, akit a helyhatóság mint a Fuchs-árvák nevelőapját megtűrt Pécsett. “Engel Liza” – vélhetően – 1818 elején elhunyt, Engel Péter 1819. február 21-én Németbólyban (ma: Bóly, Baranya megye) feleségül vette özv. Schwabachné született Szüszkind Máriát, akivel Pécsre költözött.
A történet pikantériája, hogy erre pont a Weiszmayer és Fuchs családok nyújtottak be kérvényt a magisztrátusnál ellenük. Ebben kifejtették, hogy Engel – aki nem volt tolerált zsidó, hanem csupán egy tolerált zsidó özvegyét vette el – jogtalanul tartózkodik a városban, és új házasságával egy újabb zsidó családot kíván Pécsre „becsempészni”. Kérték az Engel-házaspár kiutasítását. A magisztrátus 1820 szeptemberében azonban másként döntött: Engelék maradhadtak. Ebből a frigyből született 1820. augusztus 6-án Engel Adolf, a későbbi pécsi nagyiparos, és 1822-ben testvére, Simon, aki sapkakészítő lett.
Engel Péter 1823. augusztus 22-én elhunyt. Özvegye 1824 szeptember elején – a gyászév elteltével – bejelentette a magisztrátusnál, hogy gyemekeit egyedül nem tudja felnevelni, ezért újra férjhez szeretne menni. Egyben kérte, hogy a hatóság járuljon kegyesen hozzá ahhoz, hogy a család még két évig Pécsett élhessen. (Engel özvegye nem volt tolerált zsidó, csak a fiai.) Özv. Engel Péterné 1824. december 13-án ment férjhez a rohonci származású Stern Jakabhoz, az alábbi két dokumentum benyújtójához.
Ezek előtt még egy utolsó megjegyzés: Engel Adolf önéletírásában megemlékezik atyjáról, akiről igencsak halvány emlékei lehettek, hiszen 3 éves volt annak halálakor. Azonban anyja második házasságát, és így Stern Jakabot, mint nevelőatyját, nem túl elegánsan elhallgatja: “a jó Édesanyám két kis fiával özvegyen maradt”. Ugyanakkor Stern Jakab Engel Adolfot és Simont mint fiait említi.

A magisztrátus az 1841. október 23-i ülésén tárgyalta Stern alábbi, az iraton név szerint nem szereplő helyi ügyvéd által írt kérelmét:

„Tekéntetes Nemes Tanáts!

Nagy alázatossággal folyamadom a’ Tekéntetes Nemes Tanáts kegyes színe elibe evégett: minthogy én 59-ik esztendőmben vagyok, és meg öregedtem, amellett pedig beteges is vagyok, és annyit mint annak előtte az öregségem miatt nem kereshetek, a Nemes Tanátsnak pedig 7 pengő forint és 15 Krajcárokat kell [mint] adót fizetnem, a mely nékem nehezen esik, mivel az öregségem miatt a kereskedés után nem mehetek, amellett pedig a két fiam is mindenik külön fizeti az adót.
Azért mélyalázatosan kérem Tekéntetes Nemes Tanátsot, hogy méltóztassék irántam oly kegyességgel öreg napjaimban lenni, és a jövendőben az adóból legalább elengedni, hogy annyi adót nem fizessek, mivel a betegségem miatt keveset kereshetek, a mélyalázatos kérésemet megújítván és nagy mélyalázatossággal vagyok

A Tekéntetes Nemes Tanátsnak

alázatos könyörgő Szolgája
Stern Jakab
kebelbéli lakos”

A kérelmet a magisztrátus elutasította.

Stern a második kérvényét „Dr. Nyers advocatus” révén nyújtotta be. A kézírás alapján az előző kérvényt nem ő írta. Az első bekezdésben a Dr. Nyers tévedésből kettő helyett három Engel-gyermek felneveléséről ír. Az ügyvéd úr magyar szókincséból mintha hiányoztak volna bizonyos szavak, ezért kerülhetett az iratba a német „Kreisler” ill. annak címoldalára a „Tandl” szó.

“…avít vasak árulhatása végett Tandl (helyesen: Tändl) boltot kinyitani…”

“Tekintetes Városi Tanács!

Minekutána 26 esztendeje miolta eme Szabad Királyi Város Pécs városába költözvén, Engl özvegyének férjhez vételével hütvösömet 3 árvákkal házalásból felnevelvén, azon idő alatt nem csak hogy magamat böcsületesen viseltem, hanem azon föllül mind [a] Városi, mind pedig [a] Tolerantialis [türelmi] adómat pontosan lefizettem.
Azonban idővel görnyed [az] emberkor is, és így lábaim gyöngesége miatt a’ házalás is terhesnek válik, mellyett könnyebb élet keresettel felcserélni óhajtnók.
Minthogy pedig jelenleg eme Sz.[abad] Királyi Pécs Városának Törvényhatósága alatt avít vasak árulásinak hely (Pest és más városok példáján) nem lenne, a’ mellyeket kótyavetyéken megvásárolván szegényebb sorsú embereknek eladás véget kitétethetnék, mely a’ N[emes]s Városnak kétszeres hasznot hajtana. Annál fogva
Alázatosan megkérem a’ Tekitetes Tanácsot, méltóztatna nekem meg engedni azt, hogy fent említett avít vasak. ú.m.: lánczok, hintóvasak, stb. árulhatása végett magamnak Kreisler boltot kinyithassak, melyre eső adómat ezennel pontosan megfizetni ezennel nyilatkozok.

Egyéb aránt tisztelettel maradván

Tekintetes Tanácsnak

alázatos Szolgája
Stern Jakab
kebelbéli lakos”

A magisztrátus, mivel a kérelem a keresztény céhek és kereskedők érdekeit nem zavarta, az ócskavasbolt megnyitásához hozzájárult.

Az e bejegyzéshez felhasznált dokumentumok megtalálhatók a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában. A bevezetőben említett adatok forrása: Cserkúti Adolf „Az első pécsi zsidók” c. tanulmánya (Pécs, 1914).

Read Full Post »

Alapszabály-tervezet a magyarországi zsidók viszonyainak egységes rendezésére V.

Szerző: Leopold Lőw, Kiadó: Ludwig Aigner

Ebben a bejegyzésben Leopold Lőw szegedi főrabbi 1851 őszén összeállított és országos bevezetésre szánt alapszabály-tervezetének újabb részletét ismertetem.
Miként a korábbi részletek közlésénél, a fordításomban nem közlöm a §-számokat.
Forrás: Zur neueren Geschichte der Juden in Ungarn. Beitrag zur allgemeinen Rechts-, Religions- und Kulturgeschichte”, Budapest, Ludwig Aigner, 1874. (2.)

“Az izraelita hitközség tagjainak kötelességei és jogai

A hitközség minden fizetőképes tagja köteles a község intézményeinek fenntartásához hozzájárulást fizetni. A községnek az a tagja, amelyik nem járul hozzá az esetleges közvetett adókkal a község szükségleteinek fedezéséhez, az a hitközség elöljárósága és választmánya által meghatározandó közvetlen – ezen adókat kiegyenlítő – összeg megfizetésére kötelezett.
A hitközség minden tagja köteles a rá eső választásokat, vagy az alább megnevezendő hivatalokra való kinevezéseket elfogadni, és a hivatalt legalább három évig díjmentesen ellátni. 60 év, vagy az a feletti kor, valamint a tartós betegeskedés mentesítenek e kötelesség alól. Aki mentesítési ok nélkül megtagadja egy hitközségi hivatal átvételét, annak a speciális hitközségi alapszabályban pontosan megállapítandó összeget kell büntetésként a község pénztárába befizetnie.
A hitközség minden tagja jogosult arra, hogy az általános szokás szerint igénybe vegye a község intézményeit, és ha elszegényedne, akkor a községi szegénypénztárból segélyt kérjen.
A hitközség minden olyan tagja, aki a község speciális alapszabálya szerint a község szükségleteinek fedezését szolgáló rá eső díjat befizeti, és az illetékes kormányhatóság által meghatározandó uralkodói adó minimumát megfizeti, a közgyűlésen egy szavazattal rendelkezik.
A szavazati jogot csak személyesen lehet gyakorolni.
A fizetéssel nem járó községi hivatalokra a hitközség minden olyan fedhetetlen életű felnőtt férfi tagja megválasztható és kinevezhető, aki a …§ alapján szavazásra jogosult, és a megválasztását, vagy kinevezését megelőző negyed évben befizette a községi intézmények fenntartásához meghatározott közvetlen adóját.
A cs. k. hadsereg és csendőrség izraelita tagjai jogosultak arra, hogy az izraelita hitközség intézményeit a szokásos módon díjfizetés nélkül vegyék igénybe.”

Read Full Post »

Pécsi Zsidó Szadadegyetem – 2016 tavasz / I.

Dr. Perls Ármin (1853-1914)

MEGHÍVÓ

A PÉCSI ZSIDÓ SZABADEGYETEM PROGRAMJÁRA

Dr. Róna Tamás:

Judaizmus, avagy közösség-történet
Dr. Perls Ármin, egykori pécsi főrabbi nyomában, Kecskeméten

Helyszín: Pécs, Fürdő utca 1., a Pécsi Zsidó Hitközség székházának díszterme

Időpont: 2016. április 14., csütörtök, 18 óra

A rendezvényen való részvétel díjmentes.

Read Full Post »

Egy 176 éves mószerolás

Egyszer azt olvastam valahol, hogy a héber eredetű „mószerol” hajdani jelentése: zsidó zsidót nem zsidó hatóságnak átad. Mára közkeletűbb a „beárul, befeketít, bemárt, megfúr valakit” jelentés. Alább egy ilyen értelmű pécsi mószerolás részletei ismerhetők meg.
E bejegyzés főszereplői – Löbl Fürst és Moritz Fuchs – a blog hűséges olvasói számára nem ismeretlenek: a bonyhádi Fürst az 1830-as évek második felében éveken át “lappangott” a Pécshez tartozó Rácvárosban (akkori hivatalos nevén Németürögben), ahol Moses Weiszmayertől bérelte a zsidó konyhát, és emellett kereskedéssel és hitelezéssel is foglalkozott. További adatok Fürstről a végrendeletében találhatók, amely elolvasható itt.
A pécsi Moritz Fuchs – az előző három bejegyzés hőse – hosszú küzdelmek után házalóból (1836) nyilvános boltban árusító „kalmár” (1840) lett. Ő mószerolt.
De nézzük meg részletesebben, mi is történt 176 éve. Löbl az 1840. XXIX. törvény elfogadása után úgy gondolta, eljött az idő, hogy hivatalosan is letelepedési engedélyt kérjen Pécsett, ahonnan korábban először a városkapitány, majd a tanács is kitiltotta. Ezért egy helyi ügyvéd megfogalmazásában az alábbi kérelmet nyújtotta be a városvezetéshez. (A korabeli „helyesírást” jórészt változatlanul hagytam. A szögletes zárójelekben a saját kiegészítéseim állnak. A kor levelezésben a ·/. a mellékletet jelentette.)

„Tekintetes Nemes Tanáts!

Szeretett Magyar Hazánk országosan öszvegyűlt Képviselői a Hon és a Nemzet jóllétét és boldogságát bölcsen eszközlendők rólunk is intészkedtek midőn a 29. törvényczikkelyt alkodták, amely szerint minden az országban született Izraelita az egész országban a törvényben ki vett városokat ki vévén szabadon lakhat. Ha t.i. józan maga viseletét és becsületes élte módját hiteles bizonyítványokkal be mutatandja. Én is ezen Törvény jótékonyságával élni kívánván ·/. alatt másolatban ide mellékelvén magam viseletéről szólló bizonyítványokat, melyek eredetben a Tettes [Tekintetes] Jegyzői Hivatalnál le vagynak téve, ezennel a Tettes Tanátshoz, mind azon törvényhozó Test egyik ki egészítő részéhez és Bíróhatósághoz [fordulok], hogy ezen bizonyítványaim meg szemlélése után, nékem, ki vagyon beli értékemet mintegy 1000 pengő forintokra becsülöm, a városban lakási just kegyesen meg engedni méltóztatnának.

Ki egyébaránt midőn eddig viselt becsületes élet módomat itten is foltatni ígérvén a Tettes Tanátsnak kegyeibe ajánlott[an] maradok

A Tettes Tanáts

alázatos Szolgája
Löbl Fürst
Ráczvárosi Izraelita”

Fürst folyamodványa mellett az alábbi igazolások másolatai találhatók: 1.) A rácvárosi bíró és esküdtek igazolása arról, hogy Fürst évek óta ott lakik és kereskedik, de lopott portékát sohasem árult és ő „semmi szégyen gyalázatott nem szenvedett”. 2.) Baranya vármegye “al-adószedőjének” levele arról, hogy Fürstöt már öt éve olyannak ismeri, mint amilyennek „egy szorgalmatos és betsületes Embernek lenni kelletik”. 3.) Egy pécsi polgár levele arról, hogy Fürst üzleti partnerként vele éveken át „emberséges ember mógyára viselte magát”. 4.) Moses Weiszmayer német nyelvű igazolása arról, hogy Fürst, aki a Rácvárosban már évek óta a „bérlője”, mindig tisztességesen viselkedett. 5.) A Bonyhádi Izraelita Község német nyelvű igazolása arról, hogy „Leopold” Fürst ott született, mindig tisztességesen és erkölcsösen viselte magát, továbbá, hogy éveken át egy helyi textilárú-kereskedőnél tanulta ki a szakmát és lett maga is kereskedő. Ezt a dokumentumot Perczel Gyula, Tolna vármegye szolgabírája pecsétjével és aláírásával hitelesítette.
A pécsi magisztrátus a szokásokhoz híven természetesen kikérte a helyi kalmártestület állásfoglalását is, aki több indokot is talált arra, miért ne adjon helyt a hatóság Fürst kérelmének.

A pécsi Kalmárok Tásasága válaszának részlete. (Kattintással nagyítató.)

Számunkra azonban most Moritz Fuchs véleménye érdekesebb, aki megtudta, hogy egy másik zsidó kalmár is le akar telepedni a városban, ahol addig ő volt az első és egyetlen. Ebben az ügyben, mint alább olvasható, részéről szó sem volt izrealita szolidaritásról, hanem „összezárt” a keresztény konkurenseivel a közös konkurens ellen. Íme Fuchs levele, amelyet a saját fordításomban közlök. A jiddis hatása, hogy a Fürst családnév nála „First” lett. A “nemes Tschoko úr”-ként említett személy Csóka Imre, a Pécsi Székeskáptalan nyugalmazott ispánja volt.

„Pécs Szabad Királyi Város Tekintetes Tanácsának

Alulírott a legalázatosabban kéréssel fordul a Tekintetes Tanácshoz, mivel néhány idegen zsidó bejött a városba letelepedési engedélyt kérni, s közöttük az egyik Löbl First, aki nem él erkölcsös módon. Ezt bizonyítja elsőként, hogy évekkel ezelőtt a nemes Tschoko úr fiát rábírta egy cselekedetre, ami a következő: két kisasszonynak a nemes Tschoko úrnál volt a pihenő szállása, és ezért nála volt egy ruhásládájuk, hogy ha ideérkeznek, ebből öltözködjenek. A fiú azonban kivette a ruhákat és eladta ezeket Löbl Firstnek, és ón, vörösréz és ezüst dolgokat is. Ezekért több száz Forintot kellett kapniuk, ami a Nagyságos Bosck városkapitány úr számára is ismert.

Fuchs mószeroló levelének részlete. (Kattintással nagyítható.)

Másodszor: a megboldogult Furtinÿ városkapitány úr életében, amikor egyre gyakrabban történtek lopások a városomban, a nevezett városkapitány úr mindig Löbl Firstnél tartott házkutatást. Történt egy nap, hogy L. First a sógoromnál, Salamon Kaufernál, és Mosis Weissmajernél járt, hogy menjenek vele a Városkapitány Úrhoz, és kérdezzék meg, miért éppen mindig nála tart házkutatást. Így tehát elmentek vele és tisztelettel érdeklődtek, hogy a Városkapitány Úr miért éppen mindig nála kutat. Ő erre azt válaszolta nekik, hogy Löbl First nem tisztességes ember, mivel őt rossz házakban látják, és ő már eleget hallott a hasonló, ellene szóló panaszokból, ezért inkább ne is mondjanak semmit, mivel már túl sokat tud Löbl Firstről. Így ők szó nélkül távoztak.

Ezért a legalázatosabban kérem a Tekintetes Városi Tanácsot, hogy utasítsa el Löbl First kérelmét. Ő inkább ott folyamodjon letelepedési engedélyért, ahol a jó bizonyítványait beszerezte.

Maradok a Tekintetes Városi Tanács legalázatosabb szolgája

Moritz Fuchs kalmár és kereskedő”

“dem Löbl. Magistrats ergebenster Diner Moritz Fuchs Kauf & Handelsmann”

Fürst azért kérte Weiszmayer és Kaufer segítségét, mivel az előbbi volt a helyi zsidó község elöljárója, Kaufer pedig vélhetően az egyik elöljárósági tag. Talán szerette volna, hogy tanúk legyenek vele a beszélgetésen. A városi tanács a felek írásos indoklásait mérlegelve meghozta döntését, amelyet korábban – még nem ismerve ezeket az iratokat – már közzé tettem itt.

Az e bejegyzéshez felhasznált dokumentumok megtalálhatók a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

Read Full Post »

Moritz Fuchs a „gazdasági térfoglaló” – III.

Moritz Fuchs (1840. augusztus 2.)

Ebben a bejegyzésben zárom az ez előző két posztban indított történetet arról, milyen „csörtéi” voltak Moritz Fuchsnak a Pécsi Kalmárok Társaságával.
Fuchs 1840 tavaszán kérte a városi tanácsot, hogy engedélyezze számára az üzletnyitást, tehát hogy ne csak a lakásán árulhasson, mint eddig. Azt már 1836-ban, a házalási engedély igénylésekor, igazolta, hogy rendelkezik a törvényileg előírt szükséges képzettséggel és gyakorlattal. A tanács ezzel kapcsolatban természetesen újra kikérte a helyi kalmárok véleményét. Ezzel megint beindult a kontra-rekontra-szubkontra levélváltás, amivel mindkét fél természetesen ügyvédet bízott meg. Végül a Tanács elfogadta a keresztény kalmárok feltételét, hogy Fuchsnak legalább 16 ezer Váltóforint vagyont kell  igazolnia, az előírt képzettség és gyakorlat önmagában nem elégséges feltétel. Ez bizony igen jelentős tétel volt. Nyilván nem véletlenül húzták meg ilyen magasan az összeghatárt. Abban bízhattak, hogy Fuchs ezen elbukik.
1840. május 23-án Spiesz János és Hauer Dániel tanácsnokok részletesen felmérték kérelmező vagyoni helyzetét, amely megállapításuk szerint 16.048 Váltóforintot és 14 Krajcárt tett ki. Ebből 1.407 Váltóforint 30 krajcár „előmutatott kész pénz”, 2.410 Váltóforint 47 Krajcár értékű követelés és váltólevél, a többi pedig a „portékák” értéke.
Mivel ez a feltétel is teljesült, a magisztrátus az 1840. június 6-án kelt végzésével megengedte Moritz Fuchsnak a boltból való nyílt árusítást, és egyben megbízta a Számvevői Hivatalt, hogy állapítsa meg ez időtől Fuchs „kalmári adóját”. (1840-ben a kalmárok által fejenként fizetendő katonai adó 7 Váltóforint 47 Krajcár volt, a „házi adó” pedig 15 Váltóforint 36 Krajcár. Sütkey János számvevő kiszámolta, hogy ebből az összegből a folyó évben Fuchsra már kirótt kereskedői adó öt havi részének levonása után mennyi adókötelezettsége marad mint kalmár. A kalmár alatt bolttulajdonost értettek, a kereskedő pedig nagy tételben üzletelt, jellemzően mezőgazdasági terményekben, bőrben, prémben, gubcsban, stb. “utazott”.)
Fuchs a döntés nyomán joggal írhatta úgy alá a nevét, ahogy a fenti kép is mutatja: “hiesiger Käuf & Handlsmann”, azaz “helyi kalmár és kereskedő”.
Úgy tűnik, mintha a Pécsi Kalmárok Társasága meglepődött volna az előírt vagyonminimum meglétén. Talán valami trükköt gyanított a kimutatásban? Így amikor 1841-ben Joachim Schapringer (épp) Szigetvárról és Max Grünwald Bonyhádról pécsi betelepedési és üzletnyitási engedélyért folyamodott a M. Kir. Helytartótanácshoz, ahonnan a kérelmüket elbírálásra Pécsre küldték, a pécsi kalmárok levelet írtak a városvezetésnek, melyben előzetes értesítést kértek az izraelita kérelmezők vagyonfelmérésről, mivel az okirataik érvényességének eldöntésekor szerették volna a véleményüket hallatni.
Befejezésül vessünk egy pillantást a vonatkozó statisztikára: felsőbb rendelkezésre Hauer tanácsnok összeírta a városban lévő keresztény és zsidó kalmárokat. Eszerint 1840-ben Pécsett a keresztény kalmárok száma 33 volt.
A bejegyzéshez felhasznált iratok megtalálhatók a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

Read Full Post »