A pécsi zsidó temető nyitvatartása

Mivel azt látom, hogy minden évben többen a “pécsi zsidó temető nyitvatartása” szöveggel indított kereséssel találnak a blogomra, de ez eddig ilyen információkat nem tartalmazott a temető történetének bemutatására szánt bejegyzéseimben, álljanak itt az adatok, melyek a temető kapuján lévő tábláról valók:

ápr. 1. – szept. 30.:  8-19 h
okt. 1. – márc. 31.:  8-16 h
Szombaton zárva

Read Full Post »

Pécsi zsidók az I. világháborúban – IV.

Az előző I. világháborús hősi halottakat bemutató bejegyzésben több személyről az olvasható, hogy Pécsett van eltemetve. Most virtuálisan felkeressük néhányuk sírját. A hitközség az egyik parcellában két külön sort nyitott a közösség haza hozott hősi halottainak. A sírjaikat “katonásan” egyszerű, fehér síremlék jelzi. Mivel a vékonyan bevésett betűket nem színezték át pl. feketével, több esetben már nem lehet elolvasni, ki nyugszik ott. Így összevetni sem lehet az emlékalbumban lévő hősi halottak listájával.
A sírkő felső harmadban lévő, enyhén bemélyített álló ellipszis alakú mező tartalmazta az elhunyt nevét és korát. Ez alatt van egy a hegyével a föld felé mutató bajonett-dombormű – ez a síremlék egyetlen plasztikai dísze. Tehát zsidó szimbólum  nem szerepel rajtuk.
A temető más részein is látható még néhány ilyen síremlék. A háború után akár évekkel elhunytak is hősi halottnak számítottak, ha a harctéren szerzett betegségben, vagy sebesülés volt haláluk a kiváltó oka.
Több család azonban nem ezeket az “egyen”-síremlékeket szerette volna szerettei sírjára, így kőfaragónál rendelt egyéni kivitelezésű síremléket.

Read Full Post »

Temető a tavaszi télben

A Mecsek alján szokatlan az az időjárás, ami március idusától váratlanul ránk tört. De ha már így alakult, hogy hólepel takar mindent, barangoltam egyet a pécsi zsidó temetőben, melynek tavaszi, nyári és őszi hangulatát jól ismerem, ellenben a téli varázsát napsütésben eddig még nem élvezhettem.

A mai bejegyzésben a tavaszi télre hivatkozva megszakítom jánosi Engel Adolf áldásos tevékenységének folytatólagos bemutatását, és a temetői sétám néhány képét teszem közzé. Ezek sajnos nem nyújtják azt az élményt, amelyben részem volt. A sírkert kőkerítése mintha elnyelte volna a város zaját, a csendet csak a hó halk ropogása törte meg a talpam alatt. Néha egy-egy rigó rebbent fel a környező fákról, amikor úgy ítélték, hogy túl közel értem hozzájuk. Egyedül voltam a pécsi zsidó közösség elhunyt tagjaival az “Élet Házában”. A mindennapok sietségéről és feladatairól megfeledkezve jót tett a lelkemnek az itt áradó nyugalom és béke.
Levéltári olvasmányaimnak köszönhetően egyre több család neve ismerős a síremlékekről, sokukról tudom, mi lett a sorsa felmenőiknek 1944-ben, és utána, ha ugyan visszatértek. A mai délelőtt együtt voltam tehát az általam soha nem ismert, de mégis részben ismerős pécsi családok elporladt tagjaival, akik sokszor olvashatták a ravatalozó utcai homlokzatának intő feliratát: “Minden porból lett és minden visszatér a porhoz.” Ők már visszatértek. Kicsit irigylem őket, mert már tudják, mi történik az emberrel, ha elfogy a földi ideje. Valahol vigasztaló, hogy én is meg fogom tudni. Az életben végül is minden csak idő kérdése. Lehet, hogy mégis csak az idő a fontosabbik dimenziónk, nem a tér?
A pécsi zsidó sírok között szemlélődve eszembe ötlött, hogy egy éve ilyenkor Baranyát jártam. Egykori kolléganőm, Radnóti Ilona, posztumusz tanulmánykötetéhez készítettem fényképeket a megye zsidóságának megmaradt emlékeiről. Az egyik utamon találkoztam valakivel, aki kalauzom volt a helyi zsidó temetőben. Megmutatta édesapja sírját is. Ő maga a háború után született és a katolikus vallásban nevelkedett – akkor ez látszott biztonságosnak. Most már nagyon bánta, hogy nem a zsidóban. Nincs senkije. Haló poraiban szeretne az édesapjával lenni. Reménykedett, ha meghal, lesz egy rabbi, aki zsidó szertartás szerint az édesapjához temeti. Meglett korára visszhangozni kezdett lelkében, hogy amikor az apja először vette kézbe csecsemőként az atyák ősi szokása szerint a fülébe súgta: S’má Jiszraél…
Holtában mindenki haza talál.

Read Full Post »

A temetői nyárfa és a pécsi zsidóság pusztulása

Ebben a bejegyzésben rövid időre újra a pécsi zsidó temetőbe látogatunk. De beszéljen inkább Weisz Gábor (1857 – 1943), a pécsi hitközség egykori titkára: “Egyformán pihennek a hazatértek, jól megférnek egymással, nincs harag és versengés, megbékélt valamennyi. (…) Az emberi mulandóságról való megszomorító tudat és hangulat fog el bennünket, elgondolva mennyi lelki nagyság, családi boldogság, de egyben mennyi szenvedés és bánat rejlik ezen besüppedt hantok alatt. Itt nyugszanak a férfiak, akik a város első lakói voltak. A kegyelet mélységes átérzésével említjük nevüket, akik kénytelenek voltak a helyi hatóságokkal kiharcolni letelepedési lehetőségüket.”
Az első pécsi zsidók érték el a magisztrátusnál, hogy messze az akkori várostól, egy legelőnek használt területen temetőt létesíthessenek és azt bekeríthessék. Körülbelül ebben az időben indult növekedésnek az a nyárfa, melynek hatalmas tönkje ma a sírokhoz vivő út szélén fogadja a látogatókat. A törzs terméskövekkel és virágokkal díszített csonkján réz emléktábla reflektál a fa és a pécsi zsidó közösség pusztulására.
Forrás: Weisz Gábor: Látogatás a pécsi zsidó sírkertben, Pécs, 1940, 7-8. oldal.

A kép kattintással felnagyítható.

A nyárfa csonkja 2013. március 28-án, a tavaszi télben.

 

Read Full Post »

A pécsi zsidó temető IV. – A halottasház 2.

Ebben a bejegyzésben a zsidó temető szertartástermét belülről ismerhetjük meg. Ebben több fénykép lesz segítségünkre, de előbb még néhány szöveges információ: A szertartásterem két részből áll. A keleti részében egy fekete színű, sarkain kandeláberekkel díszített emelvény található. Két oldalán teljes hosszában padok vannak, ez az elhunyt legszűkebb rokonságának helye.  A két padsor között helyzik el a koporsót. A térrész déli és északi falának közepén a szertartás során elmondandó héber nyelvű ima olvasható.
A terem nyugat felében székek állnak a gyászoló közösség többi tagjának rendelkezésére. Ezt a térrészt nagyméretű,  sárga és fehér üveglapokból kialakított ablakok világítják meg.  Ennek falán a gyászima szövege a falra akasztott kisebb méretű táblákon szintén olvasható.
A ravatalozó és a mellette álló épületek 1944-ben közraktárként szolgáltak. A gettóba vonulás előtt ide is került zsidó ingóság: bútorok, kofferekben, dobozokban  és ládákban ruhaneműk és egyéb személyes tárgyak.  1945-ben a deportációból visszatérők itt is kereshették  – sok esetben már csak a hozzátartozóik, vagy azok sem –  az ingóságaikat, amiket a Pécsi Zsidó Hitközség gondnoki osztálya tételes leltár szerint adott át a megmaradtaknak – tulajdonba, használatba, megőrzésre.

Pillantás a keleti térrészbe.

A nyugati térrész egyik ablaka.

Read Full Post »

A pécsi zsidó temető III. – A halottasház 1.

A temető halottasháza és szertartásterme 1927-ben nyerte el mai nagyságát és kialakítást. A keleti – utca felőli – homlokzatának építészeti megoldása egyszerű. A két sarkán lévő lizénák között egy enyhén vissza süllyesztett vékony falsáv látható, melynek felső, tetőpárkány alatti részén héber betűkkel ez olvasható: “Minden a porból lett és visszatér  a porhoz”.  E falsáv keretezi a homlokzat legmélyebb falsíkját. Ezt töri át középen a bejárat, melyet vakolatból húzott keret hangsúlyoz. E keret körül a tetőpárkány alatti héber szöveg magyarul olvasható. A két ajtószárny feletti félköríves orommezőben egyszerű, világoskék Dávid-csillag.
Az ajtótól jobbra és balra egy-egy nyújtott arányú, keskeny félköríves ablaknyílás enyhíti a homlokzat zárt hatását.  A járdától a ravatalozó terem három lépcsőnyire emelkedik. A szertartásterem kelet-nyugati tájolású, hozzá jobbról és balról alacsonyabb tetőzettel a temetőgondnoki lakás, ill. gazdasági épületek csatlakoznak.

A ravatalozó keleti homlokzata.

A halottasház nyugati, temetőre néző homlokzata, tagoltabb, díszesebb, mint a keleti, és 11 lécsőnyivel emelkedik a környező térszint fölé.
Ezt az oldalt három ajtónyílás töri át: a középső, félkörívesen záródó  szélesebb és magasabb mint a tőle jobbra és balra lévő szögletes ajtók. Ez utóbbiak felett a faltükörben egy-egy vakolatba rajzolt Dávid-csillag látható, és ugyanilyen díszíti a homlokzat timpanonját is, melyben a 116. zsoltár 7. verse olvasható: “Térj vissza, lelkem, a nyugalmadhoz, mert az Örökkévaló jót tett veled.”
A szöveg fordítását Dr. Bíró Tamásnak köszönöm.

A ravatalozó nyugati homlokzata

Read Full Post »

A pécsi zsidó temető II.

Levita síremléke.

A pécsi zsidó temetővel kapcsolatban idézzük most Weisz Gábornak, a hitközség egykori főtitkárának sorait:
“1923. évben a temető újabb 3 hold városi terület kapcsolódásával 6 holdra bővült. Az egész terület kőkerítéssel vétetett körül. Nagy és lélekemelő ünnepély keretében vette át Dr. Deutsch Zsigmond elnök a területet, és megfogadta, hogy annak hűséges gondozását a tradíciók szellemében fogja gyakorolni.
A Chevra-tagok csaknem teljes létszámban jelentek meg eme kegyeletes actusnál, az avatás 1924. szeptember 24-én, néh. Dr. Perls Ármin főrabbi elhalálozása 10. évforduló napján tartatott. Az avatást Dr. Wallenstein Zoltán főrabbi végezte, s ez alkalommal a szokásos zsoltárének közben hétszeres körmenettel szentelte azt fel.
1927. február 28. napján ünnepelte Chervánk fennállása centenáriumát díszközgyűlés keretében a szomszédos hitközségek testvéri részvételével, az ünnepség lefolyását jegyzőkönyvben örökítette meg.”

Forrás: Weisz Gábor: Látogatás a pécsi zsidó sírkertben, Pécs, 1940, 7. oldal

A Chevra Kadisa adománygyűjtője a temető bejárata közelében. Az egyik perselyében a temető fenntartására, a másikban általános célra (cdáká) gyűjtöttek adományt.

Read Full Post »

A pécsi zsidó temető I.

A zsidó temető ábrázolása egy 1895-ös várostérképen. Északra katolikus temető, keletre szőlőültetvények.

Pécs Szabad Királyi Város katolikus polgársága és tanácsa 1780 és 1840 között mindent elkövetett annak érdekében, hogy megakadályozza a zsidók tömeges letelepedését a városban. Az első zsidóknak csak a helytartó- tanács, vagy a királyi biztos nyomására adtak megtűrt státuszt. Mivel a zsidó közösség így csak néhány családból állt és adminiszt- ratív okokból csak lassan gyarapodhatott, nem volt saját temetője. Az elhunyt hozzátartozókat vagy a baranyai Baksára (Pécstől 22 km DNY-ra), vagy a Tolna megyei Bonyhádra (Pécstől 40 km ÉK-re) kellett szállítani, hogy az ottani izraelita temetőkben adhassák meg nekik a végtisztességet. 1824-ben Rohoncról érkezett Pécsre Stern Jakab, és úgy sikerült letelepednie a városban, hogy feleségül vette a tolerált státusszal rendelkező néhai Engel Péter özvegyét. Stern megalapította a Chevra Kadisát, a Szent Egyletet, amelynek nevében kérte a városi tanácsot, hogy jelöljön ki nekik egy 1 hold (5754,64 m²) nagyságú  területet temetőnek. Ez az 1827. október 22-én kelt városi határozattal megtörtént. A területet, amely egy a városközponttól 2 km-re NY-DNY-ra fekvő legelőből lett kihasítva, a zsidók palánkkal vették körül, hogy megvédjék a legelésző állatoktól. 1837-ben a városi tanács engedélyezte, hogy a temető körül kőkerítést emeljenek. 1840-ben 36 családra gyarapodott a zsidó közösség. Stern buzgólkodásának eredményeképp megalkották a Chevra Kadisa alapszabályát. A 19. sz. közepétől a korábban főként falvakban, földesúri védelem alatt álló zsidók jelentős hányada a városokba költözött. Így a pécsi közösség létszáma is folyamatosan emelkedett, ami a temető három holdra történő bővítését tette szükségessé. 1880-ban elkészült a halottas ház és szertartásterem, és 1890-re befejeződött a megnagyobbodott temetőterület kőkerítéssel való körbevétele. E feladatok fő szorgalmazója Dr. Grünhut Ignác ügyvéd, a hitközség alelnöke volt.

Forrás: Weisz Gábor: Látogatás a pécsi zsidó sírkertben, Pécs, 1940, 6-7. oldal

Read Full Post »