Moses W.

E bejegyzés főszereplője Moses Waiszmaier, a Pécsre 1786-ban elsőként betelepedési engedélyt kapó zsidó család 1781-ben született gyermeke. A családnév különböző írásmódokban maradt fenn: Waiszmayer, Waiszmair, Waiszmaier, Waiszmeyer, Weiszmeyer, Weiszmayer, Weissmayer… Melyik változat a “helyes”? Mindegyik, maga a név viselője sem írta csak egyféleképp. Ezért itt alább röviden “W.”-ként említem őt.
A fennmaradt dokumentumok azt mutatják, hogy “több lábon állva” próbált megélni. 1836-ban már bizonyosan volt egy pár lova, egy kocsija és egy keresztény alkalmazottja, így szállítmányozást vállalt – Pécsen kívül is. Emellett használt ruhák árusításával is foglalkozott. 1841-ben a városi hatóság a kereskedése után a 2. adófizetői osztályba sorolta, amit W. magasnak tartott. Kérte, hogy a 3. adóosztályba tegyék, de a város nem változtatott a besoroláson. Már az 1830-as évek második felében a Rácvárosban (ma Pécs része, akkor kb. 5 km-re nyugatra önálló község) egy városi tulajdonú házat bérelt és zsidó konyhát működtetett, ahol az izraelita átutazók kóser ételhez és borhoz juthattak. Ezt idővel tovább bérelte Löbl Fürst bonyhádi zsidónak, aki odaköltözött. A tanácsi iratok között lévő levelei arról tanúskodnak, hogy 30-40 Forintnyi összegeket is kölcsönzött zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt az akkor törvényben megszabott 6%-os éves kamatra.
Egy 1840-ből származó városi zsidó-összeírásból tudjuk, hogy ekkor már özvegyen élt két fiával és két lányával. A háztartásában még négy szolga és egy szolgálólány státuszú személyt jegyeztek fel.

“Mos. Waiszmaier, k. Tol(e)ranz(tax) Einklauber in 5kirchen.” (1836 november)

Moses W. 1835. január 1. és 1841. november 4. között a Pécsi Zsidó Község (kehile) első elöljárója (rásekol). Ebben a minőségében Pécsett az  izraelitáktól ő szedte be a “királyi türedelemadót”, valamint a város számára a katonaállítási adót is.
Mintegy jelezve, hogy ő “hivatalos személy” és az általa írt levél, igazolás, stb. nem csupán magántermészetű, pecsétnyomót készíttetett magának. Ez kör alakú volt, mintázata egyszerű, sűrű vékony diagonális rács. A vízszintes középső sima mezőben az “M. Weiszmaier” név áll – ahogyan ő csak ritkán írta a nevét.

Pecsétlenyomat 1836-ból: “M. Weiszmaier”

Az elöljárói posztért nem járt fizetés, az megtiszteltetésnek számított, akárcsak a bizottsági és választmányi tagság, vagy a jótékony szervezetekben való hivatalviselés.

“Moses Weiszmaier, k. Tol(e)ranz  Tax  Einklauber.”  (1840 február)

Ha valamiért nem használta a pecsétet, akkor a neve alá – németül – odaírta: “a k.(irályi) türelmi adó beszedője”, vagy a zsinagóga kialakítására megvásárolt lakóház adásvételi szerződésén: “a Zsidó Község elöljárója”. Tekintélye az ekkor még szerény létszámú izraelita közösségen belül egyrészt bizonyára abból fakadt, hogy a legrégebbi pécsi zsidó család sarja volt, másrészt pedig már túl volt az 50. életévén, és így kellően tapasztalt férfinak számított a község képviseletére, az ügyes-bajos dolgok intézésére. Harmadrészt pedig a Pécsett lakó tolerált, vagy komoráns izraelita férfiak között ekkor még a vagyonosabbak közé számított.

“Moses Weiszmaier” (1840)

1840-ben már egy másik pecsétnyomót használt. A változás az előzőhöz képest annyi, hogy a középső sima felületet egy vízszintes “gyöngysor” két részre osztja. A felsőben két kicsi hatágú csillag között a “Moses” név áll, az alsóban pedig a családnév. A teljes név kiírása miatt a betűméret az előző pecsétéhez képest kisebb lett.
1841 novemberében Moritz Fuchs kereskedő vette át tőle az elöljárói feladatkört. A váltás okát nem ismerjük. Fuchs a másik legrégebbi pécsi zsidó családból származott, aki az adólisták szerint ekkor az izraelita közösség legtehetősebbje. W. azonban továbbra is elismert tagja maradt a községnek: 1842-ben beválasztották az alapszabályt “a kor követelményeihez” igazító bizottságba. Ez már csak azért sem tudott hatékonyan dolgozni, mivel Israel Löw megyés főrabbi, aki hivatalból szintén a bizottság tagja volt, az ortodox álláspontot képviselte, és bizonyára nem látta különösebben szükségesnek a ceremónia megváltoztatását, “kiigazítását”. A bizottság még 1844-ben is e kérdésekkel vajúdott…

“M. Waiszmair” ( 1842 január)

Az 1842-es türelmi adó kirovásához az elöljáróság a Pécsi Izraelita Község bekebelezett tagjait négy csoportra osztotta. W. a második adóosztályba került, 4 Váltóforintot és 16 Krajcárt fizetett. (Moritz Fuchs az első adóosztályban ennek a kétszeresét.) Úgy tűnik, a következő években nem változott jelentősen az anyagi helyzete, mivel az 1843. és 1844. évi türelmi adó együttes szétosztásakor 8 Forintot kellett fizetnie. A hat adófizetői csoportra osztott községben a negyedikbe került, mivel a nála tehetősebb zsidók felvételével vagyoni tekintetben ő jelentősen hátrébb sorolódott. (A Pécsre költöző szegény zsidók száma ugyan a vagyonosokénál jóval erősebben emelkedett, de mivel ők nem tudták megfizetni a bekebeleztetés díját, ezért nem számítottak be a községbe.)
Ettől a “lecsúszástól” függetlenül W. továbbra is részt vett a különböző eseti bizottságok munkájában, lett légyen az a községi alkalmazott (mesubed) felvétele, a hentes eligazítása, az egyes adóosztályok méltányos megállapítása, vagy a korábbi évek pénzügyi elszámolásainak ellenőrzése.

“Waiszmair, vereins vorsteher.” (1848 július)

1847 őszén nyilvános árverésen egy évre – 1847 novemberétől 1848 novemberéig – mint legtöbbet kínáló 45 Forintért megkapta a kóser bor árendáját.
1848 júliusában a Beteggondozó Egyesület (Rófé Cholim) elnökeként egy évre szerződést kötött dr. Marcus Waiszmair orvossal – a fiával – a beteg pécsi izraeliták megvizsgálásáról és a szükséges receptek felírásáról. (Nem tudható, mennyi ideig látta el ezt az elnöki tisztséget, de 1845-ben még nem ő az elnök.) Hohó! – mondhatnánk – ez aztán a családi “összefonódás”! Ebben az ügyben azonban nem volt alternatíva, mivel ekkor nem élt más izraelita orvos Pécsett.
A községi jegyzőkönyvből tudjuk, hogy Joachim Rothmüller, a húskrajcár bérlője, 1851 őszén bepanaszolta W.-t, hogy ő a szárnyasokat már hónapok óta otthon maga vágja és nem fizeti be a bérlőnek az esedékes díjakat (Briefelgeld). Az elöljáróság meghallgatta W.-t, aki ezt elismerte. Ezért a kihágásért 12 Forint büntetés megfizetésére kötelezték. (A 12 Forint jelentős összegnek számított, az 1840-es években átlag  ennyi volt a községbe történő felvétel díja, azaz a “belépési taksa”.)
W. 71 évesen 1852. szeptemberében megvette M. Abelesnak a férfi zsinagógában lévő 27-es számú ülőhelyét. Jó okkal feltételezhető, hogy nem ez volt az egyetlen tulajdonában lévő zsinagógai ülőhely.
Az utolsó jegyzőkönyvi említés Moses W.-ről 1854 decemberéből való, amikor a fia – “dr. Weissmeyer” – bemutatta az elöljáróságnak az atyja ugyanazon év áprilisában kelt eredeti végrendeletét, amely alapján a zsinagógában lévő 17-es számú férfi ülőhelyet örökségként átírták a nevére.

A bejegyzéshez felhasznált dokumentumok megtalálhatók a Pécsi Zsidó Hitközség Levéltárában és a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.