Pécsi levelek 1944-ből – 13.

Ebben a bejegyzésben folytatom a válogatást a zsidók ingó- és ingatlanvagyonával kapcsolatos temérdek iratból. Alább két rövid levelet idézek katolikus egyházi személyektől. Az első Dr. Virág Ferenc pécsi püspök álláspontját rögzíti a zsidók vagyonával kapcsolatban. A második pedig azt mutatja meg, hogy a mohácsi plébánosnál, Tihanyi Jánosnál, 1944-ben mennyi minden belefért az egyházi “Caritas” fogalmában, a szociális érzékenységbe, ha úgy tetszik a korszak “társadalmi felelősségvállalásába”.
Az eredeti dokumentumok megtalálhatók a Pécsi Püspöki Levéltárban és a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában.

                                                                                                                                                                                      ──────────

“A zsidó vagyon megszerzésének tilalma
Mivel sok zsidót megfosztanak a vagyonától, alkalom adódik ugyanezen ingó és ingatlan vagyonok megszerzésére. Ezért határozottan elrendeljük, hogy egyházi személyek ilyen javakat sem maguknak, sem egyházközségük számára semmilyen módon ne törekedjenek megszerezni. Kétség esetén az Egyházmegyei Hatósághoz kell fordulni.”

Virág Ferenc

Az egyházmegyei papságnak az 1944 nyarán kiküldött körlevél a katolikus egyház hivatalos nyelvén, azaz latinul íródott. A latin szöveg rendkívül sűrített nyelvi szerkezeteinek feloldását kísérli meg a fenti fordítás. Az egyházmegye vezetője, Virág Ferenc, 1944-ben már a 75. évében járt. Talán a korából fakadóan sem volt olyan bátor a megnyilatkozásaiban, mint a fiatalabb püspöktársai, mint pl. az erdélyi Márton Áron, a győri Apor Vilmos, vagy a szegedi Hamvas Endre. Ugyanakkor – miként Serédi Jusztinián hercegprímás – a természetjogi alapon állva látta, milyen égbekiáltó bűnök történnek a Sztójay-kormány megalakulása óta Magyarországon a zsidónak minősített állampolgárok ellen. A körlevél tartalmi hibája, hogy azokban a hetekben nem “sok zsidót” fosztottak meg  a vagyonától, hanem gyakorlatilag minden zsidónak tekintendő személyt. Ez igen lényeges különbség! Egyébként az egyházközségek sem kérvényeztek maguknak semmit a rabolt javakból, kivéve a mohácsit, amelyik több ingatlant is kért, ámde a Vörös Hadsereg hamarabb ért a Dunához, minthogy a kérelmekről az illetékes helyen döntés született volna.

      ──────────

“A mohácsi városi városi óvodák felügyelőbizottságától

Nagyméltóságú

M. kir. Pénzügyigazgató Úr!

   A helybeli gettó lakóinak eltávolítása után jelentékeny mennyiségű használt gyermekjáték maradt vissza, amely játékszerek a köz érdekében csak akként hasznosíthatók, ha azokat az óvodák rendelkezésére bocsátják.
Tisztelettel megkérem, hogy kegyeskedjék a mohácsi gettóban visszamaradt gyermekjátékokat a mohácsi városi 4 óvoda részére átengedni, ill. kiutalni.

   Mohács, 1944. július 10.

Tisztelettel

Tihanyi János
apátplébános, elnök”

Mivel a zsidók vagyonának nyilvántartásával és kezelésével Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter az államkincstárt képviselő pénzügyigazgatóságokat bízta meg, a zsidók tulajdonában lévő/volt vagyonelemek ki-, vagy eladásáról ők döntöttek. A levélben megszólított személy vitéz Kovách Béla pécsi pénzügyigazgató. A kérelem  címoldalán olvashatatlan aláírással ez áll: “A gettó kiürítése alkalmával használható állapotban lévő játékszer nem volt. 1944. VIII. 24.”
A mohácsi és környékbeli baranyai zsidókat – mintegy 1.100 személyt – július 1-jén a pécsi Lakits laktanyába  vittek. Őket innen július 6-án deportálták Auschwitzba, a bonyhádi gettó időközben szintén Pécsre szállított mintegy 1200 lakójával együtt.

Read Full Post »

A pécsi gettólista -7.

1944. június 29-én hajnal öt órakor megkezdődött a pécsi gettó felszámolása. A folyamat 30-án is tartott. A végrehajtók pécsi rendőrség, a pénzügyigazgatóság és a polgármesteri hivatal közegei voltak. A zsidókat százas csoportokban a kb. 1 km-re lévő ún. Lakits laktanyába hajtották. A gettó egykori területének elhagyása után a rendőröktől csendőrök vették át a zsidók kísérését és a szakzsargonban “koncentrációs pontnak” nevezett egykori huszárlaktanyában az őrzésüket. A zsidókat a csendőrségnek történt átadás előtt módszeresen kifosztották: elvették személyi irataikat, a különböző helyeken (bankok, múzeum, zeneiskola, rendőrség) leadott értékeikről kapott átvételi elismervényeket, a házasoktól ekkor vették el a gyűrűiket, mindenkitől a maradék készpénzt, és egyéb értékeket. A férfiaknak le kellett vetkőzniük a csendőrök előtt, hogy azok lássák, nem csempésznek-e valamit magukkal, de csak “szemrevételezés” történt. A nők sokkal rosszabbul jártak:  a szülészeti klinikából kirendelt bábák “testüregi motozásnak” vetették alá őket. A túlélők elmondása szerint csak kettőnek volt gumikesztyűje, de azokat sem mosták le, mert a “motozószobában” víz nem állt rendelkezésre. A bábák több nagylányt “feltéptek”. A zsidók kifosztásában részt vevő hatósági és karhatalmi közegeknek valamint a bábáknak dr. Esztergár Lajos polgármester  kiemelt napidíjat utalványozott – a zsidó vagyon terhére.
A rendőrkapitány nem engedte meg, hogy a zsidók élelmiszert vigyenek magukkal a gettóból, mert úgy gondolta, hogy abban sok értéket eldughatnak és magukkal vihetnek. Inkább éhezzenek, semmint hogy bármivel is “megkárosítsák” a magyar “nemzeti vagyont”.
A Lakits laktanyában a férfiakat a lovarda lótrágyás homokjára terelték, a nőket és a gyerekeket ötösével-nyolcasával az istálló lóállásaiba. Ezek szolgáltak a napközbeni tartózkodási helyül, este pedig a “hálótermként.” A hygiénés körülmények katasztrofálisak voltak. Június 30-án ugyanide nyomorították a mohácsi gettó mintegy 1200 lakóját, július elsején pedig a felszámolt bonyhádi gettó mintegy 1100 foglyát. Összességében tehát mintegy ötezer ember töltötte itt utolsó magyarországi napjait.
A pécsi gettó felszámolásáról és a Lakits laktanyában töltött napokról számos részlet ismerhető meg a “Könyvek” menüpontban László Károly, Garai András Júda és Krassó Sándor visszaemlékezéseiből.

(Alább a pécsi  gettólista utolsó részletét közlöm. A képek kattintással nagyíthatók.)

 

 

 

Read Full Post »

69 éve történt

Jelenlét hiány által.

A pécsi gettót 1944. június 29-én és 30-án számolták fel. A rendőrség, a városi forgalmi adóiroda és a pénzügyőrség közegei  az embereket mindenüktől megfosztották: a szemé- lyes okmányaiktól, a rádióik, kerékpárjaik, arany ékszereik, értékpapírjaik, betétkönyveik, hangszereik és esetleges műkincseik leadásakor kapott nyugták- tól, vagyonnyilatkozatuk másodpéldányától, maradék készpénzüktől és élelmiszereiktől. A házasoknak ekkor kellett leadni az egyetlen gettóba vihető ékszerüket, a gyűrűjüket.
Így hivatalos dokumentummal már senki sem tudta bizonyítani, hogy ki ő, hogy egyáltalán valaki, mi a neve, és hogy bármilyen tulajdona volt Pécsett.
A  legnagyobb megalázás a nőket érte: az egyetem szülészeti klinikájáról kirendelt tíz bába, ill. bábasegéd “testüregi motozásnak” vetette őket alá: hüvelyükben, végbelükben elrejtett értékek után kutattak. Ennek során több lányt “feltéptek”. A motozóknak összesen két pár gumikesztyűjük volt, és a “motozószobában”, melynek nyitott ajtaján az arra somfordáló rendőrök be-be lestek, nem állt rendelkezésre víz kezet, vagy kesztyűt mosni.
Dr. Németh László rendőrfogalmazót, a gettó parancsnokát, a népbírósági perében megkérdezte a bíró, hogy nem tűnt-e fel neki június 29-én és 30-án a sok síró zsidó nő? Németh azt válaszolta, hogy nem, mert ő feladatköréből fakadóan sokat tartózkodott a gettóban, és síró nők, síró férfiak látványa ott mindennapos volt.
A rendőrök a férfiakat csak külsőleg motozták meg.  A bábák és a rendőrök a  felelősségteljes fáradozásukért – a zsidó vagyon terhére – 50 Pengő napszámbért kaptak, melyet a város házipénztára fizetett ki nekik.
A teljesen kifosztott embereket százas csoportokban a kb. egy km-re lévő “Lakits” huszárlaktanyába terelték. A rendőrök félúton átadták foglyaikat a csendőröknek. A magatehetetlen aggokat, járásképtelen betegeket és haldoklókat utolsó csoportként stráfkocsikon vitték a Lakitsba. A nőket és gyerekeket a kiürített lóállásokba, a férfiakat a lovarda trágyás homokján helyezték el. A laktanyát, melyet a szakzsargon a “zsidók táborhelyének” nevezett,  csendőrök és SS fegyveresek őrizték.
Az MTI Házi Tájékoztató július 2-án azt közölte, hogy a pécsi gettót, melyben 2.612 zsidó volt elkülönítve, a rendőrség felszámolta, elszállításukra a vasúti szerelvény már az állomáson áll.
Június 29-én érkeztek ugyancsak Lakits laktanyába a mohácsi gettó zsidói, mintegy 1.100 fő, július 1-én és 2-án pedig a felszámolt bonyhádi gettóból átszállított zsidók – mintegy 1.180 fő. A zsúfoltság leírhatatlan, a higiénikus körülmények katasztrofálisak voltak.
Dr. Kiss László csendőr főhadnagy, táborparancsnok, a Lakitsban 18 halálesetről tett jelentést. A halál okát nem adta meg, de a szemtanúk öngyilkosságokról számoltak be.
A pécsi és Pécs járási zsidókat július 4-én erős fegyveres kíséret mellett az iparvágányok rámpájára terelték, és 75-ös csoportokban a marhavagonokba nyomorították és az “Endlösungba” hurcolták. A mohácsi és bonyhádi gettó lakói 6-án követték őket.

69 éve e napon hurcolták el Pécsnek az 1939. évi IV. tc. szerint zsidó fajúnak tekintendő izraelita és keresztény vallású lakóit Auschwitz-Birkenauba.

A Pécsi Zsidó Hitközség megemlékezésére július 7-én, vasárnap, kerül sor. A részletek a meghívóban, mely kattintással felnagyítható.

Read Full Post »