A pécsi gettólista -7.

1944. június 29-én hajnal öt órakor megkezdődött a pécsi gettó felszámolása. A folyamat 30-án is tartott. A végrehajtók pécsi rendőrség, a pénzügyigazgatóság és a polgármesteri hivatal közegei voltak. A zsidókat százas csoportokban a kb. 1 km-re lévő ún. Lakits laktanyába hajtották. A gettó egykori területének elhagyása után a rendőröktől csendőrök vették át a zsidók kísérését és a szakzsargonban “koncentrációs pontnak” nevezett egykori huszárlaktanyában az őrzésüket. A zsidókat a csendőrségnek történt átadás előtt módszeresen kifosztották: elvették személyi irataikat, a különböző helyeken (bankok, múzeum, zeneiskola, rendőrség) leadott értékeikről kapott átvételi elismervényeket, a házasoktól ekkor vették el a gyűrűiket, mindenkitől a maradék készpénzt, és egyéb értékeket. A férfiaknak le kellett vetkőzniük a csendőrök előtt, hogy azok lássák, nem csempésznek-e valamit magukkal, de csak “szemrevételezés” történt. A nők sokkal rosszabbul jártak:  a szülészeti klinikából kirendelt bábák “testüregi motozásnak” vetették alá őket. A túlélők elmondása szerint csak kettőnek volt gumikesztyűje, de azokat sem mosták le, mert a “motozószobában” víz nem állt rendelkezésre. A bábák több nagylányt “feltéptek”. A zsidók kifosztásában részt vevő hatósági és karhatalmi közegeknek valamint a bábáknak dr. Esztergár Lajos polgármester  kiemelt napidíjat utalványozott – a zsidó vagyon terhére.
A rendőrkapitány nem engedte meg, hogy a zsidók élelmiszert vigyenek magukkal a gettóból, mert úgy gondolta, hogy abban sok értéket eldughatnak és magukkal vihetnek. Inkább éhezzenek, semmint hogy bármivel is “megkárosítsák” a magyar “nemzeti vagyont”.
A Lakits laktanyában a férfiakat a lovarda lótrágyás homokjára terelték, a nőket és a gyerekeket ötösével-nyolcasával az istálló lóállásaiba. Ezek szolgáltak a napközbeni tartózkodási helyül, este pedig a “hálótermként.” A hygiénés körülmények katasztrofálisak voltak. Június 30-án ugyanide nyomorították a mohácsi gettó mintegy 1200 lakóját, július elsején pedig a felszámolt bonyhádi gettó mintegy 1100 foglyát. Összességében tehát mintegy ötezer ember töltötte itt utolsó magyarországi napjait.
A pécsi gettó felszámolásáról és a Lakits laktanyában töltött napokról számos részlet ismerhető meg a “Könyvek” menüpontban László Károly, Garai András Júda és Krassó Sándor visszaemlékezéseiből.

(Alább a pécsi  gettólista utolsó részletét közlöm. A képek kattintással nagyíthatók.)

 

 

 

Read Full Post »

69 éve történt

Jelenlét hiány által.

A pécsi gettót 1944. június 29-én és 30-án számolták fel. A rendőrség, a városi forgalmi adóiroda és a pénzügyőrség közegei  az embereket mindenüktől megfosztották: a szemé- lyes okmányaiktól, a rádióik, kerékpárjaik, arany ékszereik, értékpapírjaik, betétkönyveik, hangszereik és esetleges műkincseik leadásakor kapott nyugták- tól, vagyonnyilatkozatuk másodpéldányától, maradék készpénzüktől és élelmiszereiktől. A házasoknak ekkor kellett leadni az egyetlen gettóba vihető ékszerüket, a gyűrűjüket.
Így hivatalos dokumentummal már senki sem tudta bizonyítani, hogy ki ő, hogy egyáltalán valaki, mi a neve, és hogy bármilyen tulajdona volt Pécsett.
A  legnagyobb megalázás a nőket érte: az egyetem szülészeti klinikájáról kirendelt tíz bába, ill. bábasegéd “testüregi motozásnak” vetette őket alá: hüvelyükben, végbelükben elrejtett értékek után kutattak. Ennek során több lányt “feltéptek”. A motozóknak összesen két pár gumikesztyűjük volt, és a “motozószobában”, melynek nyitott ajtaján az arra somfordáló rendőrök be-be lestek, nem állt rendelkezésre víz kezet, vagy kesztyűt mosni.
Dr. Németh László rendőrfogalmazót, a gettó parancsnokát, a népbírósági perében megkérdezte a bíró, hogy nem tűnt-e fel neki június 29-én és 30-án a sok síró zsidó nő? Németh azt válaszolta, hogy nem, mert ő feladatköréből fakadóan sokat tartózkodott a gettóban, és síró nők, síró férfiak látványa ott mindennapos volt.
A rendőrök a férfiakat csak külsőleg motozták meg.  A bábák és a rendőrök a  felelősségteljes fáradozásukért – a zsidó vagyon terhére – 50 Pengő napszámbért kaptak, melyet a város házipénztára fizetett ki nekik.
A teljesen kifosztott embereket százas csoportokban a kb. egy km-re lévő “Lakits” huszárlaktanyába terelték. A rendőrök félúton átadták foglyaikat a csendőröknek. A magatehetetlen aggokat, járásképtelen betegeket és haldoklókat utolsó csoportként stráfkocsikon vitték a Lakitsba. A nőket és gyerekeket a kiürített lóállásokba, a férfiakat a lovarda trágyás homokján helyezték el. A laktanyát, melyet a szakzsargon a “zsidók táborhelyének” nevezett,  csendőrök és SS fegyveresek őrizték.
Az MTI Házi Tájékoztató július 2-án azt közölte, hogy a pécsi gettót, melyben 2.612 zsidó volt elkülönítve, a rendőrség felszámolta, elszállításukra a vasúti szerelvény már az állomáson áll.
Június 29-én érkeztek ugyancsak Lakits laktanyába a mohácsi gettó zsidói, mintegy 1.100 fő, július 1-én és 2-án pedig a felszámolt bonyhádi gettóból átszállított zsidók – mintegy 1.180 fő. A zsúfoltság leírhatatlan, a higiénikus körülmények katasztrofálisak voltak.
Dr. Kiss László csendőr főhadnagy, táborparancsnok, a Lakitsban 18 halálesetről tett jelentést. A halál okát nem adta meg, de a szemtanúk öngyilkosságokról számoltak be.
A pécsi és Pécs járási zsidókat július 4-én erős fegyveres kíséret mellett az iparvágányok rámpájára terelték, és 75-ös csoportokban a marhavagonokba nyomorították és az “Endlösungba” hurcolták. A mohácsi és bonyhádi gettó lakói 6-án követték őket.

69 éve e napon hurcolták el Pécsnek az 1939. évi IV. tc. szerint zsidó fajúnak tekintendő izraelita és keresztény vallású lakóit Auschwitz-Birkenauba.

A Pécsi Zsidó Hitközség megemlékezésére július 7-én, vasárnap, kerül sor. A részletek a meghívóban, mely kattintással felnagyítható.

Read Full Post »

68 éve történt

A pécsi zsidó közösség történetének megközelítőleg időrendben haladó bemutatását a mai bejegyzésben egy aktuális és szomorú évforduló miatt megszakítom:
A pécsi zsidók deportálására 1944. július 4-én, kedden, délután került sor. A Magyar Királyi Csendőrség, a német rendőrség és Waffen-SS kijelölt egységeinek felügyelete mellett 75 fős csoportokban terelték be őket a helyi iparvágányon álló szerelvénybe.
A pécsi gettóban nem csak pécsi lakosok voltak, és nem csak olyanok, akik az izraelita hitfelekezethez tartoztak, ill. magukat zsidónak tartották. Bár kétség kívül ők voltak túlnyomó többségben. A városi hatóságok azokat kényszerítették a “zsidók számára kijelölt városrészbe”, akik a törvény szerint “zsidó fajúnak” minősültek, és semmilyen okból nem kaptak mentességet a zsidókra vonatkozó korlátozó intézkedések alól.
A bevagonírozásra nem közvetlenül a vasút közvetlen közelében kijelölt gettóból került sor, hanem a kb. egy kilométerre lévő “Lakits” laktanyából.  Ide 1944. június 28-án és 29-én két részletben hajtották át a gettó lakóit. Előtte azonban megfosztották őket utolsó értékeiktől, és a személyazonosságukat igazoló hivatalos irataiktól. A családokat már itt szétszedték: a nőket és a gyerekeket az istállókban – lóállásonként hetesével-nyolcasával – helyezték el, a férfiakat a lovardában. Két nap múlva ugyanebbe a laktanyába zsúfolták a pécsi járás törvény szerint zsidónak minősülő lakosait is. A körülményekről mindennél többet elárul, hogy itt pár nap alatt 17-en követtek el öngyilkosságot.
Körülbelül 3.400 és 3.600 közé tehető azoknak a száma, akiket július 4-én Pécsről Auschwitzba deportáltak.
A megüresedett laktanyába szállítottak át a mohácsi gettóból 1.170 és a bonyhádi gettóból 1.180 személyt. Velük 1944 július 6-án indult Pécsről a szerelvény az “Endlösung”, a vég(ső megoldás) felé.
Többségüknek senkije sem maradt, aki haláluk évfordulóján, “jorcájt”-kor, értük kaddist mondjon, és emlékmécsest gyújtson.
Ez a bejegyzés sem tehet többet, mint hogy az ártatlan embertestvéreink mérhetetlen szenvedésére és mártíromságára emlékeztet.

Forrás: Krassó Sándor: Kötéltánc. Adalékok a pécsi zsidóság és Pécs 20. századi történetéhez, Pécs, 2011, 111.-138. old.

A pécsi zsidó temetőben 1948-ban felállított mártíremlékmű déli oldalának szövege.

Read Full Post »

A mai zsinagóga – az előcsarnok 3.

Régóta üresen. Oka van.

Az előcsarnokban egy hirdetőtábla is látható. Ebben tették közzé a házasulandók nevét. A közösségi imákról kifelé menet a férfiak így szerezhetek tudomást arról, kik kerülnek hamarosan rokonságba. A női lépcsőházak kijáratánál nincs hirdetőtábla. A hitközség nő tagjai nyilván más csatornákon már  megtudták a számukra is fontos információkat.
Bár nem tartozik az előcsarnok eredeti berendezéséhez, de mivel ma itt  van az “ideiglenes” helye, meg kell említsük a Holokauszt pécsi áldozataira emlékeztető gránittáblát.
A mai Szigeti, Tüzér és Athinay utcák által határolt területen volt az ún. “Lakits” lovassági laktanya, szemben az Alpár Ignác által tervezett honvéd hadapródiskolával (1898).

Megmenekült.

A pécsi zsidóságot 1944. június végén a gettóból  e laktanya istállóiba terelték, és ezzel az emberek testi-lelki szenvedését még tovább fokozták. Július 4-én és 6-án innen hajtották a csendőrök és  a német katonák Pécs megalázott,  jogfosztott és kisemmizett polgárait az állomáshoz, ahol már várták őket a marhavagonokból összeállított szerelvények.
A mintegy 20  haldoklót  a hozzá- tartozóknak a sorsukra kellett hagyniuk.
Az egyik laktanyaépület  Szigeti utcára néző falán helyezték el 1996-ban azt az emléktáblát, amely most az előtér déli részében látható.
A város ezt az egykori laktanyát eladta egy külföldi ingatlanfejlesztő cégnek, amely 2-3 éve a telken minden épületet lebontott.  Schönberger András főrabbi hozatta  el az emléktáblát a zsinagógába a bontási munkák megkezdésekor.
Epilógus: Mivel a laktanya és istállói 1944 nyarán beváltak “átmeneti tömegszállásnak”, a háború után a Pécs környéki falvak “nemzet- és hazaáruló” sváb családjait ugyanitt őrizték a magyar hazából való elűzés előtti napokban. A zsidó vagyon szétosztása után a sváb vagyon volt soron…  A svábok emléktábláját is sikerült  valakinek időben biztonságba helyezni. Ha épül valaha itt még valami, az emléktáblák visszahelyezése erkölcsi kötelesség. Ez nem lehet kérdés.

Read Full Post »