Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘Fuchs Salamon’ Category

Weiszmayer Márk 1804-ben saját házában berendezendő zsinagóga létesítésre kért engedélyt a városi tanácstól. A kérelmét elutasították. Közben elhunyt Pécs ugyancsak a 18. sz. végén türelmi jogot kapott másik zsidó lakosa, Fuchs Salamon. Az árvák felnevelése érdekében Pécsre telepedett a bonyhádi származású Engel Péter, és elvette Fuchs özvegyét. (Ezzel azonban maga nem nyert türelmi jogot.)  Engel megszerezte a mai Zrínyi u. 12.  sz. alatti telken lévő házat, és 1825-től ennek egyik szobájában gyűltek össze a pécsi zsidók istentisztelet tartására. A lakás eme hitéleti funkciója egészen 1843-ig, az első zsinagóga felavatásáig fennállt.
1820 és 1840 között a magát vicerabbinak nevező Szommer József a zsidó közösség egyetlen vallási funkcionáriusa. A rituális és liturgikus feladatok ellátása mellett ő vezette a születési és halálozási bejegyzéseket. A rendezett hitközég megalapítására 1840-ben került sor. Ebből az évből származik az első Chevra  Kadisa alapszabály, és ekkor kezdi meg pécsi  működését a korábban már bemutatott Lőw Izrael, Baranya Vármegye főrabbija.
A hitközség tagjainak buzgóságát jól jellemzi, hogy három év működés után már saját zsinagógával rendelkeztek. A közösség 1841. júliusában megvette Vitéz Ferenc Citrom utcai telkét és a rajta lévő házat zsinagóga céljára átalakították. Az avatási ünnepségre 5603. év Elul havának 20. napján (1843. szeptember 15-én), a szokásos péntek esti istentisztelet előtt került sor.
Az avatási ünnepségre Lőw főrabbi alkalmi imádságos könyvet  jelentett meg, amely 9 oldalon német, 6 oldalon héber szöveget tartalmazott. Ez a pécsi Lyceum Nyomdának az első és talán egyetlen héber nyelvű terméke.
A Zrínyi utcai imaházból baldachin alatt átvitték a Tórákat az új templom kapuja elé, közben a 122., 127., 132. és 134. zsoltárt énekelték. Az új templom kapujához érve a 24. zsoltárt énekelték el. Ezután körmenet alakult a rabbival, a kántorral és a hitközség vezetőivel, akik kezükben a tórákkal háromszor körbejárták a tórafelolvasó emelvényt, miközben a 30., 90. és 91 zsoltárból énekelték a kiválasztott részleteket. A reggeli imádság hálaadó részének elimádkozása után a szokásos liturgia mellett elhelyezték a Tórákat a frigyszekrényben, majd megtartották a délutáni imádságot. Ennek végeztével mondta el Löw rabbi a templom avatására biblikus héberséggel szerkesztett imádságát, melynek befejező szakasza magyar fordításban így szól:
“Jákob ivadéka pedig találjon tetszést és jóakaratot az emberek szemében, Királyunknak, hatalmasainak és tanácsosainak szíve legyen irgalmas irántuk, hogy jót cselekedjenek még továbbra is az olyannyira megtiport Izraellel, hadd lássák mind a népek, hogy néped iránti szeretetedből igazságos embereket engedsz felettük uralkodni s tégy jót azokkal, akik velünk jót tesznek. Izrael pedig hadd éljen biztonságban és nyugalomban lakozásának földjén, a Messiásnak még napjainkban való eljöveteléig, Ámen.”

Forrás: Schweitzer József – A Pécsi Izraelita Hitközség története,
Budapest, 1996, 23-37. oldal

Reklámok

Read Full Post »

Ablakrács részlete.

A pécsi zsidó családok többsége Baranya falvaiból (az első rabbi, Lőw Izrael, Dárdáról) és a tolnai Völgység zsidócentrumából, Bonyhádról költözött a városba.
A 18. század végén az első betelepülők egyike sem volt kereskedő. Az első részben említett Fuchs Salamon szűcs volt, de mivel abból megélni nem tudott, boltnyitási engedélyt kért a városi hatóságtól. Mikor ehhez majd fél év múlva hozzájárultak, az engedélyt polgárság tiltakozása miatt alig két hét múlva visszavonták. A Fuchs-szal együtt betelepedő Weiszmayer Márk a város nyilvános árverésén árendában elnyerte a zsidó konyha működtetését. Ez volt az első zsidó intézmény a városban, a család évtizedekig ragaszkodott a bérleményhez.
A 1840-re már változott a foglakozási helyzetkép: a tizenkét családfőből öt a kereskedelem valamilyen formájából élt, egy fő a zsidó konyha bérlője, és két főt iparosként jegyeztek be.
1848-ban a 45 háztartásfő közel 60 %-a kereskedelem valamilyen formájával foglalkozott (vásározók, házalók, használtruha kereskedők, terménykereskedők) és emelkedett a mesterségeket űzők aránya. A legnépszerűbb szakma a szabó volt, de akadt köztük sapkakészítő, szobafestő, címfestő, pálinkafőző, mész- és szénégető is. A zsidó értelmiséget a rabbival együtt egy tanító és egy szépírástanító képviselte.

Ablakrács a belvárosban.

Az 1840-es évek elején alakultak ki a pécsi zsidó közösség szerveződésének feltételei. A zsidó lakosok azzal fordultak a „Tekintetes Tanács”-hoz, hogy az nevezzen ki közülük egy elöljárót. Ezt a tanács nem tette meg, de megnevezett három türelmi joggal bíró személyt, akik közül maguk választhattak.
A nős férfiak vehettek csak részt a procedúrán, akik végül Fuchs Mórt választották meg. Ez volt az első lépés a szervezett hitközség megalakulásához.
1842-ben a városi tanács hozzájárult az imaház létesítéséhez, így a pécsi zsidók a Citrom utcában erre a célra telket és házat vásároltak. A templom felavatására 1843. szeptember 15-én került sor, melyen megjelentek a város más vallású tekintélyes polgárai is.

(Forrás: Radnóti Ilona: A Pécsi zsidók története I. In.: Pécsi Szemle, 1999. nyár, 11-19. oldal)

Read Full Post »

Ezt a blogot egykori kolléganőm, Radnóti Ilona, emlékének ajánlom. Kutatásai alapvető információkkal gazdagították a baranyai és a pécsi zsidóság történetéről való ismereteinket.  Az alábbi bejegyzésben olvasható információk túlnyomó részét is az ő egyik publikációjából kivonatoltam.

Jakovali Hasszán pasa dzsámija

Arról, hogy éltek-e zsidók Pécsett a középkorban, nem rendelkezünk megbízható adatokkal. Ha voltak is letelepedett zsidók az 1009 óta püspöki városban, a számuk nem volt olyan nagy, hogy szervezett közösségi életet élhettek volna. Az már  inkább valószínűsíthető, hogy a térség gazdasági centrumát jelentő Pécs vásárait látogatták.
II. Endre egy 1235-ben kelt rendeletében az egyházmegye terüle- tén lakó zsidókat a mezei termények után a pécsi püspök részére dézsma fizetésére kötelezi.
Evlia Cselebi török utazó 1663-ban Pécsett járt és arról számol be, hogy  a  “városban magyar, görög, örmény s frank nincs, de zsidó van”.
Ha el is fogadjuk ezt az állítást (Cselebi Péccsel kapcsolatos leírásában számos erős túlzás és tévedés van), bizonyára csupán néhány főről lehetett szó. Ugyanis a Zrínyi és Hohenlohe grófok által vezetett 1664-es januári-februári pécsi sikertelen ostromról szóló német nyelvű röplapok csak a mohamedán és a falakon kívül lakó keresztény lakosokat említik híradásukban.

1686 októberében a Ludwig Markgraf von Baden vezényelte osztrák császári seregek pár napos ostrom után elfoglalták Pécset.

1686-FÜNFFKIRCHEN

Az oszmán kézen lévő Pécs ostroma osztrák császári seregek által. Egy 1868-as német röplap részlete.

A török utáni első püspök, Radanay Mátyás Ignác (1687-1703), csak katolikusokat tűrt meg a városban. A más vallásúak vagy alávetették magukat annak, hogy megkeresztelje őket, vagy pár óra alatt el kellett hagyniuk a várost. A püspök esküt tetetett a polgárokkal, miszerint  ”…akár minémű néven nevezendő Római Apostoli szent hit ellen törekedőt és ellenkezőt állandó képpen közöttünk bé nem veszünk, és nem tartunk, és semmi képpen el nem szenvedjük.”

Ennek következménye, hogy csaknem  száz évig nem telepedhettek le Pécsett más vallásúak.

A Mária Terézia által adományozott városcímer.

Mária Terézia 1780-ban Pécset a szabad királyi városok sorába emelte, a lakosság megszabadult a püspöktől, mint földes-urától. A latin nyelvű oklevél 1780. január 21-én közzétett szövegének negyedik pontjában, egy hosszú bevételi listában az olvasható, hogy ezek „a városban vagy a város területén időző zsidók és más nem polgárok taxáinak hasznával” együtt átadat- nak Pécs szabad királyi város polgárainak.

Az oklevél 13. pontja ezt mondja: „Amint eddig minden nem igaz hithez tartozó ember a városban való letelepedéstől és polgárjog szerzéstől ki volt zárva, úgy a jövőben is érvényben marad a másvallásúaknak ez a kizárása.” Azaz a városban továbbra is csak katolikus vallásúak telepedhettek le.

Baranya vármegye címere 1694-ből

Baranya Vármegye szintén nem tűrte meg a zsidókat, csak a 18. század utolsó harmadában nyílt meg az ide betelepülni kívánók előtt. A vidéki földbirtokosok  külön ú.n. „védelmi pénz” fizetése ellenében ekkor már megen- ged(het)ték  zsidók letelepe- dését a saját falvaikban, ha érdekeiknek ez épp megfelelt. A Helytartótanács 1783-ban megjelentette II. József rendeletét, amely lehetővé tette a zsidók szabad költözését (a bányavárosok kivételével), megengedte számukra az iskolalapítást, fölszabadította előttük a céhek által makacsul őrzött foglalkozásokat és megszüntette a megalázó jelek viselésének kötelezettségét az öltözetükön.
A rendelet megjelenése után rövidesen Jacob Mózes kért letelepedési engedélyt Pécsett. A város ezt – kell-e mondani – természetesen elutasította. 1785-ben Bachrach Lázár dohánykereskedő Hidasról nyújtott be letelepedési kérelmet. A városi tanács az ő beköltözéséhez sem járult hozzá, noha a pécsi királyi biztos, gróf Széchényi Ferenc, Bachrach beadványát támogatólag küldte tovább a városhoz.
Széchényi megelégelte az uralkodó rendeletének ellenszegülő döntéseket, és a következő két kérelmezőnek, Weiszmayer Márknak és Fuchs Salamonnak a városi hatóság megkerülésével maga adott engedélyt a letelepedésre, rövid úton elutasítva a város utólagos tiltakozását.

Ezt követően majd két évtizedig nem költözött újabb zsidó a városba. 1807-ben már maga a város juttatta önszántából türelmi engedélyhez Lőwy Izraelt, aki vállalta, hogy cserébe katonai szolgálatot vállal a városért és  szükség esetén hadba vonul. A város tehát képes volt megfeledkezni a sokat és sokáig emlegetett esküjéről, ha érdeke épp összecsenget a zsidóéval. A “tolerált”  (megtűrt) státus egyébként igen becses volt a zsidók körében, mivel nemcsak végleges, hanem a fiú utódra átörökíthető volt. Pécsett az özvegyen maradt feleséget is tolerált személynek kezelték, amíg új házasságot nem kötött. Így Fuchs özvegye maradhatott a városban, míg Lőwy özvegyét és annak új férjét, miután a magisztrátus felszólítása ellenére nem hagyták el a várost, karhatalommal távolították el.

Forrás: Radnóti Ilona: A Pécsi zsidók története I.
In.: Pécsi Szemle, 1999. nyár, 11-19. oldal

Read Full Post »